Fővárosi ujdonságok.
Fővárosi ujdonságok.
Hajdan, midőn a’ cselekvőség pályatére a’ férfias tett-erő szabad kifejtésében nyiltabb, tágosabb vala; midőn már maga a’ resignátióval párosult regényes hősi és vallásos életnek a’ mostaninál erősebb szinezetű vezéri lobogója nemcsak egyesek, de a’ tömeg kedélyét is bizonyos költői lelkesedés, sőt gyakran az ábrándos felmagasztaltság hangulatában tartá, – mondhatlan hatással volt rájuk a’ költészet istenhatalmu varázsa, mellynek melegétől a’ komoly, gondteljes élet jege felolvad, mellynek bájszavára elnémul a’ föld széthangzó, zanebonás nesze, ’s egy szebb és jobb világ tiszta harmoniája magasztos öröm vagy fájdalom gyönyörével tölti el a’ fogékony sziveket, ’s melly virágok közé rejtve izlelteti meg velünk a’ földről elköltözött igazság tiltott gyümölcseit. Mélyen érezék, jól tudák ezt a’ hajdankor választottabb népei, ’s költőink szív- és léleknemesitő ajándokát a’ hála és tisztelet legbecsesebb adójával törekedtek busásan visszafizetni. Nem volt ez anyagi jutalon, nem volt ez, a’ lant tiszta égi pengésével ellenkező, ’s éltünk sötétebb oldalára emlékeztető pénzbeli díj, hanem a’ költő remekei által meghatott nép dicsőitő ünnepe, az olympiai versenyzeten vagy a’ capitoliumban tömérdek részvevő kebel élénk szívdobogása közt átadott egyszerü borostyánkoszorú, ’s mégis olly gazdag, olly mennyei jutalom, melly az ünnep hősét istenek sorába legméltóbban emelé. – Kevesbbé költői elemű ’s inkább realis irányú korunkban többé nem szokják koszorúzni a’ költőt, most egyedül a’ menyasszonyok, fiatal halottak és a’ schweizi vagy a’ karinthiai hegyekből őszkor hazatérő marhák pályabére és sajátja az; jelenleg költőink legszebb dalai is ritkán válnak szívemelő énekké a’ sokaság ajkain, ’s életökben a’ nép alig emlékszik meg róluk a’ nyilvános érdemelismerés buzditó megtisztelés ünneplő jeleivel, ezt többnyire csak haláluk után teszik, mintha e körülmény önkénytelenül is arra figyelmeztetne bennünket: miszerint a’ költő nem e’ világba, ’s még kevesbbé e’ korba való ember. A’ nép most eleget vél tenni a’ költő méltánylásának az által, ha müveit a’ legolcsóbb kiadásban megveszi, ha lefekvéskor a’ múzsák bájzenejét altatószerül használja, avvagy az elhunyt költő emlékszobrát, sok kunyorálásra, egy pár huszasnyi adakozással ügyekszik létesíteni. – És most miután e’ részben a’ multat némileg összehasonlitók a’ jelennel, e’ prózai kor egyidomú folyamának ellenében, igen jól esik egy nevezetes kivételt megemlithetnünk, – kivételt, uraim! még pedig nem az érettebb nemzetek, hanem a’ most zsendülő, ifju magyar honában, hol még csak egy pár évvel ezelőtt, a’ nyersebb természetű, müveletlen, vagy idegen növelésü uri sereg nagy része, a’ legjobb magyar költőt is bolondok házába lett volna képes utasítani. Igen, egy kivételt hozunk fel, melly világosan tanusitja azt, hogy a’ nemzeti haladás szellemétől megkapott magyarság most már élénk hazafiui önérzetés részvéttel ’s hő buzgalommal méltányolja költészetünk azon jeles bajnokait, kik Berzsenyikint: „a’ lantot felkent kezekkel érdeklik”, ’s nemzeti nyelvünk csinosbitására, nemesebb, magasabb érzelmek ébresztésére, ’s a’ közszellem szilárditására jelentékeny, nagy hatással munkálódnak. És e’ nevezetes kivételt azon dalünnep tevé, melly fővárosunkban f. h. 17-én, Kisfaludy Sándor 70-ik név- és évnapja tiszteletére tartaték. Az ünnep eredeti terve jeles költőnk Garay János lelkében fogamzott meg, ’s fényes sükerénél fogva, az Garay legszebb költői müvének nevezhető, melly azonban csak derék egyesült társainak összemunkáló segélye által egészülhetett ki teljesen. E’ dalünnep az elnök, báró Eötvös József megnyitó beszédén vette kezdetét. A’ köztiszteletű báró nyomosan jelölé ki az ezen ünnep tartatására szolgált inditóokokat, érdekesen sorozá elő Kisfaludy Sándor érdemeit, ’s korára és nemzetére tett hatásának eredményeit; különösen finom tapintattal találá el azon okot, miért hogy Kisfaludy Sándor olly közönségesen ismert, népszerü költő, mert szerinte az ünnep hősének minden verse tisztán magyar! Szent igaz! Bár kellő figyelemre méltatná ezt minden magyar költő, ki ugyan szép tehetséggel bir, de idegen szellemű müveivel nem képes a’ honosok sympathiáját megnyerni. – Garay János, Kisfaludy Sándor életrajzát olvasá fel, nem rendetlenül egymásra halmozott száraz adatok előadásával, hanem a’ logicailag összefűzött egészet a’ criticai vizsgálódás szövétnekvilágával ’s a’ költői lelkesedés tiszta lángjaival árasztván el. – Vachot Sándor, Kisfaludyt dicsőitő költeményét szavalá el, ’s bár e’ sorok irója a szerzővel testvéri viszonyban áll, annyit azonban részrehajlás nélkül ’s bizonyára a’ közvélemény megegyezésével mondhat ki, miszerint az említett költemény irodalmunk maradandó becsű müvei közé tartozik, ’s magát a dicsőitöt dicsőité meg. – Kuthy Lajos „Nők és az élet czímű értekezése a’ szép nem szellemi befolyását a történet és művészet kifejlődésére, alapos nézetekkel ’s a’ legfényesebb példák kiemelésével sikerdúsan bizonyitá be, ’s egyszersmind lelkesen mutatá ki az utat, melly hölgyeinknek a’ magyar nyelv terjesztésére nyitva áll. – Erdélyi János, Kisfaludy Sándor „Csobáncz” nevű regéjét, mellynek legalább egyes részeit majd minden, betűismerő magyar szorul szóra tudja, olvasá fel. – Vajda Péternek „Nemzeti háromszin” czímű költeménye, mint a’ nemzetiség és szabadság szeretetére némi satyncus éllel és sok energiával buzditó dolgozat, szinte megtevé hatását. – Gorove István, Kisfaludy Sándort mint nemzeti költőt tünteté előnkbe, ’s hivatkozva külföldi példákra, jelesen mutogatá ki, milly befolyást gyakorol a’ népre a’ költészet nemzeti eleme; költőinknek meleg szavakkal ajánlá az eredetiséget ’s magyar szellemü irásmódot, ’s végre czélszerüen inditványozá, hogy lépjünk dalegyletekbe, a’ hazát és szabadságot ’s nagy embereinket dicsőiteni. – Székács, az ékesen szavaló, Garaynak Kisfaludy Sándor egyik nevezetes életpontjára vonatkozó szép költeményéi olvasá fel erős és megható érczhangjával. – Végre Tóth Lőrincz befejező beszédében köszönetet monda a’ közönség szíves részvétéért, ’s ujra lelkes szavakkal hozá emlékezetbe az ünneplett koszorús költő fényes érdemeit. Közben a’ nemzeti szinház kardolnokai az Erdélyi által szerzett alkalmi költeményt meghatólag éneklék. (Mindezen mű rövid idő alatt a Regélőben fog megjelenni.) – Minthogy e’ dalünnepet a hirdetmény szerint a’ tudós társaság szük termében akarák megülni, eleinte a’ hallgatóság egy része ezt tömé meg; de mivel a’ nagyobb rész kün maradt: később Fáy András és Ilkey táblabiró urak eszközlésének következtében a’ közellévő megyeház nagy termének ajtai nyitattak meg a’ Trattner-házból nagy robajjal kirohant sokaság elfogadására. Már maga a’ hallgatók, az ünneplők számtalan száma is szembeötlőleg tanusitja azon buzgó részvétet, mellyel nálunk Kisfaludy Sándor mint költő iránt viseltetnek; különösen feltűnő volt a’ szép nem köréből jelenvoltak sokasága; mit onnét lehet magyarázni, mert Kisfaludy S. minden magyar költő közt legszerencsésebb tapinthatta találta el ’s lepledé föl hölgyeink érzelemvilágának titkait! És milly örömlelkesedéssel, milly forró méltánylással kiséré e’ nagyszámú közönség a’ fenolvasó költők választékos előadásait, milly közös volt a’ megélegedés a’ dalünnep elhangzása után, mellynek emlékezete azonban örökké viszhangzani fog az ünneplök lelkeiben! Az ünnep vége felé Kisfaludy Sándor jól talált arczképe többek közt osztaték el, ’s e’ részben Heckenast könyvárus hazafiuilag tünteté ki magát, mert a’ kőmetszetet ingyen szíveskedék átadni az egyesületnek. Meg kell még említenünk, mikint az ünnep hősének egy oklevelet fognak küldeni fővárosunkból, melly az ünnep minden részesének saját kézzel irt nevét foglalandja magában. Illy nagyszerű ünnepélyes megtiszteltetéssel egy magyar költő sem dicsőittetett még életében, de nincs is magyar költő, kinek müvei olvasottabbak, ismertebbek volnának, mint Kisfaludy Sándor remek dalai és regéi, mellyek költészetünk tündéri csarnokában örökké állandó alaposzlopkint diszlenek!
