Vezérczikk. (Némi journalisták ’s a’ czéhek.)
Vezérczikk. (Némi journalisták ’s a’ czéhek.)
Hazánkban municipalis szerkezetünknél fogva a’ közvélemény alakulásának legfőbb, mondhatnók egyedül közvetlen positiv tényezői, a’ törvényhatóságok tanácskozásai. Másik volna – a’ sajtó; de ezt már a ’ közvélemény alakulásában közvetlen positiv tényezőnek annyiban nem tarthatjuk, a’ mennyiben közvetlen positiv tényező alatt ollyasmit kivánunk értetni, mi által a’ vélmemény határozattá válik, ’s a’ dolgok országos elintézésében is számtani nyomatékot nyer. – A’ kettő közt – mint első tekintetre is szembe tűnik – roppant nagy különbség van. – A’ sajtó puszta eszmecsere, puszta vélemény ; soha sem határozat ; a’ törvényhatóságok véleményei ellenben határozatok, a’ törvényhozásnak megannyi factorai. – Igen kivánatos volna, hogy a’ közvélemény alakulásának eme’ két tényezői egymással karonfogva járhatnának, ’s a’ sajtó véleményezése a’ törvényhatóságok határozatait, folytonos taglalattal kisérve, ép akkor fejthetné ki a’ vélemények megvitatásában legnagyobb munkásságát, midőn a’ közvélemény a’ puszta egyéni nézetek köréből kilépni készül, hogy határozattá váljék. – Közbevetőleg szólva e’ szó közvélemény egy nagy tekintély által igen ártatlanul jutott a’ chinai párduczok diszes categoriájába; mit aztán a’ gondolatmásolók ama’ szolgaserege (imitatores servum pecus, – mint Horácz mondá), mellynek a’ gondolkozás ugyancsak nem mestersége, az unalomig mindenféle variatiókban utánsivitgat. – Sok eszmezavarra adott az okot, hogy e’ szónak: „közvélemény” értelme föl nem fogatott. – Közvélemény nem annyit tesz, hogy minden ember vagy legalább a’ nagyobb rész mindenben egyetért; hanem annyit tesz – – (de tán a’ szegény olvadó magyar legjobban megértetik, ha az olvasztó németet veszi segítségük, azaz ha Magyarhonban németül magyarázzuk meg a’ magyar szót) tehát a’ közvélemény: nem Meinungseinheit, hanem öffentliche Meinung, nyilvános vélemény. Ez értelmet szem előtt tartva, némelly urak sok szép papirost megkimélhetnének.
Azonban a’ mint az országgyülés közelg, ugy élénkül a’ törvényhatósági vélemény– nyilatkozás; ’s ezzel a’ sajtó vitatkozása nem csak karöltve nem jár, de sőt amaz által minden eddigi ephemer kis hatása is meglehetősen háttérbe szorittatik. Ez indít minket, hogy lapjaink parányi munkásságát – a’ mennyire engedtetik – minden tekintetben inkább amazzal törekedjünk némi rapportban tartani, mintsem helyt időt olly hirlapfirkászokkali csatépatézásra vesztegetnénk, kik azt mondolják, majd az ő szavukra is ragad némi fontosság’ minthogy erejök tehetségök szerint gróf Széchenyi István gyékényére szorongnak’ de egyebet még mutatványozni soha sem tudtak, mint nyomorult szóferditéseket, értelem-elcsavarásokat, költött ráfogásokat, ’s helyökből, összeköttetésükből kikapott egyes kitételeknek malitiosus összeállitásait. – – De ha már ezen „fajt” megemlitők: bocsássanak meg tisztelt olvasóink, ha most egyetlenegyszer kisérletet teszünk, gr. Széchenyi Isrván ur modorát ’s javaslatát követve, ezen „faj”-nak értelmi capacitását összeállitni; miszerint kitünvén, hogy illy capacitásoknak balvéleménye, hibája ’s értetlensége fontosságra teljességgel nem emelkedhetik, mentve legyünk az örökös unszolásoktól, hogy miért nem felelgetünk ennek, miért nem amannak: sületlenségeire?
Emlékeznie kell az érdemes olvasónak, miképen Borsos Márton ur, a’ Világ tulajdonosa, egykoron igen naiv vallomáskát tett, hogy miért lett a’ Világ a’ Pesti Hirlap ellenségevé? azért t. i. mivel egy irányt követve, a’ P. Hirlap mellett meg nem állhatott. – Ezen derék, tiszta merő hazafiui inditóokból tehát a’ Világ megfordult, ’s egy bölcs, – ki elébb a’ P. Hirlapot tisztelé meg elmetermékeivel, habár némellyik még most is irományszekrényünkben hever, – egy bölcs, mondom, leült a’ „megfontolás nehéz asztalához”, és elkezdett (mint magát kifejezni szerette) a’ P. Hirlap szerkesztőjének képére mászni. – Igen csodálatos volt volna, ha egy honban, a’ minő Magyarország, hol a’ popularis elem még meglehetősen inpotencirozva van, egy laphoz, melly a’ P. Hirlappal magát oppositióba tevé, sok erő, ’s a’ közt sok nemes erő is nem csatlakoznék, – minden tekintet nélkül arra, hogy a’ nehéz asztalhoz csücsült fontoló bölcs, uri magas személyében minő badar beszédekkel szokott áradozni; mert hiszen organum kellett, akármi kézben van az; de azon hatalmas egyéniség korahunyta után, melly mellett a’ nominalis szerkesztő csupán a’ piszkolódások registraturáját kezelé, az elhunyt helyébe lépett kitünőbb egyéniségeknek legelső tettök volt a’ „fontolva haladás” feltalálóját a’ „Világ”-ból – kereken szólva – kiigazitani. – Legközelebb azonban gr. Széchenyi István ur föllépése oppositióba tevé Helmeczy Mihály barátunk függni ohajtó függetlenét csekély lapjainkkal, ’s a’ Világból kiigazitott üstökös azt gondolá, neki is ujra felviradt, és kezd a’ Jelenkorban bolyongani. – Mi a’ jámbor ur agyának alkatát teljességgel nem anatomizáljuk, mint tőn gr. Széchenyi szegény fejünkkel; hanem csak a’ mellett maradunk, hogy akármennyit handabandáz is, Magyarhonban a’ politicai sajtó mezején fontosságra egy igen egyszerű oknál fogva nem emelkedhetik, azért t. i., mivel a’ törvényhatóságok gyakorlati mezején publicistai életet soha sem élt, tehát annak bonyodalmait nem is ösmerheti; ez pedig nézetünk szerint a’ politicai életet soha sem élt, tehát annak bonyodalmait nem is ösmerheti; ez pedig nézetünk szerint a’ politicai journalistánál honunkban olly kellék, mellynek hiányát egy leibniczi fej polyhistorsága sem volna képes kipótolni. Innen van aztán, hogy handabandázásaival azon térre szorul, mit a’ sokszor tisztelt gróf zugprókátorságnak szokott nevezni. T.i. értelmi egybefüggésükből kiszaggatva összeállit egyes szavakat, mellyekért ívek tengerén szerte vadászott, ránk fog ollyakat, miket nem mondánk; máskép mond, mint mikép mi mondánk; told, fold, nyirbál, szür, csavar zugprókátorosan, ’s végre ő, ki még soha egyetlen practico-politicus eszmével sem járult a’ közvéleményhez, kiről soha sem tapasztolók, hogy egyetlen intézetnek vagy egyesületnek létesítésére akár szellemileg, akár anyagilag lendített volna csak egy hajszálnyit, – ő áll elő oktatást adni, mikint kellett volna bánni az iparegyesület létesitésével, ’ s pedig oktatást adni azoknak, kik isten segitségével ennek is, másolnak is létrehozásában, fentartásában szellemileg és anyagilag sükerrel közremunkáltak, ’s kiknek e’ munkásságuk mellett az élet szól és az eredmény. – És eljő egy másik hazánkfia, ki a’ publico-politicus élet mezején szinte soha sem forgott, hanem megkisérlé a’ költészetet, meg a’ zsebkönyveket, és Aspásiákat, és Arpádiákat, és literaturát, és criticát, és divatlapirást, és isten tudja mit mindent, és minden vállalatában tökéletes szellemi banquerouttot csinált, ’s egyszerre csak egy szép reggel eszebe veszi, hogy ő bizony politicus iróvá lesz; és magát illyenné installálja, mint szultánok szokták a’ favágókat nagyvezérekké; és zászlót üt fök, hogy ő fogja a’ trónt, az alkotmányt ’s a’ vallást védeni!! – és lármáz, piszkolódik, házsártoskodik, csakhogy már egyszer a P. Hirlap vele perpatvarkodjék, mert hiszen Borsos ur naiv vallomáskája szerint ez a’ fenállhatás föltétele; – – és eljő egy harmadik hazánkfia, az ismeretes szalmacséplő – no de hagyjuk annyiba, elég ennyi gr. Széchenyi István ur journalisticai modorából; – a’ nyájas olvasó megláthatá avvagy csak ebből is, mivé lenne a’ politicai sajtó, ha magának feladatul venné, egyes emberek és emberkék értelmi incapacitásának taglalgatásaivel bibelődni’ – átláthatandja egyszersmind a’ nyájas olvasó azt is, hogy mig azt, a’ mi jó, mi a’ közélet mezején figyelmet ’s befolyást érdemel, akárkitől jöjjön is, kétségtelenül mindig teljes elismeréssel méltányolandjuk; a’ P. Hirlap ellen folyvást megujuló, sokszor igen piszkos kikeléseket teljesen ignorálni mindig jogositva lehetünk, valahányszor ollyanoktól erednek, kiknek politicai készületlenségöknél ’s avatatlanságuknál fogva, még balvéleményeik sem lehetnek károsak, kiknek tehát malitiájok kimutatásával, értetlenségök felvilágositával vesződni, sem az igazságnak, sem a’ közügynek érdekében nincs.
Miután azonban minden (legalább pesti) magyar időszaki lap párt-organum, ’s nincs honunkban párt, melly igen jeles kitünő észtehetségekkel nem birna, a’ közügyek érdekében nagyon örvendetes tüneménynek kell vallanunk, hogy még az olly avatatlan kezek közt levő lapban is, minő például a’ „Nemzeti Ujság”, nem egyszer tünnek föl teljes figyelmet érdemlő dolgozatok, mellyek a’ napikérdések tisztába-hozatalát dicséretesen elősegítik. A’ mi hogy minden oldalról folyvást növekvő belértékkel történjék, annyivel inkább kivánatos, minél szembetünőbben tapasztaljuk, hogy a’ melly kérdéseket a’ sajtó elő nem készitett, azok elő nem készitésének nyomai a’ törvényhatóságok országgyülési utasitásaiben is észrevehetők.
Ennek példáját látjuk a’ czéhek ügyében. Még azon megyék is, mellyek a’ napi kérdések mindegyikére az édes ,maradjon’ pecsétét ütik, – még az illy megyék is azzal végzik utasitásaikat,: hogy a’ czéheket el kell törölni; – mint Cato „Carthaginem delendam”-ja, ugy fordul elő mindenütt a’ czéhek eltörlése. De arról egy megye sem tőn emlitést, hogy a’ céhek fogalmában két eszme rejlik, t. i. az ipart sorvasztó egyedárúság (mellynek eltörlését nem lehet sem kivánni) ’s a’ műiparos nevelés gyakorlati részének ’s iparegyesületi associatiónak eszméje’ mellyet – in thesi – nem lehet nem helyesleni, sőt szükségét elannyire el kell ismerni, hogy ha ezen eszme igényeinek a’ czéhek ma már az idők változott körülményeihez képest, nem helyesen felelnek is meg’ – nézetük szerint a’ törvényhozó nem tenné a’ mit tennie kell: ha puszta eltörlésre szoritkozva, az eltörlött helytelen istitutio helyébe, más helyesebb eszközt nem állitana.
De honnan ered az eltörlésnek emez általános kivánata? Ered 1-ször a czéhek, – ipart sorvasztó, ’s igen botrányos jelenetekben mutatkozó monopolialis részének igen méltó általános gyülöletéből, – melly gyülölet – minthogy a’ kérdés sajtó utján eléggé nem volt előkészíitve – az institutio eredeti eszméjében rejlő józanabb ágazatokra is különbség nélkül átvitetett. 2-or ered onnan, hogy már 127 esztendő óta megszoktuk a’ czéhek eltörlését sürgetni. Tudják ugyanis érdemes olvasóink, hogy e’ részbeni panaszok már az 1715-ki, 1723-ki törvényczikkel közt előfordulnak, ’s ott az eltörlés eszméje is sanctionáltatik; – tudják, hogy a’ czéhek eltörlését már a’ mult század elején dolgozott országos küldöttségek inditványozták; tudják, hogy az 1825-ki országgyülésen az országos kivánatok (postulatumok) között a’ czéhek eltörlése felirásba is ment; tudják végre, hogy e’ mellett gr. Széchényi István ur is 10 év előtti epochalis munkáiban hatalmas szózatot emelt; – ámde igen nagy kár, hogy ezen általános tudalom elfelejté tekintetbe venni, mikint a’ nemes gróf, a’ czéhek eltörlésének javaslatát bizonyos föllételekhez köté, mellyeknek az eltörlést megelőzni, vagy legalább kisérni kellene. –
Ismételjük: hogy e’ kérdésre nézve az időszaki sajtó, (lapjainkat sem véve ki) nem tön eleget; mert vagy védhetlen monopolialis részét is védette (mint a’ Századunk), vagy pedig csak futólag érintgeté (mint a’ P. Hirlap) de tűzöttesen – ex professo– nem taglalá. Engedjék mindazáltal tisztelt olvasóink, hogy egy kis ismétléssel emlékezelökbe hozzuk a’ nézeteket, miket mi – a’ czéhek egyedárusi részének engesztelhetlen ellenségei – ezen reform-kérdés iránt lapjainkban már több ízben emlitettünk. – Nevezetesen mindjárt lapjaink 1-ő számában igy nyilatkozánk: „Olly javitási kérdéseknél, mellyek institutióinkat tárgyazzák, mellyek a’ tömeg munkássága irányát egészben vagy részben módosithatják, a’ sorozat kérdése fontos kérdés. Igy ha arról van szó , eltörölvén a’ czéheket, minthogy a’ társulati viszonyok változtával, e’ hajdan szükséges, hajdan nagy hasznú institutiónak csupán kártékony oldala jutott el ránk, engedtessék e teljes korlátlan szabadság a’ műiparnak, vagy állittassanak a’ szerfölötti csőd ellen némi védfalak, nehogy ollyasmi bajokat idézzünk elő, miket az orvos vértolulásnak nevez? mi szerény véleményünkben azt mondanók: szabadítsuk föl elébb a’ földet, mert a’ dolog ugy van jó rendben, ha csupán azon erő fölösleg fordul a’ műiparos mezőre, melly a’ földmüvelési érdekek tökéletes fedezése után felmaradott; pedig ha elébb lesz a’ műipar mezeje egészen szabaddá mint a’ föld, az arány majd nagyon megfordul.” – Ez volt mindig, ez most is véleményünk; és valóban nem csudálkozhatunk eléggé, hogy a’ czéhek eltörlését még azon megyék is akarják, mellyek az ősiséget megtartani ügyekeznek; urbéri bonyodalminkból kiszabadulásunkra pedig módokról, eszközökről teljességgel nem gondoskodnak. – Később, midőn az iparegyesületről szólanánk (32. szám), elmondók az ellenvetéseket, miket az 1715 óta több törvényczikkekben, orsz. választmányok javaslataiban, sőt 1827-ben igen határozottan általános eltörlést sürgető országos fölirásban, és azóta is számos törvényhalóságoknak minden országgyülésre megujuló utasitásaiban nyilatkozott közvéleményt, a’ czéheknek, mellyek ha nem léteznének, lételbe bizonynyal nem jönnének, ugy monopolium, mint műipar,tanitás tekintetében közel másfél század 164a ellenvetni szokott; ’s a’ nem agyunkban rémlett, hanem ennyi országos kútfőkből merített köz egyetemes gáncsok ellenében kértük, figyelmeztettük a’ czéheket, hogy ha szeretnek magoknak jövendőt igérni, simulniok kell a’ kor kivánataihoz, meg kell mutatniok, hogy van keblökben haladási elem, hogy nem gátjai, sőt inkább előmozditói a’ műipar kifejlésének. (Ez az, mire egy fontolva haladó vastag homlokkal azt fogja rá, hogy ezen czikk ingerlendő vala a’ kedélyeket a’ czéhek kiirtására! nyomorult politicai zugprókátorság!!) Ismét később (89. sz.) megmutogattuk, mikint az iparegyesület a’ czéhek eltörlésére nem csak nem munkál, sőt inkább azokat mint valódi tényezőket munkálati tervébe foglalta; – és ujra ismételnők nézeteinket, miszerint a’ czéheket, a’ mennyiben egyedárúsági zsarnokságot üznek tartjuk kártékonyoknak, a’ mennyiben pedig a’ műiparnak mintegy gyakorlati iskoláját képezik, javítandónak (nem eltörlendőknek) hiszsziük; de ujra és ismét egész szabatossággal azt is kimondók, hogy a’ czéhek eltörlését a’ föld felszabaditásának, (azaz ősiség, birtokolhatlanság eltörlésének, ’s az urbéri váltság eszközlésének legalább könnyitésének) meg kell előzni; különben a’ földmüvelési érdekektől kelletinél több erő fog a’ müipar mezejére tolúlni, ’s ez a’ status-testben vértolulási bajt okozand.
És ez e’ dologról véleményünk; mellyet most, midőn a’ czéhek eltörlését még Ung megye is decrelálja, ismételni annyival szükségesebb, minél csalhatatlanabb ’s Poroszország gyakorlati példája által is igazolt axioma gyanánt áll előttünk is, mint gr. Széchenyi István ur előtt állott (Stadiumában), hogy a’ céhek eltörlése bizonyos mellőzhetlen előzményeket kiván; ’s hogy a’ czéhbeli monopolium igen kivánatos eltörlésével, a’ műiparos associatio, kölcsönös segédtársulat és gyakorlati nevelés eszméjét is semmivé tenni, ’s e’ részben a’ czéhek helyébe semmit sem állitani, annyit tenne, mint – közbeszéd szerint – fürdővel a’ gyermeket is kiönteni. – Örülünk, hogy Pest megye országgy. alválasztmánya is ekkint gondolkozik. – Mi az, mit e’ tekintetben a’ czéhek helyére állitani lehet? erre nézve gyarló elménkkel eredetiségekben nem kapkodva, nem késendünk a’ nevezetesebb szaktudósok javaslatait megismertetni; most pedig különös örömünkre szolgál, egyik nagy tudományú levelezőnknek e’ tárgyra vonatkozó igen érdekes figyelmeztetését olvasóinkkal közleni; melly itt is következik.
