Verőcze.

Teljes szövegű keresés

Verőcze.
April 25. Tekintsük az életkérdések változó sorsát, mellyek közt első az adó kérdése. Verőcze intelligentiája mind a’ választmánynál, mind a’ közgyülésen nagyon fontolva haladó elveket tüntetett ki, nyers tömegnek sem ott, sem itt semmi befolyása nem volt, kivevén, hogy a’ kérdés eldöntése utáni napon egy nemes község birája megjelenvén, tartományi nyelven kérte a’ főispánt, hogy az adózási ügyben a’ régi mellett maradjunk, de ez ugyis késő szó elhangzott. Az adóra nézve a’ választmány elvei conservativ modorba nagy többséggel pontosultak, az állományveszélyeztetési, a’ köznéppeli soroztatás kivítták a’ nap győzelmét, ’s a’ választmány oda nyilatkozott, hogy országos intézetek tekintetéből egy országgyülésről a’ másikig bizonyos országos öszveg vettessék ki, melly aztán megyékre fölosztva, a’ nemesség által fizettessék. A’ közgyülésben hathatós pártfogókra talált az elv, ’s a’ házi adóbani részesülés soká küzdött; első alispánunk ezt derekasan védte, ’s védte egy magas szózat ellenére is, végre midőn a’ megyei kebelbeli szükségek tekintete illő részvétet támasztana, a’ felkiáltás csakugyan a’ domesticára hojlott: az ellenpárt azonban mégis kikéré magának, ne mondassék ad „domesticam”, hanem pro „necessitatibus domesticis”, ’s az adózási elv egy szózattal gyarapult. A’ második életkérdés az ősiség eltörlesztése volt, mellette hathatós, ellene sok szó váltatott, ’s az ősiség el lön törölve; – ámde nem általában; azt mondották: a’ törvénynek visszaható ereje nem lehet, jogtalan ollyanokat jogtól megfosztani, kiknek sokatérő javait kevés pénzért kicsikaró dúsak bitangolják, miért is jövőre minden aviticitas töröltessék ugyan el, de csak a’ jövőben tényezendő örökvállomások mellett. A’ multakra nézve megkülönböztettek a’ már jogsérelemben lévők, a’ már ténybehozott, de még sérelmet nem értek, vagy az érendőt kiskoruságukban tapasztalandók, – ’s utasitásba adatott, hogy az elsők a’ törvény kihirdetésétől, a’ másodikak a’ sérelem foganzásától, a’ 3-dikak nagykoruságuk évnapjától számitandó öt év alatt az illető örökvállomások erőtelenitésére szabadalmaztassanak; minél több kivétel, annál érvénytelenebb törvény! – A’ harmadik a’ hitrebizottságok eltörlesztése; e’ mellett is fölötte hatalmas szavak hallatszottak, ámbár a’ választmány föltétlenül elfogadá, végre a’ fontolva-haladási elv oda nyilatkozott, hogy ez iránt uj választmány javasoljon, minő föltételek mellett lehessen a’ hitrebizottságokat eltörleni? – A’ szerződésben gyökerezett zálogok zálogok maradnak, mig el nem idősülnek, a’ birói zálogok csak öt évig tartandanak az uj törvények kihirdetése után, addig remélik a’ RR. hogy hitelbank ’s egyéb eszközök reményt nyujtandanak a’ szóbeli pörbe keveredett szerencsétlen adósok pillanatnyi kimenthetésére. – Most az incapacitás jött szőnyegre, mellyet a’ választmány egy akarattal elfogadott, azonban ennek is magas ellenzői találkoztak, ’s gönczölsarki szél fujván, a’ vitorlák bókolának: csuda e tehát, ha a’ capacitas megbukott? és pedig azért, mert a’ törvényhozási alakot megváltoztatja, mert a’ constitutio századok alatt lassúdan fejlvén ki, nem tanácsos az illy szökelve haladás; mert az aristocratia tartja fön a’ nemzetiséget, a’ nyelvet, a’ capacitas mellett mindketteje elveszett (?) ’stb. Derűre ború! – Kereskedelmi tekintetből előlegesen a’ pest-fiumei közlekedés pártoltatott; ugyanis Pesttől Eszékig a’ Dunán ’s kevés részt a’ Dráván kész a’ vizi vonal, innen Bródig munkába vétetett a’ dráva-szávai csatorna, vagy ha ez nem tetszik, épittessék vasösvény, Bródtól Sziszekig a’ Száva hajókázható, innen a’ szabályozandó Kulpán Károlyvárosig, onnan pedig az ország költségein visszaváltandó Louisa-uton Fiuméig legrövidebb ’s legsükeresebb közlekedés, utána jőne a’ pest-debreczeni vasvonal. Ha az első megbuknék, azt tartják Verőcze RRei, hogy a’ tervezett veszprém-fehérvári vonalnál, melly az ország igen kevés részét érintendi, a’ titel-bród-károlyvárosi mindenkép elsőséggel birna. – A’ királyi városok szavazati kérdése ns Pest megye javaslata szerint lenne leintézendő, ’s e’ tárgyban a’ pesti pontok mind el lőnek fogadva. – A’ magyar nyelv ügyében, mivel a’ kormány ennek megtanulhatása tekintetéből e’ két társországban eddigelé mit fen tett, olly véleményt tápláltak a’ RR, hogy annak sebtébeni behozatala teljes lehetlenség; adjon a’ kormány módokat, ’s a’ megye is megteendi magáét. –
S. A.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem