Nyilatkozat.

Teljes szövegű keresés

Nyilatkozat.
Alulirott, igéretemhez képest, minden álhirek ’s ámitások megczáfolására, mellyek a’ t. közönségnél ellenem terjesztettek, kénytelenítve látom magamat közhirré tenni a’ magyar szinház igazgatóságával kötött szerződésemet, melly szó szerint fordítva ekkép hangzik:
Szerződés szinházigazgató Bartay ur ’s Vieuxtemps H. között.
1) Bartay ur lekötelezi magát, 14–16 nap leforgása alatt négy, a’ magyar nemzeti szinházban adandó hangversenyek elrendezésére, mellyekben Vieuxtemps ur magát hallatni fogja. – 2) E’ négy, bérszünetben ’s fölemelt árral adandó hangversenyeknek egész (brutto) bevétele felosztatik ugy, hogy egyik fele Vieuxtemps urnak essék, másikából pedig Bartay ur minden költségeket fedezni köteles legyen. – 13) Vieuxtemps ur fentartja magának, hogy azon esetben, ha a’ reá eső jövedelemnek fele legalább 300 frt p. pénzt nem tenne, ezen szerződéstől visszaléphessen; valamint szinte ennek megszüntetése azon esetben is, ha föltételei meg nem tartatnak, magából értetik. – Januar. 19-kén 1843. –
Bartay m. k., Vieuxtemps m. k.
Hogy e’ szerződésben azon föltételekről, mellynek megszegésével vádoltatom, mintha t. i. igértem volna csak a’ magyar szinházban adni hangversenyeimet, szó sem foglaltatik, világos; sőt ki a’ szerződésnek egyes pontjait figyelemmel olvassa, át fogja láthatni azt is, hogy illy föltétel a’ szerződés pontjával világos ellenkezésben áll; minthogy a’ magyar szinház igazgatósága nem tudhatá, fog e olly részvéttel viseltetni irántam a’ tisztelt közönség, ’s meglátogatandja e olly számmal hangversenyemet, hogy a’ bevételnek fele a’ kikötött 300 p.frtra rugjon? én pedig ellenkező esetre (ha t. i. a’ féljövedelem 300 p.frtot nem tenne) fentartám magamnak a’ jogot visszaléphetni a’ szerződéstől, ’s igy természetesen máshol adhatni hangversenyeimet.
Jogositva érezvén tehát magamat e’ szerint négy hangversenyadás után máshol kezdeni meg előadásaimat: annyival kevesbbé tartattam vissza olly ajánlatok elfogadásától, mellyek nekem kedvezőbbeknek látszottak, mennyivel kevesbbé gyanithatám, hogy ezen lépésem által a’ közönség nézeteit ’s értendem; ’s mennyivel inkább tudtam, hogy mind azon müvészek, kiknek eddig szerencséjök volt Pest városa t. közönsége előtt fölléphetni – maga a’ híres magyar müvész Liszt Ferencz is – nem kizárólag a’ magyar szinházban adák hangversenyeiket, és a’ közönségnek roszalását magokra mégsem vonták.
Ez azon nyilatkozat, mellyel a’ tisztelt közönségnek ’s önmagamnak tartoztam. –
Vieuxtemps

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem