Egy kis tájékozás.
Egy kis tájékozás.
„Constatirozzuk a’ helyzeteket” – szokta gr. Dessewffy Aurél mondani. Constatirozzuk, ha ugy tetszik. – Gr. Széchenyi István ur academiai beszéde ’s utóbb journalistai föllépése különös helyzetbe tőn némelly urakat. Nem tudják, mit csináljanak önmagokkal. Egy kis következetességet is csak szeretnének mutatni, mert a’ nyomtatott betű nem röppen el: mégis csak akadhat ember, a’ ki fáradságot vehet magának egynek másnak utána nézni, ’s egyet mást fejökre talál olvasni, ez pedig nem épen kellemes dolog; ámde más részről a’ nemes grófot is szeretnék magasztalgatni, mert a’ gyöngének jól esik erőshez támaszkodni, ’s legalább negativ nyereség, hozzá simulva egynek látszani. A’ gróf ugyan, ki még csak árnyékát sem tűri annak, hogy őt akárki pártjához tartozni higyje a’ hon, a’ jámbor simulókat jól-jól oldalba döfi; de ők azt stoicus érzéketlenséggel igmorálják, ’s csak mondják a’ hosannát, és csak simulnak, és gyermeki örömmel tapsolnak a’ döféseknek, mellyeket a’ nemes gróf a’ Pesti Hirlapnak intéz; sőt még annak is tapsolnak, a’ melly tulajdonkép nekik szólt; mert olly örömest el akarnák hitetni a’ közönséggel, hogy nekik nem szólt. – Mulatságos egy saltimbanque-ság! – A’ nemes gróf a’ Jelenkor 1-ső számában ir a’ német szinházi botrányról, ’s ŕpropos német színházi botrány, a’ (hogy szavával éljek) mágnás kefélési gyönyörüséget amugy saját modorában ugyancsak denunciálja. – No, azt gondolók, jut is marad is; ezt, hogy másokat ne emlitsünk, hárman, ugymint a’ Jelenkor, a’ Világ és szegény magunk majd csak kiálljuk valahogy; mert hiszen ezen mágnás-kefélési gyönyörüségben (mi azt nem gyönyörüségnek, hanem botrányrovási szomorú kötelességnek tartjuk) mindhárman ugyancsak együttvalánk. – Tisztelt barátunk, a’ Jelenkor érdemes szerkesztője, teljes méltánylást érdemlő férfias nyiltsággal ment előre a’ megrovásban; hát még a’ Világ! még az volt igazán a’ kefélő! lapjai 101. számában igy kezdvén az apostrophhoz: „Hát a’ német szinházba járnak e még emberek, és – magyar mágnások? ’stb.” (közbevetőleg szólva malitiosus kis különböztetés) – A’ dolog e’ helyzetében azt gondolók, hogy a’ Jelenkor érdemes szerkesztője a’ nemes gróf hosszú czikke után tüstint egy kis tájképet tüzend vadászattal, miután erre a’ nemes gróf azon esetre, ha bakot lövend, tisztelt barátunkat egyenesen fölhatalmazá; pedig saját organumát mindjárt az első, de legislegelső czikkben igy perstringálni mégis csak különös egy barátság. – Azonban sem szó, sem tájkép. És a’ Világ? A’ Világ, mellynek anynyi szalmája (igaz csak puszta szalmája) van hirlapi kalászaiban a’ Pesti Hirlap ellen, itt egy szalmaszárat sem emelt, de csak meg se sziszszent az oldaldöfésre, és mind azon oldaldöfésekre, mellyekből mindjárt a’ nemes gróf első czikkében jámbor collegánknak igen bő mérték jutott. – És elkövetkezett a’ második czikk, mellynek az academiai beszédre harsogott „éljen”-ekről főthemája: hogy e’ honban közvélemény nincs, ’s hogy az „éljen” vagy ne „éljen” kurjongatások semmit sem demonstrálnak. – Mi azt állitjuk, ’s a’ nemes gróf már ezelőtt több mint 10 évvel maga is, határozottan állitotta: hogy e’ honban közvélemény van; és gyakran tevénk kisérletet, ’s még teendünk jövendőben is véleményt mondani, hogy egy vagy más dologban mit tart a’ közvélemény, mi a’ népigény, mi a’ kor kivánata; és ebben gyakran tévedhetünk is, de abban bizonyosan nem; hogy mindez VAN, ’s létét, bár ujjal nem lehet kimutatni, szintolly kevéssé lehet eldisputálni, mint az istenséget, mellyet definiálni vagy ujjal kimutatni szintugy nem lehet; azonban ha valaki azt állitaná, hogy mi valaha lapjainkban a’ közvélemény egyedüli kirekesztőleges organumával kérkedtünk, vagy azokat egyébnek, mint a’ nyilvánosság ’s a’ közvélemény egy nevezetes töredéke organumának vallottuk volna, az vagy csalatkoznék, vagy – – no de csak csalatkoznék. Egyébiránt az „éljen” kiáltásoknak, karzatok harsogásának ’stb. több nyomatékot soha, de soha nem tulajdonítottunk, mint épen a’ menynyivel részint gr. Széchenyi István ur elismerése szerint is birnak, részint a’ mennyivel bizonyos helyeken alkotmányos országban birniok kell; különösen pedig azt, hogy mi az éljen-kiáltásoknak, karzatok harsogásának, valami eldöntő, élet-halál-osztó erkölcsi legfőbb birói hatalmat tulajdonítottunk volna; azt ugyan a’ világ legelső rabulája sem fogja lapjaink akármelly rejtett betűjéből kiszótagolni. De mikint állanak más urak e’ dologgal? ki volt, a’ ki a’ nemes-gróf (általunk nemcsak hibásnak, de a’ magyar nemzetre nagy mértékben kártékonynak is, ne mondjuk veszedelmesnek hitt) academiai beszédére felharsogott „éljen”-ekről azt hirdeté, hogy azok által a’ középponti intelligentia mondá ki itéletét, hogy azokban elvek nyilatkoztak, hogy azok által még a’ fiatalság is a’ Pesti Hirlap politicája ellen szavazott, hogy ezen teremi, és karzati harsogások a’ Pesti Hirlapnak halálos döfést adtak, azt egyenesen megölték, meggyilkolták, semmivétették? Ki volt az „éljen”-harsogások élet- ’s halál-osztó hatalmának rikkantó kürtöse? A’ Világ; a’ Nemzeti ujság pedig, melly olly igen megörült, hogy a’ P. Hirlap szemleirója őt már egyszer nevén nevezé, – viszhangoztatá, vagyis – a’ Világ igen aestheticus kifejezése szerint – utána bé..tt!! Ezen egész szószátyárság olly kisszerű gyarlóság bélyegét viselé magán, hogy önérzetünk, ’s lapjaink állása (melly soha és semmi tekintetben nem volt erősebb mint épen most) arra nem csak felelni nem engedne, de még csak azon tiltakozásnak közrebocsátásától is visszatartóztatna, mellyet gr. Vay D. ur, az éljenző ifjuságnak tulajdonított érzelem czáfolatára hozzánk beküldeni szives volt (’s mellynek nem-közléséért ezennel bocsánatot kérünk). – Kérdjük már most: tulajdonképen kiről szól a’ mese, de quibus narratur fabula, gróf Széchenyi ő méltósága második vezérczikkében? – És figyelmezzenek, kiknek a’ Világ folyó évi 3-ik száma kezökbe kerülend; és látni fogják, ha csalatkozunk e? midőn azt hiszszük, hogy a’ jó urak ismét ignorálandják a’ hatalmas oldaldöfést, sőt magasztalandják, mintha a’ Pesti Hirlap bordáit sujtaná. – Ez aztán a’ politicai jellemszilárdság! – Azonban a’ nagyérdemü gróf említett két czikkének tartalmára másszor lesz némi mondanivalónk; most még az említett politicai saltimbanque-ságot, a’ magyar nyelv ügyére nézve kell kimutatnunk, miszerint a’ helyzetek constatirozva legyenek; ’s ezt teendjük; azon bizonyos falsum literarium kimutatásával egyetemben, a’ jövő számban.
