Vezérczikk. (Gróf Széchenyi István academiai beszéde körül I.)
Vezérczikk. (Gróf Széchenyi István academiai beszéde körül I.)
Ha az emberi nem kifejlődésének történeteit vizsgáljuk, két különböző módot látunk, mellyek szerint a’ nemzetek haladnak, – látjuk, hogy némelly nemzeteknél bizonyos időkben egyes kitünő férfiak támadnak, kiknek felsőbbségét senki nem tagadja, kikhez vagy azért, mert erényeik és bölcseségök általánosan elismervék, vagy azért, hogy bennök az istenség küldöttjeit tisztelik, határtalan bizodalommal fordulnak honfitársaik, ’s reájok bizzák azon törvények alkotását, vagy tőlök fogadják azokat önkényt, mellyek szerint ezentul magány- ’s közéletök elrendeztetik. Igy lettek Lycurg és Solon, igy Minos és Numa nemzeteik vezérei, sőt lehet mondani alakitói; mert törvényeik a’ nemzetre végre olly sajátságos bélyeget nyomtak, melly azt századok mulva is, ezer viszontagságok után, eltörölhetlenül jellemezte, ’s azon nagy férfiak nevét örökre dicsőitette. ’S ezen jelenet nem csak a’ régi mesés idők sajátja; még korunkban is történt, hogy egy férfi belátásában bizván az ország, meghagyta neki, hogy alkosson törvényt, melly a’ személyt ’s vagyont biztositsa, ’s várt esztendőkig tántorithatlan bizodalommal, ’s midőn a’ munka elkészült, minden tétovázás nélkül alávetette magát ezen törvénykönyvnek, melly Livingston lángeszének örök emléke leend, ’s azon tiszteletnek, mellyel hazája Louisiana, iránta viseltetett. – Illy férfiak azonban a’ sorsnak különös kedvenczei, kiknek rendeltetésök az emberi nem haladását egyszerre hatalmas lépéssel elősegíteni, mig a’ szerencse másoknak, kiknek nem csekélyebb bölcseség, nem csekélyebb tetterő, nem csekélyebb erény jutott osztályrészül, hasonló vállalatnál kevesbbé kedvez, törekvéseik nem sikerülnek, ’s ők magok félreismertetve, a’ nemzet hálája helyett üldözéseket aratnak fáradozásaikért. Pythagoras tanitványai jártak ugy, kik társaságukba mind azon férfiakat belévonták, kik észtehetségeik, vagyonuk, vagy azon hirnév által, melly őseikről reájok szállt, nagy Görögországban (Graecia magna, a’ mostani nápolyi királyság) befolyással birtak, ’s kik rövid időre mind azon kis statusokban, mellyek akkor a’ gazdagság ’s müveltség sugáraival csaknem a’ görög anyaországot elhomályositák, a’ főhatalmat a’ társaság kezeibe keriték. De a’ nép a’ status czélját inkább kivánta hosszabb ’s rögösebb, de öneszmélettel választott ösvényen elérni, mint rövidebb uton, mellyet nem ismer, odavezettetni, ’s a’ Pythagoreusok a’ tudatlanabb, a’ vagyontalanabb ’s névnélküli tömegtől elüzettek. – ’S ha a’ régi világtól a’ mostanira forditjuk szemeinket, ugy azt találjuk, hogy a’ nemzeteknél most is uralkodik azon szellem, miszerint a’ nép most is jobban szereti a’ verőfényt, mellynél az őt köröző veszedelmet, vezető nélkül is kikerülheti, ’s ha eltévedett utját könnyen feltalálhatja, mint a’ sötét éjjelt, habár biztos kalauz vezérelné is lépteit; mert ha ez mégis tévedni találna, akkor a’ menekvéshez alig marad remény; vagy – hogy egyszerüen ’s kép nélkül szóljunk – tapasztalás mutatja, hogy hiányos alkotmányi élet kedvesebb, mint a’ legliberalisabb absolutismus. –
’S a’ mint ez nagyban az országlási formákról áll, ugy áll ez kicsinyben is, minden egyes kérdésnél. A’ tekintélyek ideje lejárt, ’s helyébe az öneszmélet lépett; vizsgálódás nélkül senkinek javaslatát el nem fogadjuk; bármilly kedvezően itéljünk is egyébkint lángeszéről, bármilly szerencsés lett légyen minden egyéb föllépése; vezérszerepet senki nem igényelhet, mert vezér csak az, kinek nézeteit a’ többség osztja, az egyik kérdésben ez, a’ másikban amaz.
Szolgáljanak ezek mentségemül, midőn hazánk olly kitünő fiának, gróf Széchenyi Istvánnak utólsó munkája felett véleményemet tartózkodás nélkül a’ közönség eleibe terjesztem, előre is kijelentvén: hogy hálával fogadandok minden felvilágositást, melly netalán hibás felfogásomat megigazítandja, ’s hogy őszinte örömemre fog szolgálni, ha ugy járok, mint az egyszeri ember, ki a’ csillagvizsgálónak látcsövével nagy csodálkozására azt találta, hogy, mit ő foltoknak nézett a’ holdban, az nagyszerű hegysorokból áll, ’s termékeny rónákból ’s végetlen tengerből.–
* * *
A’ mult év végnapjaiban (dec. 23-kán) elhagyta a’ sajtót gróf Széchenyi István academiai beszéde; a’ tudós társaság nagy ülése tágitott azon rendszabályán, melly szerint efféle előterjesztések egyedül a’ társaság évkönyveiben szoktak kinyomatni (’s mellynek következésében mások közt b. Eötvös Józsefnek 1839-ben közlelkesedéssel fogadott emlékbeszéde Kölcsey felett még most is sajtó alatt vesztegel), ’s ennek köszönhetjük, hogy azon előadás egy hét óta közkézen forog, melly mindenkire, ki azt hallotta, olly mély, olly különböző hatást gyakorlott, mellynek hire az egész országban olly hamar elterjedett, ’s melly előlegesen is, mielőtt kinyomatva lőn, már hirlapi vitákra adott alkalmat, mert „mint olly férfi mond, kinek a’ haza annyi köszönettel tartozik, mint gróf Széchenyi Istvánnak, az fontosabb, mint hogy felelet nélkül maradhatna, ’s a’ discussio mezején ki fog világlani az igazság, melly mint jó ércz surlódás által csak fényesebben tündököl”*.
„Kelet népe és Pesti Hirlap”, irta b. Eötvös József. 6 lap.
Gróf Széchenyi István szavai nem voltak csupán csak alkalmi beszéd, ’s midőn ő, az academiának főalapitója, ezen intézetben a’ XI-dik nagy ülést ünnepélyesen megnyitotta, elmondta mindjárt azon okokat, mellyek őt tizenhét évvel ezelőtt arra birták, hogy épen az academia megalapitására pontositsa össze az erőket, ’s elmondta ez alkalommal, mit vár jövőre ezen intézettől; megmondta vélekedését azok felett, mik a’ nemzetiség szilárditása ’s a’ honi nyelv terjesztése körül eddig is történtek, ’s felhozta azon egyetlen módot, melly által meggyőződése szerint megmenthetjük fajtánkat bukástól, ’s hatalmas, dicső, nagy nemzetté emelkedhetünk; végre finom fordulattal felszólitotta az academiát, hogy azon eszmére, mellyet a’ német igy tesz ki: „Klugheit” alkalma szót leljen föl, ’s ezt ’s az ahoz kapcsolt fogalmat hazánkban honositsa meg*.
Gróf Széchenyi felszólitása nem maradt eredmény nélkül, ’s a’ Szemere Pál által ajánlott „eszély” olly kedves, olly rokonszenvet gerjesztő, hogy ezt minden honi kebel befogadhatja, ’s nehéz volna azt gyanusítani, vagy a’ nevetség szinpadára állitani. (Lásd a’ „Magyar academia körül” 54 lap.)
A’ beszéd olly nevezetességgel bir részleteiben, ’s tartalma olly fontos, hogy e’ felett formáját könnyen elfelejtjük; ’s azért nem akarom vizsgálni: vajjon nem sértett e meg általa az academiának azon alapszabálya, melly a’ politicát az intézet működéseinek köréből kizárja; valljon a’ literatura nem szolgált e illyr módon palástul a’ politicának; valljon azon nézetek, mellyeket a’ másod elnök, elnöki székből, a’ közönséghez intézett, nem térnek e el a’ társaság tagjai többségének véleményétől? – szóval: nem akarom ezen előadást szük academiai szempontból birálni; hatása nagyobb volt, mint sem azt más, mint tág nemzeti szempontból lehetne tekinteni. –
Mindjárt beszéde elején azt mondja a’ gróf, hogy „egyedül tiszta fogalmak alapján fejlődhetik ki az emberi jobblét” (1 lap), ’s állitja: „hogy emberek közt legtöbb zavar és akkép legtöbb nyomoruság nem abból következik, hogy szívtelenek és roszak, hanem azon felette egyszerű okból, mert nem értik egymást. Száz eset közt tán nincs tiz, hol valami kifejlett bajnak alapját szántszándékos gazság tenné, félreértés, ebből eredő szenvedély, ezt követő boszú ’s innen folyó gyülölet és rosz akarat, meg vakság, képzi szintén minden emberi nyomornak sarkalatát, azaz hogy nem értik egymást”, (9 lap) ’s ugyanazért „ha igaz, mikép legtöbb zavar és ezt kisérő nyomor félreértésekből ered, mellyeknek természet elleni rendszer okvetetlen következése, ugy látszik, nincs nemzet, a’ szerencse és előmenetel olly magas fokán még, mihez képest kedvező körülményei daczára is lehetne valami józanabbat eszközölnie, mint mindeneket félretéve, előlegesen nyelve javitását venni munkába. – Ez volt a’ tudós társaság alapitóinak egyik vezérelve, midőn a’ teendők sorából épen egy tisztán philologiai* intézet felállitását szemelték ki.” – Vannak azonban félreértések, mellyek a’ szavak bármilly szabatos értelmezése által meg nem szünnek, mellyekre az academiának semmi befolyása nincs, midőn t. i. nem szavak, hanem tettek magyaráztatnak félre, ’s ez által gyanu ébresztetik, és a’ bizodalmatlanság magva elhintetik. Hogyha pedig nem csak egyes emberek czéljai értetnek félre, hanem az egész törvényhozás intézkedései, ha ezek által az ország lakóinak egy része bal felfogásból érdekeit mellőzve ’s jogait megsértve véli, akkor a’ legnagyobb óvatosság ’s eszély szükséges, hogy a’ felingerlett kedélyek megnyugtassanak, ’s minden szó, melly a’ gyanut ’s bizodalmatlanságot növeszteni képes, politicai hiba, melly veszélyesebb mint a’ bűn. Hazánk pedig – melly Thuróczy szerint bizonyosan az ijász csillagzata alatt fekszik, mert ha a’ magyarnak kül ellenséggel nem kell küzdenie, akkor honfitársa ellen fordul – illy félreértés átka által nyomatik, mióta a’ Panszlavismus és Illyrismus hősei azon hiedelmet terjesztették, hogy a’ magyar, hazájának minden idegen ajku lakosát anyanyelvétől erővel meg akarja fosztani. Ezen rettenetes félreértésre nem adott okot a’ törvényhozás, sőt tudtomra semmi törvényhatóság, semmi egyesület sem. Hallottam ugyan idegen ajkuaktól ’s különösen tótoktól sok általános panaszt, de többszöri felszólitásra is egyes eseteket az 1830-iki törvény alkotása óta nem hallottam, mellyek bizonyitanák, hogy a’ szláv ajkuak jogai megsértettek, vagy hogy valaki nyelve miatt üldöztetett volna; ’s mig illyenek fel nem hozatnak, addig tagadom, hogy a’ magyar nyelv erőszakkal terjesztetett volna idegen ajkuakra, addig tagadom, hogy a’ szláv mozgalom a’ magyar erőszaknak reactiója volna. Tagadás azonban még nem javít a’ dolgon, ’s bármi fényesen bizonyittatnék is be, hogy okot a’ bizodalmatlanságra nem adtunk, ez még meg nem szünteti, ’s megszüntetése csak akkor remélhető, ha olly férfiak, kiket még a’ gyanusitás sem mer kétszinüséggel vádolni; kiknek személyessége bizodalmat gerjeszt, kik pártokat képviselnek, nyilván kijelentik, hogy a’ nemzet senkit nyelvbeli különbség miatt nem üldöz, hogy a’ magyar nyelvet a’ magánéletbe erőszakkal behozni nem szándékolja, hogy kivánja, miszerint a’ holt deák nyelv után teljes kiterjedésben örökösödjék a’ magyar, de a’ törvényen tul semmi élő nyelv jogait meg ne sértse. – Ezt tették az országgyülés több tagjai, ezt az ágostai vallásu evangelicusok egyházi közgyülésén több nagyobb befolyásu férfiak, ezt a’ Pesti Hirlap, ezt a’ Világ szerkesztői; a’ magyar tudóstársaság elnöki székéből pedig vádoltatni halljuk hazánk fő heveseit, hogy nem maradtak annál, mit a’ törvény parancsol, (31 l.) halljuk igazoltatni az idegen ajkuak minden panaszait, midőn az kérdeztetik: valljon „isten előtt mind azon kisérletekben, mellyekkel a’ tulhév vérünket terjeszteni és ekkép nemzeti létünket biztosítani buzog, nem kénytelen e látni Magyarországban minden más ajku sokkal többet mint a’ magyar nyelv törvényesitését?” (34 lap) ’s felszólittatunk mindnyájan: „legyünk végtére igazságosok.” (34 l.) Ezt pedig gróf Széchenyi mondja, azon férfi, ki az országot ismeri, ki a’ törvényhozásnak ő is egy nagy befolyású tagja, ki közelebb viszonyban áll az ország legkitünőbb capacitásaival – ő szól igy, ’s midőn egy részről megvallja, hogy „az egy kissé előrelátóbb még ma is remeg nyelvünk és nemzetiségünk sorsa felett, mikor törvény védi azt” (12 lap): más részről előhozza, hogy „vérünk jelesbjeinek is még okulniok kell azon mesterségben, mikép lehessen a’ nemzetiséget némi biztossággal megőrizni” (22 l.)*; panaszkodik, mikép ezen kérdés körül, mellynek megfejtésére csak egy módot ismer, „ugy szólván isolálva leli magát” (25 l.), ’s „kárhoztatja azon utat, mellyen, felette keveset kivéve, a’ legnagyobb rész külön árnyéklatokban ugyan, sőt hazánk némi legkitünőbb capacitásai buzgólkodnak közelíteni azon czélhoz, mellynek elerése a’ gróf saját szivének is legforróbb vágya: fajtánknak t. i. nem csak biztositása, de egykori feldicsőitése is.” (26 l.) –
Legyen szabad kételkednünk, hogy a’ tudós társaság tisztán philologiai intézet.
Nehogy értelemelcsavarással vádoltassam, egész kiterjedésben közlöm a’ kérdéses pontot: „Mind azon gyönyörű érzelem és szent lelkesedés, melly hazánknak, hála az ég, számra mindig növekedő hű fiaiban buzog, ’s mi a’ legnagyobbnak, legdicsőbbnek lehetne apadhatlan forrása, nemcsak nem fogja magasbra emelni, de még csak biztositni sem a’ hont, sőt egyenesen meggyilkolni ezt elébb mint gondolnók, ha, mielőtt késő, legalább vérünk jelesbjei nem okulnak azon mesterségben: olly drága, de ollyannyira kényes kincset, mint nemzetiség, nemzeti sajátság, némi biztossággal és a’ siekr némi hihetőségével mikép lehessen őrizni, mikép lehessen ápolni ’s növeszteni leginkább, sőt kirekesztőleg.”
Szolgálhat e gróf Széchenyi Istvánnak illy felszólalása az ingerlett kedélyek csillapitására? meg fogja e nyugtatni a’ bizodalmatlanokat? lesz e alkalmas a’ félreértés megszüntetésére? erről itéljen a’ közvélemény; ha azonban illyr vagy panszláv volnék: akkor a’ gróf szavai a’ legszomorúbb benyomással volnának reám, mert meg volnék általok győzetve, hogy anyanyelvem ellen széles kiterjedésű összeesküvés létez a’ magyarok közt, kik az idegen ajkuakat a’ törvény szelid szavaival elaltatják, hogy aztán a’ haza határain belől erőszakosan mindenütt kiirthassák a’ tót ’s német nyelvet, ’s habár ezen sötét jövő árnyékaiban vigasztalólag látnám magam előtt a’ nagy hazafi fénykörzött alakját, ki nemzete legnagyobb részének, sőt a’ haza némi legkitünőbb capacitásainak titkos ocsmány terveit elárulta: de mégsem szolgálhatna teljes megnyugtatásomul azon meggyőződés, hogy mig 2egy nemzet legnagyobb része, sőt a’ haza némileg kitünőbb capacitásai is jogtalanul ’s erőszakosan ellenem törnek, akkor ezen hazánk legnemesebb fia velem érez, hanem ezen érzésben ugy szólván izolálva leli magát. –
Hogyha pedig kérdezzük, millyen uj körülmény, millyen uj kihágás adott arra okot, hogy a’ gróf bevádolja a’ nemzet legnagyobb részét ’s hazánk némi legkitünőbb capacitásait, hogy ellenségeinknek kezébe fegyvert szolgáltasson ellenünk, ’s hogy olajt öntsön a’ magyarok elleni gyülölet lángjaiba? akkor hallgatunk; én legalább nem ismerek tényt, melly a’ grófot illy cselekvésre feljogosította volna, de meglehet, hogy történt. A’ gróf egyes eseteket nem hoz fel, ’s csak általános vádakat emel, mint előtte már sok tót és német. Ideje azonban, hogy e’ részben is tisztába jöjjünk, hadd bünhödjék az, a’ ki büntettet elkövetett; de ha büntett elkövetve nem volt, akkor némuljanak el azoknak vádjai, kik ollyasmiről panaszkodnak, a’ mi meg nem történt, ’s azért kérdem most, ’s a’ gróftól tulajdon szavaival kérdem: nem maradtunk e ugyancsak annál, mit a’ törvény parancsok: t. i. hogy a’ latin szó helyébe lépjen a’ magyar, vagy mikor kalandoztunk ezen határon túl? régibb intézetek ’s egyesülések körébe, hol nem magyar volt a’ szó, mert alkotóik sem valának magyar ajkuak, ugyan hol tolta a’ magyarság magát itt-ott, máról holnapra erővel be? Melyik gyülemben, mellyik vigalomban lön a’ magyar kedvéért – habár csak kisérlet végett – kiküszöbölve gyakrabban minden egyéb nyelv, mint mirigy? Ugyan hány szent szónoklat vala elvileg ’s parancsra intézve magyar nyelven olly lakosságokhoz, kiknek tized része sem veheté be azt lelki táplálékul? Bár a’ legkisebbe, mi időhiány és szövevény miatt márul holnapra magyarrá át nem alakulhata, ugyan hol furta magát be a’ magyar nyelv nyakra főre? stb. (Lásd 31 és 3 lap.)
Kivánjuk, hogy a’ gróf ezekre a’ vádak súlyosságához ’s a’ nemzet legnagyobb része ellen emelt panasza terjedelméhez mért súlyos gyakori tények elősorolásával felelhessen, ’s vádját bebizonyithassa; mert igy tudni fogjuk, kik azok, kiknek hibája miatt az egész haza szenved, ’s ha a’ magyarból a’ becsületérzet még ki nem aludt, akkor a’ közvélemény meg fogja róni ’s jövőre is megzabolázni a’ fanatismus nemzetelleni dühöngéseit, az idegen ajkuak pedig látandják, hogy a’ magyar igazságos lenni tud is, akar is, ’shogy örömest ád elégtételt az akaratján kivül megsértett érdekeknek. –
Ha pedig a’ méltóságos gróf be nem bizonyitja, vádjait akkor – a’ gróf vádja nem lesz bebizonyitva. –
A’ mi azon módot illeti, mellyről a’ gróf azt hiszi, hogy kirekesztőleg csak ez biztosithatja a’ magyar nyelvét ’s ettől elválhatlan nemzetiségét: erről a’ jövő számban.
Pulszky Ferencz.*
Ha majd tisztelt barátunk e’ tárgyróli fejtegetését bevégzendi, magunk is előadandjuk gr. Széchenyi István ur beszédjéről saját egyéni nézőpontunk szerinti véleményünket; jelenleg csak annyit tartunk említendőnek, hogy ámbár a’ mltgos gróf azt, ha valaki egy, nyilvános helyen, ünnepélyes alkalommal, hivatalos székből mondott, ‘s igy minden szavára nézve az ajkon kiejtés pillanatától köztulajdonná vált, közbirálat alá tartozó beszédről hallomás után véleményt mond, immár nyomtatásban is megjelent beszédjének előszavában elég udvariasan (ŕ la: pontos i) „idétlen belekottyanásnak” méltóztatott is keresztelni: mindazáltal a’ tisztelt gróf ur beszédjének értelmét mind <s> jegyű barátunk jól fogta fel, mind mi magunk is b. Wesselényi Miklós ur nyilatkozata folytában tett kijelentésünkben a’ kérdéses beszéd illető részének tartalmáról csak ollyat mondánk, a’ minek értelme a’ már nyomtatott beszéd értelmével tökéletesen egybehangzik; és igy – fájdalom! – nem vagyunk azon örvendetes helyzetben, hogy tévedést avvagy csalatkozást kellene megvallanunk; a’ mi e’ jelen esetben valódi örömünkre szolgálna. – Egyébiránt tisztelt olvasóinknak bizonynyal kedves tudomásul szolgáland megérthetni, hogy ugy Pulszky Ferencz urnak becses dolgozatait lapjainkban gyakrabban olvasandják, mint más közkedvességü nevekkel is hirlapunk hasábjain részint egészen ujul, részint sürűbben mint ekkorig találkozandnuk; lapjaink pedig az uj, nyulánkabb betűk, szélesebb sorok ‘s hosszabb hasábok által annyi bővitést nyertenek: hogy a’ mit rég ohajtánk: ugy a’ politicával szhoros kapcsolatban lévő literaturát ‘s müveszetet is folytonos figyelemmel kisérhetendjük, mint a’ külföldi rovatnak is terjedtebb ‘s önállón eredetiebb mezőt adhatandunk, miszerint tisztelt olvasóink legnagyobb része a’ külföldi lapokat nélkülözhesse.
Szerk
