Temes.

Teljes szövegű keresés

Temes.
Rékas, april 27. Alkotmányos szabadságunk egyik legfényesb ünnepét, a’ követválasztást, ritka egyetértéssel ’s a’ férfias lelkesedésnek nemzeti méltóságunkhoz illő nyilvánitásaival tartottuk meg Temesvárott, politicai pártszinezeteink által különbség nélkül tisztelt gróf főispánunk elnöklete alatt folyó hó 24-én. – Másfél év előtt, midőn utolsó tisztujitásunk tartaték. két férfiu tünt fel leginkább nemességünk köréből, kiket a’ bizodalom ’s lelkesedés közösen átkarolt, kik közül az egyik első alispánná lön, a’ másik pedig, mivel azzá, mire őt a’ rendek közkivánata emelni akará, nem lehete, egybehangzó akarattal főbirónak választaték, ’s e’ két férfiu Várkonyi Ádám és Vukovics Szabbás. – A’ bizodalom azóta folyton növekedett, ’s igy bár a’ követválasztást előző hetekben más követségi összeillesztések is tüntek fel megyénk politicai egén, ezek mégis az elméknek régótai megállapodásán, az adott szó szentségén ’s első alispánunk szilárdságán hajótörést szenvedve, némi határozottabb nyilatkozások után elenyészének, ’s igy lön: hogy a’ nemzeti szineket lobogtató, ’s két lelkes nőtől ajándékozott díszes szalaggal ékesitett zászló egyik oldalán: „egyesülve haladjunk”, másik oldalán pedig „Várkonyi és Vukovics követeink” felirással, főispánunk megérkezésekor már kitűzve, követeink pedig habár nem is gyülésileg, de akaratunkban már megválasztva valának. – A’ gyülés folyó hó 24-kén elnök főispánunk által megnyittatván, mindenekelőtt a’ hongyülésre adandó utasitásnak még hátra levő pontjai állapittattak meg, ’s ennek folytán Sopron és Tolna megyéknek a’ posták, – Turócznak a’ főispáni méltóságoknak egyedül világi személyekrei ruházása, – Kraszna és Zaránd megyéknek visszacsatoltatásuk foganatositása, – Fehér és Tolnának nemzeti bank felállitása, – Veszprémnek uj védelmi rendszer ’s a’ nemzeti fölkelés rendszeresitése, – Nyitrának a’ lengyel nemzetiség helyreállitása, – tornának a’ kereskedést tárgyazó országos munkálat átvizsgálása, – fiumei kapitányságnak biztos kikötő épitése ’s Luiza-ut megváltása, – Hajdu-kerületnek az egyházi könyvek magyarositása, – Pest megyének középponti műegyesület felállitása, – Csanádnak a’ mértékek egyenlő lábra tétele, – Krassónak a’ kebelbeli bányásztörvényszék német levelezései, – Szerémnek a’ duna-szávai csatorn alétesitése iránti felszólitásaik pártoltattak. Tornának az országgyülési költségek országos pénztárból ’s igazságosb aránybani fizetése iránti megkeresése, bár a’ megyei rendek országos pénztár felállitását ohajtják, mivel azonban ezt nem az országgyül. költségek fedezésére, hanem a’ honra üdvösb hatásu més intézkedésekre kivánják fordítani, – ugy Zólyomnak Libay mellszobra megvétele iránti megkeresése nem pártoltatott. Veszprémnek az országgyülési ifjuság korlátok általi elkülönzése iránti megkeresése az országgyülés-, Csanádnak a’ herczeg-primás birák kinevezési joga elvétele iránti inditványa pedig a’ királyi tábla elrendezésére halasztatott. – Nádor ő fenségének a’ kincstári pénztárból előlegezett öszveg megtéritése iránti felszólitása, a’ kölcsön visszatéritésére országgyülésileg feltalálandó mód végett követ uraknak kiadatott. – Ezek után a’ városok elrendezése tárgyában foglalatoskodott alválasztmány véleménye vétetett megrostálás alá, minek 19 pontjai, nyilvánosság ’s nemzeti nyelvünk használatának általános kiterjesztése mellett, következő főelvekben állapittattak meg: 1-ör: Polgárság nyerésére a’ P. H. 234 számában felállitott 4. elv találtatott szükségesnek. – 2-or: A’ polgárok közül, ’s általuk bizonyos számu, ’s 6 év multával csak magyarul tudó képviselők szabadon választassanak, ’s eljárásuk éltük fogytáig tartson. – 3-or: A’ kijelölés nélküli követválasztás- ’s utasitásadási jogot az összes polgárság, a’ birói hatóságot politicaitól elkülönözötten a’ tanács gyakorolja, a’ város egyéb dolgait pedig, valamint a’ tisztujitásokat is, a’ képviselők intézendik el. – 4-er: A’ királyi városok a’ kamrai függéstől felszabadittatván, a’ h. t. alá rendeltessenek. – 5-ör: Pénztárak és számadások vizsgálata a’ képviselők gyülésében történjék, a’ meg nem elégedő félnek birtokon kivül törvény utja maradván fel. – : 6-or A’ k. városok a’ megyék főispánjaihoz hasonló királyi biztossal birjanak. – 7-er: Országgyülési szavazatuk a’ népség viszonosságára, – polgárok ’s nemesek közötti arányra ’s portákszámára hiteles adatok után forditandó figyelemből feltünő igazságos arányban adassék meg. – Ezeknek megállapitása után tisztelt elnökünk felszólitására követválasztásunkkat egybehangzó felkiáltással ’s a’ közöröm zajos kitörései között néhány percz alatt bevégeztük. Választási közgyülésünk becsét emelé azon körülmény, hogy a’ terem ajtai, hova illyetén alkalommal egyébkor csak nemesek jutának be, most mindenki előtt nyitva állottak, ’s ez okból nem kevesen jelentek meg azon osztályból is, melly maga saját hatóságánál, a’ városnál hasonló joggyakorlatából kirekesztetik. Emelte a’ gyülés ’s általában a’ nemesség nyilvános föllépésének becsét az is: hogy müvelt soraiban megyénkben lakó kardnélküli nemeseink ’s ezek között az utolsó időben elhiresült Árvay család tagjai is feltüntek, ’s ez tanuságot nyujta: hogy ezek minden izgatás nélkül képesek felfogni az alkotmány által adott jogot, ’s ezt a’ legnagyobb illendőséggel gyakorolhatják. Emelé a’ gyülés tényét végezetül a’ karzaton megjelent ’s a’ tanakodásokat is figyelemmel kisérő szép hölgykoszorú. – Választott követeink, Várkonyi Ádám és Vukovics Szabbás urak jeles szónoki tehetséggel köszönik meg a’ bizodalomnak közösen nyilvánitott jelét, ’s Vukovics szivemelőleg szövé beszédébe az irányt, mit követi pályáján követend, ’s miről politicai életének lefolyt napjai ’s jellemszilárdsága bennünket biztosítanak. – Második nap főispánunk előterjesztésére az országgyülési költségeknek egyedül a’ nemesi rend általi viselése elhatároztatott. – A’ természetvizsgáló társulat alelnökének levele, miben a’ jövő augustus 8-kán megyénk keblébeni egybeülését tudtunkra adá, – ugy Temesvár városának a’ társaság elfogadására ’s munkálatának könnyebbitésére szükséges intézkedések tétele iránt vegyes választmány kiküldetése végett irt megkeresése örömlelkesedéssel fogadtatott, mi főispánunknak az elnökség elvállalása ’s a’ gyülésnek személyes elnöksége alatti megnyitandása iránt tett nyilvánitása után még inkább növekedett. A’ kért választmány másod alispánunk elnökségével kineveztetett; gróf főispánunk pedig a’ társaság nevében szives köszönetét nyilvánitá. – Első alispánunknak követté választás által ezen hivatal ideiglen megürülvén, a’ követválasztáskor feltünt szép egyetértés, a’ helyettes alispánságnak szőnyegre jött ’s magános körökben vitatott kérdése által majd csaknem felbomlott, ’s a’ nemesség több irányban habozva a’ választásnál bizonyára szétágazik, ha főispánunk ügyes tapintata, a’ dolgon az által: hogy Gál József t.birót a’ törvényszékek elnökéül, ’s egyedül az első alispáni biróság pereiben biráskodó alispánul, – Bogma István t.birót pedig a’ választmányok elnökéül ki nem nevezi; mert ez által az alispáni helyettesitést egészen szükségtelenné téve, a’ már-már szakadozó nemesség egységét fentartotta. Gróf főispánunk ezen intézkedése által kebleinket hálára serkenté, ’s ezért, valamint azért is, hogy elnöki székében a’ vélemények szabad kifejtésének legkisebb korlátozását is kikerülé, – hogy a’ megye volt főadószedőitől maradt ’s ezek mulasztása miatt eddig meg nem vizsgált pénztári számadások irányában hatályos rendszabályok hozatalát sürgetve létesité, – hogy némelly tisztségek helyettes betöltésében ’s t.birák kinevezésében a’ rendek kivánatát ’s a’ méltányosságot szeme előtt tartotta, minden pártszinezet előtt köztetszést aratott, mit a’ rendek lakása előtt tartott valódilag díszes fáklyazenével is elegendőleg kitüntettek. Lefolyt közgyülésünk alatt többiek között Jozipovich Antal turómezei derék gróf, Gorove István jeles tehetségü ’s megyénk keblébeni jószágára letelepedett barátunk, ugy Vukovics Szabbás derék követünk táblabiráink koszorújába füzettek. –
Ormós Zsigmond.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem