FRANKHON.
FRANKHON.
A’ pairkamra, miután válaszföliratát a’ trónbeszédre két nap alatt elkészité, jul. 29-kén küldé azt nagy és fényes küldöttséggel a’ királynak. A’ föliratnak, mellyet a’ pairkamra elnöke és Francziaország cancellárja, Pasquier báró olvasa, tartalma következő: „Fölség! A’ pairek kamrája megjelent, hogy fájdalmát a’ király fájdalmával, egy anya és tisztelt királyné kétségbeesesével és egy egész nemzet gyászával egyesítse. Nagy szerencsétlenség látogata meg bennünket. Ama’ királyfi, kit önnek fáradalmai, önnek példája Francziaország díszére és boldogságára képezének, kinek annyi súlyos helyzetek, olly különféle viszonyok a’ tapasztalás nevelését adák, ki a’ törvények iránti tiszteletben és honszereletben nőtt fel, kinek vitézségét csatatéreken barczosink szereték, kinek bölcseségét mindnyájan elismerők, ha munkálatinkban részt vön, – e’ királyfi olly hirtelen ragadtaték ki közülünk, miszerint alig hihetjük, hogy nincs többé királyi atyja mellett, hol őt olly örömest szemléltük. Ha nem talál is az atya fájdalma vigasztalást: mégis kötelességünknek ismerjük kimondani, mi tarthatja fen ama’ bátorságot és szilárdságot, melly a’ királyt életének legsúlyosb kisérteteiben sem hagyá el. Igenis, kötelességünk kimondani, mi tarthatja fen a’ nemzet hiedelmét még akkor is, ha mélyen van megrenditve és elcsüggedve. Igenis, fölség! e’ fájdalom, melly minden osztályban, minden véleményben egyhangulag ugyanazon érzelmet fakasztja, szomorú bár, de hathatós bizonysága ama’ ragaszkodásnak, mellyel Frankhon ama’ dynastia iránt viseltetik, mellyet a’ trónra híva meg, ’s mellyet szabadságainak és becsületének megőrzésével megbiza. Ugy van, fölség! e’ közszerencsétlenségben mindnyájan félreismerhetlenül ama’ monarchiát szeretjük, mellyet alapitánk; ez magasan áll a’ nyilvános életet elválhatlanul kisérő viharok és küzdelmek fölött. Ez ama’ szilárd pont, mellyhez a’ jogok és hajlamok fűződnek. Most már elérkezett azon nap, mellyen elkerülhetlen szükséggé vált institutióink egyik hiányát betölteni. A’ jövőre vetett bizodalmunk megcsalatkozott. A’ gondviselés szigorúnak mutatkozott irántunk; de mi hálátlanok volnánk, ha elfelednők, hányszor ótalmazott meg már bennünket, és bizonyosan fölséged életét is még sokáig megtartandja. Isten védi még Francziaországot, mellynek önre olly nagy szüksége van; ama’ királyi gyermek, kinek születése közörömet okoza, önnek szemei alatt fog növekedni, ’s alkalma leend önnek bölcseségéből meritni tanulságokat. Önnek fiai, Francziaország fiai, a’ közállomány hű szolgái szűnet nélkül példát adandanak nekie honszeretetben és kötelességeik teljesitésében. Anyja, ama’ fejedelmi nő, ki szeretetünkben ’s bizalmunkban férjével osztozék, ’s ki emezt csak kevés évekig boldogithatá, életét ama’ hivatásnak szentelendi hogy gyermekink királyát Francziaország jövendőjének nevelje. És az egész nemzet, vonzalmával ’s reményével környezvén királyát, megtanitandja őt, mi nemes föladat, törvény által uralkodni egy nagy és hatalmas birodalmon.” – A’ király igy válaszolt: „Pair urak! e’ fölirat engem nagyon megilletett, én azon érzelmek kifejezését találom benne, mellyektől szívem meg van hatva; ez uj záloga azon egyességnek az országos hatalmak közt, melly a’ jelennek bátorságot és a’ jövőnek biztosságot nyujt ama’ veszélyek ellen, mellyenek az engemet sujtott kegyetlen csapás által kitéve lehetének.”
