HAYTI.

Teljes szövegű keresés

HAYTI.
A forradalom, melly Boyer elnökre nézve olly kedvetlen fordulatot vőn, vérontás nélkül végződött. A’ lázadás nem annyira az elnök személye mint a’ holtig tartó elnökség ellen való irányozva; sőt mi több, ajánlatok is tétettek az elnöknek, miszerint az alkotmány átnézessék, az elnökség öt évre határoztassék, ’s legelőbb is Boyer személyére ruháztassék. Az elnök makacs becsvágya e’ föltételekről mit sem akar tudni. Miután azonban a’ harcz kimenetele olly kétesnek látszék, be sem várá Port-au-Prince megszállását, hanem harminczketted magával Scylla nevű angol briggre menekült, ’s mart. 19-kén Jamaicába érkezett. 900,000 dollárt hozott magával, melly öszveg – korántsem tanuja egy aristidesi vagy menenius-agrippai jellemnek – tetemesen enyhitendi számüzetését. Dumeille ur cayesi követ, ki Boyer parancsára több ízben kizáratott a’ képviselő-kamrából, kit azonban küldői mindannyiszor ujra meg ujra megválasztának, legtöbbet tett az elnök megbuktatására. Dumeille ur legelőbb is a’ Cayesban levő pattantyús ezredhez fordult, melly rögtön hozzá pártolt át, ’s hadserege nem sokára 16000-re szaporodott, ’s ezen erővel készült ő a’ főváros ellen nyomulni. Jeleül annak, hogy ő minden személyes becsvágytól idegen, a’ cayesi kormányzónak Beauguillard urnak, ki 12 év óta Boyer jövő utódának tekintetik, ajánlatot tőn, miszerint az elnökséget megürültnek nyilatkoztassa ’s ideiglen magára vállalja. Beauguillard ur azonban nem akart illyes lépést tenni, de a’ forradalmi mozgást mindenkép pártolá. A’ sziget azon része, melly régebben Spanyolországé vala, ugy látszik, nem vőn rész ez eseményekben; ’s a’ Times nem tartja lehetetlennek, hogy a’ régi politicai elkülönülés ismét helyre fog állittatni. Egyébiránt Hayti körül erős angol hajóerő tartózkodott, ’s miután a’ Boyer által számüzött párt is Espinasse urral, ’s most Boyer is párthíveivel Nagybritannia ótalmát kérte, hihető, hogy Nagybritannia a’ rend helyreállitását elősegítendi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem