Vezérczikk. (Duna és Fiume.)
Vezérczikk. (Duna és Fiume.)
Minden áldások között, mellyekkel a’ gondviselés Magyarhont megajándékozá, legfőbb a’ Duna. E’ hazánkon keresztül hömpölygő királyi folyamroppant fontossága sokkal nagyszerűbb alakban tünik föl minden gondolkozó hazafi előtt, hogysem igen természetesnek ne találnók, hogy voltak ’s talán még ma is vannak közöttünk, kik a’ Duna folyam nagyszerű fontossága fölött a’ magyar tengerpartot kellő figyelemre méltatni elfelejték. Fiuménk iránt legalább némi melegebb, némi általánosabb részvét csak mintegy tegnap óta kezd ébredezni; csak kis ideje még, hogy a’ kereskedelmi mozgalmak nyugaton, ’s politicai események keleten, némi sejtelmet kezdének bennünk éleszteni; minélfogva ama tárgytalan körültekintés, melly a’ szorult kebel természetes sajátja, ma már néha-néha tengerpartunkon ösztönszerűleg megállapodik. De még minden csak sovárgás, csak alaktalan vágy, érzelem inkább, mint gondolat; pedig az országgyülés közelg, ’s akármint itéljen is valaki egy vagy más közügyi kérdésekről, akármint legyen is hajlandó magát azzal vigasztalgatni, hogy a’ mi ma nem történik, majd holnap megtörténendik, ’s hogy nemzetek sorsa nem méretik maroknyi napjaink mértéke szerint: ezen kérdésről – ugymint honunknak az adriai tengerrel szorosb kapcsolatba hozása kérdéséről – m minden gondolkozó főnek el kell ismernie, mikint ha valamiről igaz, erről bizonyosan igaz, hogy Magyarország pillanatai drágák, – annyira drágák, miszerint itt e’ kérdésben az elveszett óra perczet nem adja vissza semmi öröklét.
Azon tisztelt honfiak, kiknél a’ Duna érdeke Fiumét háttérbe tolá, legyenek szivesen megkéretvék, ne sajnálják bölcs belátásuk szerint tekintetbe venni: mikint ha egy részről geographiai conjuncturák a’ politicának gyakran kényszeritő irányt adnak: ugy más részről politicai conjuncturák a’ geographiai statustudományt sok részben módosithatják. Az események kényszeritő hatalma gátló erővel szintugy birhat, mint birnak a’ természeti fekvés legyőzhetlen nehézségei. – Honunk belsejére nézve a’ Duna fontossága késégkivül egy önálló tekintet, mellyen – akármi történnék bár Adrianopolisban, Hunkiár-Iskelessiben, vagy Szulinánál – külviszonyok semmit sem változtatnak; de a’ Duna, mint kereskedési ut keletre, mint ér, mely Europa szivét egy más világrészszel összeköti, politicai viszonyokkal is összefügg, mellyek számitásunkban alkalmasint határozók.
Volt idő, mikor a’ hóditási szellem egy egész historiai korszaknak jelleme volt, és e’ korszakban a’ magyar nem mindig gyönge, nem erőtelen. És mi valahányszor egy elmélkedő tekintetet vetünk a’ földabroszra, mindannyiszor csudálkozunk, hogy a’ magyar vitézség, legbüszkébb korában sem vette magának soha állandó irányul, nemcsak megszerezni, hanem birodalmába elválaszthatlanul belé is olvasztani azt, mire a’ természeti fekvés olly szembetünőn ösztönzé: a’ Duna vidékét t. i. le egészen a’ torkolatig. – Nem; Lajos, kit nagynak neveznek, igen szép testvéri, de nem a’ legpoliticaibb lovagiasságból Nápolyban vesztegette a’ magyar erőt – előreláthatólag haszontalanul. Mátyás pedig, kiről mégis korához képest az ember napoleoni sastekintetet hajlandó föltenni, a’ szegény Podjebrádot zaklatá, haszontalanul, haladatlanul; ’s hiuságának Bécs meghóditásával tömjénezett, a’ helyett, hogy a’ Duna fontosságát méltánylaná. Aztán – isten tudja, miért? – nemzetünk legszebb korában is, külpoliticánkból mindig hiányzott azon állandó logicai következetesség, melly egyedül képes eszközleni, hogy a’ nemzeti nagyság fonalát egy gyomorgörcs meg ne szakitsa, – egyedül képes eszközleni, hogy az ősök által kezdett munkát az unokák unokái szakadatlanul folytassák. – Elég az hozzá, hogy – legyen fatum, legyen önbününk – birodalmunk kigömbölyitve nincs, – és alkalmasint többé nem is lesz; mert az események nyakunkra nőttek, ’s a’ Dunára fordítandó figyelmünknek olly eredménye többé soha sem lehet, mint valaha lehetett volna. – Nem igy az Orosz. Midőn egykor Katalin az ujon-hóditott Krimben utazott, Potemkin egy helyütt diadalivet emelt elibe, illy felirással: „Erre viszen az ut Konstantinápolyba”, – és látjuk (mert a’ drága szemünk előtt foly), milly vaskövetkezetességgel követi az orosz politica nemzedékről nemzedékre azon irányt, melly ama szavakban ki van jelölve. – Ezen irányu politica eszközlé, hogy az adrianopoli békekötés 3-ik czikkelye a’ Duna torkolatát orosz kézbe adá; ezen irányu politica eszközlé, hogy a’ hunkiár-skelessi szerződés a’ Dardanellák szorosát ’s a’ Bosporust és igy a’ fekete tengerre juthatást szükség esetére minden más hatalom előtt elzárta. – És ha tekintetbe vevén a’ dunaszabályozási munkákat föl egész Németország szivéig, – a’ terveket, mellyek a’ Dunát csatornák ’s vasutak által éjszakon az Elbével, nyugaton a’ Rajnával összekötendik, ’s ekkint az éjszaki (német), a’ balti ’s a’ fekete tengert (most pedig már a’ triesti vasut által az adriai tengert is) közvetlen érintésbe hozzák; ha mind ezt tekintetbe véve, meggyőződünk, mikint a’ Duna olly fontossággal bir, minőhöz hasonlót nem mutat a’ folyamhajózás története: haraghatunk igenis, ’s a’ vér felszökdelhet ereinkben a’ boszús fájdalomtól, miérthogy a’ Duna torkolata el van foglalva; de orosz szempontból véve, lehetetlen bölcsnek ’s következetesnek nem mondanunk az említett irányú orosz politicát; mert a’ ki a’ Duna torkolatát birja, ’s ahoz (akár mivelhogy Konstantinápoly ura, akár mivelhogy Konstantinápoly urának ura) a’ Bosporust, ha kell, elzárhatja, az a’ fekete tengerből magának egy privát tengertavat csinált, ’s azt ollybá veheti, mint veszszük mi a’ Balatont, csak azon különbséggel, hogy a’ mi nekünk a’ Balaton lehet két-három vármegye közt, az a’ fekete tenger az orosznak két roppant világrész közt.
Czélunkhoz nem tartozik panaszt emelni, mikért engedé Europa, hogy a’ Duna torkolata orosz kézbe került; czélunkhoz nem tartozik fölmelegítni a’ tömérdek sajnálatost, tömérdek anomaliát, mit a’ navarini nap óta följegyzett a’ historia; haszontalan volna bánkódnunk ama’ magasztalások fölött, mellyek a’ győztes Russia nagylelküségére pazaroltattak, midőn a’ törökbirodalommali utólsó harczában nyert diadalának közvetlen territorialis nyereségeül a’ Duna torkolatában fekvő néhány mocsáros szigetecskénél többet nem kivánt; elég: hogy a’ Duna torkolata, ’s vele ezútoni egész kereskedésünk, ’s mind azon jövendő, melly valaha keletről felénk mosolyoghatna, az orosz kezében van; ’s csak egy europai conflagratio óriási erőködése lehetne képes, (ha ugyan képes) azt egykor kezéből kiragadni.
Hiába kecsegtetnők magunkat az autocrator ugynevezett loyalitásával! hiába azzal: hogy az europai közjog a’ folyók szabad hajózását garantirozza; csak egy háború fergetege kell, ’s mit gondolnak loyalitással! mit Europa közjogi elméletével! – – De nem is kell háború, hogy a’ szellemet megismerjük, melly Dunánk torkánál őrt áll ellenünk. – Tudva van, mikint a’ Duna torkolatai közől kissé nagyobb hajóknak már egyedül csak a’ szuinai hajókázható. ’S ép ez az mit Russia magának tulajdonított. De ez is ki van téve a’ naponkint nagyobbodó homoktorlás általi elzátonyosodásnak, mikint már a’ többi ágak elzátonyosodtak. No már a’ török k ormány indolens gondatlansága Europaszerte példabeszéddé vált, ’s mégis a’ mig birtokában volt, részint a’ folyam medrét pallisadákkal erősitgette, részint pedig egyenesen a’ végre ott tartott gépek által tisztogattatá. – ’S az orosz? – mióta elfoglalá, e’ célra csak egyetlenegy kezet sem emelt; a’ minek következése lőn: hogy a’ torkolat vízmélysége már is közel egy harmadrészszel kisebb, mint 15 év előtt volt. – De ez csak nemleges ellenségeskedés; a’ czárnak 1836. febr. 7-kén kiadott ’s minduntalan több-több zaklatással szavainak szoros értelmén túl foganatban tartott ukáza egy kis positiv adatot is nyujt. Az adrianopoli békekötés a’ török birtokban maradandó Duna-torkolat-ág vidékét hat mérföldnyire lakatlan pusztaságra kárhoztatván, az orosz kézbe adott szigetekre nézve is azt rendelé, hogy kivevén a’ veszteglőket (quarantaines), semminemű erősséget épiteni, vagy telepitést tenni nem 792szabad. – A’ veszteglő megengedésében senki sem akadott fen, mert igen természetes, hogy a’ ki a’ fekete tengerről a’ muszka birtokban levő dunatorkolati szigetekre lépni akar, azt veszteglés alá vetni joga van: t.i. a’ maga birtokára nézve. – Igen, de az említett 1836-ki ukáz következtében, az orosz birtok közegészségi ótalmazgatásánál meg nem állapodtak; – mikint néz ki a’ sem erősittetni sem telepittetni nem engedett Leti és Georgiewsk sziget, mikint állitgatják, mikint zaklatják, akadályozzák, minő politialis ellenőrségeknek vetik ott alá az orosz földdel érintkezésbe jőni nem akaró hajókat is, – mind ez a’ hirlapokban feltünedező panaszokból közönségesen tudva van.
Vegyük most ehez a’ legujabb keleti eseményeket. A’ szerbiai forradalom, a’ mint már most világosan kitünik, orosz érdekben történt; és Szerbiában ugy, valamint Konstantinápolyban, orosz befolyással előre készittetett, ’s azért a’ portát meg sem is lepte. Az azilferman (letevő parancs), melly Ghika herczeget Havasalföld herczegi székéről elűzé, orosz hatalom dictatuma. Szóval: ha szándékos vaksággal szemet hunyni nem akarunk, el kell ismernünk, mikint a’ Duna félpartilag immár Zimonytól, Orsovától pedig már egészen orosz kézben van. – Amott Hagemeister* capacitálja az oláhokat ’s moldvaiakat, mikint jövendőjük csak ugy lehet, ha Oroszország vetélytársai lenni megszünnek; itt Nadeshdin magasztos sorokat ir a’ magyarországi ruzsnyákokról, kik annyi százados elszakadás daczára oroszok lenni meg nem szüntek; a’ minden oroszok czárja pedig még 1835. octoberben megmondá kereken a’ varsói küldöttségnek, mikint ő a’ szláv népfajhoz, nem mint lengyel király, hanem mint minden oroszok czárja beszél; ’s hogy boldogság, valódi boldogság ezen hatalomhoz tartozni. – És ime a’ Duna Zimonyon alól itt közvetve, amott közvetlenül eme kezekben van. – Pedig volna bár akármi más, de csakugyan idegen kezekben, mégis hibának tartanók kereskedésünk egész jövendőjét azon egy uthoz kötni, kereskedésünk egész fonalát idegen országoknak vezetni, midőn tengerpartunk magunknak is van; hát még midőn azon idegen kezek, illyenek, mint a’ millyenek! II. Katalin volt, ki az europai cabinetekbe a’ geographiai statusrendszer tanát behozta; ’s ne kételkedjünk, hogy az orosz politica saját tanát bizonynyal foganatba is veszi.
Hagemeister: Memoire sur le Commerce des port de la Nouvelle Russie, de la Moldavie et de la Valachie. – 1835. á Odessa et Simpheropol.
Szólhatnánk még az aldunai hajózásnak olly vad népek közötti természetes nehézségeiről; emlithetnők, mikint csak épen most is, egy triesti ház a’ Bánságban 30,000 mérő repczét vásárolván, azt szállitási költség-kimélés tekintetéből a’ Dunának küldé, ’s négy hajó terhe elsűlyedett; ’s hogy az illy esetek épen nem ritkák; minek következtében a’ biztositó társaságok is ma-holnap csak vagy igen magas praemiumért, vagy épen nem biztosítandnak; mondhatnánk többet, ehez hasonlót; de illy bajokon más politicai conjuncturák között emberi tehetség segithetne, azoknak tehát nagy fontosságot épen nem tulajdonitunk, midőn a’ fentebbi tekintetek elég nyomosak, hogy meggyőzzenek, mikint hazánk kereskedésének egész jövendőjét olly vonalhoz kötni, melly nem a’ mi birtokunkban van, megbocsáthatlan hiba volna. – De mi hát ebből a’ következés? az e, hogy a’ Dunának czélba vett szabályozását ne vigyük nagyobb erővel, mint eddig vittük? sőt igen; (örömmel hallottuk, hogy az e’ tárgyban megbizott országos választmány Pozsonyba december elejére összehivatott – csak isten sikert adjon munkájához) nincs áldozat, mellyet e’ czélra sokallanánk; hanem azt akarjuk következetni, hogy mulaszthatlan politicai kénytelenséggé vált, mid azon jótéteményeket, miket nekünk a’ Duna mint belfolyam nyujt, vasut által az adriai tengerrel saját kikötőnkben összekötni, ’s ekkint kereskedési önállásunknak olly kaput bizotositani, mellytől sem orosz quarantaine-i kény, sem angol-orosz háború, sem szándékosan gyülni hagyott homokzátony el nem zárhat.
Mi a’ fiumei vasut mulaszthatlanságáról már sokszor szólánk, ’s még sokszor szólandunk; mert szeretnénk csekélységünk szerint közredolgozni, hogy e’ tárgy iránt részvét ébredjen, meleg és általános; nem ollyan, melly a’ fiumei vasut ügyét az országgyülési utasitásokra kiküldött választmányok actaporai közé temesse félhideg-, félmelegen; hanem olly részvét ébredjen, mellynek „legyen” szavára egy-két év mulva a’ Porta ungarica sziklacsucsai azt mondják: „már van.” – A’ pillanatok drágák, mind nyugat, mind kelet miatt. Nyugat miatt, mert biztos adatok után alig kételkedhetni, hogy a’ triestiek eget földet mozgásba fognak hozni, hogy Fiuménkat eltemetvén, a’ magyarországi kereskedést örökre monopolizálhassák. – A’ kelet miatt pedig drágák a’ pillanatok mind azon okok miatt, miket elsorolánk, ’s még azért is, mivel illy müveknek békére van szükségök; a’ béke pedig nem tudjuk meddig fog még a’ keleti viszonyok bonyolodása közben tartani. – „Igen – mondjátok – de a’ fiumei vasut csak Horvátországon, az illyr ábrándok fészkén, mehet keresztül”; – igaz, de ép azért igen szükséges; országbiztossági tekintetben szükségesebb, mint más akármi.
Tehát vasut a’ Dunától Fiuméhoz! – A’ kivitelre nézve mit engednek, mit javasolnak a’ körülmények? minő tekintetekre kell ügyelni? ’s minő előzmények jöttek eddig közbe? mind erről más alkalommal.
