Vezérczikk. (A’ novemb. 27-kei beszéd.)
Vezérczikk. (A’ novemb. 27-kei beszéd.)
Szót adánk olvasó közönségünknek a’ m. academia másod elnökének nov. 27-kei beszédéről véleményünket megmondani. ’S im cselekeszszük.
A’ méltóságos gróf érdek- és érdemdús politicai pályája jelen szakának főhibája – melly nyilvánosan ejtett vagy irott szavain igen kevés kivétellel sárga fonalkint keresztül szövődik – nézetünk szerint az: hogy tömérdek értelmét, becses idejét ’s hő indulatának ömlengéseit általános vádakra, gyanusitásokra pazarolja azok ellen, kiket mindent tulhajtó hazai reformatoroknak szeret gúnyolni. – Illyes általános politicai vagdalózásokkal van saturálva kérdéses academiai beszéde is. Ezeknek taglalatába bocsátkozni haszontalan munkának tartanók, először azért, mivel az illy általános vádaknak, kikeléseknek ’s gyanusitásoknak nincsen testök, mellyet megfogni lehetne, habár olly sikamlós volna is, mint az angolna; illy testetlen dolgok felett vitázni pedig nem egyéb volna, mint az, mit a’ nagyérdemű gróf igy szokott nevezni: handabanda. Másodszor nem taglaljuk azért, mert ha részletekre viszszük mind azokat, miket a’ magyar nemzet politicai jelene ’s közel jövendője korkérdései gyanánt két év óta fejtegeténk, semmit vagy legalább igen keveset találunk, miben az alkalmazási árnyéklat némi csekélyded különbségei mellett talán – miket azonban még nem ismerünk – a’ nemes gróffal egyet nem értenénk, sőt ha csak 10 év előtt irott Stadiumának XII törvényét, ’s a’ Kelet népébeni ujabb confessióit tekintjük is, ő méltósága a’ radicál reformok mezején mérföldekkel előbb van mint mi. ’S azért academiai beszédének ezen részére csak annyi megjegyzésünk van, hogy a’ politicát kizárván az academiai alapszabályok a’ társaság köréből, ezen alapszabályok a’ tisztelt gróf elnöki beszéde által megsértettek; mit nemcsak azért sajnálunk, mivel minden embernek jól esnék illy helyen politicai szenvedelmekkel nem találkozni; hanem azért is, mivel a’ tárgyalt beszéd typusa kiáltó ellentétben áll legelső soraival, mellyek igy hangzanak: „Valamint káros, sőt némi esetekben valódi átok, ha társasági és emberi viszonyainkban összekevertetnek a’ szerepek, szintugy burjánozhatik csak rosz, sőt veszély olly intézetekből, mellyek irányaikból esnek ’s czéljaikat vesztik, – – tehát – szükséges minden egyes intézvénynek szoros határit lehető legnagyobb szabatossággal kitűzni” – mihez (nem hibázunk talán, ha) hozzáadjuk: ’s ha ki van tűzve, meg is tartani.
Elismerjük továbbá, hogy a’ nemes gróf kérdéses beszédében – mint mindenben, a’ mi genialis tollából foly – igen sok szép és sok igaz van, mint szintugy igaz, hogy kétszer kettő négy, hogy a’ fagy dermeszt, a’ tűz melegít ’stb.; de azt is hiszszük, hogy azon szép és igaz specialitások az egészszel öszhangzásban nem levén, eredménytelenül olvadnak el, ’s annyi practicus hatást bizonynyal nem gyakorolhatnak, mennyire elvontan tekintve érdemesek.
Maradni kivánunk a’ beszéd azon részénél, melly tulajdonképen az egésznek typusát teszi, ’s mi reánk ugy akkor, midőn hallánk, mint most, midőn olvasánk, olly hatással volt, hogy azt tartanók a’ beszéd magkövének, sajátlagos czéljának; a’ többi pedig csak öltöny vagy mártás szinét viselné. – Ezen főrésznek tartjuk azon beszédrészt, melly által a’ nemes gróf a’ magyar nyelv ügye körül nyiltan kárhoztatja azon utat, mellyen a’ nemzet legnagyobb része, a’ hazának leghűbb fiai, legkitünőbb tehetségei járnak, sőt mondhatni az egész nemzet jár; mert hiszen a’ nemes gróf e’ kérdés körül magát ugy szólván isoláltnak panaszolja. – Kik a’ Pesti Hirlapban e’ tárgyról szólottak, kiemelék a’ nemes gróf beszédének ide vonatkozó tartalmát, némellyeket mégis idéznünk nem lesz felesleges: „Hol más nemzet egyedül loyalis versenygést lát (nem tudjuk, a’ holdcsillagos nagy Illyrország hőseit, Gaj urnak legujabb programmáját, a’ Szlawi dzerát, a’ felséges Szláviáról ábrándozó ’s magát az éjszak segítségével kecsegtető gömöri népdalt ’stb. kell e itt érteni?), ott a’ lelkesb magyar közül legtöbb elnyomatást, utbanállást, türhetlen sérelmet gondol észrevenni. – Én alig ismerek egy, valóban buzgó magyart is, ki – bármennyi őszhaj fedné is fejét, mint elmetévedett, ha rögeszméje (fixe idee) pendittetik meg – ki nevetkeznék a’ kölcsönös méltányosság sőt az igazság szabályaiból is némileg, ha nyelvünk ’s nemzetiségünk ügye kerül szőnyegre – ’s épen azok kikeléseit és gyanusitásait hallani legsértőbb változatokban, ha más ajkú egyenesen csak példájukat követve, önvére mellett buzog, kik legcsiklándósbak saját nemzetiségük körül. – – Boszútlan egy hajszált sem enged fején csak érintetni is, ámde mást üstökénél ragadni hajlandó – – a’ mi nemzetnek békés ujjászületési működésében felette nagy bűn ’s szánakozásra méltó maga magán uralkodni nem tudó pajzánság.” – – Ezek és ezekhez hasonlók nem valami parlagi betyár isolált dühöngéseiről mondatnak; mert csakhamar utána teszi a’ gróf bámulatát: honnét jöhet az, hogy ő e’ kérdés körül egyenesen isolálva leli magát? – és kárhoztatni kénytelen az utat, mellyen a’ legnagyobb rész, sőt hazánk némi legkitünőbb capacitásai buzgólkodnak. – Kérdi: valljon engedelmeskednénk e mi magyarok olly törvénynek, melly ha nemzeti hűtlenséget egyenesen nem követel is, sokak alkalmazása, és kivált tartalék gondolatja (értsük meg jól: tartalékgondolatja!!) által zsarnokká válnék? – Mondja: hogy a’ túlhév már annyira növekedett, mikép az, ki illy alakban látja a’ dolgot, ’s bátran fel is szólalni mer, ki van téve a’ rosz, a’ gyáva hazafiság, sőt hazaárulás legémelygetőbb piszkaivali bemocskoltatásnak – – ’s ha például a’ szláv egyenesen kegyelemnek nem veszi, mit érette ’s vele tenni szándoklanak, lelkesedése ürügynek mondatik, ’s a’ legocsmányabb czimborasággal vádoltatik. – – És midőn az olvasztói felsőbbségről szól a’ nemes gróf, azt kérdi: valljon azért e ezen mesterséghez, ki hős ellenét – mert olly lelkesedéssel ví vére mellett, mint ő saját véreért – a’ helyett, hogy lovagias szellemben magához emelné, pogányilag sujtja, ’s hir nevét alacsony gyanúval bemocskolni nem pirul. – Mind ez pedig és a’ mi ehez hasonló van a’ nemes gróf beszédében azon föltevésen alapszik, hogy a’ magyarok, még pedig igen kevés kivétellel, nyelvök ügyében a’ jogszerüség határai közt nem maradnak, hanem az idegen nyelvűeken zsarnokoskodni akarnak, ’s őket elnyomni törekszenek.
Ez, mint szabály, mint általános tény van felállitva, ’s ellene illy minőségben van vád emelve, és mivel igy van, azért bir veszélyes fontossággal. Mint illyen pedig bizonyítva nincs, bizonyitva soha sem lesz. – Különösen a’ mi az időszaki sajtót illeti: ennek lapjai a’ közönség kezeiben vannak, ’s ennélfogva bizton hivatkozhatunk a’ köztudomásra, hogy a’ Világ igazal szólott, midőn mult évi 100. számában, ’s igy már azután, hogy gr. Széchenyi István magyarok elleni philippicáját hetedhét országra kidicsérte, illy vallomást tesz: „hazafi érzettel kell megvallanunk, hogy ugy hatóságaink, mint journalisticánk, leghivebben, legigazságosabban megfeleltek hivatásuknak, midőn a’ két végsőségtől t. i. hanyagságtól és nyelvünknek erőszakos uton terjesztésétől, sőt ennek csak helyeslésétől is őrizkedtek. E’ részben tehát az igazság, méltányosság és törvényszerüség utján vagyunk. Nyelvünk ügyében nem tettünk többet, mint jogunk volt, de kevesebbet sem, mint kellett.” – Ezt azért idézők a’ Világból, hogy elleneink tegyenek mellettünk is bizonyságot; és valóban a’ journalistica e’ tekintetben olly tisztán áll, hogy kivevén a’ Jelenkornak egyetlenegyszeri nyilatkozatát, melly a’ mult évi 53-ik számban ekkép szól: „érezzük mi, mikép fáj, ha az embert nemzeti jellemétől fosztják meg, melly minden vércseppjének életszikrája; és az isteni gondviselés utai mégis oda vezérlik a’ nemzetek sorsát, és olly körülményeket idéznek elő, hol és mellyek közt szükséggé, sőt elkerülhetlen kötelességgé válik ezen fájdalmat egy részről okozni, más részről szenvedni. És illy körülmények a’ mieink”, – minélfogva a’ Jelenkor nem is eléglé, hogy a’ magyar nyelv a’ holt latin helyére felküzdessék, – mondánk: ezen egyetlenegy nyilatkozatát a’ Jelenkornak, a’ nemes gróf választott organumának kivéve, az összes magyar journalistica kivétel nélkül híve volt nyelvünk ügyében azon vonalnak, mellynél több zsarnokság, kevesebb gyávaság, sőt öngyilkolás; de maga az idézett Jelenkori nyilatkozat sem birt valamelly kedélyháboritó befolyással, nemcsak azért, mivel isoláltan állott, ’s egy szép tehetségű ifjútól, de ifjutól eredett, kinek a’ nemes gróf szerint is megbocsátható, ha lelke testében nem mindig fér meg; hanem azért is, mivel rég egészen felejtve volt. – Ezeket előre kelle bocsátanunk, hogy kitünjék, mikint ha a’ nemes grófnak illyrek és panszlávok által annyi örömzajjal fogadott catilinariája ellen megmondjuk véleményünket: azt nem öntetteink igazolása szempontjából teszszük; mert vádjainak sarkalapja, a’ nyelvünk ügyébeni túlheves erőszakoltatás, minket ép ugy nem nyom, mint a’ törvényhozást nem, a’ törvényhatóságokat nem, a’ hon jelesebb capacitásait nem, és az öszszes magyar journalisticát nem! – minélfogva a’ nemes gróf vádja légből meritett állitás; a’ közöttünk ’s körülünk feltünedező nagy-illyrországi ’s panslavisticus tünemények jogtalanságának tagadása pedig olly veszélyes mystificatio, melly ha közhitté válnék, b. Wesselényi Miklós helyes állitása szerint a’ magyar nemzetet jó ügyének tiszta fényben állásától fosztaná meg, ’s veszélyes elaltatásra vezérelhetne.
Ha a’ nemes gróf nyelvünk ’s nemzetiségünk ügyében, erőszakoltatást ’s jogtalanságot, mint itt-ott netalán feltünedező egyes isolált jelenetet, roszalva említett volna; és nyugtatólag utána tevé, mikint a’ turmezei nemeseknek irott levelekben majd minden megye által emlitve van, hogy a’ magyarok horvát atyánkfiainak nemzetiségükhözi ragaszkodását becsülni tudják, ’s idegen ajkú polgártársaikat nyelvüktől megfosztani nem akarják; ha utána tevé, hogy az egyes kicsapongások (melyek egyébiránt még szintugy megnevezésre ’s bizonyitásra várnak) a’ magyar nemzet jogszerű irányával és szándokával ellenkeznek; ha ezt teszi vala a’ nemes gróf: ollyasmit tesz, mire ugyan különös szükség nem volt volna, minthogy előtte már igen sokak által elmondatott: de mégsem tőn vala haszontalanul, mert szava e’ honban nyomatékkal bir, mint kevés másé; – azonban a’ nemes gróf nem ezt tevé, az erőszakoltatást, jogtalanságot szabály gyanánt, a’ nemzetnek – igen kevés kivétellel, – közös büne gyanánt állitotta fel, ’s magát ellenkező véleményével isoláltnak. – Már ha a’ nemes gróf nem tudá, hogy a’ jogszerű vonalon, t. i. a’ magyar nyelvnek a’ latin helyére tételén túli kényszeritést, e’ honban minden törvényhatóság ’s mondhatnók minden gondolkodó ember roszalja: ugy e’ nemtudáson kimondhatlanul bámulnunk kell: ha pedig tudá, ’s magát véleményével mégis isoláltnak hivé: ugy ezen még inkább bámulnunk kell. –
De a’ nemes gróf a’ „Klugheit” szót emlegeté, mint ollyas valamit, mellyre a’ magyarnak nincs szava, ’s melly nem is igen tulajdona. Engedje a’ nemes gróf ezen köztünk olly igen ismeretlen (?) eszmének fogalmát a’ kérdéses ügyre alkalmazni. A’ magyar korona birtokaiban itt-ott zavargó szlávok, nagy illyrországiak és németek közt valóban van egy osztály, mellyel az álapostolok elhiteték, hogy a’ magyar nyelvvel kényszeritőleg akarunk magányéletökbe avatkozni, ’s anyanyelvöket mintegy szájokból kitépni, – mit látszik ezekre nézve a’ Klugheit javasolni? azt, hogy ügyekezzünk őket meggyőzni, miképen aggodalmuk alaptalan, – a’ méltóságos gróf jónak látta őket szerencsétlen hiedelmökben megerősiteni. – Van egy másik osztály közöttük, melly azon hiedelemmel nem bir, hanem azt fegyverül használja, ’s azért szenvedelmesen terjesztgeti. – Ezekre nézve a’ Klugheit azt látszik javasolni, hogy álhiresztelésöket megczáfolva, őket ármányuk legerősb fegyverétől foszszuk meg. – A’ mélt. gróf fegyveröket megélesité. – Van egy harmadik osztály, mellynél azon fegyver még nem fogott, melly a’ magyarok iránt bizodalommal viseltetett, ’s ama’ hiresztelést rágalomra magyarázta; ezeket nézetünk szerint jó volt volna bizodalmukban megerősiteni, ’s minden gyanutól szeplőtelenűl megőrizni; – a’ mélt. gróf ellenkezőn cselekedett. – ’S igy mi a’ dolognak végeredménye? az első osztály engesztelhetlenné lesz; a’ második köszönő iratokat 26fog a’ nemes grófnak szavazni, ’s fenhangon hirdetni, hogy a’ magyar nemzet csakugyan jogtalan erőszakos zsarnok, mert lám gr. Széchenyi István, a’ MAGYAR academia elnöke, erről ünnepélyes tanuságot tesz; a’ harmadik osztály pedig kétkedővé lesz, hogy mégis kell valaminek lenni a’ dologban, különben a’ nemes gróf magát véleményével isoláltnak nem panszlaná. – Ez a’ végeredmény abból, hogy az academiai beszéd a’ politicai surlódások mezejére száguldozott. – Siralmas, sajnálatos egy állapot! Ha ez eredménynek a’ közvélemény, mellyre a’ nemes gróf academiai beszédében háromszor hivatkozik, a’ Jelenkor 2-ik számában pedig lételét is kereken tagadja, – ha ez eredménynek a’ közvélemény ellene nem dolgoznék, valóban beteljesedhetnék, hogy a’ magyar legdrágább kincsét, nemzeti nyelvét, „saját lábaival tiporta el.”
