Békés.

Teljes szövegű keresés

Békés.
Gyula, april. 15. Mult közgyülésünkről még valamit. Olvastatott a’ nm. h. tanács intézvénye, melly szerint „V. F. hivatalától felfüggesztett tisztviselőnek fensőbb helyre nyujtott esedezései, valamint a’ megyének e’ tárgyban tett több rendbeli felirásai következtében, a’ megye főispánja neveztetik ki királyi biztosul olly végre: 1 Hogy az V. F. ellen folyamatba vett, és törvény rendén folytatandó per tárgyalását részre hajlási gyanutól ment személyekből alakitandó, ’s ön elnöklete alatt összeülendő törvényszéken eszközölje. – 2) Vizsgálatot tegyen mind azon ujabb pontok iránt, mellyek a’ megye által V. F. ellen pótolólag felterjesztettek, valamint azon egyének ellen is, kik, noha szintén rendetlenül kezelték a’ bitang jószágok árából bejött pénzeket, mégis minden további keresettől, csupán roszalás kimondása mellett, feloldoztattak.” – Melly intézvény felolvasásával, miután a’ RR. ezen királyi biztosságot saját felirásaik értelmében ollyannak tekintik, melly az 1805: 5 tcz. szerint működve, módot és alkalmat nyujtand gyanusított tetteik és végzéseik tisztaságát ’s törvényességét alaposan felmutathatni, miután más részről királyi biztos urnak, mint szeretve tisztelt főispánjoknak, az eljárásra kitűzött rendét és módját is mind a’ V. F. ellen elrendelt másik bünvádi és két tiszti ügyészi perekre, mind a’ megye által eddig tett, és a’ királyi biztosi eljárásban is alapul vétetni fogott vizsgálatra nézve, dologhoz alkalmazottnak ismernék fel: magok e’ részbeni megnyugvását a’ királyi biztosságra és a’ megértett abbani eljárásra nézve nyilván kifejezik. mi pedig illeti azon körülményt, hogy a’ bitang pénzek be nem adása miatt hasonló betudás alá vehetőknek nézett, és állitólag minden keresettől egyszerű feddés mellett feloldozott többi szolgabirákra nézve a’ megyei végzés azon része a’ felhivott intézvénynél fogva megszüntettetett; mind e’ mellett erős meggyőződésük a’ RRnek, hogy az ekkép megszüntetett végzés alaposságát is képesek a’ királyi biztos főispán ur előtt igazolni, és hogy ez immár nem a’ kérdéses egyéneknek, hanem az azokat közvégzés által fölmentett megyei közönségnek áll egyenes és mellőzhetlen kötelességében. Ehez képest, mennyiben a’ megszüntetett végzés támogatása czéljából az összes megyének a’ királyi biztosi működésben részt venni nem lehetne, küldöttséget neveztek ki a’ RR., képviselőjük gyanánt, melly az illető adatokat készen tartva, királyi biztos ur felszólitása szerint világositsa fel mind azt, mi felmutatni képes, hogy a’ meyei végzés ezen részétől sem tagadtathatik meg a’ helyeslés, – ugyanezen küldöttségnek meghagyatván, hogy a’ jelen dologra vonatkozó pótlolagos vizsgálatokra nézve netalán szükséges felvilágositásoknak is a’ megye részéről leendő előterjesztésére magát készen tartsa. Végre a’ megye első alispánjának, ugy szinte N. A. és P. G-nek az iránt tett felszólításaikra, hogy királyi biztos főispán ur méltóztassék V. F-et amaz ellenök a’ királyi trón elébe terjesztett általános vádjainak is részletes földeritésére, mellyre a’ megyének több rendbeli sürgető végzései sem birhaták, 293királyi tekintélylyel szorítani: királyi biztos ur azt adá válaszul, hogy valamint már ezt előlegesen eljárásában kitűzöttnek lenni emlité, ugy ennek teljesülendéséről e’ helyen ismételve is bizonyossá teheti a’ megyét. –A királyi biztosi munkálat eredményéről idővel majd bővebben. – A’ külső hatósági levelezések során: Nógrád, Liptó és Tolna megyéknek orosz terjeszkedések tárgyában irt felszólitásai, bővebb egybevetésre, az utasitásokat tervezett választmányhoz tétettek által. – Krasznának visszacsatolás iránti jeles körlevele elvileg az utasitásban már foglaltatván, ujabb adatul ki fog adatni a’ követeknek, mint szintén Biharnak a’ bortized megtagadásából keletkezett sérelem iránti ujabb, és Debreczen ’s Székesfejérvár városoknak ismeretes körlevelei is. Veszprém levelének az országgyülési hallgatók fekezésére vonatkozó része tudomásul vétetett; a’ védelmi rendszer elintézésének sürgetésére követeink már utasitvák; mi pedig a’ nemzeti szinház tévesztett irányát illeti, ezt csak az országos választmány jelentésének előterjesztése után látja a’ megye tárgyalhatónak. Varasd megye diák körlevélben kárhoztatja az ilir merényeket; – válaszul fog adatni, mikint épen ez érzelmek nyilvánitása után reméli a’ megye, hogy Varasd a’ levél szerkezetére nézve is szem előtt tartandja jövendőben a’ magyar nemzetiség igényeit; különben levele most sem olvastatott fel, csak kivonatból értők meg tartalmát, ’s e’ körülmény vele szintén közöltetik. A’ szepességi XV városok beczikkelyezése iránti körlevél és Hevesnek szóbeli perek tárgyában kelt felszólitása kiadatott az utasitást tervezett választmánynak. Szabolcs előbb ásványgyüjteményt akart venni a’ muzeum számára, – ujabbi levelében irja, hogy többé nem akar – – – tudomásul vettük. Ugyanezen közgyülésen b. Eötvös József jeles hazánkfia már előbb táblabiróvá kineveztetve, a’ birói hitet letevé. A’ mezőberényi eskütti állomásra mult közgyülésből felterjesztett egyének közül Sipos Sándor neveztetett ki. –
T.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem