Somogy.

Teljes szövegű keresés

Somogy.
Mart. 30.* Folyó hó 27-én Kaposvárott első alispán elnöklete alatt tartott megyei kis gyülés alkalmával, először is felolvastatott mltgos főispán urnak a’ KK. és RR-et arról értesitő levele: hogy a’ már előbb mart. 28-ra kitűzött, erről peig később april. 26-kára halasztott tisztujitást tetszik ő kegyelmességének, – minthogy ez utóbbi időhatár a’ RR-nek talán alkalmatlan lenne – május első napján, de már ekkor okvetlen megtartani, az ezt megelőzni kellő gyülést pedig april. 27-én. – Ez hát tudomásul vétetvén – 2) egy érdemteljes t.biró inditványozá, hogy leginkább a’ házi pénztár kimélése tekintetéből, kéressék meg főispán ő mga, hogy az ápr. 27-én tartandó gyülés, és május első napjai között, a’ követválasztást megtartani kegyeskedjék. – Voltak kik ezt helyeslék, ’s voltak – szokás szerint – kik nem, és kik az orsz.gyűlésnek még akkor diplomatice nem tudott határnapját kétségbe akarák hozni, alkamlasint azért, mert ez őket ugy, mint Somogyot készűletlen érné. ’S igy ez inditvány csekély vita után elhangzott. – Itt jegyezzük meg, hogy az orsz.gyűlési követutasitást készitő választmány munkálatát vizsgáló gyülés, ez előtt egy hónappal ugy köröztetett, hogy majus elsejné leend, most hát ezt a’ tisztujitás kiüté sarkából. No – de majd meglesz az ekkor, a’ midőn – s’ majd meglássuk, szegény házi adó! miként anatomizálnak, ha ugyan bonczkés alá jutandsz!? 3) Szőnyegre jött a’ tisztválasztás mikénti tartása ’s határozat lett, hogy a) ebben részt vehetnek azok, kik 1840-ben szavazati jogot kaptak, noha azóta többen lettek szavazhatók; és pedig b) jóllehet a’ februari gyülésben meghatároztatott, hogy minden tisztviselő titkos szavazat utján leend választandó, mindazáltal a’ vidékből becsődített, ’s a’ lakomát már megkezdett köznemesség kettőztetett harsány „voltumra!” kiáltozása daczára is, ez igy módosittatott: hogy ha felkiáltás által a’ többség ki nem vehető, csak azon esetben legyen helye a’ szavazásnak. – Erre azok is, kik előbb az előttök vitézkedett főnökök intésére votumot hallattak kivánni, rámondák a’ „viválatot!” – És ez ha nem logicai, legalább financialis következetesség: mert lám 1840-ben az első alispánrai szavazás reggeli tiz órától, esti tizedfélig tartott, – ’s hol az a’ számtudós, ki képes volna isten igazában kiszámitani: nem azt hogy körülbelől 2000 szavazó mintegy 40 tisztviselőt mennyi idő alatt, hanem eszem-iszomra csupán addig pazarlandott hány forintért választana meg szavazat utján? – Mert fájdalommal kell említenem, hogy a’ corteskedés szélvésze Somogy csendes térein is dúlni kezd, és hacsak – mint kezdetben a’ vizeket, – az ur lelke nem táplálandja, vétkes kicsapongásorka is fajulhat. – Nem akarok jeremiadát fúni nemzetéletünk Jeruzsáleme fölött, de mig találkoznak emberek – ’s fájdalom ezek nem ritkák! – kik ész- ’s vagyontehetségöekt embertársuk megvesztegetésére használják; mig vagyonosaink nagy része a’ tömeg együgyüségével üzérkedni alacsony tettnek nem tartja: addig kedvezőbb eredményt alig remélhetünk. – Voltak gyászidők, magokhoz még akkor nem annyira hűtlenek, mikor a’ lélekvásárlások honunkban még napi renden voltak; de az okkalgyőzés (?) nyoma még itt is látható: midőn t.i. ez előtt néhány évvel nálunk, egy becsületes uri ember, egy fölebb emelkedni vágyó tisztviselőre megharagudván, az „ezerek” helyett, ezen hatályos szónoklattal lépett fel vagy is ki, az utczán őgyelgő választókhoz: „barátim! T–ra ne (szavazzatok) ám! mert ezért drága ám a’ só!” – T. nem lőn megválasztva, bár a’ só ára a’ régi mardt. Ámde – hála korunk szellemének! – ez idők lejártak, ’s vagyonsoabb polgár megtanult pnézfeleslegével jótékony czélokhoz járulni, mig azt lélekölő eszem-iszomokra fecsérlené. – És szomorú, de való! – e’ megváltó sok helyen még nem született: mert, tisztelet becsület, de igazság is, mi most is egyre lakmározunk, most is dorbézolunk, sőt falukról falukra járunk, hogy ez vagy amaz tisztviselő bőrére – mint mondani szokás – ihassunk, – ’S e’ (nemesi) kiváltságunk gyakorolhatásaért utolsó fillérünket is oda vetjük, 247’s rajta szines-sapkákat varatunk, és a’ bor- vagy pénzszesz mámorában kábult választónak fejébe nyomjuk. Vivat! deus benedicat! – – Ugyan uraim, megyénk érdemesbjei! miért e’ megkülönbözteés? avagy feledték önök, a’ nem rég tőszomszédjokban elviharzott gyásznapok eseményeit, Istenért! gondolják meg önök, hogy ha e’ tarka vegyületű választókat lakoma – nem politicai, mert illyenek ezen jelentékes nevet adni vétek – kék vagy czirádás sapka ’s pénz által a’ porig alacsonyítjuk, ki áll jót, hogy az eszközzé aljasult néptömeg, olly néptömeg, mellynek nadrágosai is nehány forintért lelköket eladni nem iszonyodnak! – nem ejtend e veres foltot a’ magyar alkotmányon? Valóban önök ténye ollyan, mellyre minden igaz magyar felsohajthat: Uram bocsássd meg nekiek, mert nem tudják mit mivelnek!!” – c) Szóba jöttek a’ credentionalisok, ’s voltak kik ezeket egészen eltörölni, vagy pedig ezek adhatását lehetőségig megszorítani és csupán az országos hivatalnokok által adhatóknak, azon oknál fogva javaslák, mert általok sok visszaélés történik. Folyt a’ harcz ellenök és mellettök, mintegy másfél óráig annyira, hogy nem levén tisztában az ügy, ’s ez érdemben némelly szónok talán magával sem, az elnökség határozatot mondani mindaddig képes nem volt, mig egy fiatal szónok, megyénk egyik disze, szokott értelmi hatályossággal ki nem jelelé a’ megyei végzések körét, ’s meg nem fejté az osztó-igazság elveit logicai egymásutánnal, hogy ha egynek engednünk credentionalist, kell engednünk – egyenlő jogu lévén – másiknak is. – Ezekután néhány hivatalos ’s nem hivatalos levelek a’ már gyérült hallgatók előtt felolvastatván, elnök ur a’ gyülést eloszlatá, megkíván a’ RR-ket a’ délután tartandó szavazó nemesek ügyében választmányba. És erről még egy keveset. – Emlékezni fognak a’ Pesti Hirlap olvasói, hogy Somogy megye, a’ többi tisztesbek mellőzésével a’ segédlelkészeknek szavazati jogot adott. Ez is egy morzsa a’ nemzeti lét nagy épületéhez; mert látszik Somogy is sejteni, hogy „elkövetkezett az idő alkotmnáyunk részeseit szaporítni, különben nemzetünknek jövendője nincs!” De most elég ennyit; majd jövend idő, midőn erről és más rokonnemüekről is – szerkesztő ur engedelmével – többet.
E’ közlés nem rendes levelezőnktől érkezett.
– Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem