ANGOLHON.
ANGOLHON.
Egy londoni levelező Roebucknak, a’ bathi radical követnek, ki a’ választási megvesztegetések tárgyában tett rendkivüli inditványával tiz napig izgásban tartá az alsóházat, következő jellemését adja: „John Arthur Roebuck azon férfiu, kinek a’ népre olly nagy befolyása van, mint volt a’ demagog vezérek hosszú sorának Welkas-tól kezdve mai napig. De ő mind azokat, kik előtte voltak, ügyességben és tudományosságban felülmulja; azért már pályája kezdetén elérte azt, mit amazok soha el nem érhettek, tudnillik magára vonta az alsóház figyelmét, hogy Benthamnak legelhatározottabb ’s legrendszeresebb democratismusát saját gyakorlati tapintata által megerősitve képviseli. Roebucknak szándéka tiszta, jelleme szilárd, ő félelmet nem ismer, és nem kérkedik. Szónoklata velős és komoly, mellynek, bár hiányoznak abból az ékesszólási virágok, olly nagy a’ népkedélyre hatása, hogy bathi választói utána vakon a’ tűzbe rohannának. Ezen jeles tulajdonok mellett azonban – mond az iró – vannak Roebuckban ollyanok is, mellyek őt Anglia legveszedelmesebb emberévé teszik. Itélete az emberek fölött éles, cselekvései gyakran személyes gyűlölségből eredvék. Forradalmi időszakban Robespierrehez hasonló biztossági elnök lenne. Hevességét beszédében és ingerültségét némelly tetteiben sokan gyönge testalkotásának tulajdonitják.” Nevezetes, hogy ezenférfiu ellenében, midőn a’ választási megvesztegetésekre nézve kérdést intéze a’ ház némelly tagjaihoz, mind Peel, mind Russell hallgatott; pedig a’ két nagy pártvezér közül egyik sem vala hajlandó az ügyben általános vizsgálatot engedni; mert tudják, hogy az eredmény whigeknek és toryknak egyiránt kedvetlen leend. Mind a’ két részről kínos kénytelenség volt tehát, a’ mit tettek; mert ha egyik közülök ellenszevült volna, a’ másik bizonyosan az inditványt pártolta volna; ’s igy jobb volt egyforma szerepet játszani.
