Ne szakadozzunk!
Ne szakadozzunk!
Egy mély érzésnek engedek, midőn most tollhoz nyúlok. – Örömest nem teszem, mert örömre nem szolgálhat arról irni, a’ mi legnagyobb szomorusággal fogja el keblünket. Hazánk legkitünőbb fiai, kiktől boldogságunkat, kiktől azt várjuk, hogy őseink vérével szerzett alkotmányos szabadságunk fentartását ’s minél többekre kiterjesztését, szóval honunk haladását leghathatósabban előmozditandják, – hazánk ezen legkitünőbb fiai, kik értelemre, tapasztalásra a’ legelsők sorában állanak, magok közt nemcsak nem egyeznek az ösvényre nézve, mellyen haladni kellene, hanem valóban mint határozott politicai ellenségek lépnek föl egymás ellen. Szegény nemzetnek, boldogtalan országnak nevezte nem régen b. Wesselényi Miklós hazánkat, és nemcsak igazságot szólt, hanem ezzel is megmutatá, hogy kevés ismeri állásunkat jobban, mint ő. – Ha a’ sajtónak szabadabb mozgása kezdetben mindenütt azt okozta volna, mit minálunk okozott, tudni illik hogy azok, a’ kik előbb egyet éreztek, a’ kik szemeik előtt mást soha sem viseltek, mint a’ haza boldogságát (’s kik ezért az igazságos hon által különös nagy becsben is tartattak), most egymást gúnynyal, lenézéssel, személyeskedéssel illetik, és az egész nemzet színe előtt gyanusitják és gyalázzák, ha – mondom – ez más nemzeteknél is igy történt volna: lehetlen volna a’ nagybecsű szabadság ezen korszakára fájdalom nélkül visszapillantaniok; sőt tán olly nemzet is akadhatna, melly azt áldani vonakodnék, különösen ha a’ miénkhez hasonló állapotban volna, kiknek politicai láthatárunkon fellegek tornyosulnak; mert hatalmas nemzetektől vagyunk körülvéve, kik irántunk ezer okoknál fogva semmi sympathiával nem viseltetnek, hon pedig olly népfajokkal kell küzdenünk nemzetiségünk fentartásaért, mellyek eddig a’ magyarnak nem őszinte barátai, ámbár legnagyobb érdekökben feküdnék, velünk az egyesülésre olly sok szelid és törvényes alkalmat nyujtókkal – mielőbb kezet fogni. – Ha azon gyülöletesség közöttünk meg nem szünnék, okot adnánk azon hiedelemre, hogy a’ sajtónak nagyobb szabadsága kezünkben ugy áll, mint gyermek kezében a’ kés; ha azok, kiket minden jóban követni szeretnénk, kiknek zászlójuk alatt harczolni dicsőség (mig azt a’ hon javára tüzik ki), egymásnak nem engednek, ’s össze nem forranak. Csak egyesség által és különösen azok egyessége által, kik honszeretetöknek már olly kitünő bizonyitványait adták, közelithetünk a’ mindnyájunk által olly hőn ohajtott nagy czélhoz, a’ közboldogsághoz, mellyet emberek isten segitségével e földön elérni képesek. – Mint nemzet, nagy, szabad és gazdag nemzetté akarunk válni, a’ mi ha egyesség laknék közöttünk, ’s az önhaszonkeresés, nagyravágyás meg az irigység, a’ pokolnak eme’ legundokabb ajándoka, társaságunkból számkivettetnék, ’s nem a’ teendők során veszekednénk, hanem többet cselekednénk; – nem olly igen nehéz feladat volna, mint sokan gondolják. – A’ szükségek kielégitésének ösztöne, de kivált az indulatok rohama számtalan mozgalmakat idéz elő, ’s feléleszti a’ lankadásnak indult erkölcsi erőt, hogy a’ dolgoknak uj jobb rendét alkossa. Gazdagság, tudomány, civilisatio ’s a’ születésnek és szerencsének minden ajándokai rémképek, ha az ember – vagy mivel kevély, vagy mivel tunya – elfelejt ember lenni, ’s a’ historia mutatja, hogy a’ legmüveltebb nemzeteket is meggyőzték a’ barbarok, ha a’ köz erkölcsi erő kifejlesztésében nem keresték támaszukat. – Hol a’ legtöbb élet uralkodott, ott volt mindenkor a’ győzedelem; miért is azon gondolkozás, alkotmány és kormányzás a’ legjobb, legczélszerűbb, melly által az erkölcsi erő kifejlődése és az egyetértés legjobban biztosittatik. – Átlátta ezt kormányunk is, és a’ mennyiben ujabb időben a’ sajtónak némileg szabadabb mozgásával (a’ minek hasznát utóbb bizonyosan jobban érzendjük) erkölcsi erőnk nagyobb kifejlésére módokat nyujtott, háladással tartozunk, ’s valóban örvendetes tapasztalnunk, miképen kormányunkban naponkint mélyebb gyökeret látszik verni azon meggyőződés, hogy csak erős nemzetre lehet az idők viszontagságaiban biztosan számolni, a’ gyönge erkölcserőtlen országot pedig szappanbuborék gyanánt az első szélvész semmivé teszi. Szintugy átlátta az erkölcsi erő hatalmát édes hazánk; mert annak köszönheti csak, hogy még létezik, és mind ezek mellett most, midőn az országgyülés közelg, mellyen a’ mint egészen uj törvényekre szükségünk van, ugy némelly régiebbeknek eltörlését ’s módositását ohajtjuk (mert sokra nézve ugy állunk, mint a’ fölserdült ifju gyermekruhában, mellyből már becsületesen kinőtt), – most, mondom, midőn legszükségesebb volna közöttünk az egyetértés, melly az erkölcsi erő paizsa, midőn egy csendes átalakulási mozgalom kezdetén vagyunk, – most az, ki nagy részben első volt, ki az ország színe előtt az átalakulás szükségét elismeré, és meleg részvétét tettel is tanusította, most az – – ellenségeskedés magvait szórja, a’ csendes és békes polgárnak, ki már nekünk jobbját testvérileg nyujtani kész vala, keblét gyanusitásokkal árasztja el, és roszalja lépteinket, mellyek nemzetiségünk fentartására czéloztak, széttépi a’ már csirázásnak indult egyetértést, és igy ellenszegül az erkölcsi erő kifejlődésének. És – fájdalom! – lesznek, kik e’ roszalásra mint authoritásra hivatkozandnak, hogy a’ nemzetiség elleni törekvésöket palástolhassák; de tudják meg, hogy ha van felségsértés, van bizonynyal – tagadják bár, vagy ne tagadják a’ közvélemény létezését – van bizonynyal nemzetsértés is, és ebbe esnének, mind azok, kik a’ nemzet legszentebb érdekét lealáznák, – esnének mindazok, kik a’ nemzetiség ellen törekednének. – Azonban ha sokkal magasabban áll nemzetünk, mintsem hogy egyesek hálátlansága megrázkodtathatná, ’s boszúra kellene fakadnia roszakarói ellen, még inkább tartózkodnia illik minden ingerültségtől az iránt, kinek eddigi érdemei sokkal fontosabbak, mintsem meggyőződve lennünk nem kellene, hogy az, ki most nem tűri azon szent lángot, melly anyai nyelvünknek terjesztéseért ’s ezzel nemzetiségünkért minden más nemzet megsértése nélkül bennünket lelkesít, csupán emberi gyarlóságból választott egyszerre magának olly utat, a’ mellyen magányosan járdalhat, ha ugy tetszik; mert nem hihetem, hogy hazánkban egy magyar igazán e’ részben vele kezet foghatna. – – Egyesüljünk, hazafiak! a’ közboldogság kivánja; ne harczoljunk egymássl, kiket a’ legszentebb érdeknek kellene legszorosabban összetartani. Reméljük és kérjük, hogy az is egyesüljön velünk, ki e’ honban az egyesületeknek főinditója volt, ’s ne lássa magát kényszeritve a’ hazának legfontosabb kérdéseire nézve elszigetelve állani. – Ha egyesülünk, nálunknál egy nemzet sem lesz boldogabb; mert a’ melly átalakulás másoknak vérontásba került, az nálunk egyetértés ’s erkölcsi hatalom által békén és csendben véghezmehet. A’ kinek szíve még kővé nem vált, az polgártársai e’ szilárd kivánatát el fogja fogadni. – Ne gondolja senki e’ világon, hogy midőn a’ felvilágositás által már millióknak kimutattatott az ösvény, mellyen boldogságukat biztosan elérhetik; – ne gondolja senki, hogy képes leszen az idő kerekét forgásában akadályozni; mert különösen az, ki a’ locomotivon nincs, a’ gőzműerőt lent nem fogja fentarthatni; ’s ha mégis olly elbizott találkoznék, ki az akadályozást merné megkisérleni, az a’ roppant erő által (a’ mint érdemli) porrá sodortatnék. – Jakabháza, januar. 20. 1843. –
Gróf Zichy Herman
