Vezérczikk. (Népképviselet.)
Vezérczikk. (Népképviselet.)
Egy kis historiai tanulmány ’s egy kis körültekintés a’ jelenben meg fog győzni mindenkit, hogy legkedvezőbb külső körülmények, legnyájasb szomszédi viszonyok között is ma már csak olly alkotmányos ország igérhet magának állandóságot, mellynek törvényhozási hatalmát nem egyedül kiváltságos különszinezetű néposztályzatok, de maga a’ nép is szabadon választott képviselői által gyakorolja. Hát még egy olly ország, mellynek szomszédsági viszonyai borús jövendőt sejdittetnek, mellynek lehetetlen nem éreznie, hogy jövend egy kor, áldozatot igénylő, mellynek csak egy testté forrott köz nemzeti erő felelhet meg!! – Hol uj statust alkotnak, ott a’ képviseleti elvnek az alkotmány első lapján kell állani; hol egy régi alkotmányos nemzet jog és józan politica szerint – mint e’ lapok szerkesztője irja – önmagából fejti i az átalakulás processusát, ott első kötelesség azt az alkotmány lapjaiba iktatni. Mert az alkotmányosság eszméjének kezdő betűje az, hogy a’ nemzet a’ törvényhozási hatalomban részt vegyen; ha tehát a’ legnagyobb rész meg azon jognak sem részese, hogy törvényhozó képviselőit választhassa: ugy a’ nemzetnek, mit csakugyan a’ nagyobb rész képez, alkotmánya sincs.
Frank- ’s Angolhonban az lehet választó, kinek pénze van, választható az, kinek még több van; mert ezen népek alkotmányainak alkotói azt hivék, hogy olly egyén szeretheti csak tántorithatlanul hazáját, kinek nemcsak valamije, hanem sokja van. ’S im előttünk a’ példa! e’ két óriási alkotmányos nép nem nyughatik, forradalma forradalom vált, dicsően vitt juliusi napok, önkényt nyujtott reformbill, gabnatörvényi módositvány, jövedelmi adó, a’ fölzúdult elemeket egy időre lecsillapítani igen, de üdvhozó állandó belcsendet teremteni nem képesek. – Illy előzmények után tekintsünk honunkra: itt az restaurálhat, küldhet követet, készit utasitást, az lehet még csak megyei tisztviselői is, kinek ősei vannak, ki nemesember. Azt hitték atyáink: az szeretheti csak hazáját, ki ur e’ földnek, kit nem terhel semmi adó, ’s ezért kizárólag a’ nemes kezébe adák a’ honvédelmet; és hogy a’ nemes, ki törvényhozó, ki katona, kinek kezében a’ hon létele ugy hadban mint békében, még inkább szerethesse honát, szabadalmakkal árasztaték el annyira, hogy hacsak örökös illusiókban nem kivánunk élni, meg kell vallanunk, miképen a’ magyar nemzetnek alkotmánya van, de ezen alkotmányos nemzet csak néhány százezerből áll; a’ népnek, melly a’ nemzetet teszi, honunkban alkotmánya nincs. Az illy százezeres alkotmányt pedig – mellyhez millióknak semmi köze – nemcsak a’ zordon éjszaki szél, de a’ meleg nyugati fuvalom is milly könnyen döntheti halomra, csak az nem tudja, ki előtt népéletünk és száz különböző érdek által roncsolt belviszonyaink ismeretlenek. – Később a’ nemesség elpuhulván, százados logicájából kittetve, hazája védelmét az alkotmánytalan népnek adta át; urbért törvényesített, ’s alkalmasint nem messze van a’ jövendő, hogy adót fizet nemes nemtelen egyiránt, ’s a’ föld azé leend, ki megveszi, ’S itt lehullnak a’ sorompók a’ nemes és nem-nemes között, a’ kötelékek szétpattannak, ’s mellőzzük bár minden emberi természetű statustani jogok tekintetét, magokból nyolczszázados elveinkből indulván ki, lehetetlen a’ népet, mellyet a’ kor, ujabb institutióink már is önállóvá emelének, tiszt- ’s követválasztásainkból, megyei tisztviselhetőségből kizárni.
E’ lapok szerkesztője mondja valahol, hogy van a’ népképviseletnek historiai nyoma is, mire mutat azon gyakorlat is, melly szerint Kecskemét és Kőrös városok Pest megye tanácskozásaiban, követ- és tisztválasztásaiban küldötteik által jelenben is részt vesznek*, ’s ez tagadhatatlan; de van a’ népképviseletnek év- és törvénykönyveinkben több nyoma is, mit természetesen a’ pórnépnek Dózsa idejében történt fölkelése előtt kell keresni; mert ezentul a’ nemes veszélyteljes ellenét nézvén a’ parasztban, még azon jogait is eltörlé, mellyek a’ magyar ős alkotmánynak – ugy szólván – tényezői, kiegészitő részei voltak. Nézzük évkönyveinket, már Béla király 1062-ik esztendőben Székesfehérvárra országgyülést hirdetvén, azon okból, hogy népe kivánatát és szükségeit bizonyosabban megtudhassa, nemcsak a’ papokat, világi főrendeket, nemeseket, szabadvárosokat, de minden helységek követeit is meghítta, kettőt kettőt mindenünnen, az öregebb és értelmesebb lakosok közül. – Igy Fessler ’s már történetiróink. – 780 évvel ezelőtt tehát volt a’ magyarnak egy országgyülése, mit népgyülésnek lehete nevezni. – Ha tekintjük a’ századok sorát, mellyek azóta leperegtenek, ha nem tagadjuk – mit tagadni nem is lehet – hogy mennyit szelidültek azóta az erkölcsök, mennyire nőtt a’ müveltség még a’ legalacsonyabb néposztálynál is: lehetetlen, hogy a’ nyomasztó belérzetnek bizonyos neme ne keletkezzék bármellyik nemesben, a’ midőn millió honfitársait még jelenben is alkotmánytalanul látja tengeni. – De üssük föl törvénykönyveinket, ’s kétségtelen lesz előttünk, hogy a’ népképviseletnek eszméje ős alkotmányunkba mintegy belészőve volt. Tanusitja ezt többek közt Zsigmond királynak 1405-ben hozott második decretuma, mellynek előbeszédében az országgyülésre a’ nemeseken, szabad városokon kivül a’ mezővárosok és szabad helységek követei is meghivattak. Jelenben négyszáz év után vitatkozhatunk a’ libera villa értelme fölött; de tagadhatlan, hogy mindezek a’ népképviseletnek nem csekély gyakorlati oldalára mutatnak, ’s ős alkotmányunknak tanuságos fénypontjai. Elhallgatván, hogy már Mátyás király választásakor sem mind nemes vér alatt roppant meg a’ Duna jege: törvénykönyvünkben találjuk azt is, hogy II. Ulászló 1490-ben királynak választatván, koronázási oklevelében nyiltan kimondja, hogy Magyarhonban a’ királyválasztásban minden honi lakosnak szava van – „universi incolae regni eiusdem, ad quos scilicet iis eligendi novum regem ex vetustissima regni ipsius libertate et consvetudine devolutum exstiterat.” Ugyde ugyanezen Ulászló alatt ütvén ki az említett pór fölkelés, megszakadt a’ láncz, melly a’ népet a’ magyar alkotmányhoz csatolá, ’s ezentul törvénykönyvünkben a’ népképviseletnek többé nyoma nincs, csak gyakorlatilag néhány szabad városokban maradt az meg gyönge alakban. – Ezen népképviseletet tehát, uraim! melly ős alkotmányunkba belészőve volt, kell ujabbi korunkhoz mérve törvényhozás utján fölélesztenünk; e’ nélkül nincs üdv az alkotmányban, nincs üdv a’ törvényhozásban, hol elmulhatlanul tudnunk kell, mit ohajt, mit kiván a’ nép, mellynek részire törvény hozatik. Az illy képviseleti rendszerben alkotott törvények biztos alapokra rakatvák, mert a’ nép ohajtatából merittetnek.
Mint jelenleges tényt többet nem tudunk; de hasonló ténynek historiai nyomát tudunk számosat. – Győr városa, mint mezőváros, gyakorlott hatást, szebbet, nagyobbat, mint mellyel most bir; Sopron megye jegyzőkönyvei nyomát mutatják, hogy (ugy tetszik) Locsmán (falu) birái a' megye gyüléseiben részt vőnek 'stb. – Szerk.
Igy e’ tárgynak historiai adatokkal támogatott eszméleti oldalát, mennyire e’ helyen csekély erőnk engedé, megvítatva vélvén, térjünk át a’ gyakorlatira. Mi a’ népképviseletnek honunkban kiviteli módját illeti: ugy hiszem nincs ország, mellynek rendszerébe könnyebben volna alkalmazható, mint a’ mi municipalis rendszerünkbe. Előttünk a’ péld, Pest megyében mikint szavaznak Kecskemét, ’s Kőrös városok küldöttei a’ megyei gyüléseken, tiszt- ’s követválasztásokon; – ős alkotmányunk ezen maradványát terjeszszük ki minden nem nemes helységekre, hadd küldjenek megyei gyüléseinkre követeket, ’s higyük el, hogy szellemi kifejlésökre nézve a’ magyar kortes nemestől semmiben nem különbözvén, áthatva az alkotmány szerelmétől, melly már övék is, minden haladási kérdésekben biztos támaszunk leendnek.
Áldott ez a’ municipalis szerkezetünk, milly könnyű erővel lehet általa minden nagy felforgatások nélkül életbeléptetni a’ népképviseletnek gyümölcsteli eszméjét, mellynek diadalát fönálló institutióinak rázkodtatása nélkül még a’ dicső Albion sem képes megülni. Mondjuk ki törvényileg, hogy megyei és minden más hivatalok viselésére a’ nemtelenek is képesek. Közel az idő, hol Europa kifejlődése történetében pirulva lesz kénytelen olvasni a’ magyar, hogy honában a’ nemtelen csak a’ XIX. század közepén ismertetett hivatalképesnek, – akkor, midőn minden országos terheket egyedül ’s kizárólag csak ez osztály viselt. E’ tárgynál elnémulnak a’ mentségek; de ne is kisértsük menteni a’ menthetlent, mert a’ hibára tán bűnt tetéznénk.
Megkezdtük már a’ haladást; ’s ujabb institutióink, a’ mindent magával ragadó kr és szomszédsági viszonyaink e’ nemzet sorsát olly sziklacsúcsra helyezék, honnan vagy csak előre mehet, vagy hanyatlania kell. Visszalépés nincs.*
A' minket illet: sokszor kimondók: mikint politicai hitvallásunk főágazata, 's a' czél, melly fölé a' reform minden lépését irányozva látni szeretnők, az: hogy az alkotmány jóvoltinak a' nép is osztályosává tétessék; népképviselet nélkül pedig azzá soha sem leend; mert hiszen az alkotmányosság vég analysisben nem is egyéb, mint az, hogy rólunk nélkülünk senki se rendelkezzék. – Minő fokozatokon fog hazánk e' czélhoz jutni? azt nehéz volna megmondani. Legfőbb az, hogy a' megyei rendszerben a' népelemnek is hely 's hatás engedtessék, minél több, mi annál jobban szeretjük; de részünkről a' legkisebbnek is örülni fogunk, örülni, hacsak féllábbal beléphet is, csak egyszer ott lehessen. – Illy szempontból szeretvén a' népképviselet kérdését tekinteni, nem késendünk többszöri töredékes nyilatkozataink nyomán a' tárgyról bővebben szólani, annyival inkább, mivel A. – ur, a' "Világ" érdemes dolgozótársa, minap a' népképviselésrőli nyilatkozatainkban némi ellenmondást vélt észrevenni; mi pedig figyelemmel megolvasók észrevételeit, 's meg saját czikkeinket; de criticáját alaposnak nem találhatjuk. – Szerk.
Ifj. Pázmándy Dénes.
