Vezérczikk. (Vámszabályzási elvek.)
Vezérczikk. (Vámszabályzási elvek.)
Távol vagyok azon vérmes reménytől, mintha már a’ jövő országgyüléstől a’ magyar kereskedési kérdés végképi megoldását várhatnók; sőt épen ellenkezőleg azt hiszem, hogy habár a’ hazai ipar kedvezményeül valami jó keresztül fog is vitetni, e’ fölötte fontos tárgynak fölvételét, vagyis jobban mondva, isméti fölvételét, inkább csak kezdeménynek, mintsem alapos tárgyaltatásnak kellend tekinteni. – Azon kevés ’s tökéletlen anyagokból, mellyek az 1825/7: 8 tcz. által kiküldött országos választmány előtt feküdtek, nem lehete tökéletes müvet napvilágra hozni, ’s minthogy azóta nemcsak a’ viszonyok, hanem az elvek is fölötte nagyon változtak, hihető, hogy az említett munkálat is testvéreinek sorsában osztozandik, ’s a’ helyett, hogy a’ gyakorlati élet mezejére vitetnék át, majd csak a’ levéltárakba fog jutni. A’ mai törvényhozás tehát a’ korábbi bizottmányi munkálatokban nehezen fog támaszpontot lelni, sőt ezeket még elődolgozatok gyanánt sem igen fogja használhatni; ’s hogy ezt világosabban kitüntethessem, czélszerűnek látom ama’ munkálatok főelveit, párhuzamban azokkal, mellyek a’ német vámegyesületi vámszabály megállapitásakor szem előtt tartattak, röviden elősorolni.
Az ausztriai tartományok Magyarországgal egyesülten a’ külföld ellenében egy közös vámszövetséget képeznek, ’s azért ebben mind a’ kivitelt külföldre, mind az onnéti bevitelt tárgyazó határzatok mind a’ két országra nézve egyenlők. Azonban e’ vámszövetség maga is meg van szakitva a’ Magyarország és Ausztria közt fenálló határvámok által. Ekkint természetesen kettős viszony képeződik, mellyeknek egyike az egyesületi országok és a’ külföld közti kereskedésre vonatkozik, másika pedig a’ közös vámszövetséghez tartozó országokéra egymás közt.
Az előbbi viszonyra, t. i. a’ külfölddeli kereskedésre nézve a’ választmány következő általános elveket állit fel:
a) Azon nyers termékek bevitele, mellyek a’ birodalomban hiányzanak, könnyittessék; következőleg azoké, mellyek nem hiányzanak, nehezittessék.
b) Az élelemszerek bevitele egy kissé nehezittessék.
c) Végre a’ külföldi gyártmányoké is terheltessék.
d) Ellenben belföldi termékek- ’s műiparczikkek kivitele mindenkép előmozdittassék.
e) Hogy pedig ez ama’ termékek- ’s műiparczikkekre nézve, mellyeket az összes birodalom elfogyasztani nem képes, a’ legbiztosabban elérethessék, tehát a’ külföld ellenében, a’ mennyire csak lehet, a’ viszonosság elve alkalmaztassék.
Ezekből kétségtelenül kitünik, mikép az országos választmány a’ termesztés minden ágait védvámok által kivánta ótalmazni, következéskép nem látta által, mikint akkor, midőn mindent védni akarunk, csak olly eredmények idéztetnek elő, mellyek egymást kölcsönösen fölemésztik; mikép ellenmondás: az országban termesztett nyers termékeket minden lehető verseny ellen biztosítani, ’s aztán ugyanezen czikkek kivitelét külföldre előmozditani, de egyszersmind a’ műipart emelni akarni: – nem látta tehát által, mikép akkor, midőn azon czikkeknek ára mesterségesen felszökkentetik, mellyek az iparerők fentartásának kellékei vagy bizonyos gyártmányok segédszerei gyanánt szolgálnak, azoknak termesztése is drágittatik, ’s ez által az ipar általában rövidséget szenved.
Végre teljességgel meg nem foghatom, hogy a’ viszonosságot mikint véli alkalmazandónak; mert ha a’ viszonosság akkint alkalmaztatik, hogy például ha Angolország a’ magyar aczél- ’s gyapotáruk bevitelére igen csekély vámot szabna, tehát az ugyanazon nemű angol készitményeknek Magyarországba behozatalára szintazon vám vettessék: ugy illynemű viszonosság a’ belföldi iparnak nem fogna javára szolgálni, ’s távol sem volna jó mód a’ belföld által el nem fogyasztható termékeknek biztos keletet szerezni.
Vagy pedig kölcsönös engedélyek adásában álljon a’ viszonosság? Ezen esetben az engedéleknek másonnan már vagy meg kellett volna adatniok, hogy azokat viszonozhassuk; mit azonban előre soha föl nem tehetni, mert a’ világ egy országa sem fog saját kárával a’ másiknak engedélyt adni azon reményben, hogy az viszonzásra találhat; vagy pedig kereskedési szerződések által kellene kiköttetniök. Kereskedési szerződésekben a’ kereskedési üzlet módjaira nézve a’ viszonosság elve gyakran felállittatik ugyan: de a’ ki- ’s beviteli vámokra nézve egyedül csak bizonyos csereczikkek iránti egyességnek lehet helye; melly azonban nem a’ viszonosság elvei, hanem a’ kölcsönös kereskedési érdekek szerint határoztatik meg. Tehát itt sem volna a’ viszonosság alkalmazható; sőt ezt mint visszatorlást is kárhoztatnám, ’s azért prohibitív rendszer ellen soha nem állitanék föl hasonlót; mert azonkivül, hogy illy rendszer fentartása ugy pénz- mint embererő tekintetében elviselhetlenül sokba kerül, még tökéletesen soha keresztül sem vihető. – Az eltiltás ellen legjobb eszköz: szabad kivitelt engedni azon belföldi czikkeknek, mellyek a’ külföld által eltiltattak.
Én itt az életből egy példát hozandok fel, melly nézetemet világossá teendi: Több évek előtt Szerbiában igen olcsón lehetett sót venni. Jóval drágább levén nálunk a’ só, e’ körülmény a’ nyereségvágyat csempészkedésre ingerlé, ’s a’ török határszéleken az egész vidék öt állomásnyira be az országba olcsó török sóval láttatott el; hiába nyultak a’ legszigorúbb rendszabályokhoz, hogy e’ csempészkedést elnyomják; ’s egyedül csak akkor szünt meg a’ csempészet, midőn Szerbiában a’ só ára fölemeltetett, ’s ekkint a’ dugárusság többé hasznot nem hozott.
Vessünk immár egy összehasonlitó pillantást a’ német vámszövetségre. Ez igen okosan őrizkedvén ama’ mindent czél és vég nélkül védni akarás viszketegétől, a’ belföldi ipar ótalma mértékének ’s kiterjedésének meghatározásában főkép a’ gyárok és kézmüvek természetére, a’ bel- és külföld műiparos kifejlődése sokára, sőt még az egyes vidékek helybeli viszonyaira is figyelmet fordított. Mindenből kitetszik a’ szándék, miszerint a’ műipart élénkiteni ’s a’ mezei gazdaság érdekeinek, noha ezek közvetve már a’ műipar emelése által is előmozdittatnak, még közvetlenül is kedvezni törekszik.
Ez áldáshozó czélnak elérhetése végett szükségesnek tartatott, hogy azon nyers termékek, mellyekre a’ honi műiparnak szüksége van, vagy egészen szabadon és vámmentesen, vagy legalább igen csekély vámfizetés mellett bevitethessenek. ’S e’ részben nem igen ügyeltek arra: valljon ama’ nyers termékek magában az országban is termesztetnek e, vagy sem? mit az országos választmány figyelembe ajánlandónak hitt. – Magának Poroszországnak már 1837-ben közel 15,000,000 juha volt, mellyek közel 300,000 font gyapjút adtak, ’s a’ külföldi gyapjú mégis egészen vámmentesen engedtetik bevitetni, sőt hogy ezen nyers anyag feldolgozás végett a’ belföldnek még inkább megtartassék, annak kivitele – ismét a’ mi országos választmányunk munkálata ellenére, melly mindennemű belföldi termékeknek külföldre kivitelét előmozdítani ohajtaná – egy-egy mázsától 3 ft 30 krnyi vám által nehezittetik, ’s e’ csekély vám a’ nélkül, hogy a’ belföldön fel nem dolgozható gyapjúmennyiség kivitelét gátlaná, vagy mértéken tul nehezítené, mégis elégséges arra, hogy a’ gyapjúgyárakat a’ külföld ellenében kedvező állásba helyezze, melly azonfelül az idegen gyapjúszövetekre mázsánkint vetett 87 ft 30 krnyi vám által is biztosittatik. Ezen rendszer által a’ szövetséges statusok mintegy fölhivatvák, mikép gyapjújokat a’ helyett, hogy – mint eddig – Angolországba küldenék, magában az országban földolgoztassák, ’s gyapjúszövetekkel necsak a’ belszükséget fedezzék, hanem még idegen vásárokon is haszonnal versenyezzenek, mi által sok ezer kéz lel foglalatosságot, ’s nem kénytelen Amerikába költözködni; a’ fogyasztás pedig nő, ’s ennek következtében a’ mezei gazdaság is virágzik, az üzlet-tőkék (Betriebscapital) gyarapodnak, szóval: az értelmességnek és szorgalomnak jólétre egy dús forrás nyittatott. – A’ szövetség világosan megkülönbözteti azon gyártmányokat, mellyek még további földolgozásra is alkalmasok, vagy segédanyagokul szolgálnak, azoktól, mellyek bevégzett gyártermékeknek tekintendők, ’s innét van, hogy az előbbiek közül némelly czikkek bevitele, mivel egy vagy más nagyobb kiterjedésre vinni ohajtott műiparágnak anyagul vagy segédszerül szolgálnak, kedvezményekben részesittetik; mig más részről szabály gyanánt vehetni, hogy a’ bevégzett gyártmányok hasonló engedékenységben soha nem részesülnek. – Az országos választmány – ugy látszik – e’ fontos különbséget is egészen elmellőzte; mert a’ külföldi iparmüvekre vonatkozó beviteli vám magasságának meghatározásában is ugy, mint mindenben, csak egy szabályt ismer, t. i. olly kelméknek, mellyeknek belföldön pótszereik nincsenek, azok előtt, mellyek belföldön is termesztetnek, könnyítést adni; mintha nem volnának czikkek, mellyeknek semmi belföldi pótszerök nincs, ’s mégis azon okból, mert fényüzéshez tartoznak, teljesen alkalmasak arra, hogy magas vám alá vettessenek; holott mások, jóllehet belföldön is léteznek, bevitel tekintetében mégis kedvezést érdemelnek. Sőt bizonyos helybeli viszonyok által fölhíva a’ német vámszövetség, még a’ gabnatermesztők javára megállapitott vámhatárzatokban is tesz bölcs kivételeket, mellyek szükségességéről a’ mi választmányunknak, ugy látszik, még távol sejtelme sem volt, holott minden területesb országban szükségkép annyira különböző helybeli viszonyok vannak, hogy ezen különbséget, hacsak a’ természeten erőszakot tenni nem akarunk, teljességgel nem szabad elmellőzni. – Végre a’ szövetség ohajt ugyan hasznos szerződéseket kötni, de a’ vámok meghatározásánál az ugynevezett viszonosság alkalmazásáról még csak nem is álmodik*.
A’ mikint hirtelen munkánál – minő a’ hirlapszerkesztés – történni szokott, hogy a’ kifejezésben nem mindig lehetünk szabatosak, mi talán valahol magunk is használtuk e’ szót: „viszonosság”; de ha valahol használtuk volna is, bizonyosan kitünnék a’ szövedékből, mikint az alatt nem érténk mást, mint a’ kölcsönös kereskedési érdekek latravetését, mellyen kereskedelmi szerződéseknek, hogy oroszlán-osztálylyá ne váljanak, okvetlenül alapulni kell. Mert a’ mi a’ viszonosság azon értelmét illeti, melly az országos választmánynak javaslatában világosan ki van fejezve: meg kell vallanunk, hogy ezen értelem fölött mindannyiszor mosolyognunk kell, valahányszor az 1546: 59 t. cz. eszünkbe jut. Ott ugyanis ez van: „minthogy a’ lengyel király megtiltá, hogy alattvalói Magyarországba akármi árút behozzanak; tehát kéressék meg, hogy e tilalmat vonja vissza, ‘s a’ lengyeleknek szabad kereskedést engedjen; különben ha ezt nem tenné, ő felsége is parancsolja meg a’ maga alattvalóinak, hogy Lengyelországba akárminemű árút bevinni ne merészeljenek elkobzás büntetése alatt.” – Nem lehet a’ kereskedelmi „reciprocitas” elvére erősebb czáfolatot irni, mint a’ minőt e’ törvény irt! – Nemhogy inkább jutalmat adtak volna, ha valaki Lengyelhonba árut viszen, hanem még megbünteték; – ‘s ugyan kin álltak boszút? – önmagukon. –
Szerk.
Egyébiránt az érintett tárgynak hosszasb fejtegetését e’ soroknak sem tére, sem czélja nem engedi. Részemről elértem czélomat, ha a’ két rendszer eltérő fővonásira figyelmeztettem, ha az egyiknek árnyékoldalaira, a’ másiknak valódi hasznaira, mellyeket a’ műiparos életnek igér, ujjal mutaték; ’s ekkint állitásomat, miszerint a’ mostani törvényhozás a’ régi választmányi munkálatokat nehezen fogja elődolgozatokkint használhatni – e’ tárgyróli elsőczikkül – tisztábban szem elé vezethetém. –
Gr. Pejacsevich János
