Baranya.

Teljes szövegű keresés

Baranya.
Pécs jun. 10. Ha áll azon tan, hogy lány és status annál boldogabbak, minél kevesebbet beszélnek felőlök: ugy Japan, Paraguay ’s Baranya az utopiák ideáljának valósításától aligha messze állanak, ’s valóban a’ hármas irályság legnagyobb sinecuristája a’ magábaszállás perczeiben nem érezhet sokkal erősb bel kisbirói agitatiót, mint a’ P. Hirlap Duna-Dráva torkolati levelezője, midőn évnegyedenkint sirocco szárnyain bocsátja utnak száraz czikkeit a’ középponti focus felé; pedig mi mozgunk, haladunk, sőt rohannánk, ha történetesen farkas gúzsba nem bonyolódnék lábunk, a’ tespedést mindenki kárhoztatja, hiszen ez divat, ’s ennek hatalma mindenható, ’s mégis vannak, kik négyezer négyszög mérföldű hazánkban járt politicus keringőnket kilopott három lépésű tactusban szeretnék lejteni, vagy plane fontolva méregető minuetben, a’ kettős tactust, nyaktörő ugrándozásnak keresztelvén, pedig évnegyedenkinti fél iv hosszú szökéssel az epsomi versenyen bizony mg nem nagy dijakat szereznénk, ’s egy kis izgatás a’ lelkeknek csak nagyobb rugó erőt ád; mi hogy nem csak nem árt, sőt használ, mindenki tudja, vagy legalább tudhatná, mert hiszen irva van, hogy nem annyira a’ halálhoz hasonló béke álma az, melly népeket bodogít, hanem a’ szabadság mozgalma. Mint mozogtunk az elmult két hónapban, arról hallgat a’ chronica; mint mozgunk juniusban arról szóljon e’ czikk. – Ugyanis folyó hó 6-kán mint eleve kitüzött határnapon sereglettek össze évnegyedes 2-dik közgyülésökre Baranya RRei Sauska Keresztély szeretve tisztelt első alispánelnöklete alatt, ki közjó iránti buzgalomtól áthatva, ’s arra a’ RRet is lelkesítve az ülést megnyitá; mire a’ tárgyaltatás az april. 6. tartott kisgyülés jegyzőkönyvének hitelesitésével kezdődött, mellyből legelőbb is magára vonta a’ rendek figyelmét a’ nm. h.tanács közgyülési intézkedésre halasztott abbeli intézvénye, hogy a’ zsidók türedelmi adóját a’ megye executio utján is hajtsa be, ’s e’ részben a’ kis pécsi hivatalnak segédül legyen; – mire határoztatott: hogy a’ RR. ezen adó nemét törvényesnek el nem ismerhetvén, valamint ezt már több ízben kijelenték, ugy most is ujolag ismétloik, a’ publicumból ez iránt nem rendelkeznek, óvás mellett azonban az elnökségre bizzák, hogy ez iránt szokás szerint intézkedjék; egyébiránt jövő országgyülésre küldendő követeiknek utasitásai közé följegyeztetni előlegesen elrendelik, hogy ezen adót mindenkép megszüntetni ügyekezzenek. – 2) Ezen tárgy alkalmat adott egy szent ügy megpenditésére, mellynek üdvös elintézéseért buzgó imádság epedez milliók ajkain, – azon szent ügyére, melly a’ választó vizet képezi, melly által a’ tiszta ércz megvál attól mi hozzá nem tartozik, mellynek bajnokira a’ tölgykoszorút Themis maga tüzendi egykor a’ forró napi munka soha jobban meg nem érdemlett bériül! Eldöntetvén ugyanis a’ türedelmi adó ügye a’ fentirt határozat szerint, ezekután nyomban fölkelt: P. – M – , lelkes táblabiránk és Magyarország jelen fejlődési állapotának fejtegetése mellett, a’ közadózás mostani rendszere, int szinte a’ kiváltságos rendnek attóli tökéletes mentessége iránt, kebelrázólag hathatós szavát emelve, kijelenté: mikép a’ nemességnek a’ direct adózástóli mentessége, valamint egy részről az adminstratio, igazságszolgáltatás és kereskedés javitásának sikeres eszközlését gátolja, ugy más részről a’ hon lakosait egy minden érdekeiben egyesült nemzeti zömök testületté összeforrni nem engedi, mikint most, miután a’ katonáskodás végkép megszünt a’ nemességi kiváltság erős talapzatául és védő támaszául szolgálni; ámbár a’ nemesség fölkelési kötelessége törvénykönyveinkből még eddig kitörölve nincs, mégis alig hihető, hogy avult formáiban életbe-léptetését remélhetnők; egyébkint pedig eme’ csupán rendkivüli körülmények között használható védrendszer távulról sem ütné meg azon állandó teherviselést, mellyel a’ nem-nemesek a’ rendes sorkatonaság előállítása és tartása által illettetnek, és a’ melly teher hajdan kizárólag a’ nemesi rend vállain feküvén, valamint egyedül igazolhatá annak kiváltságait, ugy más részről most, midőn a’ hon védelme az adozó népre hárittatott, nemesség állása az ország egyéb lakosainak irányában minden erkölcsi támaszoktól megfosztottan valóban abnormissá, rendszeretlenné és feszültté vált. azért is szükségesnek tartá, hogy a’ nemesség őseitől öröklött nagylelkűségtől buzditva, most, midőn a’ haza jövendője, a’ közjólét azt majdnem elkerülhetlenül sürgetnék, ollyas czélszerű intézkedéseket iparkodjék a’ törvényhozás utján létrehozni, mellyek a’ hn felvirágzását előidézve, ’s a’ józan haladást lehetségessé téve, egy uttal a’ nemességet, az osztó igazságot epedve váró többi nép átellenben, egy dicsőégteljes és tekintélyes állásra emelik, honnét jó lelkismerettel és bátor kebellel nézhet akárminő és akárhonnan eredő viharok elébe. – Ezek folytában inditványba hozá a’ szónok, hogy a’ RR. jelentenék ki eleve, mikint a’ közterhek átvételének idejét megjöttnek ismerik, készek lennének annak foganatositását törvényhozás utján eszközleni; és e’ végre jegyezhetnék föl országgyülésre szolgálandó követi utasitás gyanánt: „hogy ott az országos RR. részéről egy választmány kineveztetése szorgalmaztassék, melly ő felsége által oda utasítandó tanácsosaival értekezvén, ha olly alul kötéseket eszközölhetend ki, mellyek nemzeti jogainknak mindenbetörések ellen biztos kezességet nyujtanak, ez esetben a’ nemesség minden közterheket aránylag viseljen; ha azonban az alkudozások hajtott ismert nem érnének is, a’ házi pénztárnak egész terhében, mindenkor magok a’ megyék által meghatárzandó mennyiségben, a’ nemesség az adózókkal együtt birtoka ’s vagyona arányában részesülni kiván; a’ fizetés kulcsának és rendes rovatának kidolgozása, ’s igazságos elrendezése országos küldöttség által munkáltatván ki, törvényesen határoztassék el. „Az inditványozó mielőtt előadását befejezte volna, kötelességének ismeré kijelenteni: hogy valamint ezen már más törvényhatóságoknál is tárgyalt eszmét nem ujitási viszketegből pendité meg a’ teremben, ugy épen nem szándoka annak rögtönözött elfogadtatását csak távolról is megkisérteni; sőt ünnepélyesen nyilvánitá, hogy bármilly igazságosaknak és sürgetősöknek vallaná is ebbeli – mondhatni – országosan már ollyaknak jelelt nézeteit, mégis azoknak csak akkor igér üdvös eredményt, ha életbe-léptetésöket nem erőtetett és kicsikart engedékenységnek mint inkább előleges taglalás és komoly megfontolásnak köszönendik!” – Sürű hangos éljenek követék a’ szónk remek előadását, mellyek közt B. E. sz.biró lépett fel ’s lelkesen pártolva az inditványt, mindennemű közadónak a’ hon minden rendű polgárai által az osztó igazság szerinti aránylagos egyenlő viselését vitatá, mert ezt parancsolja az igazság, parancsolja a’ mltányosság, követeli a’ szellemi ’s anyagi kifejlődésen alapuló nemzeti jólét. – Szót emelt erre egy férfiu, kinek működését e’ teremben évek sorain keresztül tisztelő figyelemmel kisértük, kik szemléltük férfias türelemmel vitt küzdéseit akkor, midőn sűrű fellegek boritván hazánk látkörét, a’ derű reménye csak kevés erősbek kebelbe szorult, kiben a’ józan haladási eszmék előharczosát tiszteltük. És mi reményteljesen csüggtünk ajkain, midőn azt székéről tüzesen felpattanni láttuk ’s hallatni Baranya teremében nem ismeretlen hangját; azonban milly váratlan volt meglepetésünk, midőn a’ született katonaság előjogait, a’ nemesi rend elidegenithetlen kiváltságait ’s az 1809-ki gyászos emlékezetű insurrectio dicsőségét hallottuk elősorolni! Vox faucibus haesit! De csudálkozásunk tetőpontját érte, midőn láttuk őt 428a’ zöld asztaltól elfordulva, a’ teremben levő néhány eddig nyugott köznemeshez intézni szavait, keresve az ősz fejeket, mellyek a’ francziák elleni véres harczokban kivivott diadalmaikért most az igen megérdemlett borostyánkoszorúk helyett, adó alá vonatással jutalmaztassanak! és erősen czáfolgatá előtte szóló tiszttársát! ő a’ katonáskodási jogról ’s roppant teherről soha le nem mond, ’s ezért adómentességi nemesi kiváltságait fentartani kivánja! Conticuere omnes, intentipue ora tenebant! Oh csalódás, csalódások csalódása! mindenkor fájdalmas ugyan a’ te hatásod az emberi kebelre; de menynyivel inkább sujtasz bennünket akkor, midőn csapásid onnét irányozvák, honnét ezeket legkevesbbé váruk volna. – Nem türelmetlenség iratja velünk e’ sorokat, isten látja szivünket; hiszen nyiltszivűség, szeretet és türelem, szent szavak, mellyeket lángolón szeretni egy felejthetlen órában tanultunk, ’s keblünk legdrágább kincsei közt őrizzük, keblünk érzeményeit pedig körülmények nem ingadoztathatják; ha a’ szónok véleménye egy conservativ jellemű férfiu ajkairól hangzik, legkevesbbé sem ütközünk mg rajta, ezt természetesnek találjuk, hacsak agitatori modorban nem történik; de midőn valaki, ki minden privilegiumok ’s monopoliumok ellenségének nyilvánitja magát, illy szent ügyben elveit egyszerre igy elhagyja, ’s lehagyja agitátori modorban, nem az értelem meggyőződéséhez, de a’ szenvedelem felizgatásához fogva, és meg kell vallani, ügyes tapintattal az alkalmat használva, elhagyja, épen akkor, midőn a’ tisztválasztási törvényes három év eltelt, ’s a’ választás a’ kapu előtt van, – midőn illy jeleneteket szemlélünk, ekkor a’ haldokló nagy rómaival arczunkat palástba burkolva inkább a’ semmiségbe szeretnénk dőlni, mintsem illy jelenet szemtanui lenni! Most még csak egy figyelmeztetésre, távol azonban minden egyedre-alkalmazástól, veszünk magunknak szabadságot: Vannak t. i. sok liberálisok, kik a’ világot vagy nem olvassák, vagy tán olvasva figyelmöket kikerülte, mit a’ nagy tekintélyű gr. Sztáray az adó-agitátióról e’ lap 30-ik számában mondott; az, ugyanis, hogy” ki az adó részesülés ügyét arra használja, hogy ezáltal a’ köznemességet polgártársai ellen felizgasa, az több mint hibás, az polgári bünt követ el.” Ajánljuk ezen arany intést méltó figyelembe. N – I – táblabiró – melly név egy érdemteljes conservativ jellemű férfiu sajáta – elismeri a’ szükséget, hogy az adó terhének aránylagos átvételében a’ nemességnek valahára tettlegesen kell föllépni; e’ tárgy azonban sokkal fontosabb, semhogy ezt itt rögtönzéssel eldönteni lehessen: ajánlja tehát, hogy egy választmány neveztessék ki, melly a’ körülmények alapos megfontolása mellett e’ tárgy iránt a’ jövő közgyülésre véleményes jelentését bemutassa, melly gyülésre a’ tárgy fontossága és érdeke az összes nemesség tanácskozását megkivánván, arra azoknak meghivása és az érintett tárgyaltatásának közhirré-tétele eszközöltessék. Ifj. M – G – másod alispán az adó terhébeni aránylagos részesülést korszerű eszmének nyilatkoztatá, mellytől a’ nemesség magát többé ön kára nélkül vissza nem vonhatja; ezt parancsolja az igazság, nem ugyan – mint B. E. sz.biró állitá – a’ természeti, mert ez socialis statusban sinórszabály nem lehet, hanem a’ politicus igazság; ’s az előtte szóló szerint szinte választmány kiküldetését ajánlja (éljen!). – ’S – K – első alispán; Eljött – ugy mond – már ideje, hogy az adózási rendszerben változás történjék, a’ kor szüksége az aránylagos részvételt mulhatlanul kivánvánja, a’ RR. egyettemes akaratját véli nyilvánitani, midőn e’ körüli terv-kidolgozás végett, komoly megfontolás mellett, egy nagyszerű választmány kiküldetését ajánlja, melly a’ jövő közgyülésre véleményes jelentést adjon. Hangos „éljen!” Határozat: „Inditványba hozatott, mikint a’ közvélemény alakulása utána jogszerűség és méltányosság által intetve, az idő tanácsát követve, ugy a’ mostani fejlődő ’s haladó kornak ama’ láthatatlan hatalomnak, egyik legfontosb kivánatát kielégitve, a’ közterhek viselésébeni részesülés, alkotmányos kiváltságunk önkénytes feláldozásával is, arra minden hazafit méltán buzdithatna, hogy az eddig minden egyenes adótól mentesített nemesi rend, birtokához és vagyonához aránylag, kivétel nélkül a’ nemtelennel egyenlő adózás alá vonassék. A’ RR. ezen eszmét korszerűnek találván, annálfogva ezen nagy tekintetű életkérdésnek bővebb fejtegetése okáért, a’ mostani idő ’s körülmények kellékeivel öszhangzólag előleges taglalás és komoly megfontolás végett ezennel egy választmányt Majláth György másod alispán elnöklete alatt küldenek ki, hogy az e’ tárgy iránt a’ jövő közgyülés első napjaira véleményes jelentését bemutassa; melly gyülésre a’ tárgy fontosságra és érdeke az összes nemesség tanácskozását megkivánván, arra azoknak meghivása és az érintett tárgyaltatásnak közhirré tétele járásbeli fősz.biró uraknak meghagyatik.” (Folytatjuk.)
Hainer Igáncz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem