Vezérczikk. (Fiumei vasút.)
Vezérczikk. (Fiumei vasút.)
E’ napokban alkalmunk volt némi barátainkkal szólani, kiket a’ kénytelenség tiszántulról Pestre vezetett. Kénytelenséget mondánk, mert késő őszszel Debreczenből Pestre utazni olly szönryű vállalat, minőt kevés ember mer, ha merni nem köteles; ha pedig köteles, ugy előbb mindenesetre számot vet istennel és emberekkel, és elrendezi házi dolgait, végrendeletet csinál, ’s könyes szemmel vesz búcsut családjától; mert Debreczentől Pestig a’ késő ősz feneketlen sarában az utazóval, „valami emberi” igen könnyen megtörténhetik. És e’ sár- ’s unalom-edzett jóbarátink, kik szüntelen haladva Poroszlón látták lehunyni a’ napot, mellyre Tisza-Füreden viradtanak, ’s kiket nem egy kivonhatlanul uton hagyott szekér emlékeztetett, minő gyors, élénk, ’s biztos honunk fővárosa ’s az alföld első kereskedési falu- városa között a’ közlekedés, – e’ jóbarátink ugy nyilatkoztak, hogy bármi fontosak legyenek is mindazon okok, mellyek Fiuménak, a’ Dunával vasút általi összeköttetését javasolják, ’s mikről közelebb lapjaink 194. számában is szólottunk, mégis elsőbb, sürgetőbb és szükségesebb Pest ’s Debreczen közt vasutat épiteni, mint Fiuméhoz; mert a’ belkereskedés hiányát külkereskedés soha sem pótolhatja, sőt ezt magát is, a’ külkereskedést t. i. az ország belsejébeni élénk forgalom, ’s közlekedési könnyűség föltételezi.
Mi ezen észrevételt, mellyben – minthogy a’ közelebb fekvő bajt elevenebben szoktuk érezni – a’ tiszai megyék nagy része osztozik, teljesen méltányoljuk; és elismerjük – a’ mint lehetlen is el nem ismerni – hogy egy vasút Debreczentől Pestig, mégpedig nézetünk szerint itt is csak lóerőre számitott lapos sinű vasút, hazánk legelső szükségei közé tartozik, annyival inkább, mivel e’ tájon, hol nagy távolságban kő sehol sincs, egy illyen vasút az utépitésnek csaknem egyedül lehetséges, minden esetre legolcsóbb neme. És valóban szomorú dolog, ha a’ helyett, hogy férfias határozottsággal ugy a’ debreczeni mint a’ fiumei vasuthoz hozzáfognánk, ’s mind kettőt létesitenők, elsőség fölött kell vitatkozniunk olly két vonal iránt, mellynek nemcsak haszna, hanem mulaszthatlan szüksége is annyira szembetünő. Hahogy a’ vállalat erőnket mulná, nem szólanánk, mert hol erő hiányzik, ott nincs egyéb hátra mint resignatio ’s birkatürelem; de midőn a’ nemzet erejének hiú túlbecslése nélkül mondhatjuk, hogy csak a’ fizetni-nem-akarással ugyanazonos nemzeti elszegényülés szabaditékából kell kivetkezni, és csak akarni kell a’ nemzetnek erősen férfiasan, ’s mindkettő együtt egyszerre létesithető, – fáj, valóban fáj, hogy elsőség iránt kell vitatkozni olly két vonal iránt, mellynek mindegyike nemcsak az ország anyagi jólétének hatalmas tényezője volna, hanem ég ország védelmi tekintetben is felbecsülhetlen fontosággal bir. – És ez az, mire nézve figyelmet kérünk olvasóinktól; mert megszoktuk vasutakról többnyire csak kereskedelmi forgalom szempontjából szólani. Ámde a’ hosszas béke örök nem lehet, ’s e’ szomorúk kénytelenségnek olly igen parancsolók igényei, hogy a’ melly nemzet, illy conjuncturákban, mint a’ minők minket környeznek, sem találna elég ösztönt, erejét kissé megfeszíteni, hogy a’ jövendő viszontagságaitól készületlenül meg ne lepessék, – az ha buknék, sorsát bizonynyal megérdemlené. Hogy pedig ugy a’ debreczeni, mint fiumei vasút országvédelmi fontossággal is bir, azt nem kell hoszasan bizonyitgatni. A’ debreczeni vasút t. i. része, ’s igen nevezetes része volna az erdélyi vonalnak, mellynek strategiai nyomatékosságát Erdélyi József nyug kir. igazg. Mérnök, lapjaink 195. száma Értekezőjében, világosan megmutatá: midőn arra emlékeztetett, hogy vasút nélkül Erdélynek az éjszakkeletről benyomulható ellenség ellen rögtön segedelmet nem nyujthatnánk, minek következtében a’ testvérhaza valószinűleg olly sebeket szenvedhetne, mellyeket még a’ későbbi győzelem sem volna képes meggyógyitani. – A’ mi pedig a’ duna-fiumei vasutat illeti: ennek strategiai fontossága nyomban szembetünik, ha fontolóra veszszük: mikint igen valószinü hogy ha egykor a’ keleti kérdés csomója azon tanulságos példa szerint oldatnék meg, mellyet Nagy Sándor a’ csomóoldásról hátrahagyott, vagy pedig ( a’ mi egykor a’ két vételkedő hatalomnak minden kölcsönös jóakarata mellet tis alkalmasint kikerülhetlen) a’ német és orosz elem mint két óriás összeütköznék: ép olly h ihető, hogy az első csatatér az Al-Duna vidékén lesz, mint valószinű, hogy a’ német elem, ’s hazánk mint annak természetes szövetségese, nyugatról frigyesek nélkül nem maradand; azonban, a’ lapjaink 194. számában elsorolt előzményeknél fogva, szövetségeseink a’ Bosporust alkalmasint zárva találnák; de legyen vasutunk Fiumétól a’ Dunáig, ’s ennek segitségével szövetségeseink 10–12 nap alatt Oláh- vagy Bolgárország szivében ühetnék föl táborukat, ’s olly eltéritést (diversiót) eszközölhetnének, melly hazánktól a’ csatamezőség inségeit elhárithatná. – Ezen eszme pedig nem uj, ’s nem ismeretlen Europában, irva találjuk azt már 1837-ben a’ hires Portfolio-ban.
Midőn tehát ezek szerint ugy a’ pest-debreczeni, mint duna-fiumei vasutnak fontossága mind országbiztosság, mind közjólét tekintetében ennyire szembetünő: igazán szomorú dolog, ha elsőség fölött kell vitatkozni, ’s ha ok van aggódni, hogy a’ nemzet nem birand elég erős akarattal ’s határozott elszántsággal mindkettőt egyszerre megteremteni. – A’ dolog országos kölcsön nélkül, igaz, nem megyen; ’s derék pályatársunk, a’ Jelenkor, aggódó bizalmatlanságunk ellenében minap ugy nyilatkozott, hogy ha egyszer a’ nemzet magát kölcsönvételre elhatározza, az öszvegben föl nem akadand, ’s nem sokat gondoland vele, ha valljon négy, vagy negyven milliót vegyen e’ kölcsön? – Mi általában véve ugyan nem szeretnők, ha a’ nemzet illy könnyen gondolkoznék a’ négy ’s negyven millió közti különbségről: ezen esetben azonban, hol a’ kölcsön felszámithatlan áldással gyümölcsöznék, ohajtanók, hogy viszonyaink ismeretében csalatkozzunk, ’s tisztelt pályatársunknak igaza legyen. – De mi, fájdalom! E’ hitben nem osztozhatunk, ’s azon egyszerű okból nem, mivel a’ kölcsönt meg is kell fizetni, ’s itt már bizony , habár e’ szó „fizetni!!” nem volna is olly rémletes nálunk, mint a’ minő: négy és negyven millió közt mégis csak nagy különbség van. – Négy-öt millió kölcsönt a’ fölemelt sóár illetékéből is letörleszthetünk, 10–15 milliót indirect adóval, ’s a’ naponkint rémületesb szerzeményekre terjeszkedő absentisták adójával fedeznünk lehet; de már 30- 40 millió kölcsönhöz egyenes országos adó is kell, ’s ehez – olly mértékben, mint a’ minőben e’ czél megkivánná – nekünk a’ jövő országgyülésre legkisebb reményünk sincs; ’s azért azon szomorú kénytelenségben érezzük magunkat, hogy a’ két igen szükséges, igen hasznos vonal közt egyiknek elsőséget adjunk; ’s ez – nézetünk szerint – a’ fiumei, még pedig azon egyszerű okból, mivel itt a’ késedelemben veszly fekszik; mert ha érezzük minő roppant érdekek csatlakoznak ahoz, hogy Fiumét külkereskedésünk virágzó factorává tegyük, a’ bécs-triesti vasút bevégzését minden áron meg kell előznünk, különben nincs hatalom, melly rajtunk segítene.
E’ szerint elmélkedésünk alapjául vevén, hogy az országos közlekedési eszközök rendszerében a’ fiumei vasút első helyen áll, – kérdés: remélhető e, hogy a’ nemzet eltérvén a’ vasutakra nézve törvénybe iktatott elvektől, egyenesen az ország költségéni épités rendszerét fogadandja el? Ha itt az arróli mezgyőződés határozhatna, hogy mellyik rendszer jobb és czélszerűbb? Nem volna okunk aggodalomra; mert habár nagyobb részét mellőznők is azon okoknak, melyek lapjainkban az országos költségeni épités mellett felhozattak: két ok, azt hiszszük, igen eldöntő erővel bir: egyik az, hogy tapasztaljuk, mikint a’ magányvállalkozásra támaszkodó törvénynyel hat év alatt semmire sem mehettünk, míg ugyanannyi idő alatt országos épitési rendszerrel a’ kis Belgium egy egész vasuthálót teremtett; másik az, hogy közlekedési eszközöknél a’ lehető legnagyobb olcsóság áll az ország érdekében, magányvállalkozók pedig természetesen lehető legnagyobb jövedelemre néznek, ’s igy e’ tárgy körül magány vállalkozás érdeke az ország érdekével egyenes ellentétben áll. – Azonban tartunk tőle, hogy a’ puszta elméleti meggyőződés sikere nagyon csökkent, ha kinek eszébe jut, mikint a’ vasnt jövedelme a’ kölcsön kamatait nehezen fedezendi, ’s igy már csak erre is, annál inkább pedig tőketörlesztésre valami országos segedelem – vagyis, mint az önjavunkra tett fizetést nevezni szoktuk áldozat!! kell. És vannak, kiknek országos költségen épitéshezi hajlandóságukat a’ belgiumi vasutak jövedelmének német lapokban közlött kimutatása erősen meghűtötte; amint hogy tagadhatlanul nem is igen ösztönzőleg hat látni, mikint olly népeség, olly ipar ’s olly kereskedés mellett, minővel Belginm bir, a’ vasutak mégis 3 pcentnél több tiszta jövedelmet nem hoznak, a’ mi csak az illető országos kölcsön kamatainak fedezésére sem elegendő. – De a’ mi minket illet, mi e’ példában semmi kedvelenitőt, semmi visszataszitót nem találunk; mert az csak ott nyomhatna valamit, hol vasutak épitésénél az egyenes tiszta jövedelem reménye is számba vétetett, ’s azok olly financialis forrásnak ohajtvák, mellyből legalbb a’ befektetett költség visszakerüljön; holott mi kezdet óta örökké ugy nyilatkozánk, hogy a’ vasutakból az országnak egyenes jövedelemre nem csak nem 852kell, de ha önjavát ismeri, nem is szabad számitania; elannyira nem, hogy ha váratlanul mégis hoznának be valamit, mi a’ vitelbért mindaddig leszállitani ohajtanók, míg kivévén egy kistatározási tartaléktőkét, a’ kezelési költségen felül egy fillért sem jövedelmeznének, mert az országnak mindenek fölött a’ közlekedés ’s kereskedelmi forgalom élénkitése fekszik érdekében, ezt pedig olcsósága gyors biztos szállitásban kimondhatlanúl elősegíti, ’s azért a’ vitelbérnek lehetségig alacsony állasá a’ sükernek mellőzhetlen föltétele, kivált minálunk, hol a’ forgalomnak még csak a’ közlekedés könnyitése által ugy szólván teremtetni kell. – Minket tehát nem csak az vissza nem hökkent, hogy az országos vasutak a’ népes ’s ipardús Belgiumban 3 pcentnél többet nem jövedelmeznek, hanem még az sem hökkentene vissza, ha épen semmit sem jövedelmeznének; mert a’ vasutakban kölcsöntörlesztési, avvagy csak kamatfizetési forrást is találni félnénk, keresni nem akarunk. – Hozzá járul, hogy ha ez nem így volna is, segédmódot mégis találunk , melly az egyenvonalt kiegyenlíti; igyekezünk t. i. olcsóbban épiteni, ’s ezt nem csak azáltal érjük el, ha kivált a’ fiumei vasutnál a’ szomszéd határőrezredek katonai erejét épitésre használjuk, hanem az által is, ha gőzerőre nem, hanem csak lóerőre épittetünk. Ezáltal a’ költség közel felényire száll; ’s megvalljuk, a’ mint csudálkznánk, ha Belgium nem gőzerőre épitett volna, mert ott személyszállitás volt a’ nézet: ugy minálunk, legalább a’ duna-fiumei vasutnál a’ gőzerőre épitést nem csak szükségesnek nem, de sőt csk hasznosnak sem találnók, mitután itt főképen áruszállitásra kell számitani.
Midőn mi ezen nézetek, ’s nagypénzalap hiány tekintetéből oda nyilatkozánk, hogy hálát adandunk istennek, ha első lépésül nem is Pesttől, hanem csak Eszéktől (vagy talán inkább Vukovártól) épitünk vasutat: a’ Jelenkor véleményünken nem osztozott, hanem határozottan azt mondá, hogy habár sokkal többe kerülne is, minden esetre Pesttől épitsük. – Hogy ez igen sokkal, tánkétszer annyinál is többe kerülne, az tagadhatlan; azonban ha tisztelt pályatársunk kivihetni reményli, hogy az ország ezzel ne gondoljon, hanem a’ szükséges roppant költséget mind megszavazza, mi annak bizonynyal csak örvendhetünk, ’s igen örömest átmegyünk véleményére; – ámde nekünk ehez most reményünk sincs; ’s azért nem ártand megjegyeznűnk, mikint az aldunai rövidebb vonal szóba hozására minket nem csak egyedül gazdálkodási tekintet vezérlett, hanem azt hiszszük, hogy az aldunai megyéket Fiuméval vasút által összekötni még azon esetben is szükséges lenne, ha már Pesttől Fiumeig vasutunk volna, ’s hogy ez utóbbi tulajdonképen a’ közvetlen czélnak nem is felel meg annyira, mint az aldunai vonal. Ugyanis fiumei vasutnl főképen áruszállitásra, még pedig külkereskedési szállitásra kell számitanunk; márpedig az, a’ mit Pest ’s a’ Pesten felüli vidék szállithat Fiuméba, csekélység ahoz képest, mit a’ Duna folytában Pesten alól jobbról mint balról fekvő megyék, ’s Temes, Torontál, a’ Béga, az altiszai részek pedig a’ Maros vidéke a’ Ferencz csatorna segedelmével az aldunai vasuthoz szállithatnának; különben is a’ mi Pestről ’s Pesten felülről emenne Fiuméba, annak leszállitása vizmentiben a’ Dunán Vukovárig nem oly sokba kerlne; ellenben a’ momst elszámlált alsó részek nehéz ’s kerületes (voluminosus) termékeinek vizen fel Pestig, innen pedig az aldunai vonalnál kétszerre hosszabb vasuton Fiuméba szállitása kimondhatlanul sokba kerülne, ’s a’ vállalat főczélja merőben eltévesztetnék. – Ha van ember, ki azon eszmének barátja, hogy Pest honunk testének szíve, az összes vérfogásnak gyülhelye legyen: mi bizonynyal hozzá csatlakozunk; de ezen központositási eszmét képtelenségig vinni nem kell; képtelenség volna pedig akkint intézni közlekedési eszközeinket, hogy Magyarország gabnakamrája, Temes, Torontál, Bács stb., Fiumába küldendő buzáját repczéjét Pestre legyen kénytelen felküldeni, semmi más czélból, mint csak épen, hogy elmondhassa, miképen Pesten is volt. – Azonban ismételnünk kell: elmélkedésünk korán sem o da megy i, hogy ne örvendenénk, ha nemzetünket annyira megszállja a’ honboldogitás angyalszelleme, miszerint elég erős leend magát egy pest-fiumei vasút roppant költségeire elhatározni; hanem csak oda kivántuk olvasóink figyelmét irányozni, mikint a’ fiumaei vasutnál Pestet kiindulási pontnak, mint conditio sine quanon-t honunk érdeke nem kivánja; sőt aha Pesttől Fiumeig vasutunk már volna is, ahoz az aldunai részekről egy szárnyvonalt kötni minden esetre szükséges volna, ’s azért ha conjuncturáink akkint alakulnának, hogy a’ pest-fiumei vonal roppant költségeire magunkat el nem határozhatnók; puszta centralisationalis szerelemből nem kellene semmit sem tennünk, hanem épitnünk vasutat a’ Dunától Fiumeig, hol az legkevesebbe kerülne, ’s mellynek fölépitésére valami szokatlan uj teher ’s áldozat tán nem is kivántatnék.
