EGY HAZAFI SZÓ ÉS EGY BARÁTI KÖNY KÖRÖSI SÁNDOR SIRJA FÖLÖTT.
EGY HAZAFI SZÓ ÉS EGY BARÁTI KÖNY KÖRÖSI SÁNDOR SIRJA FÖLÖTT.
Azon szomorú hirek közt, mellyek halotti harang gyanánt közel vagy távolról zugják füleinkbe a’ mulandóságot, közfájdalmat okozott Körösi Csoma Sándor halála. e’ folyó esztendei április 11-kén, utközben, midőn Calcuttából Lassába (Tibetben) utazott, egy Dardzseling nevű helységben fizette le a’ mulandóság nagy adóját. Távol van ugyan az ő sirja; de a’ föld mindenütt édes anya, és az ollyan derekak számára, kik a’ nemzet becsületét idegenek közt fenntartják, mindig van a’ jóknak, 760szívében egy emlékhely ’s a’ nemzeti literatura évkönyveiben egy becses sorocska.
Körösi élete fontos tünemény. Ha histriai oldalról veszszük fel, fölötte meglepő látvány, hogy majdnem 18 század mulva egy késő unoka visszamegy őseinek bölcsőjét felkeresni, de azt a’ maga feláldozásával sem érheti el, hanem annak legalább szomszédjában hal meg.
Ha psychologiai oldalról itéljük meg Körösit, nem lehet nem bámulni azt a’ nemes önelszánást, miszerint egy inkább gyönge mint erős testalkotásu ifju, minden előre keresett pártfogolás vagy pénzbeli segedelem nélkül (mert neki magának alig volt kétszáz váltóforintja) csupán csak az isteni segedelemben, szép ügyében és lelkének kiapadhatlan erejében bizva, utnak indul egy czélután, melly, ha azt elérheté, az emberiség évkönyveiben egy nagy hézagot pótolt volna ki, és a’ historia neki ma nagy köszönetel tartoznék. Nem lehet pedig e’ merész elszánást valami vak ’s rosszul számított elragadtatásnak tartani, hanem inkább a’ lélek erejének, melly megkedvelt eszméje mellett – mit az idő lassankint benne megérlelt – akármelly áldozatra is kész. Mennyire a’ multra emlékezem, ’s azzal a’ követezéseket egybefoglalni képes vagyok, ez a’ gondolat igy eredett Körösi Sándorban: a’ nevelőintézetekben, a’ tanitók személyessége szerint most egy, majd más tudomány van inkább virágzásban. Körösi Sándor serdülő ifjuságában az enyedi collegiumban a’ historiai tudományok különös evességben voltak, mit a’ derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. a’ magyarok eredetérő és atyafiáságról sok szíves vitatkozás volt az ifjuság közt. Turkoli Mihály levelét még a’ gyermek is leirták magoknak. – a’ mint hallottam, Körösi mg akkor harmad magával (kettő még életben van) fogadást tőn, hogy e’ czélra egykor utat teendenek. Tiz ével későbbben, midőn a’ göttingai egyetembe ment, a’ nagy orientalista és történetbuvár udvari tanácsos professor Eichornnal közelebb viszonyba jövén, e’ szándék benne még bővebben kifejlődött. Maga Körösi beszélte nekem, hogy Eichorn állitása szerint, az arab kéziratokban, mind a’ középidőről, mind pedig a’ magyarok ázsiai történeteiről sok még nem ismert nevezetes adatok vannak. Ez volt a’ főrugó, miért Ő Eichorn vezérlete alatt az arab nyelvet nagy szorgalommal tanulta; szándéka volt, nem menni addig Ázsiába, mig Konstantinápolyban minden megtalálható arab historicust át nem néz. Ez a’ pont különös megjegyzést érdemel, mert ez volt a’ főoka, hogy ő nem éjszak, hanem dél felől ment a’ chinai kőfalaknak, mint törekvése főczéljának.
Erkölcsi oldalról nem kevesebb örömmel lehet nézni Körösi életére. Én, ki őt gyermekkorától nem csak ismertem, hanem vele többnyire közelebb viszonyban is ismertem, hanem vele többnyire közelebb viszonyban is éltem, és elindulása pillanatáig huzamosan társalkodtam, jó lélekkel merem álmodani, nem tudom, hogy előljáróinak, nevelőinek okot adott volna a’ legkisebb megszólitásra, vagy tanulótársainak neheztelésre. Körösit azon ritka szerencséjü emberek közé számlálo , a’ kiről soha senkit panaszkodni nem hallottam, valamint azt sem hogy ő valaha valakiről panaszkodott volna. Hogy ebben nincsen semmi nagyitás, maga a’ dolog szól mellette, mert ő Teheranban ugy mint Tibetben, Tibetben ugy mint Calcuttában, mindenütt figyelmet vont magára, pártfogolást nyert, és mindvégig közszeretetben élt.
A’ ki Körösi Sándor külsejéről kiván valamit tudni, annak rövid leirását nem fogja érdektelennek tartani. Körösi középtermetű volt, ’s inkább a’ szárazok mint az izmosok, inkább a’ gyengék, mint az erősek közé számlálható: mind e’ mellett mégis állandó egészségü; én legalább soha betegnek nem tudom. a’ munkát és fáradságot bámulásig győzte. Mind ezeket pedig egyedül mérsékelt tiszta életének köszönhete. Arcza barnaszög és inkább hosszú volt mint kerek; szelid vonásiból mindenki sympathiát olvashata, szemeiből bizonyos csendes, de kedves melancholia nézett ki, talána lelkében borongó fellege az ott munkában levő fontos gondolatoknak és bizonytalan jövendőnek; ő kevés, de igen nyájas beszédű volt. Ha ellenkező értelemben volt is valakivel, erősen semmit sem vítatott. Nem hiszem hogy valaha egész életében rendkivül megharagudni tudott volna. Egy szóval: ő inkább önszivében mint a’ külső tárgyakban élt. Ezekből könnyen meg lehet érteni, mikint történhetett, hogy Körösi akárhova ment, mindenütt szeretetre talált, és mindenütt jó emlékezetet hagyott maga után. – Öltözetében csinos ugyan, de nagyon egyszerű, kevéssel megelégedő és takarékos; jó gazda különösen, mert a’ pénzt, mit a’ deákok tanítás által szoktak szerezni, olly gondosan meg tudta gyüjteni, hogy azon időben egyike volt a’ legpénzesebb ifjaknak a’ collegiumban.
Körösi Egerpatakon nemes Sepsi székben székely katonaszüléktől származott. a’ mennyire életidejét korom és az ő kortársainak évei után megitélhetem, nem lehetett több 55 évesnél, és igy születése ideje mintegy a’ török háború elejére esik, tehát közel azon időhöz, midőn az ő nemzetfelei a’ bodzai szomorú mezőn, melly Körösi bölcsőjéhez három órányira van, a’ haza ótalmában vérzettek. Életben lévő rokonairól nem tudok egyebet, mint hogy egy testvéröcscse 1831-ben kétszer is volt nálam szállva Tardason laktamban, és szivesen emlegetők együtt a’ távllevő derék vándort.
Tanulását otthon kezdette a’ helység iskoljában, azután 1799 körül jött az enyedi collegiumba. – Itt meg kell jegyezni, hogy – kivevén – a’ tehetősebb nemeseket, egy nemzet gyermekei sem tanulnak nagyobb teherrel, mint a’ székelyfiak. Husz, sőt harmincz mérföldről jövén el hazulról, rájok nézve egy év előtt szó sem lehet hazamenetelről. De ismertem ollyat, ki mint gyermek hagyá el a’ honi hajlékot, és 15 év mulva mint kész férfiu ment legelőször haza. – a’ segedelem, ha talán telnék is, a’ nagy távollét és a’ csekély egybeköttetés miatt, csaknem lehetetlen. a’ nagy-enyedi colegium mindenkor jótevőleg folyván be ezen nemes nemzetre, eme’ terhen legtöbbet segít. – Egy része a’ tehetősebbek mellett szolgál csupa élelemért, más rész a’ collegiumnak tesz belső szolgálatot és kenyeret kap. e’ mellett maga a’ collegium is sokszor kétszáznak, ’s mikor jut, többnek is, ingyen ád kenyeret. De ők sem hálátlanok; mert a’ székely nemzet eleitőlfogva sok érdemes professorokat adott a’ collegiumnak, sőt azok között ollyanokat is, kik a’ collegium nevezetes jótevői valának, és szép adománynyal gazdagiták azt.
Körösi Sándor neveltetése is ez uton ment. Én őt 1802-ben mint deákszolgát a’ syntaxis osztályában ismertem meg először, ’s mint ifju deák a’ római literaturából ’s mathesisből a’ többivel együtt naponkint egy óráig tarté nekie leczkét, e’ fölött deák és magyar fogalmazásait is javitgatám. a’ mi talentumát illeti: teljességgel nem vala lángelméjü, de annál nagyobb volt szorgalma. Ő is egy tiszta példája annak, hogy a’ léleknek legjobb állapotja az, midőn az értelem világa és a’ szív melege egy arányban vannak. Az ész szív nélkül csak egy téli nap, a’ szív ész nélkül egy lanyha meleg sötét éjszaka, a’ kettő együtt majusi hajnal.
A’ gymnasialis osztályokat Körösi 1807-ben végezé, ekkor deákká lett, azaz felősebb tudományok hallgatására lépett át. Ez időtájban ébredt fölbenne a’ legelső vágy, Ázsíát egykor beutazni. Én még 1806-ban hagyván el a’ collegiumot, Körösitől elváltam ugyan, de szemeim őt mindenütt kisérék. Akárhányszor tudakoztam is róla, mindenkor a’ régi jót hallottam felőle. Felsőbb tanulmányai végeztével közönséges tanitó lett a’ költészeti osztályban melly hivatalában becsülettel felelt meg előljárói szép reményének, szünnapjainak nagy részét Szászvároson töltvén, hol a’ ref. első pap b. e. Borsos János fiát tanította. Itt is sok jó polgár, ki őt közelebbről ismerte, legszívesebben emlékezik róla, és most őszinte részvét könyeivel siratja halálát. Sokáig reméltük, hogy egykor körünkben fogja a’ vénség nyugalomóráit eltölteni. – Itt is mindenfelől nagy historiai emlékek környeznek bennünket.
Elválásom után, 1814-ben novemberben találkoztam ujra Körösivel, mikor enyedi professornak hivatván, az ifjuság részéről Körösi Sándor volt a’ meghivó követ, mint senior. Ujra összeköttetésbe jövén Körösivel, örömmel láttam, hogy egyéb tudományok mellett a’ római és görög classica literaturában szép jártassága van, és a’ német ’s franczia classicus munkákat is közelebbről ismeri.
1815-ben tavaszszal állotta ki a’ nyilvános rigorosumot – mellyen magam is jelen valék – hogy academiára mehessen. Midőn a’ n.enyedi collegiumnak 1704-ben a’ kuruczvilág villongásai között – a’ mint szokták mondani – temetőtalpából lett elpusztulása alkalmával a’ deákok egy része levágatott, és egyik professor halálra sebesittetett, Anna angol királyné kegyességéből és a’ londoniak jótékonyságából bizonyos alamizsnapénz gyült volt a’ szerencsétlen collegium segedelmére. 1816-ik esztendőben a’ colegium előljárói ezen tőkepénz századbéréből két alumniumot állitottak fel papságra készülő enyedi deákok számára a’ göttingai egyetemben, 15 font sterling díjjal egynek-egynek. Körösi az elsők közé tartozik, kik ezen élelempénzen tanultak. – Ezt csak azért jegyzem meg, mivel az emlitett alumniumok ephorusa épen Eichorn lévén, ki azt mindenkor a’ maga idejében rendesen kifizette, Körösink ez uton jött az említett derék férfiuval közelebb vizsonyba. Göttingában harmadfél évet töltvén el, különféle tudományokban és nyelvekben, mindegyütt öt cursust végzett. 1818 végén haza jövén, épen ó esztendő szombatján találkozott ujra velem. Hazaérkezte után csakhamar egyszerre két hivatala akadt, egy uri háznál nevelői állomás és a’ szigeti professorság, mellyre szózatok egységével hivatott meg; de ő egyiket sem vállata el. Nekem 1819-ben februarius kezdetén jelenté ki szándékát. Nem tudom, azért e, mert én is minden dolognak előbb rosz oldalát szeretem megvizsgálni, hogy az előfordulható akadályok elhárittathassanak, vagy talán azért, mert illy vállalatot egyes ember által kivihetetlennek hittem? – kezdetben ellenzém Körösi szándékát, és kértem: vállalja el a’ szigeti professorságot, szentelje életét a’ tudományos csendnek, mert nincs boldogabb állapot, mint Virgilius nobile otiuma. – Mondottam, hogy mihelyt arravaló tanitószék üresedik, csaknem bizonyos reménye lehet az enyedi profesorságra, ’s akkor aztán ujitsa meg még egyszer köztünk nagybátyjának nevét ’s érdemeit. Midőn láttam, hogy nem hajol, akkor az akadályokat és veszedelmeket terjesztém elébe. Erre egy kis barátságos vitatkozás támadott köztünk, mellyre még most is világosan emlékezem. „Erősen nagyra becsülöm – mondám – nemes maga elszánását nemzetünk dolgában. – Innen Erdélyből, ha kell, egy veszszőcskével kezemben elmegyek Londonig, és senki sem bánt; de Közép-Ázsiát megutazni, nemegyes embernek való feladat*. Im! a’ szibériai számüzöttek közülnncs példa hogy cak egy is elszökhetett volna; mert ha Chinának emgyen, be nem bocsátják; ha pedig szabad Tatárországnak emgyen, mivel ott még nagy a’ rabszolgákkali kereskedés,elfogják és eladják az indusoknak vagy pedig a’ szigetekre.” – Mikor azonban láttam, hogy kedvetlenül veszi,nem tettem több ellenvetést, hanem az utazás módjáról és kivihetőségéről beszélgeténk. – Ezt csak azért hozám fel, mert ebből is tisztán kitetszik, mi állhatatos volt szándékában; sem az itthni szép kilátások, sem a’ csaknem bizonyos veszély, sem a’ barátságos kérelem nem tántorithatá el őt czéljától, minélfogva ezentul legjobb baráti sem nyugtalaniták több őt ellenvetéseikkel, sőt biztaták ’s emgerősiték szándékában.
a' nehézségek, igaz, kimondhatlanok. Ki erről némi képzetet vágyik magának szerezni, emlékezzék Moorcraft és szegény Elphinstone halálára, és olvassa meg az angol seregek kabuli szrencsételnségében nem rég elveszett Burnes Sándor kimondhatlan érdekű utazását, mellyben némi ó historiai dolgok iránt Körösink véleménye is auctoritás gyanánt van idézve. – Szerk.
Mind e’ mellett is a’ régi lábon maradtunk egymással, sőt Körösi tőlem irásbeli utasitást is kért, mellyre azt válaszolám, hogy erre nincs legkisebb szükség is, mert erről ő épen annyit tud miht én; mikor pedig szerencsés lesz a’ kivánt helyre eljuthatni, mindenikünknél többet fog tudni. – Első terve, melly iránt beszélgetéseink közt megegyezénk, az volt, hogy Odessának induljon, onnan Moszkaunak, ’s aztán valamelly kereskedőtársasággal Irkuczknak, és azután próbálja meg, ha valahogy béhatolhatna a’ chinai kőfalak éjszaki tájához. Ennek következtében a’ szláv nyelv tanulására tökélé el magát, mit hogy annál sikeresebben tehessen, 1819-ben hideg tavaszszal Enyedről gyalog Zágrábba utazott, hol 8 hónapot töltvén el, ősz felé megint Enyedre ött. Ezen utjára b.e. kormányszéki tanácsos Kenderesi Mihály, ki igen nagy pártfogója volt, száz forintot adott nekie, és az említett summát minden esztendőre megigérte, mig utját megjárja. Az 1820-ra forduló telet Körösi hol Szászvároson, hol Enyeden, hol Kolozsvárott töltötte, és többnyire mindenütt gyalog járt. Valahányszor Enyedre jöt, mindenkor meglátogatott engemet, és beszédünk főtárgya többnyire az előtte álló ut vala. 1820-ban egy szép tavaszi napon, épen vasárnap délután, látogatásomra jövén, igy szóla: „No, holnap isten segedelmével indulok!” Az idő még most sem törlé ki belőle amaz ártatlan vidámság képét, melly akkor egész valóján elömlött. Ez nem vala egyéb mint sugára azon belső örömnek, hogy czéljához közelít. Ekkor barátságos beszélgetések közötte egy üveg tokaji mellett megittuk a’ végső becsupoharat. Másnap, u. m. hétfőn reggel, ujra belép szobámba, könnyüszerűleg öltözve, egy kis pálczácskával kezében, mintha csak a’ mezőre indulna frisülés végett. Körösi le sem ült, nekem csak ennyit mondott: „még egyszer kivántam látni!” Ekkor mindketten kiindulán a’ szentkirály-utczán, melly a’ szebeni utnak vezet. Itt a’ mezőn végképen megváltunk – sokáig néztem utána, mig a’ Marosig elhaladt, és szivemben a’ „mentem mortalia tangunt” megsajdult.
Elindulása után egy évvel Teheránból levelet küldött az enyedi professoroknak, mellyben utját röviden leirja. a’ mennyire emlékezem, a’ levél rövid foglalata ez: Szebenen, Brassón keresztül ment Bukarestbe, onnan egy kereskedőtársasággal a’ Bálkánon át Drinápolyba. Itt a’ Drina vizén lement a’ Fekete-tengerre, ’s innen Syrián kersztül Perzsiába, hol a’ Teheránban levő angoloknál különösen a’ nagyérdemű Willocknál nem csak pártfogást, hanem mindennemű segedelmet is talált. Hogy változott meg Körösinek előbbi terve, hogy Szibériának menjen? nem tudom; hihetőleg Drinápolyban valami jó angol társaságra akadt, melly Perzsiába utazott. Ekkor a’ két testvárhazában felszólitás bocsáttaté a’ jó hazafiakhoz némi pénzsegély iránt, a’ miben különösen munkás volt második Kovács József profesor, ki Körösit nem csak erősen szerette, és pénzzel is segítette. Annyit tudok, hogy szépecske pénz gyült be, ámbár az öszveget nem tudom. Gondolom, alig volt fele is annak, mit ő későbben kegyes hagyományokra haza küldött. a’ pénz az angol követség utján kezéhez is jutott, de ő akkor már Tibetben volt. Erdélyben, ugy emlékezem, különösen szépen adakoztak a’ nemes abrudbányaiak, kik a’ mellett hogy vagyonosak, jószívűek is. Tibetből irt még egy levelet a’ prfessoroknak, mellyben tudósitja, hogy egy lámától a’ tibeti nyelvet tanulja, és hogy az ott levő könyvtárban egy 16 kötetből álló negyedrétü encyclopaediára akadt, mellyben reméli, hogy különösen az orvosi tudományra sok nevezetes jegyzéseket lehet találni. Ezenkivül tibeti levelében azt is említi, hogy egy Moorcraft nevű angol hadnagygyal megismerkedett, ki Közép-Ázsiában, mint természetvizsgáló, két réz ágyúval és tizenhatod magával utazott, és épen akkor a’ Himalaya hegyeit és völgyeit járta. Ez a’ derék ember bátoritotta őt, hogy menjen át Kis-Bukhariába ’s onnan Gobi pusztán tovább. – Körösi megpróbálta, de a’ chinai separatismus nem bocsátotta be. – Mikor innen visszajött, Mooreraft maga mellé vevén őt, egész utazótársaságával 761másodszori próbát tőn, de akkor is ellentállásra talált. – ugyanez a’ Moorcraft, ki illy jótevőleg folyt be Körösire, az angol követség utján kérdést tőn a’ magyar hazához rá nézve, és az enyedi collegium azt felelte, hogy örömest a’ maga gyermekének ismeri. Azon csudálkozom, hogy Körösi Tibetből küldött levelében nem emlékezik kapitány Gerard Sándorról és testvéréről Gerard Györgyről, kik épen abban az időben a’ Himalaya völgyeit és hegyeit utazták. Az „Ausland” czimű folyóiratban, mellyben Gerard testvérek utazása közölteték, egyik Gerard ama’ szép szavakat mondá Körösiről: „egy a’ legmerészebb philologok közül, kiket valaha ismertem.”
Itt megjegyzésreméltó, hogy kapitány Gerard Sándornak – ki a’ Himalaya völgyeiben Setlej folyam forrásához utazott – utazásában sok magyar ételmű szók fordulnak elő. – Igy p. o. egy hegyi szoros (passus) bujkálgat, az ugyanott termő erdei rózsa tálsár. De leginkább tetszett föl nekem Gerard utazásában, hogy a’ Tidung folyam forrásához jutván, egy Hun nevű tatár falucskát említ, és hogy Zámsiri (Zám sirja) fölött egy szinte 19 ezer láb magasságu bércz eleitőlfogva határ volt a’ lassai nagy láma birtoka és a’ kun avarok között, kik már a’ chinai birodalomhoz tartoznak. Tudom én, hogy egy-két szó és még több is, nem tudomány: de ez mégis mutatja, hogy Körösi jó helyen kereskedett, és ha szerencsés lehetett volna, az ethnographiának egy igen nevezetes lapját világosította volna fel*. (Lásd Gerard Account of a’ survey in the Himmelalya. British Chronicle 1827. p. 222)
Egykor mig kevesbbé cselekvő mezőn forogva, töbet éldelhetők az olvasás 's tanulás gyönyörét, nagy érdekkel olvasgatók a' hires orientalisták munkáit, 's egész csomó papirt iránk össze azon magyar hangzatú szavakkal, miket a' közép-ázsiai vidékekrőlszóló leirásokban találtunk; – azonban igen tudjuk, hogy egyes szavak semmit,ellenben a' grammaticai hasonlatosságok igen sokat bizonyítanak. – Emlékezünk, mikkint azoneszme, hogy Körösi kitűzött czélja végett jó helyen jár, önkénytelenül akkor ötlött legelőször eszünkbe, időn, ha em csalatkozunk, Voltaire munkáiban olvasók, hogy nagy Péter czár munkásai a' Caspi tenger azon tájáról, mellyet a' historia magyar-szittya faj vándorlásának utjába esettnek bizonyit, bizonyos sirboltot fedezvén fel, abban egy kőtáblát leltek egészen ismeretlen betűkkel, Peter azt Párisba küldé a' "Sorbonne"-nak; 's ott az irás később tibeti alphabet segedlemével olvastatott el. – Azonban emglehet, hogy csal emlékezetünk, nincs időnk Voltaireban utána nézni. – Szerk.
Ugy látszik hogy Körösi mindössze 8 évet töltött Tibetben, melly idő alatt a’ tibeti grammaticát és szótárt készitette. a’ legelső munka europai embertől a’ maga nemében. Miután két ízben is ok nélkül próbált Kis-Bukhariába bemenni, Moorerafttal együtt hazafelé indult szabad Tatároszágon keresztül. Én 1829-ben olvastam az Auslandból, hogy ezek a’ vad népek Moorcraftot megtámadták, és mivel nem akarta magát megadni, tizenhatod magával megölték, és csupán két idegen menekedhetett meg a’ gyilkosok kezéből. Tudván már azelőtt Körösinek Moorcrafttali egybeköttetését, a’ ref. egyházi főtanács akkori derék elnökénél kormányszéki tanácsos Katona Zsigmond urnál esdeklettem, hogy a’ kormány utján Körösi Sándor sorsáról tudakoztassék, ki is igen szivesen ajánlotta segedelmét, és általam az enyedi professoroknak azt izente, hogy tegyenek ez iránt irásban inditványt az egyházi főtanácshoz. Az izenetet teljesitettem is, de csakhamar hirlapokból köztudomásra jövén, hogy a’ Moorcraft szerencsételenségéből megszabadult két idegen Calcuttában van, és hogy azok egyike Körösi, a’ tudakozás szükségtelen lett. Calcuttában Körösit, mivel még Tibetben laktában jó hire terjedett volt az angolok között, nagy szívességgel fogadták, sőt mivel egész Calcuttában nem volt a’ tibeti nyelvre nyomtató, csupán érette betűöntő mintákat metszettettek,és a’ tibeti alphabet elkészülvén, mint a’ grammatica, mind a’ szótár igen pompásan kinyomatott. Ezután lett Körösi az ázsiai társaság tagja ’s egyszermind a’ calcuttai muzeum őrje. – Innen küldött ő haza 450 darab aranyat, kegyes alpittványokra, és e’ mellett munkájából sok példányokat különféle könyvtárakba.
Calcuttában töltött idejét, gondolom, az ázsiai régiségek tanulására és a’ sanscrit és tibeti nyelvek tökéletesitésére használta, sőt talán utólsó tibeti utjának is az volt főczélja, hogy Lassából az ottani pompás könyvtárban levő valamelly becses munkának forditásával térjen haza.
Itt már önkényt támad azon kérdés: miért ne érhette el Körösi föltett czéjját? És valljon nem azért e, mert nem jó helyen kereskedett? Az elsőre könnyű a’ felelet: mert Chinába az idegent nem bocsátják be, és ha Szibéria felől próbált volna behatni, akkor is csak ennyi lett volna az eredmény. Mi a’ másodikat illeti: arra nézve bizton merem mondani, hogy Körösi igenis jó helyen járt, mert ha Bukharián átvergődhetett volna, mindjárt Gobi (Tymkowski szerint Görbe) pusztának legnyugotibb részét éri, u.m. a’ Lap nevezetű oazist vagy homokszigetet és hasonló nevű tavat, hol a’ hunok az utól ütközetet (72. Kr. u.) elvesztvén, egy részök régi hazájából kivándorolt. Itt laknak ma is a’ sárga mongolok, kik sátraik sárga szinéről az idegenektől Sára mongoloknak neveztetnek, melly szó már magában magyar eredetre mutat. Fölebb kelet felé, a’ Kálka vize mellett alknak a’ kálkás mongolok, kikről Tymkowski világosan mondja utazásában, hogy a’ régi hunok igaz maradékai.
A’ magyarok bölcsőjének fölkeresését nem csak a’ tudományos ujságkivánás kielégitése, hanem az emberiség historiájának nagy érdeke is kivánja; mert a’ chinai kőfalaktól indult ki az ok, melly – a’ mennyire csak a’ historia emlékezik – a’ legnagyobb változást szülte a’ világ évlapjaiban, t.i. a’ népek nagy vándorlása. Innen jött ki a’ római birodalom halálának oka és amaz eredmény, miszerint az ama’ birodalomban közpotosult értelmi és érzelmi kincseknek ázsiai vad népek lettek örökösei, és nemcsak az europai emberiség, hanem ugy szólva az egészidő ujalakot váltott. Egyes embernek ez igen nehéz föladat. Néhány müvelt ifjakból alakult és felsőbb hatalomtól pártfogolt társaság – remélem – haszonnal tehetne illy lépést, vagy a’ pekingi missio változása alkalmával, mivel az ut épen a’ kálkás mongolokon megy keresztül, ha egyet a’ kisérők közé fölvennének, az is nagy szolgálatot tehetne. – Legbizonyosabb mód pedig a’ kormány utján magától a’ pekingi missiotól tudakozni, mellynek tagjai jól értik a’ chinai nyelvet, és ismeretesek a’ pekingi tudósokkal. – Hogy egyes ember fogjon egy illyen utnak, nem merném javalni, mert akármelly uton próbáljon is, azonkivül, hogy czélt bajosan érne, magát még sok veszedelemnek is tenné ki, ’s igy a’ tudomány természetesen nem nyerhetne.
Még egyszer egybefoglalom azon időpontot, mellyben Körösi szemeim elől a’ Maros kies terén eltünék, a’ jelenkorral, midőn az ő sirját a’ Himalaya tövében nemzetem közrészvételével fedezve látom, és áldást mondok szeretett tanitványom távolban nyugvó porára és örökké maradandó szent emlékezetére!
Utoljára pedig, midőn meggondolom hogy a’ nemes angol nemzet eleitőlfogva kormányunk és uralkodóink leghivebb szövetségesei közé tartozott, és azoknak jobbágyaira is kiterjeszté figyelmét, – midőn látom, hogy Körösit elhagyatott rideg állapotában olly szívesen pártfogolta, és ő vele mi nemeslelküleg bánt, nem hallgathatom el a’ hála szent szavát, és Körösi képében, mivel ő már többé nincs, önkényt siet szivemből egy érzékeny köszönet a’ Duna és Themse partjaihoz. Adjonisten mind akét birodalom fejeinek királyi örömeket! Virágoztassa isten a’ nemeslelkű angol nemzetet! Dicsőség és a’ jóknak áldása kisérje az angol vitorlát mindenütt a’ föld két sarka között! Csekély ugyan ez az én szóm, mint szegény eges emberé: de remélem, hogy sok jó kebelben viszhangra talál, és azzal erősebb lessz.
Hegedüs Sámuel, helvetiai hitvallásu pap Szászvároson
