Gömör.
Gömör.
Jan. 25. Mi a’ törvénykezések első hetében – legalább egy pár nap – közgyülést, egyszersmind fenyitőtörvényszéket is szoktunk tartani; melly szabály azon panaszt szülte, hogy az ugynevezett fixumok, mellyek már ugysem sokat érnek, még inkább csökkentetnek. Egyébiránt, hogy a’ fixumok már ugysem sokat érnek, sok tekintetben el lehet mondani. A’ hiteltörvények, mind a’ mellett, hogy sok a’ panasz ellenök, azonkivül hogy a’ solennis pörök számát tetemesen leolvaszták, meg is unták az avas formákat. Számtalan a’ szóbeli pör, mellyek közül sok igen is betű szerint, sok ismét igen fontolva teljesittetik. Mind ez in ultima analysi oda megy ki, hogy a’ tömérdek teendők, az előlegesen teendők sorából, az állandó törvényszékek fölállítása és az egész törvénykezési rendszer gyökeres javitása skáig már ki nem hagyathatik. – Illyen közgyülés volt a’ januar. 11-kei, mellynek nevezetesebb eredményei ezek voltak: 1) Felolvastatott J.– P.– ág. hitvallású tiszai superintendens urnak mult évi dec. 19-kéről kelt ’s Gömör megye RReihez intézett terjedelmes apologiája, – mellyben – miután az, a’ megyei bizottság eljárást sem várva be terjesztetett a’ törvényhatóság elibe – a’ dolog valódi fekvését valahára föltüntető, és vagy a’ panasz alaptalanságáról meggyőző, vagy a’ ténynek mibenlétét őszintén föltáró fölvilágosítás után, a’ törvényesen teendők fonálát reménylők sokan föllelhetni. – Mennyiben valósult? ’s valósulhatotte? – ezen várakozásunk, a’ levél tartalmából, mellynek főbb vonásait ’s elveit – mellyeken, mint sarkon, az egész forogni látszik – ezennel kiemelem, ki fog tetszeni. – Mindenek előtt fájdalmasan veszi a’ nyilatkozó a’ megye határozatát, azért: „hogy kihallgattatása ’s a’ vizsgálat megtétele előtt már is vétkesnek, minden alapos adatok nélkül a’ legnagyobb bűnökkel terheltnek, adott szava megszegőjének, törvény, nemzetiség és közcsendesség elleni mozgalmak és merények ébresztőjének, szóval a’ haza legroszabb ’s legveszedelmesebb polgárának, ’s mint illyen, semmi tiszteletet, becsületet és bizalmat nem érdemlőnek bélyegeztetett, a’ haza és világ előtt kikiáltatott.” – Ezen – szóról szóra fölhivott – szavakra legelőször is azt jegyzem meg, hogy itt a’ nyilatkozó nem mindenütt a’ megyei határozat szavaival él; ilyenek ezek: „a’ legnagyobb bünökkel terhelt, a’ haza legroszabb ’s legveszedelmesebb polgára.” – A’ mi pedig azon panaszát illeti, hogy kihallgattatása és vizsgálat előtt mondatott ki rá a’ „vétkes”: ezt csak akkor mondhatná talán, ha az inditvány ugy a’ mint a’ határozatban kitétetik, ’s igaz sokak által azért, mert köztudomásra lévő tény hozatott szőnyegre, pártoltatott – végzésbe is ment volna; de miután a’ RR. többsége a’ „nemo nisi legitime citatus et juris ordine convictus” ’stb. sarkalatos elvet követve, előbb rendszeres nyomozást rendelt, és csk azután kivánt e tárgyban törvényesen intézkedni, a’ panasz alaptalansága önkényt föltünik; sőt miután a’ nyilatkozó maga elismeri, hogy a’ vád alapját tevő tény „legnagyobb bűn” – ’s az illy vádlott „a’ haza legrosszabb, legveszedelmesebb polgára,” – hogy (a’ határozat szavaival élve) az annyira elhatalmazott nemzetiség elleni törekvések inditóit, az elkövetett törvénytelen mozgalmak ébresztőit kinyomozni, fölfedezni a’ megye RReinek törvényes kötelességökben állott, arról önkényt meggyőződhetik. – De menjünk az apologia magkövére. Ama’ közhiedelmet, miszerint a’ nyilatkozó a’ magyar nyelv virágzása ’s terjedése gátlójának tartatik, megczáfolandó, czélszerűnek tartja e’ részbeni érzelmeit ’s gondolkodásmódját kijelenteni. „Kimondhatlan örömmel néztem – u. m. – hogy országnagyaink, kik hajdan a’ francz, angol és más külföldi nyelveket müvelve, hazájok egyik fő nyelvén (e’ szerint több, még pedig főnyelvei vannak az országnagyok hazájának?) alig tudtak szólni, most már az ország dolgairól magyar nyelven tanácskoznak, több fényes társaságokban kijelentém az iránti örömemet, nemcsak, de minden nyelv, mint az emberiség legfőbb kincse és jelleme iránt tisztelettel és szeretettel viseltetve, főképen a’ magyar, mint hazánk egyik fő nemzete (és igy nem csak nyelv, de több, még pedig főnemzet is van a’ magyar hazában?) nyelvének isméretét hasznosnak, szükségesnek ’s körülményekhez képest, miután az diplomaticai polczra emeltetett, nélkülözhetlennek tekintve, annak virágzását, sőt korlátok közti terjedését is mind magány-, mind közéletpályámon a’ lehetőségig elősegítem, ’s azt a’ mennyire korom ’s hivatalos foglalatosságaim engedik, magam is müvelem.” (Kérem: ne szánják önök hasábjaikat, ha kevéssé többet idézek fel ezen hosszú levélből, mint a’ napi renden lévő tárgyak halmaza engedné; mert ugyis az panaszuk, hogy a’ hirlapok, mellyek iránt különben iszonynyal viseltetnek, mentségeiket föl nem veszik. Nem akarom terhelni, de azt a’ vádat sem magamra venni, hogy csonkán és félszegen és igy részrehajlólag közlöttem.) „Adatokul hozza fel az 1841-ik évben Rozsnyón tartatott egyházkerületi gyülésben beadott, de akkor az idő zűke miatt olvasatlanul maradt nyilatkozatát, ugyszinte azon év végén minden esperességekhez szétküldözött latin körlevelét, mellyben a’ „törvényalkotta országos nyelv”-nek a’ tanodákban leendő tanitását hivatalosan ajánlotta, nemkülönben a’ tanitási rendszernek zay-ugróczoni kidolgozása alkalmával az illetőkhöz küldött azon utasitását, hogy a’ magyar nyelvnek a’ magyar főbb tanodákban leendő behozatalát ne ellenezzék. – Midőn egy részről ezeket tevé, nem nézheté más részről közönyös szemmel, mikép egyesek a’ jogok és jogok közti határvonallal nem gondolva, a’ magyar nyelvet minden áron, sőt a’ vallás rovására is terjeszteni, – a’ sz. egyházat nyelviskolává lealacsonyítani, ’s igy milliókat hitökben megtántorítani törekesznek, ollyanok – kik vagy maguk vallással nem bírnak, vagy mások lelki nyugalmára vészes experimentumokat tenni ohajtanak. – Következik a’ levél doctrinair része, mellyben a’ RR. a’ következő országtudományi elvre emlékeztetnek: miszerint a’ józan országlással össze nem fér a’ hasonéletre jogositott szomszéd érdekek, bármennyire tisztelendő érdek miatti elnyomása, szokások eltörlése a’ szenvedelmeket felizgatja, mennyivel inkább, elidegenithetetlen jogok megtámadása? – Illy jogaik támadtattak meg egyszerre azon polgároknak, kiknek a’ nyilatkozó egyházi tőnöke, u. m. anyanyelvök és vallásuk szabadsága. Nevezhetne – ugy mond – egyházakat, hol az istentisztelet magyar nyelveni tanitása erővel hozatott be, vagy behozatni kivántatott, hol a’ megzavart békét hatósági erővel kellett helyreállitani; nevezhetne helyeket, hol a’ szláv istentisztelet kiküszöbölése ’s igy a’ nép systematicus magyarositása mathematicai calculus szerint terveztetett. De mind ezeket elhallgatja, nem kimélésből, hanem azért, mert köztudomásu dolgok, és azért, mert ezt több, minden kifogások felett álló férfiak, mint gr. Széchenyi István Keletnépében, és Kossuth a’ 184-ik számú P. H.-ban roszalják.” – Sokkal czélszerűbb lett volna azonban megnevezni törvényhatóság előtt azon eseteket – ha ugyan vannak ollyanok – mellyekben a’ jogok (– de jogok!! –) bárki által elnyomatni czéloztattak; mert ámbár a’ nyilatkozó ezeket köztudomásuaknak mondja, illy eseteket nálunk senki nem tud, hanem szokásuk már ezen uraknak egyes eseteket, de megnevezés és bizonyitás nélkül felhozni, ’s azokból átalános panaszt alakítani. Köztörvényhatóság előtt – melly valamint a’ törvényeknek őre, ugy az áthágóknak szigorú megboszulója – büntényeket emlegetni és föl nem fedezni, hunyoritás a’ bűnre. – Hát még a’ „magyar academia körüli” beszédből milly éles fegyvereket fordítnak majd ellenünk? – Jön aztán a’ bécsi legatio. Ezt szükséges és törvényes lépésnek nyilatkoztatja, mert védelmeik a’ hirlapokba be nem fogadtatván, kénytelenk valának magukat a’ panslavismus vádja alól ezen az uton kitisztitani. Mind ezek által tökéletesen igazolva lenni hiszi azt, mikép sem a’ törvény ellen nem vétett, sem adott szavát meg nem szegé, mert soha sem szegődött a’ tulságos buzgalom zászlója alá. Ezeknél fogva ártatlanságát jegyzőkönyvileg komondatni ’s a’ vizsgálatot megszüntetni kéri, annál inkább, mert a’ dolog ő felsége előtt van, ki ha azokat, mellyek a’ megyei határozásban foglaltatnak, tapasztalta volna, el nem mulasztaná azokat megvizsgáltatni ’s megfenyittetni. – A’ RRet ezen nyilatkozat előbbi végzésöktőli elállásra semmikép sem birhatván, sőt miután abban részint olly elveket láttak elhintve, mellyek törvényeinkkel ’s ősi alkotmányunkkal meg nem férhetnek, mint például a’ „több fő nemzet” ’stb, részint olly állitásokat, mellyek a’ felvilágositást méginkább igénylik, azt az e’ tárgyban kiküldött biztosságnak olly utasítással adák ki, hogy a’ martiusi évnegyedes gyülésre eddigi munkálata sükerét beadni el ne mulaszsza. – Van még egy elv ugy ezen nyilatkozatban mint mellékleteiben elhintve, mellyet érintetlenül szinte nem hagyhatok. – Erényül látszanak felhozni ezen urak azt, hogy a’ törvénynek, melly a’ magyar nyelvet diplomaticai polczra emelte, engedelmeskedni ’s annak szoros korláti közt működni kivánnak. De azt, hogy ezen törvény alapját méltányosnak igazságosnak valaha elismerték volna, – azt tőlök soha sem hallhatni. Már pedig a’ hozott törvénynek engedelmeskedni, nem érdem, nem erény, hanem polgári kötelesség. Azon méltányosság, mellyel a’ törvényhozó test ’s a’ törvényhatóságok az idegen ajkú polgárok iránt viseltetnek, méltán igényelheti ama’ viszonosságot, miszerint ugy az eddig már meghozott törvénynek, mint a’ nemzet felvilágosított irányának alapját is már valahára méltányosnak, igazságosnak és jogszerűnek ismerjék el. Ennek a’ különbségnek meg kell lenni a’ zsarnoki parancs és alkotmányos törvény iránti engedelmesség közt. Gyanusítani nem akarok; de hogy azokról, kik Magyarhonban több fő nemzeteket emlegetnek, coordinált jogokról álmodoznak, – ha ezt nem tudatlanságból, hanem meggyőződésből 83teszik*, – hogyan lehessen ezt reményleni? nem tudom. Nagyon szeretnek ezen urak gróf Széchenyi Istvánra támaszkodni. Természetesen mióta a’ gróf e’ tárgyban elszigetelt állásban van. Mert hogy azon kérdésben, mellyről én most szólok, ti. i. a’ törvény alapjára nézve, a’ szigeten kivül menedékök nincs, bizonyitják a’ grófnak országgyülési nyilatkozatai, különösen a’ 1839-ik év nov. 11-kén tartatott vegyes országos ülésben a’ magyar nyelv tárgyábani k. k. leirat felolvasásakor a’ nemzetiség diadalának érzetétől áthatott kebellel tartott beszéde, midőn a’ czimek legnagyobbikával ekkép szólitá meg a’ hont: „Felséges haza! Elérted azon örömnapot, mellyen a’ nemzetiség egyenes utja előtted fölnyittatott, – olly nap ez, mellyet méltó törvénykönyvünkbe iktatni; azért, hogy igen tisztelt elnökünk emléke az által örökíttessék” ’stb. – 2) Egy tbiránk által fölfedeztetvén a’ közgyülés szinte előtt, mikép a’ nagyrőczei ág. hitvallásuak templomában egy ifju papjelölt a’ hitszónoki székről egyenesen nemzetiségünk ellen irányzott beszédet tartott: járásbeli szolgabiránk által a’ merény nyomoztatni ’s eredménye minélelőbb előterjesztetni rendeltetett. – 3) Bende Károlynak az ág. hitv. elemi iskolák számára készített „Magyarnyelv vezére” – átnézés ’s véleményadás végett a’ nemzetiség terjesztésével foglalatoskodó választmánynak adatott ki. – 4) Főpénztárnokaink is most számoltak egy évi sáfárkodásukról. Házi főpénztárnokunkban a’ tisztviselői kar legrégibb tagját tiszteljük. Ő egy gömöri Talleyrand, ki valamint amaz minden kormánynak, ugy ő minden tisztválasztásnak kedvét megnyerte. A’ hadi főpénztárnokban – ki a’ főügyészi hivatalt 3 évig viselte – egy pontos, serény és szilárd hivatalnokot tüntethetek fel. Hiv sáfárságuk jegyzőkönyvileg el lön ismerve. – 5) Egy ág. hitv. tanuló külföldi utlevél kieszközléseért folyamodván, miután nem rég hozatott azon határozatunknak, miszerint a’ gondolkozásmód rovatába a’ nemzetiség iránt tapasztalt érzelmei is megemlittessenek, a’ lemutatott bizonyitványok által elég nem tétetett, a’ folyamodó ennek kipótolására utasittatott. Az inditvány, mellyet akkor közlöttem, mikor tétetett, köztetszést nyert: mégis midőn az első eset magát előadta, nem akarák sokan figyelembe venni, sőt volt, ki abban szenvedélyt ’s ingerültséget látott. – 6) Az országos utasítások tárgyábani biztosi munkálat martiusi negyedes közgyülésünk második napján, t. i. azon hó 14-kén fog fölvétetni, mi általános körlevél által fog közhirré tétetni. –
Nem tudatlanságból, hanem csak puszta literariai buzgalomból!! avvagy nem hallottuk e a’ mult general conventen egy igen tudós urtól, hogy a’ tótok nyelvüknek a’ magyarral aequaliajura!! követelnek; ’s nem ez adott e alkalmat azon visszatorló kérdésre: hogy valljon kié e’ hon? ’s a’ magyar talán hontalanul áll a’ Kárpát bérczein, hogy alkudoznia kelljen, nem tudom én kivel a’ fölött, hogy mennyi joggal birjon e’ honban, mellynek birtokát egy évezred historiai joga szentelte föl. –
Szerk.
Bodon Ábrahám
