Vezérczikk. (Czél és eszközök.)
Vezérczikk. (Czél és eszközök.)
„Forditsunk ebből (a’ tervezett országos házi adótárból) 200 ezeret évenkint irányosan, valláskülönbség nélkül nevelési czélokra, és áldani fogja emlékezetünket a’ jövő ivadék.” – Igy szól az Alföldi levelek tisztelt szerzője házi pénztárróli jeles értekezése végsoraiban; – és ha valamire, erre nézve bizonyosan köz az egyetértés honunkban; ’s kell is hogy legyen, hacsak azon szégyent nem akarjuk megérni, hogy a’ népnevelés szent ügyében az orosz autocratorismus által is megelőztessünk, mikint a’ jobbágyi örökváltág ügyében immár utólérettünk. – Ime tehát egy második sarkalatos kérdés, mire nézve a’ magyar időszaki sajtó minden organumai tökéletesen egyetértenek; egyetért többet között a’ „Világ” vezérszerkesztőtársa is, a’ minthogy azon férfiutól, ki (mikint annak idejében érdemlett mélttással megirók) Esztergom vármegye rendei előtt, országos hivatala dijának fele részét holta napjaig a’ népnevelés szerint ügyére nagylelkűen felajánlotta, egyebet várni nem is lehete. A’ mi minket illet: mi ugyan országos házi adórul szólván, ekkorig többnyire az országos közlekedési eszközökről tettünk mint kitűzendő czélről emlitést: de korán sem tettük azt olly értelemben, mintha más köz czélokat is az alakitandó országos pénztárból fedezendőknek, részint pedig pótolandóknak nem tartanánk; hanem csak azért nem szólottunk közbevetőleg más czélokról, mivel ezek ’s közöttük kiváltképen a’ mindennél fontosabb népnevelés ügye különös fejtegetést kivánnak; részint mivel a’ már ekkorig a’ köznevelés ügyének fedezésére szolgált kútfők a’ combinatióból egyáltalában ki nem maradhatnak; részint mivel aziránt is tisztába kell jőni, hogy a’ népnevelési szükségeknek mellyik ága tartozhatik az országos közpénztár költségvetési rovataiba; a’ többiek pedig honnan és mikint fedezendők; részint mivel nem csak magunk, hanem sok mások véleménye szerint is vannak a’ közönségesen javaslatba hozottaktól egészen különböző kútfők, mellyeknek más egyéb czélokkal össze nem zavarva egyenesen és kirekesztőleg a’ népnevelésre lehet ’s kell jövedelmezőkké tétetniök; illyen többek között (hogy példa gyanánt idézzünk valamit) az, mit az 1834. jul. 4-én tartott kerületi ülésben Zemplény megye egyik követe inditványba tőn, hogy t. i. a’ főpapok ’s káptalanbeliek szerzeményeikről egészen szabadon ne rendelkezhessenek, hanem azoknak negyedrészét népnevelésre hagyni köteleztessenek; mit nem annyira magunk véleménye gyanánt is, mint leginkább azon oknál fogva emlitünk, mivel ezen inditvány elvét Esztergomnak érdemes követe is nyiltan pártolá, a’ korlátlan szabad rendelkezést sürgetők ellenében határozottan kijelentvén, hogy „nem volna tanácsos a’ főpapoknak adandó szabad rendelkezés által a’ népnevelés alapját olly jövedelemtől megfosztani, mellyet e’ végre annakidején ’s helyén rendszeresen biztosítani lehet.” – Ez Esztergom vármegye rendeinek nevében levén az ország szine előtt nyiltan kimondva, reméljük, azt senki, bármi hosszú s’ tán fekete kabátot viseljen is, ország felforgató forradalmi tannak nem fogja kiáltani, valamint azon elvet sem, mellyet szintugy az 1834-ki országgyülésen augustus 18-kán hasonlóképen Esztergom vármegye részéről, ugyanazon érdemes követtől hallánk, hogy t. i.: „a’ dézma nem annyira az egyházi rend élelmére, mint a’ vallás öregbitésének ’s a’ népnevelésnek üdvességes czéljaira van eredetileg rendelve”.
Szolgáljanak ezen futólagos esmék figyelmeztetésül, hogy ha gyakorlati szempontóbl akarunk a’ népnevelési pénzalapról mint orszgos pénztári költségrovatról szólani: ez ügyet saját körülményeinélfogva egészben kell fölvennünk, nehogy vagy félreértésre adjunk alkalmat, vagy épen kárt is tegyünk. – És ez volt az ok, miért hogy az országos házi adótárróli fejtegéteseinket a’ népvenelés fontos és sok ágazatú tárgyának közbeszövésével bonyolodottabbá tenni nem akarók; de az országos házi pénztárt mindig ’s egyedül és kirekesztőleg csak közlekedési eszközökre fordittatni egyáltalában nem szeretnők; sőt inkább elvünk az, hogy a’ statusjövedelmekből ekkorig fedezett közköltségek továbbra is a’ már törvényszerüleg azon czélokra használt kútforrásokból fedeztetvén, egyébiránt az ujonnan alakitandó országos házi adó tár (fundus publicus) ugy czéljaira, irányára, mint kezelésére nézve egészen külön, az országgyülés rendelkezése szerint hazánk közjavának előmozditására fordittassék. – A’ mi különösen a’ népnevelési ágat illeti: erről majd lesz szerencsénk terjedelmesebben szólani; jelenleg a’ mai számunkban közlött középszolnoki tudósitást, tisztelt olvasóink figyelmébe különösen ajánlva, csak annyit kivánunk megjegyezni: hogy nézetünk szerint bizonyos vonalt kell határozni, melly az országos közpénztárból fedezendő népnevelési költségeket, a’ törvényhatósági ’s részint községi házi adóra tartozandóktól, nem különben a’ kir. kincstár által avvagy törvény szerint e’ czélra forditandó más jövedelem-forrásokból fedezendőtől elválaszsza. – Igy példaul az olly magasb köznevelési intézetek, mellyek nem egy vagy más vidékre, hanem az egész országra számitvák, ’s egyes törvényhatóságoknak valamint erején, ugy körén is tulszárnyalnak, minő példaul egy műiparegyetem(polytechnicum), nem különbenazokat, mik a’ népnevelés országszertei sikerítésének eszközei, minők a’ jól rendezett néptanitókat képző intézetek, talán nagyszerű mintaiskolákkal egybekötve, kétségtelenül országos költségen állitandóknak ’s fentartandóknak itéljük; mig az elemi mintaiskolákat, ugy műipari mint földmivelési irányuakat részint a’ mát létező, ’s még rokon utakon szaporitható nevelési értékből (fundus studiorum), részint törvényhatósági házi adóból, a’ közésgieket pedig főképen községi, de törvényhatóságilag is pótolandó erővel véljükfedezendőknek. Ez utóbbiakra (községi népiskolákra) nézve lehetetlen közbevetőleg szólva ki nem mondanunk, miképen erősen sajnáljuk, hogy az urbéri rendbeszedésről, ’s tagok osztályról rendelkező törvény alkotásakor, a’ községi népiskoláknak bizonyos illeték vagy közös földből, vagy kisajátitát utján ki nem szabadott; mert leghőbb vágyaink közé tartozik, minden falusi iskola mellett nehány hold kert földet látni, melly egy részt a’ gyermekeknek gyakorlati tan helyül szlgáljon, hogy értelmes földmivesekké neveltessenek, ms részt pedig a’ tanitó állapotján anyagilag is javitson, miszerint aztán reményleni lehessen, hogy olly néptanitókat kapunk, kik magasztos tisztöknek a’ növendékek élethivatása szempontjából is mindinkább jobban megfelelhetnek. – Ez valóságon hiány az emlitett törvényben; azonban legalább jövendőre nézve nem pótolhatlan. –
Midőn az országos házi adótár czéljairól szólunk, az eszmetársulat ereje Wildner jogtudor ur „Főakadályát” juttatja eszünkbe. – Nem tartozunk azok közé, kik a’ nyilván kifejezett vélemény taglalatánál a’ bonczkést legelőbb is a’ véleményező szívére teszik, fájdalmas húsmetszésekkel keresendők ki az érzelmet, a’ titkos irányt, mellynek rejtékeny forrásából a’ kijelentett vélemény csergedeze. – Mert hiszen, mikint már egyszer mondottuk, irányok alácsusztatásával mindent meg lehet bizonyítani, még a’ teremtő bölcseségét is kétségbe vonni. – Mi tehát dr. Wildner urnak nem szándoka tisztaságát vontuk és vonjuk kétségbe, sőt azt röpiratábani ohajtása szerint mi is szívesen elismerjük; hanem állitók ’s állitjuk azt, hogy röpiratának eredményszövedéke annyira fonák ’s annyi antinationalis, és anticonstitutionalis tanszálak közbeszövésétől hemzseg, miszerint valóban, meggondolván hogy e’ munkácskában foglalt financialis adatok magánylevéltárból természetesen nem merithetők, lehetetlen volt sajátlagos helyzetünkben annak bizonyos fontosságot nem tulajdonítanunk, azt tehát igen komolyan nem vennünk. ’S azért valljuk, nagy örömünkre szolgált, a’ Hirnöknek Wildner ur röpiratát igen alaposan ismertető melléklapjában olvashatni, hogy azt komoly lépésnek, vagy épen mélyebben rejtező mellékeszmének teljességgel nem kell tartani, hanem csak egy kis költői kitörésnek. A’ Hirnök bizonyos dolgok tudomásának kútfejéhez nálunknál legalább minden bizonynyal közelebb állhat, minélfogva örömmel valljuk, hogy említett nyilatkozatából nem kis megnyugvást merítettünk; elannyira, hogy ha mégis némileg e’ tárgyra visszatérünk, azt nem Wildner ur főakadálya miatt cselekeszszük.
A’ tisztelt jogtudor ur „főakadályának” főhibája az, hogy az egész kérdést, t. i. a’ nemesség adómentességének ’s általában a’ magyarországi adórendszernek kérdését szorosan ausztriai szempontból veszi fel; minélfogva röpiratát, egy elmés barátunk megjegyzése szerint, tulajdonkép imigy kellett volna czímeznie: „Geringheit der Steuer, die Ungarn an die Regierung zalhlt, als ein Haupthinderniss des Fortschrittes in Ungarn, aus österrichischen Standpunkte dargestellt.” Ha igy czímezi vala, munkája tökéletesen jellemezve lesz, és minden magyar birálatot egészen főlöslegessé tesz vala; mert egyszerre tudtuk volna – mint mondani szokták – hányat ütött az óra.
Hogy Wildner ur ausztriai szempontból vette föl a’ magyarországi dolgokat, ezt tőle rosz néven annál kevesbbé vehetjük, minthogy embernél némileg psychologiai kénytelenség, hogy önmagából ’s körülményeinek reá hatásából ki nem vetközhetik. De épen azért hittük ’s remélettük, hogy nem lesz magyar publicista, bármi politicai szinezethez tartozzék is, ki a’ magyar dolgok ausztriai szempontból fölvételének védelmére szót emeljen; mert keblünknek istene sugallá nekünk, hogy valamint ekkorig mindnyájunknál, kik a’ házi adóról szólottunk, bármennyire különbözénk is a’ részletekben, az induló pont szorosan magyar volt: ugy nem lesz magyar 378iró, ki más szempontot védelmezhessen. – És mégis akadt! A’ negatio daemona olly szentségtelen erővel fuvall végig egy bizonyos cotterián, hogy párt-organumának hasábjain még Wildner ur röpiratának is akadt magyar védelmezője! miért? mert a’ P. Hirlap ellene szólott. – És e’ védelmező még azt is állitja, miképen azt várta, hogy a’ P. Hirlap a’ „főakadályt”, mint uj bajtársat barátságosan üdvözlendi, mert az csak ugy hangzik, mint egy kimeritőbb vezérczikk. Föl nem tehetvén, hogy anticriticus ur a’ röpiratot, mellyről szól, nem olvasá, bátorkodunk őt tisztelettel figyelmeztetni, miképen ugyanazon egy guzsalyról a’ fonal örökös szálát mennynek ’s pokolnak is lehet orsózni, ’s a’ két ember, ki ezt teszi, a’ mint ellenkező iránynak indul, ugy két különböző, de sőt ellenkező dolgot cselekszik. Igy például Rosseau és Bonald is tökéletesen egy guzsalyról orsóztak, de a’ fonal emennek kezei között a’ legvasagabb absolutismus fonalává, melly az embereket csak az „őrparádén” engedné összeülni, minthogy ott hallgatnak ’s engedelmeskednek, amannak kezei között pedig a’ társadalmi szerződés republicanus fonalává alakult.
Igaz, hogy Wildner ur azt állitotta fel előzményül, mit mi, és gróf Sztáray, és gróf Dessewffy Emil, és a’ Világ szerkesztője, és a’ Hirnök, és a’ Jelenkor, és mindnyájan, kik a’ házi adóról szólottunk, t. i. hogy a nemességnek házi szükségeink irányábani adómentessége abnormis egy állapot; és mi e’ részben Wildner urnak nem vagyunk hajlandók ellene vetni, mit a’ Hirnök mond, hogy t. i. ujdon-uj gondolataiban a’ verebekkel versenyez; mert, ugy véljük, ezt nem lehet eléggé gyakran eléggé sok oldalról emlegetni. – Igen, de ennek emlegetésével Wildner ur még csak ott van, hol a’ Világ vezérszerkesztője, midőn e’ kérdésre: mikint adózzék a’ nemesség? imigy felel: „igazságos arányban.” Még ebből nem tudjuk, a’ guzsaly fonala melly irányban orsóztatik; de midőn Wildner ur orsózás közben ollyforma fonalat sodor, hogy panaszkép említené, miképen alkotmányunk a’ kormányt azon módoknak, mik más tartományaira áldást hoztanak, honunkrai alkalmazásában csak akadályozza; hogy a nemességnek a’ megyei házi adóbani részesitése által a’ status semmit sem nyer!! (miből igen világos, hogy ő a’ „status” szó alatt mit ért) hogy a’ paraszt, ha háromannyi adót fizetne is mint a’ mennyit fizet, kelletin tul terhelve mégsem volna; midőn hazánkat olly uradalmi jószág szinében állitja elő, mellyel tulajdonkép kár is vesződni, mivel annyit sem hoz be, mint a’ mennyibe kerül; midőn csaknem azt akarná velünk elhitetni, hogy a’ magyar status szükségei idegen erszényből fedeztetnek; midőn azon tant állitja fel, hogy alkotmányos országban, mellynek mint minden más országnak évenkinti rendes szükségei mellett évenkinti jövedelmekre van szüksége – a’ statusjövedelmeket adósságok által in saecula saeculorum előre teljes joggal ki lehet az alkotmányos ország híre megegyezése nélkül meríteni; midőn minden szavában a’ királyi kincstár szegénységéről panaszkodik, ’s illy okoskodási fokozatok után végre röpirata 44ik lapján fonalára egy igen vaskos csombókot köt, tartózkodás nélkül kimondván, hogy most eleinte (zuerst) a’ legszükségesebb uj czélokra (t. i. közlekedési eszközökre) adózást azért javalja, miszerint majd a’ fizetéshez hozzá szokván, allmälig die Mittel votirt werden, die bisher bestandenen Ausgabscanäle (t. i. katonatartás, udvarköltség, nélkülünk tett statusadósság-fizetés ’sat.) reichlicher zu füllen: lehetetlen szembe nem ötleni, hogy a’ nemesség adómentességének guzsalyáról tisztelt jogtudor ur olly fonalat orsózott, melly a’ mienktől ’s minden magyarnak magyar véleményétől nem kevesbbé különbözik, mint Bonald uré Rousseau-étól. – – De hiszen „költői kitörés ’s nem egyéb” – mond a’ Hirnök; ’s ha az, ugy kár volna reá több szót vesztegetnünk.
