A’ magy tudós társaság XI-ik nyilvános közgyülése.
A’ magy tudós társaság XI-ik nyilvános közgyülése.
Fővárosi lapjaink többet-kevesbet mindnyájan szólottak ezen közgyülésről. Egy lap emphasissal kiált fel, hogy az „egyik diadalnapja volt a’ „megfontolt” haladásnak.” – Nem az én gondom, ha valljon a’ dicsőitett e’ dicsőitésnek nagyon megörül e? rémlik előttem, mintha olvastam volna, hogy a’ közelebb mult esti gyülésen valami ollyast mondott, mintha egy bizonyos tárgyhoz azért nem örömest szólna, mert attól tart, hogy valaki őt is a’ fontolva haladókhoz találja számítani. Való, hogy a’ megfontolás igaz értelemben véve nemcsak nem rosz, sőt minden okos lépésnek mellőzhetlen postulatuma; ’s bizonnyal nincs ember eléggé kába, ki a’ megfontolást kárhoztatná; de e’ szónak nem is igaz valódi értelme lett honunkban némi csipős elménczkedések tárgyává, hanem azon különös szabatú alkalmazás, mellyet ama’ pártnál vnyert, melly a’ negatiók zászlajára igen-igen szerényen azt irá, hogy az a’ megfontolás zászlaja; ’s fontolgatását azzal akará bizonyítani, hogy vagy szünetlen negatióban marad (kivevén egy-két tárgyat), vagy ha ebből néha kivetkezik is, örökös aggatózással, kisszerü szóbonczolgatással és undoritó személyeskedéssel bibelődik*; mintha bizony a’ perpatvarkodás annyi volna, mnt megfontolás. – Nekem ugy tetszik, hogy minden illy jelemzés jobban hangzanék mások szájából, mint magunkéból. Igy igen könnyen kérkedéssé válik. Ez pedig néha nevetség tárgyává lesz; kivált ha egy barátom elmés szava szerint, némi fontolva haladást emlegető jámbor, azon cselédhez hasonlít, ki olly fontolva haladt urához, a’ megrendelt fagylalttal, hogy elolvadt, mikorra megvivé. – Élni akartam ez alkalommal, hogy megmondjam önnek, mikint gondolkozom én e’ dologról. De utána teszem: hogy minő nevetségesnek találom, ha valaki megfontolásnak nevezi azt, mi néha rövidlátás, néha ingatagság, néha elvtelenség, néha balitélet, néha önérdek-legyezés, néha szenvedély, szóval: minden egyéb, csak megfontolás nem: ugy nem szeretm, hogy divattá válik elménczkedni illy szavak fölött. – Egy másik hirlap, mellynek a’ magyar nyelv körül érdemei tagadhatlanok, kivonatot közöl az academia másod elnökének reám ’s mondhatom sok másokra is fájdalmasan hatott beszédéből; olly kivonatot, mellyen nyilván látszik, hogy alkalma volt azt nem puszta hallás után készitni. – E’ hirlap, ha jól emlékezem, kezdője volt a’ panszlavismus elleni journalharcznak, ’s ebben magához mindekkorig következetes. – Meg kell vallanom, hogy a’ magyar academia közülésérőli jelentéstét ’s abban különösen az érdeklett kivonatot olvasva, e’ lapban azon lapra nem ismerék. – Ennyit megjegyezni tisztemnek véltem. Gondolom lesznek másik, kik – ha kell – számba veendik egyről is másról is, mit mondottak másszor, ’s mit mondanak most. – Én csak szavamat akarom beváltani, mellyet ön mult lapjában adék, hogy a’ magyar academia közüléséből még egy másik váratlan ’s megfoghatlan tüneményről fogok egy-két rövid szót szólani; ’s ezzel tartozom korunk historiájának, tartozom korán hunyt jeles hazánkfia gróf Dessewffy Aurél emlékezetének, melly iránt ép olly érzelem dobog szivemben, minőt önnek szívből eredett, szívhez szóló meleg szavai, a’ gyász alkalomkor kifejeztenek. – A’ másodelnök beszéde után, az academia titoknoka Dr. Schedel Ferencz jelentést tön a’ m. t. társaság 1841/2-ki munkálkodásairól. Jelentése folytában, az elhunyt tagok emlékezetének áldozva, mint kellett, gr. Dessewffy Aurélt is megemlité; ’s többek közt igy szól necrologjában: „gr. D. – Aurél tárgya sokféle üldözéseknek, ’s ki merem mondani: ezeknek áldozatja,” – és ismét alább: „legyünk mi igazságosabbak ma, midőn emlékezetének ünnepét megülni készülünk azon teremben, hol ő nem kisded részét szenvedte fájdalmainak.” – Ezeket Dr. Schedel Ferencz ur mondá, a’ magyar tudós tásrsaság titoknoka, ’s hogy mondá, nemcsak hallásom áll jót, hanem jót áll a’ „Társalkodó”, mellyben mind ezt szórul szóra olvashatni. – Ha e’ sorokban csak egy parányi gondolat foglaltatnék, melly a’ tisztelt emlékezetű jeles férfiu nevének fényköréhez bárha csak mi kicsinyded csillámsugárkát illeszthetne is, nem szólanék; – nem szólanék, habár érzem, hogy semmi esetre sem szabad, kivált pedig egy academia titoknokának sem szabad igy eltorzítani a’ historiát, ’s áldozatokat sorozni azon oldalra, mellyen áldozatok nem lehetnek, melly sokkal erősebb, hogysem e’ qualificatiót elfogadhatná. És nem szabad üldözésről beszélni, hol üldözésnek árnyéka sem volt, és üldözőkké bélyegezni azokat, kiknél erre sem akarat sem erő nem vala. – Illy insinuatiók azonban a’ dicsőült férfiu emlékezetét csak homályosithatják, nem derithetik. ’S azért, mint férfihoz illik, kereken kérdem: a’ holdból hullott e’ alá Magyarhon földére titoknok ur, hogy a’ legujabb kor eseményeit ’s ez események szinét, és a’ férfiut, a’ kiről szólott, ennyire nem ismeré? – És ha tudományos buvárkodásiba merülve nem ismerheté, miért bocsátkozék politicai surlódások torzításába, mit tenni a’ magyar tudós társaság ülésében ép ugy nem volt hely és alkalom, mint az elnöki beszéd politicai vagdalózásira nem? – „Sokféle üldözéseknek áldozatja!!” – Avvagy nem tudja e’ titoknok ur, ki volt? Milly polczon álott országyülésen kivül? Mellyik oldalon állott országgyülsen? ’S mikor és mikint kezdé rövid juornalisticai pályáját országgyülés után az, kiről szó van? ’S ha tudja; és sejti, milly fényes pálya kezdetén állott, nem kell e’ bámulnunk, hogy őt, épen őt! A’ hatalom részesét, ’s bizonyos tekintetben organumát, üldözések áldozatjává törpíti le? És a’ megyei teremet, melly hazafias készséggel nyittaték meg a’ tudós társaságnak, oly helylyé szentségteleníti, melly szenvedéshelye volt az üldözések áldozatjának? És miért? Mert Pest vgye közönségének többsége, három gyülésen, mellyen a’ tisztelt emlékezetü gróf országgyülés óta megjelent, nem volt vele egy véleményen. – És ezért: üldöztetések áldozatja!! – Bizony bizony nem igy készitik a’ historiát . – – A’ titoknok után Jászay értekezésének közbevetésével Császár Ferencz l. tag. Emlékbeszédet mondott ugyancsak gr. Dessewffy Aurél fölött; ’s e’ beszédről mondhatá egy, hogy szívet indított, mondhatja más, hogy hidegen hagyott; de azt mindenki köteles megvallani, hogy a’ helyről ’s alkalmomról meg nem felejtkezett; politicai dyatribák mezejére a’ társaság elnökét ’s titoknokát nem követ; magasztalt érdem, magasztalt hivatása szerint, de magasztalását mások sértésére, egy egész országpárt sértésére, nem alapitá; ’s ez azon tapintat, melly a’ tudós társaság üléséhez illő ’s méltó volt. – – ’S mots még csak egy szót. Minthogy az ez évben megjelent magyar munkák között egy sincs, melly vagy kitünő lángészt, vagy nagyszerű jutalmat tüntetne elő, az academia, talapszabályai sinórmértékén, az 1840-ki munkákra tért vissza, ’s az 1841-ki nagy jutalmat (200 darab aranyat) Vörösmarty 4 kötetű ujabb munkáinak itélte. – Legyen megáldott, legyen magasztalt az academia ez itéletért! Engedje ön, hogy a’ közvélemény azon nevezetes töredéke nevében, melly ön lapját organumának vallja, nekem jusson a’ szerencse, mezért nyilt köszönetet mondani. – Halhatatlanságra csak classicitas tarthat számot; ’s Vörösmarty „Szózata” ’s lyricus munkái, növekv fényben fognak ragyogni, midőn sok jutalmazott ’s jutalmazandó halhatatlanság, müvével együtt, rég felejtve lesz. – Ehre dem Ehre gebührt! – A’ magyar tudós társaság e’ jutalmazásban a’ nemzet becsületét híven kezelé. – A’ mi még ez ülésből köztudomásra valók, ön kiirathatandja nálam nélkül is.*
Nem szerettem, hogy ön néha-néha illy megtámadásokra feleselésbe bocsátkozott. – Egy idő óta azonban azt gondolom észreveendi, hogy hivatását, helyzetét iés idejét, méltán! Többre becsüli, hogysem ezt tenné. – Kérem önt, maradjn e’ mellett, ’s higye el, hogy az olvasó közönség már bir annyi itélőtehetséggel, mennyi kell, hogy a’ piszkolódás senki másnak, mint csak épen a’ piszkolódónak ártson.
Nem veszit érdekéből, ha helyszüke miatt ez jövő számunkra marad. – Szerk.
