A’ „Világ”-nak.
A’ „Világ”-nak.
Lapjain 190-ik számában közölve volt Fáy András ur nyilatkozata a’ Pesten felállitandó főiskola ügyében. A’ nyilatkozat más lapokba is beküldetett, ’s azok és a’ mi lapjaink közt a’ közlésben annyi különbség van, hogy amazokban ez olvasható: „azért a’ Nemzeti Ujság 81, 82, 83, 84. számaiban megjelent főiskolai felületes és gyanusitó czikkeket átallanám czáfolatra méltatni”; mi nálunk pedig ez: „’s azért olly felületes és gyanusitó czikkeket, mint minők egy bizonyos, magát par excellence r. catholicusnak hirdető, de vajmi kevés ember által olvasott lapban megjelentek, átallanám czáfolatra méltatni.” – A’ Világ kalászszedője ebben felakad, ’s ezt bizvást teheti; – ha nem sajnálanánk időt, tolla, papirost, furcsa dolgokat számlálhatnánk el, min mindenen nem szokott ő felakadni; de nem elég, hogy felakad, hanem igy is okoskodik: „egy tartalmú czikk különböző lapok szerint változást szenvedhet szerkesztői toll, nyomtatási hiba, és censori hatalom által.” Ő tehát nyilt válaszra szólitja föl az illetőleg. Ugyan ugy e? Kalászszedő ur, ugy látszik, elfelejtkezék, hogy nem – Japánban van; különben feleletrevonási parancsától legalább a’ „censori hatalmat” megkimélte volna; mert bármi tág kör álljon is némelly uraknak rendelkezésökre, azt mégsem tudtuk, hogy hirlapszerkesztők a’ censorokkal rendelkezhessenek!! – Közel alkalommal hasonló kérdést intézendünk a’ Világ minden névvel nevezett uraihoz; ’s igen fogunk örvendeni, ha tapasztalandjuk, hogy a’ kalászszedő e’ kisérlete nem Japaniada, hanem magyar hirlapszerkesztői jog. Egyébiránt bizonyossá tevén őt, mikép a’ jelen esetben a’ censori hatalom egészen játékonkivül van, a’ kérdéses tényre nézve igen könnyű volna ugyan négy szóval a’ legmegnyugtatóbb felvilágositást adnunk; annyival inkább: mivel a’ P. Hirlap olvasói előtt bizonyos előzményeknél fogva az egész dolog magában is igen világos leend: azonban akárminemű fölvilágositásra sem érezvén magunkat avvagy csak erkölcsileg is kötelezetteknek, abba nem is bocsátkozunk; mert kivételt nem ismerő szabálynak hiszszük, mikint arra nézve, hogy mikint vétetik föl egy vagy más czikk valamelly lapba, a’ szerkesztők felelősséggel senki másnak, mint csupán és egyedül a’ czikk irójának tartoznak; ’s nekünk egyáltalában nincs szándékunkban a’ köztünk ’s dolgozótársaink és levelezőink közti viszonyokba idegen beavatkozást engedni. – A’ mi az időszaki sajtó utján a’ közönség elibe kerül, az – igenis – a’ közönség criticája alá tartozik, ’s tartalmának birálatára joga minden lapnak, minden embernek van; – de csak különös egy dolog volna, ha valaki magát jogosítottnak érezné, nem annak birálatára, mi lapjainkban előtte áll; hanem annak kutatására, a’ mi kézirati szekrényünkben van. – Ha valaki ugy véli, hogy a’ kérdéses kifejezés jogtalan, sértő vagy illetlen; meglátjuk, miképen mutatja meg, ’s belátásunk szerint hozzászólandunk (ha olly helyről jó az észrevétel, hogy hozzászólást megérdemeljen); de a’ viszonyba, melly köztünk ’s azok között fenáll, kik dolgozataik beküldésével megtisztelnek, – kérjük, senki se avatkozzék. – Mi egyébiránt a’ kérdéses kifejezést mindensértéstől, vagy csak illetlenségétől is mentnek hiszszük; mert a’ kérdéses lap nem régiben szétbocsátott előfizetési hirdetményében magát egyenesen catholicus lapnak vallja; az pedig, hogy kevés ember által olvastatik, valóságos tény, mellyet az alább közlött hirlapi statistica fölvilágosít. – Mi azt, ha politicai lap magát egy bizonyos vallás érdekeinek hódolni mondja, hibának tartjuk, ’s fogjuk mindig tartani; mert szentségtörés a’ vallást politica eszközévé alacsonyitni. Mi legalább szent szavaknak ’s örök igazságnak hiszszük azt, mit Horváth Mihály, volt abonyi káplán ur, lapjaink 28-ik számába iktatott, a’ hol igy szól: „a’ vallás, melly csak kedélyek fölött igényelhet hatalmat, ’s mellynek csak saját belső erejére lehet ’s kell alapítnia uralkodását, a’ politicávali szorosabb szövetségéből mit sem nyerhet, de annál többet veszthet a’ politicai világban olly gyakran felzajló indulatok és szenvedélyek viharában.” – Ezek r. cath. egyházi férfiunak szavai, és szent szavak, mellyeknek igazsága mindig szemeink előtt lebeg; ’s azért mi a’ vallást soha sem is alacsonyitjuk lapjaink hasábjaira, hanem megtámadjuk igenis, és meg fogjuk mindig (mennyire engedtetik) támadni azoknak képmutató ármányait – akármelly felekezetnél tapasztaljuk is – kik politicai hatalomvágyukat, önhaszonleső szeretetlen türelmetlenségöket, szóval igen is világias czéljaikat a’ vallás szent nevével takargatják; ’s ennek örve alatt itta polgári törvényeket lábal tapodható hatalmat arrogálnak, amott nemzetellenséges irányu szlavisticus meg panszlavisticus, meg isten tudja minő irányoknak hódolnak. – Ezeknek barátai soha sem leszünk; de a’ vallást, akármelly templomban ütötte légyen is fel egyházát, sokkal szentebbnek hiszszük, mintsem politicai vitákba eszközül alacsonyitását hibának, sőt véteknek ne tartanók. – Azonban legyen kinekkinek önhite szerint, annyi mindenesetre igaz, hogy a’ melly politicai lap maga magát catholicus lapnak nevezi, az józanon bizonynyal nem akadhatand fel abban, h a’ őt más is annak nevezi. – A’ kérdéses kifejezés tartalmára nézve tehát felakadásra ok nem levén, anynyival kevesbbé pedig mivel ott, ahol áll, ’s ugy 783a’ mikint áll, a’ tárgyra nézve, mellyről ott szó van, igen sok nyomatékkal bir: abba, hogy miért jelent meg tisztelt barátunk Fáy András ur nyilatkozata lapjainkban ugy, a’ mikint megjelent? – mint egyedül minket kettőnket, és senki mást nem illető kérdésbe, idegen beavatkozást nem engedhetünk.
Eszmetársulatnál fogva eszébe juthatna talán valakinek kérdezni: mi ’s menyi áll szabadságukban a’ szerkesztőknek a’ hozzájok közlés végett küldött kéziratokra nézve? ’S e’ kérdésre nézetünk szerint elméleti szabályt kitüzni nem igen lehet, de nem is igen volna tanácsos. Mert valamint nem lehet szabályul tenni, hogy a’ szerkesztői toll a’ beküldött kéziratokkal mindent merhet; ugy a’ ki az t állitaná, hogy semmit sem merhet, annak ideája sincs a’ poiticai hirlapszerkesztés kellékeiről, practicumáról, viszonyairól ’s fenállásának és sikerének föltételeiről. E’ kényes kérdés iránt minden a’ bizodalom és felelősség körül forog.- A’ bizodalom körül: a’ mennyiben a’ beküldő bizik a’ szerkesztőben, hogy dolgozata semmi más phasisnak kitévé nem leend, mint mellyet vagy a’ kénytelenség parancsol, vagy a’ logicai következetesség, ’s (a’ szerkesztők által teljes terjedelmökben egyedül tudható) körülmények tanácsolnak; – viszont a’ szerkesztő bizik rokonelvű dolgozótársában, hogy azt nem veendi rosz néven, mit a’ szerkesztő czélszerűnek vagy épen elkerülhetlenül szükségesnek tart; – mert hejh! nem olly könnyű dolog ám csak egy illy parányi tekintetű lapot is vezetni, mint min a’ P.Hirlap! – Annyit mondhatunk: hogy az eredeti czikkek, mik a’ szerkesztő tollából folynak, a’ szerkesztőségi tehernek korán sem legnehezebb részét teszik. (Ámbár állítani merjük: hogy nincs Europában hirapszerkesztő, ki hirlapjába annyit irna – jót vagy roszat? az más kérdés, de annyit irna, mennyit mi irunk.) – Mondók, hogy a’ bizodalmon kivül a’ kérdés megoldása még a’ felelőség körül is forog; mert ha csak egyetlenegy tollvonással többet merne is a’ szerkesztő, mint mennyit dolgozótársai helybenhagyák, bizonyosan ezek reclamatiójának van kitéve; melly esetben legszorosabb kötelessége, minden más még olly fontos dolgoknak is félretételével, helyet engedni akármelly levelezője, vagy dolgozótársa azon nyilatkozatának, mikint ez ’s ez czikket ugy, a’ mikint kijött, vagy annak ez kifejezését magáénak el nem ismeri; mire nézve aztán minden felelőség természetesen a’ szerkesztőre hárul. – Mi meg az esetbe – istennek hál! – soha sem jöttünk, ’s reméljük jőni nem is fogunk; de hogy abba mielőtt illy reclamatio történnék, más akárkinek avatkoznia lehessen, azt kereken tagadjuk.
