Polemia.
Polemia.
Gróf Széchenyi István ur immár IX végetlen czikket iktatott a’ Jelenkorba illy czím alatt: „Wesselényi és Kossuth”. Ezen IX czikk tartalmát azon fonalak szerint, mellyek rajtuk végigvonulnak, egy politicai vegykém hat elemre oszlathatja föl. Egyik elem: önapotheosis; 2-ik körülményismeret nélküli meddő lamentatio; 3-ik: magával ezerszer ellenkező handabanda, meg nem kevesb figura, mellyre a’ szerfölött boszús ingerültség néha egy kis rabulisticai színt is ölt; 4-ik: személyeskedés; 5-ik: loyolasticus törekvés, ellenünk már nemcsak mindent a’ mi hatalom, hanem még legmeghittebb barátaink kisded körét is feluszítani, felzudítani fellázítani; 6-ik: piszkolódás.
Siralmas sorsa az emberi gyarlóságnak, ha egy férfiu, minő gr. Széchenyi István, sem képes az emberélet maroknyi napjait átélni a’ nélkül, hogy egy nemzet osztatlan tiszteletével környezett pályája délutánján, illy harczra ’s annak illy fegyverekkeli vivására tévedne. – A’ Pesti Hirlap szerkesztőjét elnyomni sikerülhet a’ nemes grófnak, munkásságát elzsibbasztani még könnyebben; mert erre semmi sem kell, mint sem jobbra, sem balra nem ügyelve, makacsul csak rémet! rémet! rémet! kiabálni, ’s lesz, ki az irótollat elvágja. – Ez – mondám – sikerülhet a’ méltóságos grófnak, ’s lehet, hogy a’ Pesti Hirlap szerkesztője kényszerülve lehetend az irótoll zajos örömtelen fáradalmait, az eke szarvának békes munkakörével fölcserélni; de hogy gr. Széchenyi István ur illy harczczal, ’s illy fegyverekkel vívottal, azon vezérszerepet nehezen nyeri vissza, mellyel e’ nemzet bizodalma őt megajándékozá, ’s mellyet – ha igaz, hogy (a’ mint maga mondja) hitelét mind fent, mind alant elveszté – a’ nemes gróftól senki el nem vett, sőt senki még csak nem is ellenzett, hanem csak ő maga szenvedélyes ingerültségében ’s az egész nemzetet összesen és egyenkint lelketlen játékkövek gyanánt lenéző magasztaltságában könnyelműn eldobott, – hogy, mondom, ezen vezérszerepet illy uton vissza nem igen nyeri, arról meg vagyok győződve.
114Gróf ur előtt hirlapirói pályáján két ösvény van: vagy specialitásokba bocsátkozva véleményt mondani, tanácsot adni a’ napi kérdések iránt; vagy pedig a’ személyeskedés mezején az uszitást, gyanusitást, piszkolódást folytatni. Ha a’ nemes gróf az első ösvényre lép: vagy kénytelen lesz a’ főbb kérdésekre nézve (kivevén talán a’ majoratusok kérdését) a’ Pesti Hirlappal egyetérteni, ’s ekkor ugyancsak nagy politicai itéletmélységet bizonyítana a’ méregteljes harcz, ollyaski ellen, kivel egyetért; – vagy kénytelen lesz azon főkérdésekre nézve is elvileg a’ P. H. ellen nyilatkozni, ’s ekkor apostatává lenne; vagy pedig végre kénytelen lesz, az elveket immel-ámmal pártolva; egész harczát a’ modor ellen intézni, ’s ekkor – – nevetségessé lenne. – A’ nemes gróf ezen dilemma vagyis inkább trilemma kénytelenségét önkénytelenül sejteni látszik, azért választá az uszitások, gyanusitások, személyeskedések, piszkolódások mezejét, ’s hogy legyen mire támaszkodnia, ha valaki mondaná: „Egekért, milly méltatlan fegyver egy Széchenyinél!”, – gúnyos magasztalásokat sző közbe, mellyek a’ személyeskedésnek legkeserűbb bökdösései. – És hogy a’ Pesti Hirlap olvasó közönsége lássa minő fegyverekhez nem nyul a’ nemes gróf, csak hogy személyem ellen mindent feluszithasson, nekem minél több ellenséget szerezhessen, barátaimat tőlem elidegenithesse: egy példát kell idéznem. – Miután itt a’ kevélységnek hizelgve, amott rettegést ébresztgetve, egynél a’ nemes önérzet indulatához, másnál az emberi hiusághoz fordulva, mindent elkövetett, miszerint ellenem nem csak a’ hatalmat és hatalmasokat feluszitsa, nem csak a’ megyéket ’s törvényhatóságokat ellenemi haragra ösztönözze, hanem még tőlem azon politicai vélemény-pártot is elidegenitse, melly elvrokonságnál fogva a’ Pesti Hirlapot organumának fogadá, ’s azt őszinte csatlakozásával hatalmasan gyámolitja: végre még annyira megy (nem vitatom, mi mély itéletű, de bizonynyal egészen szivtelen) tacticájában, hogy még azon kisded körnek baráti viszonyát sem hagyná bántatlanul, melly örömtelen pályám komor óráit egy-két perczenkint földerítgeti. – Á’ mit a’ gróf e’ részben mond, ide megy ki: „A’ Pesti Hirlap szerkesztőjének feje nem roszul van organizálva, baja csak az, hogy – – bolond; de hát mikint lehetett illy fővel magát mégis olly magas paripára felcsigáznia? csak ugy – mond a’ gróf – hogy mindig olly emberekkel társalog, kik lelkileg nagyon alatta állanak.” – – Igy a’ gróf. – És méltóztassék a’ nyájas olvasó átgondolni, minő szivtelenség kell illy tacticához! – mikint számitgat a’ nemes gróf, hogy mégis csak lesz valaki eme’ társalgási körben eléggé gyarló, kinek önérzete ezen alázó gyanusitás ellen felzúdul, ’s vagy boszusan forduland el tőlem, kit lealázására a’ gróf fegyverül használ; vagy pedig oppositióba teendi magát velem, miszerint superioritását bebizonyitsa. – – És tudnia kell a’ nyája olvasónak, mikint a’ hirlapszerkesztés, a’ tömérdek egyesületek, ’s megyei foglalatosságok időmet annyira elfoglalják, hogy alig hiszek embert a’ fővárosban, ki a’ vigalmaktól ’s kedvderitésektől olly távol éljen, ’s a’ társalgás örömeiben olly ritkán részesüljön, mint én; de van egy kisded kör, mellyet hetenkint egy-két perczig látni éltem öröme, mellynek társalgása élv és tanulság; ’s e’ körben férfiak a’ nemzet választottjai, tiszteltjei, szeretettjei, kiktől nem csak illy középszerű lényecske mint én, de maga a’ nemes gróf is igen-igen sokat tanulhatna; – ’s a’ gróf nem türheti a’ gondolatot, hogy ha ő maga dühösen fel van ingerelve ellenem, miért nem haragszanak ezek is? – ’s azért megkisérti, ha nincs e köztük, kit a’ megsértett önérzet, vagy tán a’ megbántott hiuság is tőlem elidegenítene? – Hogy azon férfiak mindenike férfiasságban sokkal magasabban áll, mint sem reá illy tacticácskák hatással lehessenek, nem szükség mondanom, – de hogy minő harcz az, melly még illy fegyvereket is használ, – fegyvereket, minőket legfölebb Machiavel, vagy Fra Paolo Sarpi tanácsai közt találhatnánk? – annak megitélését az olvasó közönségre bizom.
Illy mezőn forogván a’ dolog, arra, a’ mi a’ nemes gróf irataiban uszitás, személyeskedés, piszkolódás és haszontalan „handabanda”, felelgetni soha sem fogok; a’ mint többre becsülöm magamban az embert ’s kivülem a’ drága időt, mintsem hogy a’ „Világ” hirlapi szemléje ’s a’ ’Nemzeti Ujság’ lapvizsgája haszontalan durvaságaira feleselgetnék. – Ha a’ nemes grófnak tetszik ezen uraknak collegájokul felcsapni, vagy épen a’ handabandaságban és személyeskedésben mesterökül felemelkedni: nem az én gondom. – ’S azért előre, ha ugy tetszik, előre nemes gróf, a’ személyeskedések mezején! – mi gyönyörű tér egy Széchenyinek! ’s épen most, midőn az országgyülés kapunk előtt áll! – A’ mi engem illet: semminemü fontos állással nem dicsekhetem, egy igénytelen független polgár ’s (mivel a’ sors ugy akará) egyszersmind hirlapszerkesztő, mint Magyarhonban mások is sokan. – Ha ez állásban valami fontosság van, az nem enyém, hanem azoké, kiknek rokonszenvü gondolkozásuk – melly minden egyes tárgybani vélemény-egyenlőséget koránsem föltételez – a’ P. Hirlapot a’ nemzet egy igen nevezetes részének organuma gyanánt pártfogolja; e’ tekintetben saját érdemem vagy állásomnak fontossága legfölebb annyi, mint a’ horogé, mellyen a’ világitó lámpa függ: – vegyétel le bár, könnyű azt máshova függeszteni. – Állásomnak tehát semmi fontosságot nem tulajdonítok, de ha mégis volna benne valami, a’ mi szót érdemeljen, legyen bár még olly csekélység, jobban gondolom ismerni e’ nemzet lelkületét, mintsem hihetném, hogy azt gúnynyal, invectivákkal, személyeskedésekkel, gyanusitásokkal, piszkolódásokkal meg lehessen dönteni, ha mindjárt egy gr. Széchenyi használja is azokat hozzá nem méltó fegyverekül. – Hogy nem lehet, azt a’ nemes gróf 24 íves „Kelet népe”-vel ’s a’ handabandázó sereg több mint másfél éves folytonos harczának süker-parányiságán tapasztalhatá; – azonban ha csekély állásom ollynemü, hogy azt illy megtámadások által is el lehetne veszíteni: – ugy veszszen, – mert nem érdemes, hogy megtartására szót vesztegessek. – Azért hát csak előre, nemes gróf! előre a’ gyanusitások, személyeskedések mezején, kény és kedv szerint; – én csak kettőről tehetem a’ nemes grófot bizonyossá: egyik az, hogy őt e’ térre követni nem fogom; másik: hogy handabandák által, ha még olly személysértők legyenek is, magamat ’s lapjaimat a’ specialis napi kérdések fejtegetéseitől elvonni senkinek sem sikerülend. Vagy szerkesztek hirlapot ugy, hogy lapjaim legfőb feladata ez legyen; vagy ha ez nem lehet avvagy nem lehetend, nem szerkesztek; – de czivódni, csak hogy czivódjak, mint haragos anyókák szoktak? – ezt nem teszem. – A’ napikérdések körébe vágó némelly specialitásokról más alkalommal.
