FRANKHON.
FRANKHON.
Páris, october 12. „Vámegyesület Belgiummal” – ez most a’ jelszó Németország ellenében. Az emberek, a’ tömegek, sőt a’ vélemények lassudan mindenbe belé unnak, még a’ politicai elvcsatába is, ’s kivált ha egy szerencsés véletlen, a’ dolgok fordulata vagy egy helyesen számoló politicai „értelmesség” azt a’ drága énecskét tolja a’ közélet előszinére. Francziaországban – a’ divat és társadalmi modorok e’ hazájában – a’ műipar most divattá lőn. Pedig elhiheti ön, e’ franczia műipar fölötte szerencsétlen csillagzat alatt született. A’ francziák eszméi ebben is – mint mindenben – annyira fenhéjazók, annyira egymásba-ütközők, annyira következetlenek, hogy legkevésbbé sem csudálkoznám, ha a’ franczia nép egy reggel azon venné magát észre, hogy legkisebb műipara sincsen, ’s hogy minden e’ részbeni erőködései nem egyebek valának, mint a’ boldog emlékezetű szárazföldi rendszer utórángásai, vagy legfölebb – ’s ez történetileg is jellemzi a’ franczia népet – a’ szoroson túli vetélytárs majmolása. Ebből csak kettő van kifeledve: hogy egy szárazföldi rendszerhez egy mindenható napoleoni kéz kell, melly maga álljon egység gyanánt, a’ népek nullái előtt, – egy mind a’ történet mind az ész uralmát kizáró önkény, mellynek tere a’ mindent nivelláló, minden egyéniséget eltörlő egyes akarat; – az angolok utánzásához pedig fölötte szükséges, hogy az ember ne csak gyári, hanem politicai és népességi productiv erővel is birjon, minővel a’ franczia nép köztudatul még soha sem birt. Anglia gyáriparát – még akkor is, ha az egész szárazföld vámszövetségbe egyesülne ellene – még soká előmozditandja vagy legalább fentartandja ama’ körülmény, miszerint roppant, értelmes és szabadelmű gyarmatrendszere által sok fogyasztást és jövedelemes piaczokat teremthet gyáriparának, hol egyszersmind politicai uralmánál fogva egyenesen tőle függ a’ versenyt más népektől tűrni vagy nem türni. Anglia kereskedési és gazdálkodási politicáját gyarmatrendszerének mélyebb studiuma nélkül nehezen érthetni meg. Már pedig hogy Francziaországnál – pedig itt par excellence az alkotmányitó gyülésből támadt ’s a’ császári csapások és a’ restauratio rothasztó lázának vészes nyavalyájából ujra feltámadt juliusi Francziaországot értjük – roszabb gyarmatositó széles e’ világon nem létezik, ezt kézzelfoghatólag bizonyitják afrikai ’s jelesül algiri gyarmatainak történetei az utólsó 12 évben. És ennek okát nem lehet ’s nem kell másban keresni, mint társasági fogalmainak természetében, mikint az a’ mult rázkodások után halkkal alakult. Itt egyfelől az eszmék még énem tisztultak meg ama’ salakoktól, mellyek eddigelé mindig gátolták amazok általános életre alkalmazását, ’s mellyek az utczai forrongások ledulása után olly társakhoz szövetkeztek – mint p. o. ’stb. simonismus, communismus, fourrierismus ’stb. – mellyek épen ugy ’s talán még inkább gyülöletet vontak magokra, mint az ancién régime feudalisticus formái – a’ minthogy kétséget sem szenved, hogy a’ communismus sokkal halálosabban üldöztetik, mint a’ leginkább magas körökben élő ’s még mindig édesded reményekkel és forró vágygyal az idősb Bourbon-vonal utódjára, Bordeaux herczegre néző legitimismus – ; a’ gyakorlat ellenben még sokkal ujabb, hogysem a’ franczia népnek – ’s ez itt teljesen képviselve van kormánya által – ideje legott volna szatusgazdasági maximákat a’ practicai észből meríteni. Innen ama’ szünetnélküli tétovázás és ingadozás p.o. – hogy egyebet ne említsek – a’ czukorkérdésre nézve, melly majdnem megrázkodással és czukortermesztő gyarmatainak elvesztésével fenyegeté Francziaországot. Itt a’ philanthrophia és az „emberjogok magyarázatának” doctrinája örökös ellenszegülésben áll a’ gyakorlattal, az érdekkel, ’s néha a’ nemzeti hiusággal is – bizony nem csekély ok arra, hogy a’ hirlapok mult évi propagandisticus zajongásai és „eszmékkeli” fenyegetései kissé nevetségessé váljanak. ’S ime most egy uj következetlenség! – A’ francziák „vale”-t mondanak a’ hiú berzenkedésnek, és testestül lelkestül műiparra kezdik magokat adni, minthogy ez most az aura popularis lehellőcsöve. Azonban itt megint csak ama’ kis manó játsza szerepét, mellytől a’ franczia nép mindig meg vala szállva, valahányszor külnemzetekkel összeütközésbe jött. A’ nemzeti „gloire” örökös rugója minden franczia cselevénynek, hadi és békes hóditásban, a’ nagyság és csekélyesség minden nyilatkozásiban, jóban és gondosban, józan tettekben ’s bohóságokban. Ez egyben igen következetes a’ franczia szellem, vagy jobban a’ franczia „ösztön.” Ime oka annak, minélfogva a’ franczia sajtó Belgiummal szövetkezni szükségesnek találja a’ német vámszövetség ellenében. A’ Revue de Paris nem tagadja, hogy illy szövetkezés által Belgiummal emennek neutralitása fölötte szembesszökőleg meg lesz hazudtolva; de akkor – ugy mond – csak a’ dolgok természete fog diadalmaskodni kivihetetlen és oktalan szerződéseken. Ime egyik dogmája a’ franczia politicának, mellynek már néhány ízben elszigetelt helyzetbe jutatását köszönheté. De itt megint az említett Asmodeus ingerkedik a’ francziákkal, megint a’ franczia hiúság rázatott föl a’ „rajnántúli roppant centralisatio” által. Azonban lehet hogy a’ háttéren bizonyos arriére pensée lappang; mert sokan azt hiszik, hogy ama’ solidaris összeolvadás Belgiummal, mellyet a’ Revue de Paris gyanittat, csakugyan nem történhetnék meg az europai súlyegyen megrázása nélkül. Egyébiránt a’ vámegyesület iránti alkudozások már befejezvék; a’ belga király ma érkezik St. Cloudba, ’s első akalommal talán a’ megkötött szerződésről tudósithatandom önt. Egyébiránt e’ tárgy a’ ministeriumot is megrázta, mert Soult, Martin du Nord és Cunin-Gridaine makacsul ellene vannak, és igy megint ministeri crisisre van kilátásunk.
