SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Egy Belgrádból Pancsovára febr. 23-kán érkezett utazó körülményes tudósitást közöl a’ szerb ügyekről a’ pesti szerb lapban. Jelenti: hogy ott az egész országban megelégedés uralkodik, ’s ezen állapot legkézzelfoghatóbb czáfolat a’ német lapok által támasztott vádak ellenében. Resid pasa belgrádbani mulatását illetőleg megjegyzi: hogy a’ volt kormány emberei is udvaroltak ugyan nála, de a’ milly nyájas, épen olly rövid is volt a’ fogadtatás, mig ellenben Vucsics és Petronievics egy jó óráig értekeztek vele. Sándor fejedelem látogatásakor pedig Resid pasa többek közt igy nyilatkozott: „Annak, a’ mi a’ végzetben elhatározva volt, hogy Karagyorgyevics magva uralkodjék Szerbia fölött, teljesedésbe kellett menni; a’ csillagnak, melly ivadéka felett őrködött, fel is kellett tünnie; de különben is boldogult atyjának, a’ dicsőült bajnoknak érdemei, valamint Szerbiának ezen érdemek iránti hálája is, olly nagyok, hogy Szerbia kormánya senkit sem illethet annyira, mint épen Karagyorgyevicset.” Beszélik, hogy Vacsenko épen akkor adá tudtára Residnek, hogy neki udvarolni kivánna, midőn az a’ belgrádi pasa és Párisból magával hozott fiai kiséretében Sándor fejedelem látogatására indult. Resid tehát azt üzené neki, hogy most már nincs ideje tisztelgését elfogadhatni, minthogy az idő rövid ’s indulnia kell; hanem ha ohajt találkozni vele, legyen szives Sándor fejedelemhez jőni; de a’ mit ez meg nem tett. – Egy másik levelező szerint Ljubicza ismét visszatért Zimonyba. Mihály még a’ Bánságban mulat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem