Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Mult hetekben egy bizonyos házban gyalázatos botrány adta elő magát, melly szomorú bizonysága annak, miszerint a’ vagyonosabb polgári osztályban is találkoznak egyének, kik müveltség ’s szelidebb emberi érzet hiánya miatt, a’ legembertelenebb durvaságokra képesek vetemedni. A’ velünk igen hiteles tudósitás nyomain közlött rút történet imez: – Az érintett háznak egyik lakója I. – asszony, házi urát bizonyos albérlési kérdések elintézése végett biró elébe idéztetvén, e’ vakmerőségért – mert hogyan is lehet házuri felség sértése nélkül egy házbirtokost megidéztetni ’s törvény elébe állitani?! – a’ házi ur nagyreményű fia szörnyen megharagudott, ’s midőn I.– asszony ügyének tárgyalása végett épen biróhoz menni készülne, amannak szállására berohan, az ajtót elcsukja, ’s I.– asszonyt, leányaival együtt, a’ legbetyárosabb szitkok mellett erősen megtaszigálja, megrugdossa, vérig karmolja és agyba főbe veri egy pár olly izmos tenyérrel, minők a’ hires félszemű óriás – Polyphemusnak sem váltak volna szégyenére. De még ez mind nem elég! Az albérlési kérdések illy rögtöni ’s biró nélkül történt eldöntése után, ezen uj Polyphemus, védetlen, gyönge ellenein kivívott győzelmével be nem érte, hanem pro superabundanti még egy legényt is hivott segélyül, ki a’ nők sikoltásaira véletlenül (?) a’ lakás üvegajtajánál termett. Ezt ökölhősünk a’ szobába ereszti, ’s a’ borzasztó kakasviadal folytatására ingerli, biztatja! A’ nemtelenül lelkesített legény, büszke elszántsággal engedve a’ felhivásnak, I.– asszony egyik leányát hajánál fogva hurczolja ki az udvarba, itt a’ földre veti, lábával tiporja ’s erősen ütlegeli; azután az 50 éves I– asszonyt vevén elő, e’ tehetlen öreget is szinte sárba tiporja, ’s addig veri, mig ennek albérlője által, a’ könnyen megtörténhetett agyonveretéstől is fölemelt bottal nem akadályoztatik. A’ dolog – miután a’ sértett nők az illető hatóságtól elégtételt nem nyerhettek – most egy magas állású személy megbirálásától függ. – – A’ büntetőtörvény kidolgozásával megbizott országos választmány fogházjavitási rendszerének szellemében, ’s korszerü kivánatai szerint, egy nagyszerü tervrajzot készite Cassano József, Pesten lakó olasz architectus. Az ő remek dolgozatában, a’ börtönök elrendezése igen czélszerü, ’s részint az éjszakamerikaiak mintájára, részint eredeti terv után van alkotva. Illyesmit csak magasra képzett műértelem, széles tapasztalás ’s mély, fáradalmas studium idézhet elő. Cassano ur az épitészetnek olly magas müvészi tökélyü mestere, hogy valóban hazánk küldíszének érdekében lehetlen nem ohajtanunk, bár minél szélesb körben nyilnék alkalma, müvészetét honunkban – mellyet már magáénak is fogadott – gyakorlani! Az említett tervrajz szerint a’ fölépitendő fogházak nem igen sokba kerülnének, mi a’ müvész tervének elfogadását szinte ajánlatossá teszi, ’s benne különösen a’ Perkins-féle vizfütés, mint minden eddigi szobafütéseknél olcsóbb és czélszerübb, különös tekintetet érdemel. – Vajha e’ szép terv csak kis ideig maradna papiron, ’s minél hamarabb létesülvén, mostani életölő börtöneinket, az embertelenség ezen kinos poklát, a’ feledés örök homályával borítaná el, ’s idves sikerrel tenné meg javitó hatását! – – Azon ifju ember, ki minapi tudósitásunk szerint, a’ magyar nyelvet saját szótárában csak appendixnek tartja, elnyerte azon hivatalt, mellyért folyamodott, nem annyira nemzetiségünk körül szerzett hazafiui érdemeinek jutalmául, mint inkább annak reményében, hogy – mint ez az illető felsőbbség által megrovólag tudtára is adatott – netalán fiatalkori könnyelmüségből tevén az ismert nemzetellenes irányú nyilatkozatot, jövőre illyesmitől óvakodni fog, ’s a’ magyarságnak nem ellene, de sőt barátja leend. Ugy legyen hát, hogy a’ bor gyöngyhabjakint ne enyészszék el a’ „Fóti dal” lelkes költőjének ezen méltányos kivánata: „Minden ember legyen ember és magyar, a’ kit e’ föld hord ’s egével betakar!” – – E’ napokban bizonyos ur és asszonyság egy külvárosi vendéglőben szállván meg, mindjárt a’ bő estelizés után egész kényelemmel lefeküdtek. Reggel azonban csak hült helyöket lehete találni. Ez ingyen-utazók a’ potomra felfogadott chambre ŕ coucherból a’ fogadós csinos ágynemüivel együtt már hajnalban elszöktek. – Nemkülönben van itt egy ragadozó faja az arszlánoknak, kikre sok panasz hallatszik a’ miatt, hogy kivált most farsangon a’ redoutépület népes éttermeiben igen jól esznek és isznak, de fizetésre kerülvén a’ dolog, a’ sok különféle parancs által megzavart garçonok figyelmét kijátszák, ’s a’ helyet, hogy erszényeiket megoldanák, annak idejében a’ sokaság közül ügyesen elosonnak. Kölcsön fejében igy calja egy ember a’ másikat, ’s némellyek – hihetőleg Shakespeare embergyülőlő Timonának állitását követve, – igy hálálják meg igen-igen bőkezü, minden önzéstől ment fővárosi német fogadósaink szives vendégszeretetét! – – Minap egy falusi gazdaember fővárosunkba érkezvén, ügyvéd barátja illy elmés szavakkal hivá őt Vieuxtemps hegedüvirtuóz hangversenyébe: „Jőjön barátom, a’ pusztán ugy is elég báránybégést hallott, most hát azt hallgassa meg, hogy szol a’ béle!” – – A’ Regélő mult számában egy különös magyar ruhás kép közölteték, mellynek érdekes magyarázatából örömmel értők meg: hogy a’ kép ama’ három előkelő törököt ábrázolja, kik taval fővárosunkon a’ bécsi török követséggel átutazván, a’ Regélőben közlött minta szerint Kostyál Ádám urnál készittették és viselték általuk igen megkedvelt nemzeti öltözetünket, melly magának a’ török szultánnak is annyira megtetszett, hogy legujabban szinte Kostyálnál rendelt meg saját számára egy igen díszes magyar öltözetet. – Hejh! a’ mult századokban esett volna csak jól illyféle török sympathiákat tapasztalnunk; de akkor ők vetköztettek ki minket nemzeti ruháinkból, még az erdélyi fejdelmeket is saját turbán- és kaftánjok alá bujtaták; – most pedig, lássa az ember, nézze a’ magyar ember! – a’ török, keleti vérrokonunk kezdi viselni nemzeti öltözetünket, midőn már minmagunk elhagytuk azt, ’s a’ költőkint „rút idegennel cseréltük föl.” Igy változik minden az ég alatt! – – Nem kevesbbé érdekes Garaynak a’ föntebbihez mellékelt ama’ tudósitása: miszerint a’ Regélőnek Konstantinápolyban is van magyar előfizetője. Lám! hova nem terjeszti ki már szárnyait a’ magyarság geniusa, melly eddigelé nagyobbára csak a’ honi tüzhely önmagában emésztődő lángjai ’s tömérdek hamva és füstje körül mintegy fuldokolva repkedett! – De van nekünk egy idegen büzű chineser lapunk, mellyre a’ chinai párduczok, a’ pekingi mandarinok és az összepréselt lábacskájú ’s hosszu körmü chinai salonhölgyek bizvást előfizethetnének, mert annak gyönyörü tükréből nem csak saját mennyei szépségök és csecsebecsés öltözeteik körülményes leirását olvashatnák, hanem a’ magyar kasztrendszer chinai választó falait is meglepve láthatnák. – – – Ezen hirlap többi közt igen gyakran: ad vocem et tractum utánozza, sőt egy kis magyar szinezéssel másolja a’ franczia Charivarit, mind szóban mind képekben; – de tán azt hiszi, hogy a’ Charivarit senki sem ismeri Budapesten, mert még nem vettük észre, hogy ezen másolást indicálta volna. – – A’ hirnek kegyelmes szele azt is füleinkbe sugá: mikint az utczák sarkfalaira ragasztandó gőzhajózási hirdetményekben ezentul a’ magyar nyelv is (!) használtatni fog! A’ milly gyorsan haladtak eddigelő magyar hazánkban a’ gőzhajók: ép olly lassan, olly haladékosan hozaték ez, inkább fájdalmat mint örömet gerjesztő határozat. Valóban ha a’ Dunát magyar hazánk könycsepjének nevezte a’ költő .... e’ mellett hajóink idegen szagu gőze nemzetiségünk sohajtásait méltán képezhetné! ......
