Zemplén.
Zemplén.
Zemplénből, sept. 16. Még néhány adat pótlékul az utóbbi gyülésrőli közléseimhez: Két feladás fordul elő oklevelek és számos adat gyászkiséretében; az egyik páratlan bizonynyal a’ hazában ’s talána humanitas évkönyveiben. Az egyiknek előzménye a’ lapok „Patriarchalismus és botauctoritas” czímű czikkelye (171 sz.) volt; miknek nyomozatára maga a’ vádlott sz.biró kére szigorú vizsgálatot. Meglepetve hallám, megvallom, a’ feladó számos vádtényeit, mert fájna lelkemnek, bűnösnek látnom egy férfiút, kit sokféle „tactikák” daczára ’s egyhangú öröm és bizalom emelt ki versenytársai közül; fájna hinnem, hogy e’ szigorú nyomozást követő nyilt homlok „tanulmány” mesetersége volna csak. Pártos gyöngeség talán, de lehetlen – persze annál szigorúbb, minten esetre azonban részrehajlatlan – itéletemet a’ beadott okleveleknek választmány általi meghiteltetéseig el nem halasztanom. – És a’ másik hónapok óta nem ujság előtt (mert a’ dolog még máj. 19-kén történt), ’s halasztgatám a’ nyilvánosság bűnpadára vinni, hőn vágyva egy czáfolat után, e’ léleklázastó bűntettek közepette. Társas köreink egyik volt kegyencze „rögtön” meghalálozván, özvegye a’ szomszéd plebánus urat hivatá temetési – szertartásainak végzetére. Mennyire meglepetik azonban a’ tisztelt ur válasza által, miszerint a’ (jól megjegyezzük) „rögtön elhalt” az utólsó szentségeket ’s a’ húsvéri gyónást is elmulasztó, mint egészen szabadszellemű mulván ki a’ világból, nem érdemes, hogy az anyaszentegyháztól pártolást nyerjen, ’s annak javaival éljen; de hogy például is szolgáljon az efféléknek, kik megvetőleg viseltetnek, parancsait esztendőkről esztendőkre nem teljesítik” – a’ temetést „megtagadja”; a’ levélhozó cseléd előtt azonban (meghitelt vallomása szerint) honorariumának „egyelőrei” átvétele után késznek nyilatozván, mit is ez (a levél vivő) asszonyával tudatni restelvén, vagy a’ küldött levél miatt fölöslegnek vélvén, hasonló esdés, hasonló levélbeli tagadás és szóvali üzenet következék. ’S ekkint, midőn negyednapra a’ járásbeli eskütt történetesen megérkezett, az utczát járhatlannak lelve az iszonyú szag miatt (hiteles relatiója szerint), a’ halottat minden szertartás nélkül eltemettetni kénytetett. – Mind ezeket az özvegynő eldúlt Kebellel sorolva elő, a’ tisztelt urat, a’ Sz. István Decretuma II. k. 2. cz. 2. §. ellenére (”qui vero subitanea periclitantur morte”) eltemetni vonakodót, mint „statuta regni et diploma reg. super religione violator”-t az 1647: 14 tcz. értelmében megfenyittetni esedezett, kérelme törvényességének bővebb felvilágositásaul, tényeket sorolva elő a’ tisztelt ur jellemzetére, mik közül legyen ismételve néhány: egyházának egyik tagja, rettegvén a’ kellendő honorariumot, a’ ref. praeoránssal készül halálra, mit papja megtudván, a’ nyomorult ember maradékaitól 80 forintot követel eltemetéseért, csak hosszú rimánykodások után elégedve meg 25 forinttal. Egy czigány, temetési díját a’ templomban várva, fizetni képtelen özvegye által zálogot hozat a’ templomba; de a’ megholt ünnepi nadrágával meg nem elégedve, uj gubáját hozatja el a’ templomba, ’s magával vivé mind a’ két darabot, a’ később kiváltani akaró asszonynak visszaadatásukat megtagadva. ’S igy temetteti el a’ zsarlásnak megfelelni képtelen szegényeket orgonistájával, kovácscsal – „el kell dugni – ugy mond – ha pénzök nincs.” Tudunk ugyan példákat, hogy a’ temetés tiszteletdíjába a’ halott nő ünge levonatott, hogy a’ szegény apa maga kénytetett eltemetni rothadó gyermekét ’stb. stb: de szabadjon fölhagynom ez irtózatosságok elsorolásával, mik – mint hallom – felsőbbségét is a’ legmélyebb indignatióra gyulaszták. – Az ügy megyénk szőnyegén csudálatosképen forgott. Igaz, hogy a’ bűnös rendtársai között sem találkozott senki, eléggé hős, védelemül kiszállni: de a’ fenyiték „utja” fölött csaknem gyülöletes harcz keletkezett. Egyik társunk általános szempontból indulva ki, a’ vegyes házasságok ügyébeni sérelmekre figyelmeztete, mik szinte igy, lassankint harapózva be, csendtörő árrá dagadoztak. „Ott csak ádlani nem akartak – ugymond – e’ hatalmasok, itt már temetni sem, ’s mit várhatunk még, ha a’ törvényhatóságok 742erőteljesen nem lépendnek föl az efféle csínyek fékezetére?” ’stb. – Kinek hatósága alá tartozik hát a’ bűnös? a’ két szélzet közt most is sükerteljesen virágzott a’ juste-milieu. – A szőnyegen forgó vádak – ugy mond – ét szempontból tekintendők: mint kötelességi hanyagság ’s visszaélés és „közbotrány” (publicum scandalum) ’s mint az adózó nép zsarolása ’s a’ nem temetésben rendőrszeri kihágás; amaz közveten főnöklete, ez megyei fenyiték alá tartozó. De a’ teendők megteendhetése végett ’s a’ „közösen elismert” botrány fenyitékének siettetéseül a’ hivatalos vádak szorosb vizsgálatára számosabb – ha tetszik „vegyes” – választmány nevezendő. Milly méreges zaj ’s gúnyos mellékmardosások! ’s azoktól kik előtt „hivatalos” jelentésen kivül minden tudomány nem-létező valami, kik például Zalának felszólitását az illyr gúnydal ügyében „a’ tény hiteles nem-tudása” miatt követelék félreteendőnek. – Mert hisz az illy kiküldés – ugymond – már magban bevágás a’ püspöki jogokba ’stb. Pedig az özvegynő is ugyanezt tevé vizsgálatának megtételekor! A végzés csakugyan maradt: a’ kihágások papi része a’ püspöknek jelentetik föl, a’ polgáriak vizsgáltát „vegyes” választmány intézendi. Őrfigyelem kisérend ’s tárand föl minden léptet. – Bocsánatot hosszadalmasságomért! de az ügy elég nyomatéku előttem, a’ nekem szánt hasábokon tul is terjeszkednem. – Adatokul hiszem egy „sokaság” jellemzetére, melly „még” az efféléket is oppositio és servilismus, protestantismus és catholicismus közti harcznak nézi; sőt adatokul e’ kor jellemzetéhez, melly a’ XVIII. századi hitlenség ’s a’ simonismus, owenismus ’stb. ’stb. terjedezése ellen az „Acheronta”-ig, minden követ megmozgat, csak azt nem, a’ mit kellene.
Kazinczy Gábor.
