Vezérczikk. (Közvélemény.)
Vezérczikk. (Közvélemény.)
Ha ki e’ czím után azt vélné, hogy egy meleg ömlengést olvasand az ismeretes „nép szava isten szava” felől, mellynek themája olly igen alkalmas, lángszavakra buzdítani mindazokat, kik a’ szabadságban nem kiváltságolt egyedárút, hanem mint isten napvilágában egyetemes köztulajdont szeretnek imádni – ha ki illyesmit várna e’ czikktől: csalatkoznék. – Meddő polemiát olvasand, a’ kénytelenség haszontalan gyermekét, – meddő polemiát, mellyhez, mint kényszerített rab a’ czéltalan malomtaposáshoz, az ember izetlenül nyúl; mert az időnek becse van, mit vesztegetni olly munkára kár, mellynek legjobb esetben semmi eredménye sem lehet, roszabb esetben pedig mindkét részről gyülöletességet növelhet. Azonban az ember nem mindig megyen, néha menettetik is.
Gr. Széchenyi István ur kérdéseket tön előnkbe a’ közvélemény „körül”. Felelendők, megkisértjük a’ nemes gróf czikkét saját szavaival megismertetni: kihagyván mind azt (tehát az egésznek 2/3 részét), a’ mi bizvást kimaradhat, a’ nélkül hogy az egésznek értelme változnék, vagy az eszmefolyam érthetősége legkevesebbet szenvedne.
* * *
„Feleljen nekem – mond a’ gróf – feleljen a’ P. Hirlap szerkesztője szilárdul és határozottan: valljon hiszi e bona fide, hogy a’ nagy publicumnak ’s kivált a’ karzatoknak tetszése vagy nem-tetszése valami igaz birálat, sőt mint ő minden alkalommal ’s minden formákban rá szeretné fogni (?!) szinte valami amphictyoni itélőszék, mellytől appellata nem lehet, ’s mellynek ótalma alatt ugy szólván az infallibilitas szent fényébe állittatnék a’ szónok? – Ugyan hiszi e, mikép a’ népben ’s kivált annak serdülő reményében volna a’ legjobb, legélesebb ’s legmesszehatóbb itélőtehetség? miután tudnia kellene, hogy Socratestől kezdve, számtalan áldozatokon keresztül itéletében mindig hibázott a’ nép, ’s még Krisztus urunkat is minoritásban hagyá Barabás átellenében.” – Eddig tehát a’ thesis ez: „a’ nép nem bir itélőtehetséggel”, ’s most nyomban ezen itélni nem biró népről, csudálatos feledékenységgel, vagy – ha ugy tetszik – következetességgel, az következik, hogy „megszünt már Magyarországra nézve is azon időszak, miszerint annak népeit ezentul is, mint eddig, örökké mystificálni lehessen, vagy olly festvényekkel, mint közvélemény, népkövetelés ’stb. el-elszéditgetni, mellyekkel minket már ad nauseam tartott jól a’ P. Hirlap szerkesztője és társai. – Hagyjon ez okból föl néperői, népigényi, ifju óriási közvéleményi, nemzetboszulói ’s efféle chinai festvényeivel, mellyek csak kaczajt, legjobb esetben csak szánakozást gerjesztenek, ’s hatásuk csak idealistákra ’s idiotákra van, vagy ollyasokra, kik csalmadárkint csak azért fújnak népszerű tárogatókba népszerű fallaciákat en compagnie, hogy annál bizonyosabban lépre vagy hurokra kerüljön a’ kijelelt botor; – kiket mindnyájok, csábitókat a’ csábitottakkal, majd rendre hozza valamelly uj Pottingen – horfamer Diener!!”
„Tudom én a’ közvéleményt tisztelni, mert vox populi vox dei, – de nem azt, melly felhevült karzatokon itélőleg harsog, vagy Dózsa söpredékeiben, vagy chartista bandákban dühöngő szélvészkint mindent magával sodor; – ámde tisztelem lehető legmagasb forumkint azon megállapodott, kiábrándult civilisatiói közopiniót, melly fölött nincs appellata, ’s mellyhez aránylag a’ leghatalmasb zsarnok sem egyéb, mint gyönge nádszál, mellyet tövéből sodor a’ lenge szellő. – Mindaddig azonban, mig Pozsonyban országgyülést tartunk, ’s már Köpcsénben is alig van a’ postakocsisokon és forspontosokon kivül valaki, ki tudná, hogy van ott valami, mit diaetának hínak, mig Budapesten a’ lakosok 9/10 része is alig tudja, mikor a’ vármegye ülést tart; mig alig létezik honunkban 12 egyed, ki egyetértene, ’s világosan tudná, mit akar, – mindaddig kifejlett, megérlett általános közvéleményrül, ha készakarva a’ nevetség szinpadára állni nem akarunk, biz isten ne peroráljunk igen sujtás- és sallangilag. – Az ’éljen’ vagy ’ne éljen’ tehát nálunk most legalább még nem képviselik a’ nép isteni szavát, hanem legfölebb némelly jóakaróknak megköszöntési vagy nem jóakarók kijelentési szinében áll. – Nincs különben a’ faklyás zene dolgával is, melly egy idő óta divatoz. Én is valék már nem egyszer illy méltánylat tárgya, ’s életem legédesb pillanatihoz tartoznak azon felejthetlen esték, mikor nyilván tapasztalám, hogy egészen félre nem értetem; ámde annyira még soha sem szédelgett fejem, mikép a’ rokonszenv efféle bizonyitásit közvéleményi vagy nemzeti demonstratiónak vehettem volna. – Félre azért minden csalképekkel, ’s hozzuk elvégre tisztába, hogy sem a’ sokaságban, sem a’ népben nem lelendjük azon praesidiumot, melly az igéret földére ki birná kalauzolni a’ magyart, hanem csak ugy remélhetünk sikert, ha olly vezércsillagok után indulunk (’s illyest reméltem, legalább vágytam a’ P. Hirlapban fellelni, mikor keletkezett), mellyek sem a’ nép, sem a’ sokaság még éretlen, zagyva követeléseitől nem vesznek irányt, hanem az elágazó szenvedély ’s nézeteknek adnak irányt. – Olly közvélemény, melly eldöntő lenne, még nálunk nem létezik. Ennek még alakulnia kell. Ámde mi módon fog alakulni? tán ha terroristáink rálármázzák az emberekre, hogy illy közvélemény már létezik? – Én nem hiszem. Nem nép kell ehez, nem sokaság, de ember, ’s nem ollyan ember, ki mindig haboz, mindig remeg, mit mond ez, mit mond az, valljon tapsol, valljon sziszeg e a’ sokaság. – – Hagyjanak ez okból a’ P. Hirlap szerkesztője és társai azon émelygést okozó kaczérkodással fel, mellyel hizelegve a’ hódologva meg nem szünőleg viseltetnek a’ nép ’s fiatalság iránt; – mert kérdem: nem biznak e hazánk kifejtését illetőleg saját magukban többet, mint az éretlen népben, meg a’ felhevült ifjuságban. – Válszoljanak erre őszintén. – Minek hát a’ modestiának azon különös kiállitása, mintha ők csak tolmácsai, személyesitett elvei volnának a’ közakaratnak, nemzeti követelésnek ’s illyféle chinai párduczoknak. Vagy tán saját magukban elég basist nem találnak, hogy magokat még a’ politica mezején is fénybe állithassák, hacsak saját politicai soványságukat egy kis gőzzel ki nem pamutozzák. Aha! tán itt a’ baj. – Szálljanak hát le azon magas politicai szinpadról, mellyre őket sem a’ nép, sem a’ nemzet, sem a’ közvélemény nem állitá, és álljanak elvégre a’ gyakorlati élet mezejére, hol – dicséretükre legyen mondva – épen ma űlik ünnepét egy vajmi szép virágnak (t. i. az iparműkiállitási jutalomosztás ünnepét).
Itt van ideje a’ lépcsőnkinti átalakulást eszközleni, mihez képest alkotmányunk főváza „semmit rólunk nélkülünk” lassankint mind azt felvegye magába, mit erény, hazafiság, becsület, emberiség, sőt a’ jól felfogott saját érdek is parancsol, miszerint Hunnia tág területén egyetlen egy se legyen, ki mondhassa: nekem nincs hazám!! – Ennél tovább terjedni anarchia, innen maradni tespedés.” – –
E’ vallomásra, melly által a’ nemes grófnak egész journalisticai ’s keletnépi táborozása igazán megfoghatlanná válik, – e’ vallomásra azért kérünk különös figyelmet, mert ismét csudálatos feledékenységgel, vagy – ha ugy tetszik – következetességgel a’ „semmit rólunk nélkülünk” után a’ nemes gróf ezeket vetvén közbe: „illy műtételre valamint az ifjuságot in corpore, ugy a’ népet is tömegben teljességgel incompetensnek tartom” – – nyomban igy kiált föl: „Mindent a’ népért, de semmit általa”!! – ’s ez aztán a’ gyönyörű „semmit rólunk nélkülünk!!”
Végezetül a’ nemes gróf imigy sohajt föl: „tegyük le a’ haza oltárára a’ handabandát, meg a’ figurát” (melly tanácsot – mint figura docet – igen jó volna a’ nemes grófnak példával oktatnia); továbbá a’ koldusbotra induló magyarnak illusióiért tartalékkincstárából cserekép négy dolgot mutat ki, mint ollyakat, miken egészséges nemzet kifejlésének alapja sarkalhatnék, ugymint: 1) a’ legitimitást; 2) tiszteletre gerjesztő alkotmányunkat (mindkettő jó tanács, csakhogy egyrészt már mindenki által ismert, másrészt igy, minden alkalmazás nélkül mondva, hasonló Hercules sarujához); 3) vérünknek zománczát (mit senki sem ért); 4) megtöri a’ kis számu hellen bors a’ számtalan persa borsót (mit itt ’s igy ismét senki sem ért); ’s ujolag kérdvén: „minek hát a’ sok handabanda, meg a’ nem kevesb figura?” (bizony minek!!) épületes czikkét azzal végzi, hogy „a’ P. Hirlap szerkesztője jövendőben csak saját nevében dicsérje vagy sujtsa a’ nemes grófot, mert őt (a’ P. H. szerkesztőjét t. i.) sem az ifjuság, sem a’ nép, sem a’ nemzet megbizottjának, vagy épen plenipotentiariusának el nem ismeri, mig ebbeli credentionalisát a’ nemes gróf előtt szigorún ki nem fogja mutani.”
* * *
Eddig a’ nemes gróf. ’S most kérdjjük: ha mindent, mi e’ czikkben van, bókszerűn igenlünk, vagy határozottan tagadunk, mozdult e általa „a’ csökönyös mozdulatlanságra korbácsolt hazai életkérdések” valamellyike csak egy hajszálnyira is? megtudjuk e, ki az, ki istentől különös felhatalmazó levelet nyert e’ nép ügyeit kirekesztőleg kezelni, ’s mindent a’ népért tenni, miután ennek magáról (mint mondatik) még csak gondolkozni sem competentiája? – vagy megtudjuk a’ gyakori élet szószólójától, kinek minden időpazarlás, a’ mi nem cselekedet, – megtudjuk e a’ teendők sorát, irányát? mi történjék az ősiséggel, majoratusokkal, megyei ’s országos házi adóval, kir. városokkal? közköltségen vagy századbéri kezeskedés mellett épittessenek e a’ vasutak? ’stb. Mi mindezekből semmit sem látunk, hanem látjuk váll megől felhőkből lenézve azon népnek közszellemét, mellynek a’ nemes gróf is tagja (minthogy nem kormány), és látjuk a’ mesék közé számitva a’ közvéleményt azon népnél, melly mégis alkotmányos nép, mellynek életkérdésein tehát annak közvéleménye nélkül sem gr. Széchenyi István, sem senki e’ világon nem mozdithat egy hajszálnyit is jog- ’s törvényszerűn. – De mondjuk hát: jó, igaz – nincs közvélemény – ’s aztán?
Mi adott hát a’ grófnak ezen korszerű (?) ömlengésre okot? most, midőn az országgyülés közelegvén, az általa olly kimondhatlanul gyülölt P. Hirlap mindinkább a’ korszerű specialitások körül öszpontositja fejtegetéseit, ’s mellyben (ha emlékezetünk nem csal) legalább féléve már, hogy az „ifju óriás”-ról (de szintugy specialitásra vonva) utólszor szó vala. (Lásd P. H. 165. sz.) – Ok nincs, hacsak nem a’ „Kelet Népe” folytatását van most szerencsénk (a’ „Mult és Jelen”-ben talán? nem, – hanem) a’ napi tárgyaknak szánt Jelenkorban olvasni, nevezetesen a’ nemes gróf kis fiacskája tán épen a’ 165-ik számot húzta ki. – – Azonban ha okot nem tudunk is, megmondhatjuk az alkalmat. A’ nemes gróf academiai beszédében többek közt igen szépen festé a’ szelid erkölcs ’s civilisatio istenerejét. – Beszéde illy szép helyeinél hangos éljenkiáltás tölté el a’ teremet. – És jött a’ német szinházi botrány; ’s mi azt mondók: ha ezt az ifjuság követte volna el, nem ismernénk azon nemzedékre, melly gr. Széchenyi István ur beszédének azon részeit kitörő lelkesedéssel igenlé, mellyek a’ civilisatioról szóllottak. – E’ szavak: ’azon részeit’, a’ grófot – ugy tetszik – megbántották, és kiszemelte a’ 11 betűt, és irt reá egy ívnyi dissertatiót supereo: hogy az éljenző tömeg nem birhat olly itélőtehetséggel, melly a’ jót a’ rosztól egy hallásra ekkint elszemelje. – Méltóztassék a’ nemes gróf magát megnyugtatni; – őszinte tanuságot teszünk, hogy a’ nemes gróf beszédének nemcsak azon részeit tapsolta meg a’ ’lángkeblű nemzedék’, hanem megtapsolt szemelés ’s válogatás nélkül minden nagy szavakat, minden chinai párduczokat; min mi azonban részünkről fel nem akadánk; mert hiszen a’ magyar academia ülésében szólott azon gr. Széchenyi István, ki nélkül magyar academia nem volna. – Ha tehát mi az éljenek csak azon részeire hivatkozánk, mik a’ civilisatiónak hangzottak, csak azért tevők, mivel a’ kérdéses alkalomnál csak a’ civilisatióról ’s nem másról szólottunk. – ’S most a’ kérdésekre száraz röviden:
1) Hiszen e: „hogy a’ nagy publicumnak ’s kivált a’ karzatoknak tetszése, vagy nem tetszése igaz birálat?” – Felelet: Azt, hogy minden birálat melly a’ karzatokról hangzik, csak ezért mert onnan hangzik, már ipso facto igaz birálat, egyáltalában nem hiszem; mert a’ mint gr. Széchenyi István ur tévedhet birálatában, mivel ember: ugy azok is, kik a’ karzatról birálnak, mivel emberek; – ámde azt sem hiszem, hogy minden birálat, melly a’ karzatokról hangzik, csak azért, mert onnan hangzik, már ipso facto igaz birálat NE legyen. – Egyébiránt a’ grófnak e’ részbeni egész harcza, szélmalomharcz; mert tagadom, hogy valaha életemben akár a’ P. Hirlap hasábjain irásban, akár közgyüléseken szóval, a’ karzatok birálatával valaha kaczérkodtam volna. – Ez nem szokásom; valamint, hiszem, azon emberek sorába „kik mindig haboznak, mindig remegnek, mit mond ez, mit mond amaz” – még ellenségeim sem állitandnak; – mert lám még attól sem remegnek, hogy gr. Széchenyi István mit mond; – az olvasó közönség pedig tudja, hogy annyi gyülöletességnek, annyi rágalomnak, annyi sárral-dobálásnak ember nincs kitéve e’ honban, – mint én; – de azért remegni még senki sem látott, sem leriasztva látni nem fog az ösvényről, mellyen hogy sok tövis szurja lábamat, ’s örömvirággal ritkán 74találkozom, mindenki elhiheti. – Minek hát a’ gróftól én ellenemben e’ szélmalomharcz?
2) Hiszem e: „hogy a’ népben, ’s kivált a’ fiatalságban volna a’ legjobb legélesb ’s legmeszszelátóbb itélő tehetség?” – Általában véve nem hiszem; azt azonban hiszem, hogy egyik kornak fiatalsága jobban itélhet, mint másiknak öregsége; ’s hogy valamint abból, miszerint valaki öreg, vagy a’ zöld asztalhoz „született”, épen nem következik, hogy éles itélő tehetséggel bir, ugy abból, miszerint valaki ifju, vagy pedig csak a’ karzatra született, teljeséggel nem következik, hogy itélő tehetséggel nem bir. – Hiszem továbbá, hogy a’ gróf igazat szólt, midőn „Világ”-a XXVI–XXVII. lapján ezeket mondja: „nagy eszünkön is kitehetnek a’ fiatalbak” – „ne legyen gondunk a’ mondó esztendeire, hanem arra, mit mond, ’s mi czélból,” mert „azon szójárás: ő még iskolába járt, midőn én már ezredes, itélőmester, alispán voltam, ’s most ő akar tanitni, ’stb. – okos ember szájában nem jól hangzik.” –
Egyébiránt azt tudom, hogy a’ nép itéletében gyakran tévedhet, ’s hogy Krisztus urunkat is minoritásban hagyá Barabás ellenében; ’s azért nyomorult gyávának tartom, ki magát tagadja meg, hogy a’ nép itéletének hizelegjen; – de azt is tudom, hogy a’ nép, tévedjen bár itéletében, de itél; ’s Krisztus urunknak halni kellett, mert a’ nép őt minoritásban hagyta Barabás ellenében; ’s azért a’ kevélység legnagyobb tévedésének hinném, ha valaki a’ nép itéletével nem-gondolást affectálna; – ellenben bölcseségnek tartom azon ügyekezni, hogy mit egyes értelmes ember, becsületes szándokkal a’ közre nézve jónak hiszen, az a’ közönség helyeslését megnyerje; mert – alkotmányos országban, az alkotmányos nép akaratja nélkül, azt még csak nem is boldogithatjuk. – És igy kár a’ nemes grófnak közvéleményrei hivatkozásunkat chinai párduczoknak gunyolni; – mi soha sem mondánk jónak, igaznak valamit csak azért, mert a’ közvélemény mellette nyilatkozott; hanem mindig örültünk, nagy nyereségnek, sőt a’ süker nélkülözhetlen föltételének ismertük, ha okunk volt hinni, hogy azt, a’ minek joságát, igazságát, tanácsosságát okokkal bebizonyitni képesek valánk, a’ közvélemény is helyesli. – Illy értelemben szoktunk hivatkozni a’ közvéleményre, népigényre, nemzetre ’stb., – másban soha sem; ’s a’ ki ezeket illy értelemben is megveti, az nem tudjuk mit akar, hacsak autocrator lenni nem akar. – Hatalmas szerep! de nem Magyarországra való; ’s azt, hogy Magyarhonban vagyunk, még annak sem kellene felejteni, a’ kinek e’ hatalmas szerepre hajlama van. – Emlékezzék a’ nemes gróf arra, mit Bentham-ban bizonyosan olvasott: „Ha a’ törvényhozó nem tartja is jónak a’ sokaság véleményét, – respectálja, mivel erős. Ha vele nincs, ugy ellene van; ha leghatalmasabb szövetsége nem, ugy legrettentőbb ellensége.” ’S ép azért – kár ugyan szemünkre vetni, hogy a’ néptől ’s fiatalságtól vezettetni hagyjuk magunkat – mert ez légből merített alaptalan vád; – de
3) Ha azt kérdi a’ nemes gróf; „nem bizunk e hazánk kifejtését illetőleg magunkban többet, mint a’ népben?” határozottan azt mondjuk: hogy „NEM”, mert a’ nép nélkülünk igen ellehet; de nem csak mi, hanem a’ nemes gróf sem képes a’ közügyeken mozditást tenni, ha a’ közvélemény vele egyet nem ért. – Igen, de
4) A’ nemes gróf azt mondja: e’ honban közvélemény nincs. – Mi azt mondjuk: „van”; ’s a’ ki tagadja, kérjük: nézzen, lásson, ’s meg fog győződni. – E’ thesist nem kell bizonyítani. – Ha valaki authoritást kiván bizonyitványul, ugy gróf Széchenyi István ur ellen gróf Széchenyi István urat idézzük. Még mult nov. 27-kén maga elismeré, hogy van közvélemény; ’s arról, hogy ennek tanácsosb engedelmeskedni, mint parancsolni akarni, már 10 év óta irot oktató szavait birja a’ hálás közönség. – E’ részben azonban a’ nemes gróf gondolkozása – ugy látszik – habozásnak indult; ’s mi e’ fölött teljességgel nem csodálkozunk, mert nekünk ugy látszik, hogy a’ nemes gróf honunkat, minő az most, egyáltalában nem ismeri; különben mikint mondhatná, hogy mig Pozsonyban országgyülés van, már Köpcsényben azt sem tudják, van e ott valami, mit diaetának hínak!! – ’s ezt Magyarországról mondja, hol, ha Pozsonyban diaeta van, az országban 52 fiók-diaeta van!! – – – Vagy talán azon népet érti, melly az alkotmányból ki van rekesztve? mellyről nélküle határozunk? ha igen, minek e’ szélmalomharcz? minek vádolni a’ Pesti Hirlapot, hogy e’ néppel kaczérkodik, melly ugy a’ közdolgokról, mint a’ Pesti hirlap kaczérkodásáról semmit sem tud?! – Ezek, nemes gróf! igazán a’ chinai párduczok, ez az igazi handabanda, meg nem kevesb figura, valamint általában az is, hogy a’ nemes gróf, ki az irást olly kimondhatlan időpazarlásnak tartja, illy harczot indít a’ nyomorult Pesti Hirlap ellen, melly „már kifáradt, bekanyarodni ügyekszik, mellyel a’ közönség már ad nauseam van, melly csak kaczajt, csak szánakozást gerjeszt” ’stb. – – minek e’ szalmaszár ellen a’ roppand dorong? – Mondhatlanul fájlaljuk, hogy a’ nemes gróf, mióta saját vallomása szerint minden combinatióból kiforgatva hiszi magát, örökös következetlenségekbe kénytelen esni; egyik sorában azt mondja: hogy a’ nép itélő tehetséggel nem bir; a’ másikban nyomban azt állitja: hogy a’ népet már mystificálni ’s elszédítgetni nem lehet; – egyik sorában azt állitja: hogy a’ „semmit rólunk nélkülünk” elvet honunk minden lakosára ki kell terjeszteni; másikban, hogy semmit a’ nép által. – Ha ez igy megyen, valóban nem leszünk képesek, a’ nemes gróf előadásaiból gondolkozása irányát kivenni, ’s igy követni sem. – Különösen sajnáljuk pedig, ha egy alkotmányos nép tagjától azt halljuk, hogy semmit a’ nép által. – Ezt – jól vagy roszul mindegy – csak olly hatalom mondhatja, melly a’ népen kivül áll, tehát a’ kormány. – Más nem. Más mindenki csak annyiban valaki a’ honban, a’ mennyiben a’ népnek tagja; – mert a’ nép nem abstract fogalom, hanem egyének aggregatuma, – olly öszveg, mellybe a’ nemes gróf is tartozik. – A’ kijelentett isolálás tehát képtelenség; minden esetre csak absolut monarchát illet; alkotmányos polgárt soha sem. –
Még sokat, igen sokat lehetne, kellene talán felelni; de hiszen erre alkalmasint lesz alkalom, ha a’ nemes gróf föltett kérdéseire adott válaszainkkal meg nem elégednék. – Most minden további taglalat helyett berekesztésül ide irjuk egy tisztelt barátunk e’ napokban kapott levelének ime’ sorait:
„Vannak egyének, kiknek tettleges munkálódásai, eredménydús fáradozásai, a’ hazafiak kész háláját érdemlik és megnyerik, kiknek tehát semminemű álnokság, gyanusitás, igazságtalanság vagy bármelly ellenséges elem csak egy mákszemnyit sem árthat; de ha ezek önmaguk helyezik magukat kivül századukon, kortársaikat lenézik, a’ népet valamelly életműtlen anyagnak tartják, csak hatalmas karjaik (= önkény) által életre viradhatónak, oh! ekkor önmagok tiporják az ember legbecsesb kincsét, földi mennyországát; felebarátainak, honfitársainak, atyafiainak tiszteletét, bizodalmát, szeretetét. – E’ jelenettől elfordul a’ nemzet geniusa, ’s az esésen fájdalmas könyeket hullat.”
