NÉMETFÖLD.
NÉMETFÖLD.
Németországon a’ még fölötte fiatal szellemi mozgalmat egyik csapás a’ másik után éri. Alig tiltatott ki Poroszországból a’ lipcsei „Allgemeine Zeitung”, ’s már ismét következik Wigand Otto folyóiratának – melly előbb „Halle’sche Jahrbücher”, czím alatt Lipcsében jelent meg, – a’ szász kormány részérőli megszüntetése. A’ kormány az említett tudományos és szépmüvészeti lapnak minden fönállót felforgató, és még a’ rationalismus szempontjából fölfogott kereszténységet is tagadó irányát veté okul. – „A’ német évkönyvek szerint – mond az ezen tilalmat hirdető czikk – a’ legfőbb lénybeni hit az öntudat istenitésévé olvad, ’s a’ szabadságon kivül nem létez vallás. Az évkönyvek semmi monarchiai hatalmat nem ismernek el, még az alkotmányos monarchiait sem. Mert az alkotmányosság szerintök csak félszegség és a’ mérsékelt haladás „erkölcstelen” dőreség. Megvetéssel tekintvén a’ „jellemtelen és közönyös” német népre, mindenek fölött Francziaországot csudálják; de nem kormányát, mert ezt határozottan gyülölik, – hanem a’ franczia nép némi részének azon mozgását, melly a’ fölforgatás és forradalom irányában nyilatkozik. Kell ’s lehet e illy irányu lapot türni? ez a’ szász kormányra nézve ama’ percztől kezdve, mellyben e’ folyóirat mint szász lap kezde megjelenni, nehéz kérdés vala. De mind azon aggodalmak mellett is, mellyeket e’ lap már akkoron előidéze, e’ kérdés a’ tudományszabadság érdekében lőn megoldva. Mert nem csak hogy a’ német évkönyvek közönyös téren sok, valóban jeleset adtak, de Szász- sőt egész Németország becsületében állónak tartaték, hogy a’ tudomános csatatér illy fegyverrel vívó párt elől se zárassék el.” – A’ czikkben hosszan előadatik ama’ türelem és kedvezés, mellyben az említett folyóirat a’ kormány részéről részesült, ’s a’ tilalom azzal támogattatik, hogy miután a’ szász kormány mindent elkövetett az évkönyvek irányának mérséklésére, meggyőződött, hogy egy kifejlett irány censura által sem gátolható, és hogy elvége semmi más törvényes eszköz sem marada fen, mint az említett folyóiratnak egyenes letiltása. Igen feltünő, hogy a’ német évkönyvek szerkesztője dr. Ruge kevéssel folyóiratának letiltása előtt Drezda városának választó polgárává választatott. Wigand és Ruge a’ tilalmat a’ lipcsei „Alggemeine Zeitung”-ban hirül adván a’ német közönségnek, jelentik, hogy annak idején mind a’ közönség előtt védelmezendik magokat, mind az illető törvényhatóságoknál lépéseket teendnek a’ kormánynak e’ tilalma ellen. E’ napokban hire volt, hogy az említett szerkesztő és kiadó közkereset alá fogattak. – Ugyanakkor, midőn illy szigorú lépések tétetnek a’ sajtó korlátozására, egy irókból létesült társulat Lipcsében folyamodást irt alá a’ szászországi másodkamrához, mellyben a’ kamra pártolása kéretik azon inditványra, miszerint a’ kir. szász kormány magát a’ német szövetségi gyülésnél a’ szövetséglevél 18-ik czikkének – mellyben a’ német nemzetnek sajtószabadság igéretik – valahárai teljesitése iránt közbevesse, ’s addig is a’ sajtókorlátozást a’ karlsbadi végzésekben határozott minimumra szorítsa. A’ folyamodás következő szavakkal végződik: „Szászország képviselői! e’ pillanat fölötte fontos hazánk történeteire, dicsőségére, jólétére nézve. Eddig hazánk vezér vala a’ csendes, békés, méltósággal haladó mozgásban; hátráljon e most? Pedig hátrálnia, visszaesnie kell, ha az eddigi sajtómegszoritás fenmarad; mert az irodalom és könyvkereskedés, mellynek eddig középpontja volt, ’s mellynek jelentősége és jóléte nagy részét köszönheti, nem állhat fen többé, ’s más hazát kénytelen keresni, bármi fájdalmas legyen is elválása. De itt egyszersmind az összes hon legszentebb érdekeiről is van szó. A’ német sajtó megmutatá, hogy méltó szabadságra; mert ő ápolá ’s gyulasztá tettre ama’ lelkesedést, melly a’ hazát idegen kényuraságtól megszabaditá; ő minden kisérletet, a’ belbéke és a’ haza csendes kifejlődésének megzavarására határozottan visszautasított; a’ német sajtó vala az, melly ama’ nagy kereskedelmi szövetséget, a’ haza egységének ezen első alapját, teljes erejével ’s minden hatalmában álló eszközökkel támogatá és elősegité; a’ német sajtó volt az, melly hazáérti föltétlen önfeláldozása, nemes és elhatározott magatartása által a’ háború veszélyeit elhárítá, mellyek a’ hazát még kevés évek előtt fenyegeték. ’S mind ezekért még tovább is olly szégyenteli bilincsekben sinlődjek e? A’ német nemzetnek szent, eltagadhatlan joga van a’ sajtószabadsághoz; ’s még tovább is kénytelen legyen e azt nélkülözni? Még továb is a’ legnyilvánosb gyanúval jutalmaztassék e rendithetlen szerelme, hűsége és bizalma hona és fejedelme iránt? Még tovább is tettleg méltatlannak nyilvánittassék e ama’ becses kincs birhatására, mellynek Német-, Olasz- és Oroszországon kivül az egész polgárisodott világ örülhet? Akár hallgató, akár nyilt legyen e’ kérdésekre a’ felelet – ti, Szászország képviselői, férfiak, kik korotokat és szükségteket megismeritek, kik hivatástokat ’s kötelességteket híven teljesítitek, kik nemes népeteket szeretve becsülitek – ti e’ kérdésekre csak egyértelmű „nem”-mel feleltek! És e’ biztos hittel nyujtjuk át nektek folyamodásunkat, ’s határtalan tisztelettel vagyunk. Lipcsén, nov. 29-kén 1842.” (Aláirások.)
