Bővebb felvilágosítás a’ pesti főiskola ügyében.
Bővebb felvilágosítás a’ pesti főiskola ügyében.
Ezen ügyben tett nyilatkozatomra Somogynak egyik lelkes fia, Somsich Pál felelt. Válaszát tiszta szándék és jóakarat jellemzik, a’ hazafi szívnek azon melege önti el azt, mellyet még csalatásában is tisztelek; ’s ez az oka, hogy bár többet irni e’ tárgyban nem vala szándékom – mert ezen ügy kérdésében bajosabb a’ számos és kényes okokat ugy mondanom el, hogy többet ne mondjak kelletinél, és félre ne értessem, mint elhallgatva a’ mondhatókat, a’ közönség elméleteire biznom a’ már addig mondottakat – ez az oka, hogy önveszélyemre megkisértem még egyszer a’ felvilágosítást, nem épen midnen reménye nélkül annak is, hogy honunk azon lelkeseit, kik jóakaratosan tévednek czéljainkban, meggyőzendem a’ felől, mikint a’ fenálló egyetemhez ragasztatni kinált hittani catedrákat bizony nem könnyelmű makacsságból vagy nemzetellenes sugalomból utasítám vissza. Azoknak számára pedig, kik látnak, de látni nem akarnak, okok nem teremnek a’ józan elmélet világában!
Vannak eszmék, mik ragyogásaikkal első pillanatra vakítnak, meglepik a’ nemesen jóért, szépért, nagyért sovárgó keblet, ’s ettől hevitve, tul szöktetik a’ fontolgató elmét azon hegynyi nehézségeken, legyőzhetlen akadályokon, mik az égi eszmét e’ gyáva földön kivihetetlenné teszik. Illyen vala St.-Pierre, Rousseau és Kant örök békéje, Plato respublicája stb., – jámbor szívek szép álmai, mik a’ zordon valón mindannyiszor megtörnek, valamikor azokat életbe-léptetni ámul az emberi gyarlóság! Ezek osztályába tartoznak, nagyban és kicsinyben, azon lelkes eszméink is, miket ugyan általánosan kivihetetleneknek nem tartunk, tartanunk nem szabad – mert ki vethet határt a’ világoknak, azok nemzedékeinek és az emberi nem tökéletesedésének? – de miknek életbe-léptetését a’ korok jelenei, szellemei, körülményei, a’ lehetőségek kiszámitásai annyira ellenzik, hogy megfoganzhatásukra legalább időkig józanul számolnunk nem lehet. Illy eszmék nem csak akadály-hárítást, előkészítést, de gyakran kor egész szellemének kedvezőbbre fordultát szokták föltételezni. Sikeretlen dolog illy eszméknél, miknek kor nem kedvez, azzal kecsegtetnünk magunkat, hogy korunk haladásnak kora, hogy ez vagy amaz másnemű vállalat vagy nagyszerű eszme immár sikerült. Mikint kertész hiában ültet, öntöz, ha időjárás ’s légmérsékelt nem kedveznek, sorvad ’s kihal a’ növény: ugy az illy eszmék, mik a’ kor hangulatával nem rokonok, csak sziklára esett magok, mik vagy ki nem kelhetnek, vagy gyökeret nem verhetnek. – Tegyük az alkalmazást. Korunknak magasztosabb eszméje nincs, mint az egyesülésé, melly a’ hajdani feudalismus, fanatismus és soknemű particularismus elszaggatott erőit, érdekeit, az emberiség nagy érdekébe egygyé olvasztni törekszik; de e’ magasztos eszme egyszersmind csillogóbb, szemet szívet elfogóbb, mintsem többeknél az ész hideg fontolgatásainak és kiszámitásainak helyt és időt engedne. Innen ns hevökben ezek átszökik azon hézagot, melly czél és eszközök, idők térei, lehetőség és kivihetetlenségé közt fekszik; mellőzik a’ közelben eső, rokon ’s előbb egyesítendő tárgyakat; mert magokban vágyaiknak csekélyek, ’s távolos nagyszerűk után esengenek, mik azonban amazoktól föltételeztetnek, vagy miknél, ha rögtönzés által a’ természet örök rendét felforgatni és sikeretlenül fáradni nem akarunk, némelly előkészitések mellőzhetlenek. Illynemű tévedések annál veszélyesebbek az egyesítés fáradalmainál, hogy minden sikervesztés csüggedést és ingerültséget szokott szülni, ’s még távolabb ejti az egyesítendőket egymástól! Nem tartozom azon pessimisták közé, kik a’ szentirásban is megigért „egy akolt és pásztort” világ végeig lehetetlennek tartják e’ földön, sőt ennek gyöngéd hite jól esik lelkemnek; de tudom, mikint még Leibnitz monadologiája is azt tanítja, hogy a’ szomszéd mónások gamóinak szükség egybekapcsaltatniok a’ távolabbak előtt; természeti rend és ösztön vezet arra, hogy előbb családommal, szomszédommal, falummal, nemzetemmel alkossak egy testet, mielőtt a’ némettel, franczczal, Europával, sőt az egézs világ emberiségével kivánjak egy családba olvadni. Előbb protestánsnak protestánssal, kiket alig valami választ el egymástól, szükség egyesülnie, mielőtt a’ catholicussal, kitől jelenleg tán több külső, mint belső, de mégis távolabb eső institutiók választják el, egyesülhetne. ’s nem fog kétkedni senki, ki elmélkedni ’s embert ismerni szeret, mikint épen illynemű cosmopolitai elveknek időn és téren tulig kiárasztása szokott rendszerint sírja lenni az élet praxisában a’ részletes kivihetőségeknek, ’s ürügye a’ semmit nem tevésnek! Mert h ányan nem gondolkoznak ugy, mikint a’ „nyolczgarasos” atyafi czímű szindarabban Króne életházi biztos, ki szeretettel ölelé az egész világ szegényét, és minthogy midegyikének nem adhatott alamizsnát, tehát senkinek sem adott. Illy eszméknél valóban inkább jó uton jár az ’s rendszeresebben fárad, ki idő szerint kevesebbet tüzve ki a’ nagy czél felé, a’ kevesebbre minden telhető eszközt felhasznál, mint ki magár a’ nagy czélra pillogatva eloszlik, és szalmaszállal kivánja felfogni Dunánknak árját. – Somsich Pál úr, többekkel együtt, arra szólítja fel a’ protestansokat, hogy a’ Pesten felállítandó főiskola helyett, kössenek hittani catedrákat a’ már fenálló egyetemhez; kezet fogva a’ catholicusokkal, munkálkodjanak 884arra, hogy ezen egyetem, nemzeti intézetté ’s közös tulajdonná váljon és egyesüljenek benne. Még az eszkimó sem birná tagadni ezen eszme nagyszerűségét, ’s szépségét: mennyivel inkább feldobog arra a’ magyar kebel; de bánatosan sohajt fel azonnal, mihelyt a’ fontolgató ész áll elő kiszámitásaival! Azt mondja ez: hihetitek e, jóakaratos tanácsló urak, hogy illy rögtön a’ vegyesházasági boldogtalan kérdésre, melly ötven éves egyértési kötelékeket szaggatott meg, azon egyértést, mellyet törvény és alkotmány biztosítottak, komoly szónak veendik a’ protestánsok az egyetemi egyesülés szózatát, ’s kedélyeik fogékonyak leendnek elfogadni az iskolai egyesülés egyezkedéseit, mik minden esetre nagyobb garantiát, mint törvény és állomány nyujtani nem fognának? Ugyanazon diaeta izzadjon e’ az iskolai egyesülés e’ munkájában, melly a’ vegyes házasságok idvtelen kérdésével fog vesződni? Habár polgár- és honfi-társak ’s rokonok közt ellenséges vagy csak idegen kedélyről is szó nem lehet: de nem szükséges e’ előbb hegedni a’ viszály sebeinek, mielőtt egyedülésre hínók fel egymást? És lehet e’ sebek fájdalmai közt, méltányossággal követelni a’ protestánsoktól azt, hogy ők egyesülés ürügye alatt, még áldozatra is készek legyenek olly főiskolát mellőzve, mire lényeges szükségök van, olly ragasztékos tanitószékekért, mikre semmi szükségök, sőt épen mikre nincs szükségök? A’ protestáns feleknek, több helyütt jó hittani catedráik vannak, jobbak mint az egyetemnél is lehetnének, ’s ezeken kivül Bécsben is létezik, vagyis teng számukra egy. Az egyetemiek nem fognák magokat fentarthatni; mert a’ protestans hittanulók, mint általában szegények, csak praeceptoriák által tarthatnák fen magokat Pesten, ’s jelenleg prot. Ifju cath. Praeceptoriákra nem számolhat. Másképen állna a’ dolog saját főiskolájoknál a’ protestánsoknak. a’ főiskolára begyült ’s gyülendő pénzt másra, mint mire az adatott, forditni nem szabad; de nem is volna méltó ollyasmire használni fel azt, mire szükségünk nincsen. a’ prot. Hittani catedrák, egyetemtől külön álló kezelés alatt, az egyesülési eszme sérelme nélkül nem állhatnának; egyetemi kormány alatt pedig egy pár tanitónk örök minoritásra lenne kárhoztatva. ’s kérdem: az egyesülésnek mi eszközét fognák tehetni vagy csak némi előkészitését is, ezen ragasztékos tanitószékek? Egy fedél alatt külön dogmák, külön tanitók, külön alapitványok, külön befolyás, bizony egyesülésre nem viendnek soha! De, ugy mond, ügyekezzünk hát közerővel, nemzeti közös tulajdonná, intézetté alakitni az egyetemet. Oh ebben ezer örömmel kezet fogok a’ tisztelt urakkal, ugy magam, mint biztosan tehetem protestans feleim nevökben is. De mi szükség e’ czélra a’ prot. Hittani catedrákra? Tán ezek inkább fognak ingerelhetni bennünket a’ közmunkálkodásra? Nem látom által; mert hiszen érdekünk van az egyetemnél jelenleg is elég. Szabad tanulásunk van benne, sőt némelly pályákra, mint például mérnökire, orvosira, végképen csak benne képezhtethetünk ki a’ hazában, ’s fogunk képeztetni a’ pesti főiskola létesítése után is. És emberiség ’s állomány érdekeinek legfőbbike, az emberré, polgárrá képeztetés, ’s a’ képeztetésnek műhelye nem birna e’ már magában, külön sajátos haszon nélkül is, főkép honfitársakra, rekonokra nézve elegendő ingerrel és köteleztetéssel? Nem víttak e’ utóbbi diaetáinkon, a’ catholicuusok nemesen a’ protestánsok ügyei mellet? ’s várhatnak e’ ők viszont kevesebbet ezektől az egyetem ügyében, ’s mindenütt, hol honfitársak és emberiség szent érdekeiről lehet szó? Visszavonultak e’ a’ protestansok épen az egyetem ügyében, midőn több diaetákon, ennek, tanitói csődökben a’ bécsitől, tanitásai rendszerben pedig az ausztriai tanitási bizománytóli függetlensége ’s javainak jobb rendezése, sérelemképen, bár eddig siker nélkül sürgettetett? Nem; e’ részben cath. Honfitársaink, biztosan számolhatnak ránk, valamint mindenben, mi a’ nevelés sarkalatos ügyébe vág. – Sokan nem birják vagy nem akarják látni azon általános és sajátos egyéni érdekeket, mik a’ Pesten felállitandó főiskolában, nemzeté és különösen protestánsok részére eléretni czéloztatnak. Ezek, az eddig közrebocsátott nyilatkozatok után nem titkok a’ látniakaró előtt, ’s nincs is ok titkolódznunk azokkal. a’ hon és emberiség ügye kristály tisztaságú. Ám álljanak itt a’ czélok rövid vázlatokban. Első czél a’ pesti főiskolában a’ nemzeté, melly kokrhoz, europai haladáshoz, müveltséghez, nemzeti szükséghez alkalmazandó olly főiskolát ’s eben tanitási rendszert nyerend, millyet csak erőnk és körülményeink megengednek. Illyesmit könnyebb létesitni egy egészen uj iskolában, mint régiben, mellynek százados institutiói netalán hiányokat, elfogultságokat szövének, avatának be az iskola létegébe. Illy iskola nem lehet nemüdves ugy nemzetre, kivált még fölesleges nevelő-intézetekkel nem biróra, mint a’ más fenálló iskolákra nézve is; rugót ád az a’ nemzeti nevelés fontos munkálatainak, nemes vetélyt ébreszt, ’s mindinkább rokonít bennünket, különben is eléggé elszigetelteket, Europa müveltségével. Második nyerség szinte a’ nemzeté, miszerint ez fővárosában olly főiskolát nyerend, mellynek tanitói, tanulói, tanitási rendszere, csaknem általában magyarok leendnek, minélfogva hatalmasan segitendi elő a’ fővárosból szerte a’ hazában kisugárzandó müveltebb nemzeti életet, nyelvet, tudományt. a’ létező pesti egyetemnek, hol még most is Verseghy grammaticája lidérczkedik, e’ részben sok javitni-valója van. Harmadik érdek ujra a’ hazáé ’s emberiségé. Ugyanis a’ létesítendő pesti főiskola, tervében, csakugyan leölté, mennyire csak körülményeink közt lehete, a’ felekezetesség minden szineit, le az előitéleteket, elfogultságokat. Tanitói választásában csak ügyességre és nem vallásra kiván tekintetni, az iskolai kormányzásban részt vétet különbség nélkül minden alapítóval; tanulóinál csak érdemet és nem más mellékes tekineteket kiván jutamazni ’stb. Nyitott pálya leend tehát ezen iskola ’s első alap nemzeti egybeolvadásra, egyértésre; első de rendszerbe illő stadium, épen azon nemzeti egyesülésre, mellyet az egyetemi tanitószékek javaslói, rendszeren kivül rebesgetnek. És ezen itt előszámlált lényeges nemzeti üdvek azok, mik eszközlék, hogy a’ főiskola alapítói és adakozói közt, minden vallásfelekezetből annyi lelkes férfiakat számlálhatunk. – Mi különösen minket protestánsekat illet: korán sem felekezeti separatismus, hanem egyéni sajátos szükség az, mi bennünket a’ pesti főiskolát létesítni sürget. Nem szólva arról, hogy a’ Pestbudán állandóan vagy ideiglen lakozó, dicasterialis, törvényszéki, megyei, városi, prokátori ’s más testületi vagy magánykodó számos prot. egyének gyermekei méltó tekintetet érdemelnek; létező iskoláinkban, sok hiány mellett, sok a’ jelesség is, ’s a’ koronkinti javitgatáshoz, reméleni lehet, képesség és erő bennök elég. De nagy részének hiányzik a’ hely alkalma, ’s többeket, még ugy jöhet, nagy időkig elfogultságban tartandnak a’ régi institutiók és előitéletek zsarnok megszokásai. Pesten, a’ hon fővárosában, szívében, hely, alkalom, szabad kéz ajánlkoznak. Lehet e’ valaki olly vaksággal ütött, olly tespedőő, olly helyhez szegődött, hogy ezen ajánlkozást megvesse? Tudva, hogy nyerhet az ujban még az ókra nézve is? Különösen a’ reformátusoknak nincs nagyvárosi főiskolájuk, ’s illyennek hiányit sajnosan kell érezniök mindenmozdulásaiknál. Van tudomány, mire holt betűk, parókás professorok meg nem tanitnak soha, melly egyedül önmaga tanitja magát, ’s ez – az életbölcseség, világi ügyesség, társalgási simaság. Ezek nélkül a’ legalaposabb tudomány is, ollyan az életpályán, mint bepakolt úti szerek, mikkel az utas bir ugyan, de mikhez egész utazása alatt nem nyulhat. ’s már e’ tekintetből, de más számtalanból is, milly kiáltó szükség helyt és iskolát birni, mellynél egy különös tudományi osztályban, rendszeresen ’s több oldalúlag képeztessenek a’ prot. nevelők, kik egykor főbb házaik növendékeit, a’ városok, faluk ivadékait, hasznos emberekké, polgárokká nevelendik. Tapasztalás bizonyitja, hogy azok, kik neveléstől, kövesült előitéleteket, elfogultságokat, szokásokat vevének által, közszellemü, jobbra hajlékony jellemű polgárok, csak kínos önharcz, ’s önlegyőzés után lehetnek; sok végképen elalél a’ tusa alatt. Nem fontos jótéte e’ tehát egy iskolának az, ha ez öntusa kínos és kétes fáradalmaitól és veszélyétől megmenti növendékét? – ’s nemzetelenes volna e’ czélja ezen főiskolának, melly bármelly felekezetű tanitók és igazgatók alatt, különösebben a’ nemzeti egykori egyesülésnek első alapköveit kivánja letenni; mellynek e’ végre rendszeres czélzata, legelőbb is a’ legközelebb állókat, ugymint: a’ két prot. Felekezetet egyesitni, hogy igy a’ nemzet teljes egyesüléséhez mindinkább közeledhessék? „Mindent vagy semmit! Egészen vagy el se kezdjük!” kiált itt a’ tulbuzgó cosmopolita. Ám kiáltson a’ jámbor és sohajtson! Hogy elv és kivitel, theoria és praxis, az élet, főkép nemzeti élet mezején, gyakran, sőt legtöbbnyire, idő és tér által választvák el egymástól! Az számol legbiztosabban, legjózanabbul, ki ember és körülményeket ugy vesz fel számolásába, mikint azokat az életben találja, nem pedig mikint azokat találni ohajtja. Emlékezzék cosmopolitánk utóbbi országyülséeinkre, milly sajnosan lakoltuk mi protentánsok „a’ mindent vagy semmit, ’s még a’ szegény zsidók is, pártolóiknak mindent-akarását! Még a’ protestánsok kegyesülhetésének is előkészületek kellenek; mert századok elfogultságait egy szép elv egy perczben nem szaggatja ki; idő, rendszeres és fokozatos kivivások tehetik csak testté a’ szép igét. És nincsen e’ addig is sarkalatosb teendőnk az egymáshozi közelitésre a’ catholicusokkal, mint a’ semmire sem vezető egyetemi hittani catedrák? Nem fogna e’ jótékonyabb lenni százszor, ezerszer, a’ kölcsönösség egymás iskoláiban, tanitókban és tanulókban, kölcsönösség egymás között is mindenben, hogy ifjaink nevelők lehessenek egymás növendékeinél, hogy egyesülésig is méltányoljuk, becsüljük, szeressük, megáldjuk egymást? És ha nemzetünk kedvező nemtője, közös munkálkodásink után, egykor létesitni bírná azon most csak ideáli eszmét, hogy a’ pesti egyetem olly rendezéssel, mint lennie kellene, nemzeti tulajdonná váljon, nemzetiséget lehellő és terjesztő, minden felekezetességet, idegen elemű befolyást kizáró nemzeti intézetté alakittassék, mi fogna ellentállni akkor is annak, hogy a’ mellette álló főiskola vele végképen egygyé olvasztassék? – Kimerithetlen tudnék lenni okaimban; de ugy vélem, a’ felhordottak is már több mint elégségesek. a’ tárgy kényes, ’s kinél abban e’ felvilágositás győződést szülni nem bir, annál prolemia még kevesbbé fogja azt szülhetni valaha! e’ tárgy nem plemiára való, minél kedvetlen ingerültség alig fogna lenni kikerülhető. Mi szükség is erre? a’ protsetánsoknak törvényes szabadságuk van a’ hittani catedrákat elfogadni vagy el nem fogadni, ’s el nem fogadással vége a’ dolognak.
Egyébiránt, kik a’ pesti főiskola ügyében felekezetességet sejtenek, azoknak igazuk van. Felekezetesség, kárhozatos felekezetesség dulung abban, de nem protestáns és más felekezetek közt, hanem önmagok, a’ protestánsok testülete és egyénei között; szintazon felekezetesség, melly egykor Patak és Debreczen közt kisértett, azon particularismus, melly most is több helyött ugyanazon superintendentia kis testületei és egyénei közt kártékonykodik! Személyhez, helyhez szeretünk szegődni, ’s mellőzzük a’ közszellemet! És bár ritkulnak naponkint a’ szűkkeblűségek, de fájdalom! Találkoznak mégis példányaik. Fáj honfi kebelben a’ lélek, midőn valódi érdekek illy fontolatlanul félreértetnek; mert vannak nyájasabb korszakok, kedvezőn lengő fuvalmak, ’s ezeknek szárnyain előreppenő alkalmak, miket a’ tán soha vissza nem térőket, meg nem ragadni, használatlanul elsuhani hagyni, örök veszteség és átok a’ maradék előtt!
Fáy András
