FRANKHON.

Teljes szövegű keresés

FRANKHON.
A’ titkos költségek a’ pairkamrában, sok szószaporitás után keresztülmentek. A’ ministeri javaslat ugy, mikint a’ kövtkamara által elfogadva lőn, mart. 21-kén 135 szóval 37 ellen, tehát 98 szótöbbséggel győzött. A’ vitatkozásban semmi uj nem fordult elő. Boissy marquis, ki 60,000 frankot kivánt levonatni, süket füleknek beszélt. Nagyobb figyelmet érdemel Guizot urnak Taiti szigete iránti nyilatkozata, mellyet Polet de la Lozčre gróf (protestans) idézett elő. A’ gróf t. i. a’ nélkül hogy a’ sziget fontosságának és a’ véduraságból folyó belbeavatkozás jognáak fejtegetésébe bocsátkoznék, csupán azon ohajtást fejezé ki, hogy a’ kormány olly férfiakat küldjön ama’ szigetekre, és olly utasitásokkal, kik ’s mellyek elegendő biztosságot nyujtsanak ama’ szigeti nép fenálására és haladására kereszténységben; mert különben attól lehetne félni, mi annyi indian-néptörzsököknél tapasztaltatott, mellyek europaiak által irtattak ki vagy rontattak meg. A’ külminister erre megnyugtatólag válaszolt, kijelentvén, hogy a’ kormány sehol sem fogja a’ keresztnéység és erkölcs haladását gátolná, sőt inkább vétendi a’ kereszténységet, a’ szabad türelmes keresztnéységet. A’ déli tenger szigeteire egy időben mentek protestans és catholicus missionáriusok ’s egyenlő sikerrel munkáltak a’ bálványozók megtéritésén. Frankhon védelmének gyümölcseiben mindenik fél egyenlőleg részesülend. A’ követkamrában másnap Gasparin ur (hasonlag protestans) kérdésére hasonló válasz adott. Guizot ur egy uttal kijelenté, hogy nem sokára az uj szerzeményt illetőleg költségvetést fog a’ kamra elébe terjeszteni, ’s akkor majd kész leend minden oldalu felvilágositást adni. – Az oppositio megint két csatát vesztett a’ követamrában. Duvergier de Hauranne inditványa, a’ titkos szavazat megszüntetése és a’ nyilvános szavazat behozatala iránt, élénk és sokoldalu vitatkozás után mart. 22-kén esti hetedfél óra tájban 394 szavazó közül 201 vokssal 193 ellen, tehát 8 szó többséggel félrevettetett. A’ minoritásnak ez aránylag nagy száma mély benyomást tőn a’ kamrában. Vivien ur, ki a’ javaslat ellen szavazott, jeles beszéddel tünteté ki magát. Hasonló sors érte másnap Sade javaslatát bizonyos tisztviselői categorák kizárása iránt, melly kérdésben Lamartine ur is a’ többséggel szavazott. Lamartine ur nem tért el alapelvétől; ebben fekszik a’ különbség közte és az oppositio közt. Beszéde, mint mindig, jeles volt. A’ javaslat 388 szavazat közül 207 vokssal 181 ellen, tehát olly kamrában, mellyben 191 hivatalnok ül, csak 26 szótöbbséggel vettetett félre! – Mind a’ két tárgyra visszatérünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem