Bács.

Teljes szövegű keresés

Bács.
Válasz a’ P. H. 212-ik számában Bács megyéből „egy botrányos torzképe az igazság szolgáltatásának” czímű közleményre. – Ha már a’ P. H. bácsi levelezője, Sebők ur, a’ b. P. hitese által R. ellen indított per vázolatát előadni fáradságát nem sajnálta, kötelessége volt volna az egész tárgyat igaz valóságában, teljesen kimeritve, őszintén ’s részrehajlatlanul előadn; és el nem hallgatni, hogy b. P. a’ kérdéses házat és földet 5700 v.frton vette meg, hogy ugyanazon jobbányi telken álló kérdéses, majd egészen rosz állapotba juttatott házat, és nem 160, hanem 150 láncz jobbágyi földből álló, ’s mint a’ jobbágyok földeiken épiteni szoktak (mert ezen föld, egy jobbágy árvától gyámsági ideje alatt ugy szólván ellapatott, mi iránt későbben indított visszakövetési per most is folyamatban van) néhány csekély gazdasági épületekkel ellátott szállást, néhány évi birtoka után 1817-ben, azon irtóztató drága esztendőben, midőn a’ gabonának mérője nem mint most 4–5, hanem 50–60 forint volt, R-nek, a’ legszerencsétlenebb vevőnek, nem 50, hanem 60,000 ft és 40 darab aranyért adta el, ollyan jobbágyi földet t. i., milyennek lánczát most közlő ur 60 p.ftjával széltiben vehet. A’ közlő ur hallgatással mellőzi, hogy a’ vevő, noha őt azon váratlan és előre nem láthatott* hirtelen változás, vagyis inkább csapás érte, hogy a’ termesztmények árának rendkivüli fölemelkedésénél fogva megdrágult föld értéke miután a’ dolgok természetes állapotukba csakhamar visszatértek, olly hirtelen megcsökkent, hogy az 1817-ben R. ur által 60,000 fton és 40 aranyon vett birtok, egy év fordultával már csak legfölebb 15–20,000 ftot érhetett (mi azonban az eladónak szerencséjéhez ’s a’ vevőnek szerencsétlenségéhez tartozik) – mégis a’ szegény vevő a’ bekövetkezett fizetési határidőre nemhogy nem fizetett, mint közlő ur valótlanul hirdeti, hanem minden erejét összeszedvén, 34,560 ftot és 40 aranyat készpénzben, tehát az egész vagyon értékén ’s pedig jóval fölül fizetett – és mivel a’ vevő még a’ hátralevő summát a’ határidőre meg nem fizette, mert már többé nem fizethetett, ’s mert azon árvák által, kik a’ szóban levő szállás tulajdonát jelenleg is perrel követelik, minden további fizetéstől örökségüknek nagyobb bonyolodásoktól leendő megovására biróikép eltiltatott, – per indittatván, ’s az itélet kimondatvaán, a’ nyertes félnek, egy a’ Ferencz-csatorna partján erős anyagokból 20 ezer mérő gabnára épitett magtár – nem 9000 ft váltság-fizetés mellett 63,000 ftba, mint a’ közlő öszintelenül előadja, hanem csak a’ hátralevő tartozás lerovására, ugy mindazáltal, hogy az elmarasztalt R. urnák kellett volna még 3652 ft 34 krt reá fizetni, még 1830-ik évben általadatott – mellynek jövedelme mennyi lehet? miután az a’ Ferencz-csatorna partján helyezve most is 20 ezer mérő gabnával van rakva – számlálja ki maga a’ közlő ur, ki mint kereskedői város lakosa jól tudhatja, mennyit szoktak a’ kereskedők egy ollyan magtárért fizetni; – de a’ győztes fél ezzel meg nem elégedve az akkor még sem a’ törvény által nem ismert, sem az elmarasztalt R. által, soha nem kötelezett árverést kivánt, ’s végrehajtást igazitó pert indított. Miért nem mondja meg közlő ur, hogy ugy az anyaper kezdetekor tüstint még P.– bárónőnek, mint mielőtt a’ második per végrehajtásra került volna, R. – az ugy nevezni tetszett szerencsés vevő, noha az általa szerencsétlenül megvásárlott egész vagyon jelen időben legfölebb 25–30,000 ftot ér, mind a’ mellett, hogy már 34,560 ftot és 10 aranyt kész pénzben fizetett, – a’ valóban jövedelmezhető magtárt általengedte, ’s a’ már nem 150, hanem szerzeménye által 160 lánczra szaporított szállást több épületek felállitásával, Bácskának erdőtlen rónáin nagy becsben álló számos faültetvényekkel ’s közel 200 ako bort termő szőlővel javitva ’s értékben megszaporitva hátra lévő tartozása fejében, maga és családja áldozatával, b. V. Ferencznének, nem csak egyszer, hanem többször visszaajánlotta; – ez pedig nem pletyka, nem felületes és elferdített előadás, hanem mesztelen igazság! – mit ha netán közlő urnak kétségbe vonni tetszenék, utasitom a’ tiszamelléki kerület nyilvános levéltárában található oklevelekre, utasítom a’ b. P. eladó és R. vevő között lefolyt perek irományaira, utasítom P. O. J. urhoz, a’ nm. m. kir. h. tanács tanácsnokához, utasítom B. L. K. köztiszteletü megyei főjegyző urhoz, mint előbbeni és Ns. M. Cz. J. szinte köztiszteletben lévő táblabiro urhoz, mint későbbi végrehajtókhoz; – de V. F. báróné mind 177ezekkel meg nem elégedve, az ekképen mindenéből kivetköztetendő szerencsétlen vevőtől a’ már 100 ezeret haladó öszveg hátralévő részét az üldözésig kiméletlenül követeli, – ámbár az általa 5700 v.fton vásárlott jelenlegi ára szerint 25, legfelebb 30,000 ftot érő javakért már 1826 évig 34,560 ftot ’s 40 darab aranyt kész pénzben – ’s a’ kikiáltott szörnyü drága magtárt, mellyben a’ győztes jövedelmére most is 20 ezer mérő gabona tartatik, az előbbeni törvények értelmében már egyszer végbevitt itéletnek soha le nem kötelezett árverési végrehajtással történt igazitása által leszállitott árában és 102 lánczot ugyanazon eladott földbül, összesen 67,662 ft 30 krt és 40 darab aranyat kapott, a’ közlő pedig sem ezt, sem pedig a’ már 100 ezered haladó elmarasztalás hátralévőségének az üldözésig kiméletlen követelését nem látván elégnek, a’ szerencsétlen vevőt, kit nem gaztett, nem kicsapontó pazérolás, avvagy fényüzés, hanem egy szerencsétlen vétel már ugyis földre sujtott, a’ világ előtt gyalázni, szerencsétlenséget a’ rágalom mérges fulánkjával bün gyanánt kigunyolni, a’ megyének érdem- és erénydús főtisztviselőit, kik R. ur szerencsétlenségén megesve, törvény és igazság korlátai között működtek, gynu alá vonni, ’s igy a’ balsors által már elkeserítettet még nagyobb keserüséggel kínozni gyönyörüségének tartá. És ím a’ szerencsés vétel, mint a’ közlő ur nevezi! im a’ boldog csillagzat örömnapja! mellyet R. ur élvez, – mit ha közlő ur annak tart, áldja meg öt a’ nagy isten hasonló boldog napok háboritlan örömeivel!! – A’ folyamodvány elvesztéséről, vagy ha szükség lesz, még többről is, majd akkor bővebben, midőn közlő ur, igérete szerint, e’ szomorú játék kimenetelét a’ nagy világ elibe terjesztendi.
?
Radicsics Ödön.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem