SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
A’ nándorfehérvári szerb hirlap által octb. 15-dikétől 19-dikéig (ó szerint octob. 3-dikától–7-dikéig) közlött hirek nagyobbrészt az ujonnan választott szerb fejedelemnek a’ török császár által méltóságában lett megerősittetéséről szólanak. Az ideiglenes kormánynak meghatalmazottja, Alexa Szimics, Sekib effendi török császári biztossal sept. 29-dikén Konstantinápolyba érkezvén, másnap Szarim effendi külügyminister udvarlására ment, ’s az által mint mindenütt török részről igen nyájasan fogadtatott. October 1-jén Ingye szerb-tatár aga is megérkezett az okiratokkal, és Alexa Szimics october 2-dikán benyujtván folyamodását Rauf pasa nagyvezérhez, october 3-dikán tanács tartatott a’ szerb ügyekben, és egyhangulag elhatároztatott: hogy a’ szerb népnek kivánsága az uj fejedelemválasztás megerősittetésére nézve teljesittessék. e’ határozat a’ nagyurnak haladék nélkül elibe terjesztetett. – October 16-dikán Ingye tatár aga visszaérkezett Belgrádba a’ nagyvezér hivatalos jelentésével, mellyben az ideiglenes kormánynak tudtára adataik: hogy ő császári magassága a’ szultán a’ szerb népnek kivánságát teljesitvén, Georgievics Csernyi Sándor választott fejedelmét méltóságában megerősitette, továbbá hogy a’ császári biztos* – ki már utban van – kevés napok mulva a’ berát-tal megérkezendik. Ezen örvendetes hir az ideiglenes kormány által october 17-dikén a’ nép előtt kihirdettetett, olly megjegyzéssel: hogy mihelyt a’ császári biztos a’ berat-tal megérkezend ez hasonlókép egy proclamatio átal közhirré fog tétetni haladék nélkül. – Ezeken kivül közli az említett nándorfehérvári szerb lap: hogy az uj kormány Belgrádba fog megteleittetni, ’s hely szüke miatt mind azon épületek, mellyeket Milos és Mihály herczeg egykor birtak, köz nemzeti használatra fordittatni; – hogy a’ Vracsár mezőn egybegyült szerb nép nem gondolva a’ zordon időjárással még mindig együtt van, ’s Vucsics csak nem rég csináltatott kényelmesb tanyázhatás végett néhány deszka sátorokat; – hogy a’ szerb papság rendelést tett: miszerint az egyházi imákba ezentul az uj fejedelemnek Kara Georgievics Sándornak neve fog befoglaltatni. – a’ pesti szerb Narodne Novine ugyanezeket közli a’ szerb dolgokról szóról szóra, azn hozzáadással, 759hogy a’ nagyvezér hivatalos jelentésével Belgrádba érkezett tatár aga egyszersmind Mihály herczegnek minden eddig viselt czímeitől és méltóságaitól való megfosztatását magával hozta. – Az Augs. All. Ztg-nak egy török határszéli levelezője azt irja mint legfontosabb ujdonságot, hogy az orosz cabinet roszalja az orosz consulnak a’ szerb események irányábani magaviseletét, nevezetesen hogy a’ september 7-én kibocsátott manifestumban a’ többi hatalmak consulaival együtt lépett föl, ’s ez által jelét adta, hogy Oroszországnak szerbiávali viszonyát nem ismeri. – Hirlik, hogy Mihály herczeg szándékozik Zimonyt elhagyni ’s Bécsbe költözködni; a’ hir valóságáról azonban nem kezeskedhetünk.
Belgrádból october 17-dikéről vett leveleink szerint a' berat Szimics Sándornak van általadva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem