A’ nemzeti szinház ügyében.
A’ nemzeti szinház ügyében.
(Gróf Festetics Leo.) II. Ha valamelly neme a’ festésnek, bizonyosan a’ diszitményfestés az, melly valódi müvészt kiván. A’ diszitményfestő müvész feladata az: hogy ő a’ nézőt a’ mindennapi (ordinari) életből olly meglepőleg kivegye, ’s vagy a’ természetbe helyezze, vagy pedig azon helyre, mellyről a’ szindarabi követelmény szól; hogy csak midőn a’ kárpit legördültével, a’ néző magához jő, emlékezzék meg arról, hogy ő szinházban van. Ez rémitő nagy feladat! – nem olly könnyű, mint azt kevés szóval itt elmondjuk. A’ magyar nemzeti szinház, diszitményekben is, mint csaknem mindenben, a’ pesti német szinházak igen sokkal felülhaladja; azonban a’ mit mi mai szinházainkban, helyben, diszitmények neve alatt látunk, az m égis csak azért diszitmény, mivel épen nem más valami, ’s mivel hozzá szoktunk gyermekkorunk óta, halavány festékkel, ízetlenül bemázolt rongyokkal, diszitmények helyett beelégedni! – Közbevetőleg legyen itt mondva: hogy ez nem a’ mostani festőmüvész hibája, ki minden kifogáson túl igen helyeset tudna előállitani; hanem azon fárasztó körülmény következése: hogy pénzszüke miatt ezen igen jeles müvész költői szellemét nem használhatja, ’s idejét, fáradságát, tudományát – jobbadán a’ régi Orbánlelkek felfrissitésére fordítani 782kénytelen. – Már mondám, hogy diszitményfestés dolgában jobban állunk ugyan, mint a’ helybeli német szinház, de ezzel valóban átkozott keveset mondunk! Diszitményeink modorát a’ régi szokástól vettük, holott ujon épült szinháznál nem sokba telt volna azokat uj szabályok és ujabb találmányok mintájára késziteni. – Jelenleg szinházunkban a’ diszitmény mondva készül, mint például a’ csizma: elmegyünk a’ festőhöz, ’s most ezt, majd amazt parancsolunk; igy teszünk a’ ruházattal is: a’ szabóra reáparancsolunk, ’s ez készit egy ruhát; de senki sem tudja eltalálni, hogy mellyik korba való? – Rendes szinházban, mint például Párisban, a’ diszitmények nem kirekesztőleg a’ festőre, a’ ruházat nem a’ szabóra van bizva; kiki a’ maga munkáját elvégzi ugyan rajtok, de minden uj szindarab alkalmával kiáll ott egy bizonyos választmány illy személyekből, kik a’ történet- és a’ régiség-tudományban tökéletesen jártasok, ’s csak ezeknek egyetértésével és jóváhagyásával készül a’ diszitmény és a’ ruha, hiven a’ korhoz, mellyben a’ szindarab játszik. – Ha már a’ nemzeti szinház valóságos nemzeti szinház marad, kérdem: miért ne lehetne a’ hazában jó diszitményi festőt kiképezni? – midőn a’ nemzeti szinház diszitményi festőtereme nem csak azoknak festésére, hanem intézetül is szolgálhatna illy müvészek kiképzésére. – A’ külföldről honsított diszitményfestő müvésznek segédre mindig van szüksége. Segédjei egyszersmind tanitványai lehetnek, mit a’ müvész honositásával föltétellel kikötni lehet. Kit a’ müvész, bizonyos időszak után, ezen tanitványai közül mint különösebben ügyest, alkalmatost kijelel, azt egy vagy két évre a’ tudva lévő legjobb helyre kiküldhetni a’ szinház költségén, hogy müvészetét ott is gyakorolván, mint kiképezett müvész, hazánkba visszatérjen. Ha pedig a’ szinház a’ nemzet kezéből privátkézbe megyen át, kérdem: remélhető e’ illy nevezetes tekintet valósitása? Vagy pedig a’ nemzet költségén neveltessék itt valamelly ifju, privát ember gyarapodására? – Részemről sohasem tudnék ezen elvben megegyezni. – Azt pedig ne higye senki, hogy ez uton a’ hazát diszitményfestőkkel öntenők el! a’ müvészet szelleme szintugy nem száll mindenkire, ki ecsetet fog kezébe, mint nem mindenkire, ki tollhoz nyúl és leül, mondván: hogy ő ezentul költő vagy tudós leszen. – Ekkint saját hazánkfiai kerülnének a’ müvészet ezen pályájára is, és elkövetkeznék egykor az idő, hol e’ részben sem szorulnánk külföldi pótlékokra. – De a’ szinházi előadások tökéletessége a’ diszitményi műhelyen felül még más nevezetesb anyaintézeteken alapszik! – Amelly nemzetek, nyelvöknél fogva, elszigetelvék, ezen anyaintézetekre nézve is saját határaikra vannak szoritva. Költészet, hangászat és szini előadás, köztudomás szerint – a’ szinházügynek három főága, mellyek közül mindenik a’ legnagyobb figyelmet ’s a’ legtisztább méltánylást érdemli! – még pedig annyival inkább, minthogy ezekben pontosul a’ nemzet erkölcsi csinosodása és müveltsége, ’s csak ezekből világlik ki, hogy a’ müvészetnek milly fokára emelkedett a’ nemzet? – A’ költészet, hangászat és szinészet hármas müvéhez valamelly anyahely kell, honnan az életbe léphessen. Bölcsen tudja kiki, hogy a’ müvészet egy isteni szikra, mellynek előteremtésére különös gyárintézeteket felállitani nem igen lehet; de lehet olly intézetet felállitani, mellyben mind azok összecsődüljenek, kik magokban hivatást éreznek; lehetnek olly intézetek, mellyekben napfényre jő, hogy kinek keblébe esett az isteni szikra, kiébe nem? – Illy intézet az academia és a’ conservatorium. Az „ige-költészet” buzditására fenáll már is a’ magyar academia. – Nemeslelküen megnyitotta ajtait mindenkinek; ha ki költői hivatást érez magában, álljon elő, tegye le a’ haza oltárára, mit a’ mennyei szellem belésugott; a’ magyar academia birói igaz lelkiismerettel azt méltányolni és őt a’ nemzet elébe vezetni fogja, hogy ez a’ költő homlokára érdemlett babért tüzzön. – Ha a’ magyar academia olly fokon áll, hogy minden részrehajlás nélkül csak azt, a’ mi valódilag jó, bocsátván a’ nemzet elébe vezetni fogja, hogy ez a’ költő homlokára érdemlett babért füzzön. – Ha a’ magyar academia olly fokon áll, hogy minden részrehajlás nélkül csak azt a’ mi valódilag jó, bocsátván a’ nemzet elibe, annak bizodalmát elnyeri: ugy talán számos, eddigiek homályban tesped fiatal költő áll elő, és szini költeményét az academia bölcs és igazságos megbirálása alá bocsátja. Ha pedig illy fokon álló academia a’ nemzeti szinházzal kezet fog: ugy nincsen ok arra, hogy a’ nemzet elébe miért vezettessék más, mint csupán valódi helyes eredeti szindarab, ’s a’ nézők tömege miért ne csődüljön olly szinházba, mellybe kiki azon teljes bizalommal indul: hogy a’ mit estve látni ’s hallani fog, kérdésenkivül jó ’s helyes munka. – Hallom azon ellenvetést: „Jaj barátom! jó volna ám! ha lehetne; de ennek ezer a’ baja, ez nálunk nem megyen ’stb.” – Tudom én ezen bajt mind édes atyámfia! – annak orvoslását csak a’ nemzet szigorú birálatától lehet várni; elég az hozzá: igy kellene lenni, ’s ha nem ugy van, – nem jólvan!! – Ha pedig ugy van: akkor ez leszen amaz említett anyaintézetek egyike, melly a’ szinházbani mesteries előadásnak nélkülözhetlen előkészülete; amaz intézetek egyike, mellyeknek hatása estvénkint a’ szinházban a’ nemzet előtt kiviláglik, valamint az is: hogy az intézet ’s vele együtt a’ nemzet a’ müvészetnek mellyik fokán áll. – A’ dolgot mindazáltal félre ne értsük! A’ költői szellem szabadon akar és fog mindig mozogni, ’s könnyen megeshetik, hogy a’ leghelyesebb költő nem az academia, hanem egyenesen a’ nemzet elébe lép! – Hozta isten! – de azért mégis illy rendkivüli eset azon főalapot el nem dönti: hogy az academia, kezetfogván a’ szinházzal, a’ szép müvek ügyére egy roppant kiterjedésü körben csak jót áraszthat. Academiával el volna látva a’ nemzet*, ’s ezer hálát mond ’s az isten áldását kéri azokra, kikben e’ gondolat megsülemlett, kik elsők érezvén a’ nemzetnek e’ részbeni hiányát, igaz lélekkel fáradoztak és áldoztak, ’s férfiui elszántsággal legyőzték ez e’ gond, balitélet és akadályok seregét! – Mi egyik költőnek „az ige”, az másiknak a’ hangászat, a’ szinész pedig mindkettőnek személyesített szava! – Mi az egyiknek az academia, az ’s még több a’ másik kettőnek a’ conservatorium. – Academiája tehát van a’ nemzetnek, de conservatoriuma nincs! – ’s mégis kivánjuk, hogy nemzeti szinházunk állandó diszben fenálljon; de még többet is kivánunk, kivánunk isteni szolgálatot, szelidebb erkölcsöket, müveltséget ’stb. – egy szóval kivánjuk, hogy a’ pallérozottabb nemzetek sorába méltólag számittassunk. – Ha pedig szinházunkat állandóul fentartani ’s a’ fenemlített czélokat biztosan elérni ohajtjuk: ugy ennek elkerülhetlen föltétele: egy „nemzeti conservatorium.” – Az istenek: „különös mulasztukban” a’ hangászat báj erejét, – „különös jó kedvökben” az álművet: a’ szinészetet vetették le az emberek közé. – ’S ha most kérdezzük: nemzeti szinházunkban minő fokon áll a’ hangászat ügye? – ugy legkedvezőbb esetben csak azt lehet felelni, hogy: ott a’ hangászat ügye csak olly fokon áll, minőt a’ körülmények épen engednek. – De hogy a’ nemzeti szinházban a’ hangászat a’ tökéltességnek lehető legnagyobb fokán ne álljon, arra épen semmi ok nincs, ’s én legalább ott, hl illyetén nagyszerű intézet egy nemzet részéről fenáll, okot sohasem fogok elismerni; mert abból, hogy eddig nem volt, korán sem következik: hogy nem lehetett; még kevésbbé, hogy ezentul ne lehessen. Távoztassuk el a’ „fenálló körülményeket”, fogjuk a’ dolgot annak igaz végén: „állitsuk fel t.i. a’ conservatoriumot”, és meg lesz szüntetve minden ok, ’s a’ czél elérve. Ha pedig a’ hangászat ügyében körültekintünk a’ hazában: milly szomoru eseményeken keresztül, és mikép küzdött ezen istenadomány, mig a’ tárogatósiptól a’ dudáig, ettől a’ czimbalomig és hegedűig, ’s innen feltudott kapni templomainkban az orgonának keserves nyeggetésére!! – Hiszen csak hány éve annak, hogy a’ czigányok uralkodtak a’ hangászat mezején, ’s hogy elfajzott harmoniájokat többé önmagok sem türheték a’ régi alakban: miszerint – ha nem valamennyi más-más tonusban, – de a’ bőgős bizonyosan másban huzta a’ nótát, ’s az eredetileg olly szép magyar éneket ekképen csuffá tették. Alig hiszünk emlékezetünknek, ha az akkori megelégedést a’ jelenkor követeléseivel összehasonlitjuk. Fővárosunkban és az országnak pallérozottabb vidékein a’ jelenkor követelései e’ részben nevezetes javitásokra vezettek; de nézzük az ország nagyobb részét! Nem találkozik e’ számos egyén, ki elfajzott idomtalan hangoknak még ma is örül? – hány számtalan esetben érezhető a’ hangásztanitók szüke? – ’s hány ezer a’ baja a’ nemzeti szinháznak énekesek és hangászok hiánya és szerzése miatt? nem találkozik e’ számos templom, hol az orgonának keserves kinzása minden embert ájtatosságából teljesen kificzamít? – – Hogy pedig az országban még felette sok illy eset van, az tagadhatlanul bizonyitja: mikint mi, kik a’ nép neveléséről megannyit szólunk, annak egyik hatalmas eszközét: a’ hangászatot, még figyelemre sem méltattuk, melly által, ha azt az isteni szolgálattal összekapcsoljuk, és a’ közéletbe rendszeresen bevezetjük, szelidebb indulat, nyájasabb érzés, belső béke ’stb. árasztatnék nemzetünk azon osztályára is, mellyet nevelés által az emberiség méltóbb fokára akarunk emelni. Ezen pedig gyökerestül segíteni csak haugyan nincsen más mód, mint a’ conservatorium felállitása. De a’ nemzeti conservatorium nem csak a’ hangászok nevelését tervezi; van annak egyéb czélja is, elannyira van, hogy nélküle a’ mi körülményeink között nemzeti szinház állandóan fel sem is állhat. – Miről a’ jövő számban, hol egyszersmind véleményemnek a’ teendők iránti előadásával jelen értekezésemet befejezendem.
Csak az a' baj, hogy az academia nincs igen ellátva a' nemzetben. – Szerk.
