Abauj.

Teljes szövegű keresés

Abauj.
April. 26. Folyó hó 19-kén főispáni elnöklet alatt tartatott közgyülésünk nevezetesb tárgyai ezek: 1) Főispán ő méltósága tartalmas beszédet olvasott fel a’ számosan egybegyült RR. előtt, mellyben gyülésünk czélját megemlitvén, ’s a’ békes türelmes tanácskozást ajánlván, figyelmezteté a’ RRet, hogy a’ választmányi javaslatban olly kérdések fordulandnak elő, mellyek szerencsés vagy szerencsétlen megoldása honunk boldog- vagy boldogtalanságát eredményezendi, mellyek elhatározása tehát a’ mindenoldalú vitatást, érett meggondolást ’s lehető legnagyobb óvakodást igényel! Elmondá, hogy az idő ellenállhatlan folyama olly szükségeket idézett elő, mellyek fedezéséről, hacsak a’ világ müvelteb nemzeteitől végkép elmaradni nem akarunk, már nem csak gondolkozni, sőt azok kielégitését tettleg is eszközölni szent kötelesség; – igazlá: hogy institutióinkba a’ századok hosszu során olly visszaélések csusztak be, ’s azokban némelly olly hiányok vannak, hogy az elsők megszüntetését, az utóbbiak czélszerű intézetekkeli pótlását, hazáját hiven szerető minden honfinak lehetlen szívből nem kivánnia; – de vigyázatra intett: hogy midőn ezeket eszközölni akarjuk, nemzetiségünket és szabadságunkat föltételező ’s némelly hiányai mellett is igen jeles alkotmányunkat alapjában meg ne rázkodtassuk, ’s remélt javitás helyett szép jogainknak sirt ne ássunk, hogy ne engedjük magunkat a’ haladási és javitási eszközök megválasztásában az ujabb idő korcs eszméitől elcsábittatni, ’s ne higyük, hogy mind az, mit az ugynevezett korszellemnek hivatlan tolmácsai a’ hazára nézve jónak és üdvösnek kiáltanak, a’ gyakorlati életben is ollyan legyen, ’s ne feledjük soha, hogy ősi alkotmányunk történeti alapokon nyugszik, ’s érdekeket szentesíte, mellyek gyöngéd kimélése jog és politica parancsolta kötelességünk! Helyesen mondá továbbá: hogy illy kérdések megfejtésében egyedül ész és értelmesség vezethet ohajtott czélhoz, ’s bizalommal szólitá fel a’ Rret, hogy a’ fontos munkálatnál óvakodjanak olly elemet használni, melly minden érett meggondolásnak ’s a’ tárgyak mindenóldalú megvitatásának legnagyobb ellensége, ’s melly több megyékben lábra kapván, fájdalom! igen szomorú, ’s alkotmányos jogainkra már-már vészt hozó jeleneteket idézett elő, ’s melly többnyire a’ közjó előmozditásával ’s alkotmánymentéssel ügyesen palástolt magányczélok kivivására szokott használtatni, értvén a’ nyers erő használatát, – ’s hivatkozván minden nemes önérzetére, föl sem teheté, hogy találkoznék közöttünk egyed, ki megyénk e’ részbeni jó hir-nevét koczkára vetni ne iszonyodnék. Még egy pár szóval a’ követválasztásnak ohajtott irányt adni, de hiába! bizonyos előzmények mindig csak bizonyos következményeket szoktak szülni ’s azt hallottuk felőle, semmi se lesz belőle! – Ezután az országgyülésre hivó levél felolvastatván, az első napi gyülésnek vége lőn, mert a’ RR. királyunk születésnapján a’ mint szívből örültek, ugy örömüket forma ’s szabály szerint is kivánták kitüntetni. – 2) 20-án e’ lapok 227 és 340-ik számaiban érdekesb pontjaiban közlött követutasitásunk az annak tervezésével megbizott választmány által előterjesztetvén, egész terjedelmében hatalmas „maradjon” által, valóságos követutasitásul fölszentelteték! azon kivétellel, hogy a’ képviselők általi választás eszméje heves ellenzésre talált az ez érdemben számos köznemes társaink által erősödött baloldalon, ’s ez egyetlen választmányi javaslat megbukván, – követeink a’ választási kihágások fékezése ’s megszüntetésére igyekezni fognak czélszerü törvényjavaslatot, velünk megállapitás előtt közlendőt szerkeszteni, akkor e’ tárgy felett ujolag tanácskozván, utasitandjuk őket. Továbbá hogy placetum országgyülés hire nélkül ne adathassék, követeink szorgalmazandják. – – ’S igy könnyüden átesvén a’ választmányi javaslatokon, – közgyülési más dolgainkhoz látánk. (Vége következik.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem