Nyilatkozat.

Teljes szövegű keresés

Nyilatkozat.
A’ „Világ” 103 és 104 számaiban taglalva ’s birálva van a’ „Hirlap” 205-ik számában megjelent azon föltételes nyilatkozatom, mellyben nem személy, hanem tárgy iránti magánynézetemet ’s meggyőződésemet, annak kifejezése iránti mindennel közös jogomnál fogva mondottam ki, ’s melly nyilatkozatomat tenni szent érdekek iránti kötelességemnek ismertem. Most következő nyilatkozatra birnak azon czáfolatok, ’s annak lehetsége, miszerint talán többek és mások is, ’s többször is fogják még ama’ nyilatkozatomat vagy akárhol kifejezett nézeteimet ’s meggyőződésemet, vagy akár személyemet is hirlapokbani birálatokra méltatni. Nyilatkoztatom ugyanis: miszerint, bárki és bármivel lépjen is fel ujságlapokban, nézeteimet ’s meggyőződésemet czáfolva, hibáztatva ’s birálva, vagy akár személyemet is megtámadva: én sem visszatorlón, sem magamat védve, sem egyszer sem másszor, és semmi esetre felelni nem fogok. Kérem a’ t. közönséget, ’s kérek minden illetettet: méltóztassanak ezen hallgatásomat kicsinybevétel- ’s megvetésre ne magyarázni. Illy szintolly botrányos mint nevetséges gőg és kábaság valóban nem tartozik hibáim közé. Remélem: némaságomat félelem következésének sem fogja senki tulajdonítani; félni nem szokásom, és itt ok sem lehetne arra. E’ nyilatkozatomnak az sem oka, miszerint a’ keletkezendő csata egyenetlen fegyverrel lenne vívandó; mert mit én akarnék ’s nekem kellene nézeteim mellett felhoznom, az – mint a’ közelebb megjelent töredékre is tapasztalnom kellett – hihetőleg bajosabban láthatna világot, mint az, mi azok ellen megtámadólag mondatnék. A’ harcznak illy egyenetlensége, nemes szivet inkább a’ megtámadástól tartóztathat el; de a’ megtámadott ollykor csonkított fegyverrel is kénytelennek érezheti magát küzdeni. – Hogy hallgatni fogok, annak egyik oka azon meggyőződés, miszerint a’ feleleteimből eredendő vitatkozás – hitem szerint – a’ legjobb esetben haszontalan lenne; de vehetne ’s hihetőleg venne is a’ csata, mind az abban megjelenő személyek által, mind a’ vivás czéljára ’s módjára nézve, olly fordulatot, mi által az valóban károssá válnék. Másfelől, a’ jelentett hallgatásra kárhoztat azon körülmény, hogy csak egy napról másra kétesen tartogatott szememnek most közelebbről még roszszabbra fordult állapotja ollyan, minek semmi is annyira ’s olly tüstént nem árt, mint kedélyt ingerlő vagy kedvetlenítő foglalkozás; minek következtében minden effélétől szorosan el vagyok tiltva; ’s mindent, mi illy hatású, a’ lehetőségig gondosan kell kerülnöm. Minek következtében teljesen alkalmatlan vagyok tollharcz folytatására, sőt magam védelmére is. E’ tekintetben is az élők sorába már nem tartozónak, holtnak vagyok kénytelen magamat tekinteni. De azért nem akarok annak ótalma alá bújni, miszerint: „a’ holtakról vagy jót vagy semmit;” hanem ohajtásom ’s kérésem: hogy „vagy semmit, vagy igazat.” –
Minden honi ujságaink t. szerkesztőségeit kérem ezen nyilatkozatomnak becses lapjaikbani felvételére. Freywaldau, jan. 12-kén 1843. –
Wesselényi Miklós

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem