Vezérczikk. (Viszonyok kapcsolata.)
Vezérczikk. (Viszonyok kapcsolata.)
Mint növénygyökerek ugy fonódnak egymásba az emberi társaság viszonyai. És midőn az institutiók javitásáról van szó, ezen bonyolodás igényeiből fejlik ki a’ haladás philosophiája, miszerint ridegen elkülöníteni talán egyetlen kérdést sem lehet, hanem még a’ nem-akarás is kénytelenmagát a’ logica hatalmának megadni, ’s ha egy lépést tön, előbb utóbb megtenni a’ másikat is, melly a’ társaságos viszonyok kapcsolatánál fogva amannak természetes postulatuma. Illyesmit hátráltatni lehet, de a’ lánczot megszakítani lehetetlen; mert az előzvény eseményeket idéz elő, mellyeknek hatalma bevégzi, mitől a’ nem akarás vonakodott. – Nem lesz fölösleg példát idéznünk. Az ősiség (mellyet az örökösödés eszméjével hasonértelműnek venni nagy tévedés) – az ősiség bukófélben van. legalább a’ képviselő tábla hasonlithatlan többsége bizonynyal meghuzandja jövő országgyülésünkön az ősiség lélekharangját, ’s ha ellenszegüléssel találkoznék, ezen ellenszegülés a’ haldoklónak egészségét vissza bizony nem adná, hanem legfölebb a’ haldoklás kínait hosszabbithatná. És miért van ez igy? miért porladoznak össze az ősiségi bolt oszlopai? csak azért talán, mivel a’ sajtó folyvást izgatott az ősiség ellen? oh igenis, a’ sajtónak van a’ dologban saját befolyása kétségtelenül, de befolyását az élet nyujtá, erejét az események hatalmától kölcsönözé, melly nélkül hatni képes nem volna. Miért porlik hát szét a’ még nem rég olly hatalmasan védett ősiség? azért, mert a’ hitelnélküli koldusállapot megteremté hiteltörvényeinket, ezek pedig igen természetesen olly eseményeket idéztek elő, mellyek igen érzékenyen capacitáltak, hogy ha hiteltörvényeink mellett még tovább is görcsösen kapaszkodnánk az ősiséghez; romlanunk, vesznünk kell okvetlenül.
Ez most csak például legyen idézve. Kitüzött tárgyunk: azokról szólani, mikre a’ kir. városok rendezésének ’s országgyülési állásuk emelésének eszmetársulata, a’ viszonyok logicai kapcsolatánál fogva vezérel. Illyen a’ szabad (de nem királyi) városok, illyen a’ honoratiorok ügye. – A’ városok ügye azért, mivel ha valaki látja, miképen egy vagy másfél ezernyi népességű városkának, melly vagy szőlőmüvelésből, vagy gyümölcstenyésztésből éldegél, sem műipart nem űz, sem kereskedést nem gyakorol, melly egy virágzó lét nyomatékát nem vetheti a’ mérlegbe, midőn cselekvőleges politicai jogot követel; ha – mondom – látja, mikint arról tanakodunk, minő közvetlen befolyást engedjünk egy illy korhadt községnek az országgyülésen? igen természetes, hogy kérdezi: ha ennek ’s illyennek voks adatik, miért nem a’ virágzó Miskolcznak, Egernek, N.Váradnak, Kőrös-Kecskemétnek ’stb.? – A’ honoratiorok ügye pedig azért van logicai kapcsolatban a’ kir. városok ügyével, mert ezek rendezésénél a’ kérdést ki nem kerülhetjük: valljon a’ honoratiorok, mint illyenek, ’s csak azért, mert illyenek, várospolgári jogot nyerjenek e, vagyis városokban a’ polgárgyülési képviselők ’s országgyülési követek választásában szavazattal birjanak e? melly kérdés viszont azzal is összefügg: valljon a’ kir. városokban lakó nemesek, csak azért, mert nemesek, választópolgári joggal birjanak e?
A’ két nevezetes kérdésre véleményt mondandván, a’ magyar statusjog eddigi gyakorlati irányának képét kell adnunk. És fájdalommal kell megvallanunk, hogy ez a’ nép emelkedésének mind ekkoriglan nem volt kedvező. – A’ józan ész dictatuma hozza magával, hogy a’ melly nemzet, erő- ’s nagyságnak kiván elibe menni, az érdekegyesités, hasonlósitás processusához kell hajlania; mi az elszakadozás, eldaraboltság ösvényén jártunk, és lőn belőlünk? – az, a’ mi vagyunk. Itt van a’ megyei institutio, nemzetéletünk ős, eredeti gyönyörű typusa, és ebben a’ nemesség minden mindenben; ennek ellenében pedig polgárjogi tekintetben a’ nép, kivül az alkotmánynak sánczain. Ha már most a’ nemzeterősitő hasonlósitás (assimilatio) volt volna statusjogunk iránya: oda kellett volna e hatnunk, hogy mihelyt valamelly község az idők typusa szerint országvédelmi vagy más tekintetben bizonyos nyomatékra emelkedett, a’ vármegyétől elszakadni iparkodjék, mivelhogy ott számára polgárjogi kilátás nem volt? vagy pedig oda kellett volna e hatnunk, hogy a’ megyétől el ne szakadjon, annak területén statust statusban ne képezzen, a’ gyönge nemzettestet törvényhatósági surlódásokba ne bonyolitsa, hanem inkább a’ megyével egybeforrva, abba beléolvadva, emelkedjék a’ polgári élet nyomatékára? – ugy hiszszük, a’ felelet nem lesz kétséges. Ámde mikint ment eddig a’ dolog? A’ melly város hajdan országvédelmi, később pedig vagyonossági tekintetben némi fontosságra emelkedett, ’s magát a’ földesuri kötelékektől fölmentheté, azon volt, hogy kir. várossá legyen, azaz a’ vármegyétől különváljék. – És talán nyert a’ népérdekek ime’ gyöngitése által az aristocratia valamit? Boldog isten! mikor erősitett még a’ feloszlás elve valakit? A’ nemesség ’s polgárság közti feszültség lesimitva még maiglan sincs, a’ megyék ’s kir. városok közti surlódások, egy helyen több rendbeli törvényhatóságok összeütközései nemzeti életünk sötétebb oldalát képezik, ’s hogy az aristocratia azt nem számitja, nem számithatja nyereségei közé, mit ez uton a’ nép veszített, azt azon kevés vagy épen semmi hajlandóság, melly az ujabb időkbőli kir. városok beczikkelyezése iránt mutatkozik, legszembetünőbben bizonyítja. – És mintha valósággal a’ feloszlás átka fekünnék rajtunk, a’ nemzetnek cotteriákra darabolása itt még meg nem szünt. Az ember azt gondolná, hogy ha már a’ polgárság elszakadt a’ megyéktől, legalább saját tagjai egy testté egyesülve maradnak. De nem ugy történt. A’ törvény csak nemest és polgárt és népet ismer, de a’ magyar statusélet említett boldogtalan iránya ezt nem eléglé; támadt, ’s kiváltkép a’ városok kebelében támadt egy uj osztály, melly magát a’ néptől elszakitá, a’ nélkül hogy a’ polgárokhoz csatlakoznék, és a’ polgároktól különváltan áll, a’ nélkül hogy a’ nemesekhez tartoznék; ’s ez a’ honoratiorok osztálya, azon tisztes osztály, melly tudomány ’s müveltség által a’ tömegekből kiemelkedve, olly igen érdemes, olly igen alkalmas volna, hogy a’ nép ’s nemesség érdekeinek egybeolvadását közvetitse; de mellynek létezése statusjogunk irányánál fogva, eddig csak a’ cotteriák bábelzavarát növelé; ’s jogokkal nem, csak mentességekkel dicsekhetik. Nemesnek nem lehet őt mondani, mert nemesi jogokkal nem bir; de polgárnak sem, mert a’ városnak adót nem fizet, ’s városi törvényhatóság alá nem tartozik: de végre néptagnak sem mondhatni, mert hiszen attól is el van szaksztva adómentes személylyé tétetvén; ’s igy egyedüli privilegiuma, mellyre e’ szabaditékos honban az értelmiség ’s tudomány aristocratiája fölemelkedett, a’ nem-adózás szomorú szabaditéka.
Ha már most reformokról van szó, ha egy vagy más kérdést az események hatalma halaszthatlanná emelt, ’s az eszmekapcsolat azon kérdéssel társult viszonyok taglalatára vezet, (mint vezet a’ kir. városok kérdése a’ szabad községek ’s honoratiorok állapotára) csak gödröt ásnánk, mellynek partjai előbb-utóbb nemzetünk fölibe omladoznának, hahogy az alkotmány áldásainak kiterjesztésében is az eldarabolás, mentességek, elkülönözések ’s ezekből egykor okvetlenül elkövetkezendő feloszlás irányát követnők, ’s nem inkább azon ügyekeznénk, hogy szakadozott osztályokat egyesitsünk, érdekeket egybeforraszszunk, csatoló kapcsokat illeszszünk oda, hol az egybeforrasztás még most nem lehet, ’s ha már a’ jogszerű tényeket nem létezőkké nem tehetjük, sem következményeiket elvitatni nem akarhatjuk, legalább az eldarabolás bomlasztó irányának véget vessünk, ’s ne tárjunk mindig kaput olly amphibialis testületeknek keletkezésére (sem hal sem hús – neither fish, nor flesh, mint Falstaff, mondaná) minővé Arad városa nem régiben lett, Miskolcz pedig lenni készül, ’s minő a’ tisztesbeknek igen tisztes, de igen anomal osztálya is. –
Ennek szempontot tartva szemeink előtt, kivánunk a’ szabad városok, kivánunk a’ honoratiorok ügyéről szólani; ’s azoknak, kik ugy vélekednek, hogy ha csakugyan mind a’ 47 kir. városnak egy vagy más arány szerinti voks adatik az országgyülésen, elv ’s következetesség kivánják a’ nagyobb szabados városoknak is országgyülési jogot adni, minden tisztelettel azt adjuk feleletül: hogy mi e’ véleményben igy teljességgel nem osztozunk; de általában is e’ kérdésnek a’ kir. városokéval egybecsatolását nem helyeselhetnők. – Nem helyeselhetnők pedig azért, mert a’ kir. városok országgyülési állapotának rendezését olly lélekbenjáró halaszthatlan dolognak tartjuk, miszerint a’ magában is eléggé bonyolult, eléggé nehéz kérdést még akármi más legkisebb kérdésnek is hozzácsatolásával nehezíteni, a’ legnagyobb hibának itélnők. Ezért állitók fel egyik vezérelvül, hogy a’ kir. városok kérdéséhez az országgyülés általános coordinatiója ne csatoltassék; ezért nem vagyunk még csak azon eszmének is barátai, hogy a’ kerületek szavazatkérdése a’ városokével elválaszthatlanul összeköttessék; – ámbár a’ kerületek ügyét is amattól függetlenül vizsgálat ’s határozat alá vétetni, még ezen országgyülésen igen ohajtanók; a’ nélkül azonban, hogy egyiknek bukása, vagy elhalasztása a’ másikét is maga után vonná; – ezért nem ohajtjuk végre, hogy a’ szabados községek népképviseleti igényei, a’ kir. városok rendezésének kerekét megakaszszák. – Különben is, mihelyt szemünk előtt tartjuk, hogy a’ kir. városok országgyülési coordinatióját, az országrendiség ’s törvényhatóság fogalmából most ki nem vehetjük, – azt, hogy Libetbánya követet küldjön, N.-Körös és Kecskemét pedig ne küldjön, nem fogjuk olly anomaliának találni, minőnek első tekintettel látszik, vagy a’ minőnek kellett Angliában látszani, hogy Old Sarumnak követe volt, Manchesternek pedig nem volt a’ parliamentben. – Ott t. i. a’ követküldés nem az országrendiség eszméjének emanatiója, ott a’ követküldés municipalis törvényhatósággal összeköttetésben teljességgel nincs; ’s volt község, melly követet küldött a’ parliamentbe, de azért belügyeinek kormányzatában a’ megyei hatóságtól függött, ’s volt más, melly követet nem küldött, de azért belügyeit önmaga igazgatá. – Ott továbbá a’ követküldési jog destitutiój nem hozta magával, hogy a’ destituált helységnek azon lakosai, kik választói qualificatióval birnak, az alkotmány sánczaiból kirekesztessenek; mert beléolvadtak a’ megyék választói közé; ’s ott gyakorolják polgári jogukat. – Ellenben minálunk, mindaddig, mig alkotmányunk képviseleti rendszerré tökéletesen át nem alakult, az országgyülési jog, az országrendiség jogával ugyanazonos, ’s ki amazt elveszti, nem olvad a’ megyei RR. közé. És azért nem anomalia Rusztnak követküldési jogot adni ’s Kecskemétnek nem; mert amaz országrend ez pedig nem az; azért nem lehet részleges coordinatio utján, egy korhadt helyet is destituálni; mert a’ destitutio által nem csak országgyülési székét, hanem az országrendiséget is, vagyis alkotmányosságát veszitené el.
De hát azt akarjuk talán, hogy a’ szabados községek e’ honnak minden polgári jogból kitagadott mostoha gyermekei maradjanak? nem akarjuk talán az alkotmány sánczaiba befoglalni? sőt inkább, befoglaltatásuk legforróbb ohajtásunk, ’s azt az urbéri örökváltság logicai következményének is hiszszük; hanem ohajtjuk, hogy ez történjék assimilatio nem pedig elszakadozás, által, nem a’ nemzettest ’s nemzeti institutiók gyöngitésével. – Boldog isten! mivé lennének elvégre a’ vármegyék, ha tőlük lassankint minden nevezetes községet külön országgyülési képviselet áltl elszakítanánk? nem, nem! véleményünk az, hogy a’ szabados községeket be kell az alkotmány sánczaiba foglalni, de nem elszakitás által a’ vármegyéktől, hanem képviselet által a’ vármegyékben. – Erre, nézetünk szerint megértek a’ körülmények, megvannak a’ törvényhozás szükséges előzményei, ’s csak ez az ut az, mellyen megyei szerkezetünket képviseleti rendszerbe átalakithatjuk; ezt az igazság, ezt a’ méltányosság követeli, a’ józan politica tanácsolja. – A’ szabad földbirtok honunkban az alkotmányos jogoknak mindig egyik (’s egykor talán egyedüli) alapja volt; ezen föltétel tehát megvan a’ szabados községeknél; a’ törvényhozás megengedvén az örökváltságot, a’ felszabadulás eszméjét szentesítette; ezt tevén pedig, nem akarhatá, hogy a’ szabad emberek jogtalanok maradjanak: megvannak tehát a’ törvényhozási előzmények is; a’ földesuri hatóság alatt levő községekre nézve legalább megvolt a’ patriarchalismus eszméje, minélfogva szerettük mondani, hogy a’ megyei gyüléseken földesurak által képviselvék. Illusio volt és nem egyéb, de megvolt; ’s azt csakugyan nem akarhatjuk, hogy a’ szabados községek, mellyek már ezen illusióval sem kecsegtethetők, ahoz hasonlitsanak, ki gyámját 156veszté; de nem azért, hogy nagykorúvá legyen, hanem hogy gyámtalan kiskorú maradjon. – Ebben fekszik az igazság, ebben a’ méltányosság szempontja. – De végre a’ józan politica is tanácsolja eme’ befogadtatást; mert mindaddig, mig a’ szabad községek azt nem látják, hogy a’ megyékben alkotmányos hely számukra van, – mindaddig a’ megyéktőli elszakadásra törekedendnek; ez pedig – mint már megmutatók – a’ feloszlás, a’ romlás iránya.
Elkövetkezett az idő, alkotmányunk részeseit szaporítani, különben nemzetünknek jövendője nincs. – Erre ez idő szerint a’ már-már megnyilandó országgyülés előtt a’ teendőknek három foka áll: 1) Kik már ben vannak az alkotmányban, vagy szerkezetök ’s hajdankoruk által jogositvák, hogy ben legyenek, azokra nézve az irott malasztot tényleges áldásá változtatni; – ide tartoznak a’ kir. városok, Jászkun, Hajdu, Tengerpart, Turmező és szepességi városok. – 2) Kik már szabad emberek, azokat bevinni a’ megyék utján az alkotmányba; ide tartoznak a’ szabados községek ’s a’ honoratiorok. – 3) Kik még nem szabadok, azokat szabadságra vezetni. Ide tartozik a’ kötelezőleges örökváltság, vagy ha ennek még ideje el nem jött volna, legalább az engedőleges váltságnak könnyitése. – Nézetünk szerint mindháromnak már ideje van, ’s a’ logicai „egymásután” mindhármat immár igényli; de mindhárom egymástól külön függetlenül áll. Az első mégis legszükségesebb. –
