Szatmár.
Szatmár.
A’ követválasztási gyülés folytatása. Olvasóink előtt feküsznek a’ történet rendei, ’s nem nehéz kitalálni, hogy a’ dolgoknak illy remélett fordulása egy közel bámulást idézett elő. Mindenkik fél szeme láttára folytak az események; kezeikben valának a’ történet fonalai, ’s mégsem foghatók meg azokat, mintha illy dolgokat és illy változatokat csak álmodni lehetne. A’ nagy tömeg a’ nemesi szabadság lobogói alatt, melly apr. 19-kén ellenfeleit borzastzó módon szétverte, ’s a’ városban személy- és vagyonbátorságot feldult, ’s a’ kis had, melly ezt april. 20-kán olly rettenetesképen boszulta meg, eltüntek már. A’ holtakat a’ város házához vitték; ’s mig ezek – Ossian szerint – siratatlan szálltak temetőbe, addig a’ kis hadat Nagykároly ugy nézte, mint szabaditót. Nem szépítjük ezen emberek tetteti; nem hivatkozunk Thermophylaere és Szigetvárra, mint azt sokan tevék; mert azt tartjuk, mit b. Kemény Zsigmond elmonda a’ maga idejében, hogy még bűn és erény között különbséget tud tenni az emberi nemzet, Eger és Nagykároly soha se lesz Kenyérmező és Szentimrévé. De ha a’ történteket hű világitásban akarjuk adni, ki kell mondanunk az általános véleményt, melly a’ történet friseségében nyilatkozott. Mindenki tudta, látta, hogy hadi csel az egész dologban nem volt, mindenki tudta, hogy a’ kis had vezér nélkül jött, és senkitől nem kérve, vagy ösztönözve, díjul a’ nagy tömeg ellenében csak halált várhatva, éhen és szomjan küzdött. És nevezzük bűnnek, a’ mit elkövettek; nevezzük boszúnak, vagy akárminek az erőszak fajai közül, annyit senki sem tagadhat el, hogy ez esemény szokatlan és nagyszerű, bármit jelentsen; ’s egy ollyan szem a’ választási történet lánczában, mellyet abba nem emberi kéz tett. Nem is szólt itt senki emberi játékokról, ’s nem követelé senki magának a’ diadal érdemét; mintha épen illy roppant fordulat előidézését a’ porember maga magának sokallotta volna. Az ember gondolatai, bár akará, bár nem istenen állapodtak meg. A’ kis hadat eszköznek tarták a’ sors kezében; ’s hogy ezen eszköz Tyukod és Csenger ellenében, mint mondják, épen Csekéből, Kölcsey sirja mellől, álljon elő, az a’ különös még, miben a’ történet logicája érezteti magát. ezeknek egybevetéséből lehet megfejteni azt, mikép a’ károlyi intelligentiának minden szinezete, a’ vesztes fél néhányain kivül, kimondá egyértelmüleg: hogy U–sy ’s K–nak a’ követséget fel kell vallalni. Ők azonban távol valának. De épen ezen távollétel a’ nagy közönség előtt tisztába helyzette őket, ’s azt eszközlé, hogy a’ választási események árnyai nem csak reájok nem estek, de még csak nem is gyanusíttathatának. Ez a’ körülmény is hatalmasan munkált a’ közvéleményre. A’ lovasposta, ki utánok küldetett, egyiket Lázárban, 5 mérföldnyire Károlytól, másikat Krassón, még nagyobb meszszeségben találta fel; és leveleiket nem merték olvasni; azt gondolák, hogy egyik vagy másik rokonuk haláláról tudósíttatnak. – Aprilis 21-kén szinte a’ közgyülés elkezdődék, midőn megérkeztek. Nem jövének a’ terembe büszke homlokkal, mint sokan gondolák; sőt arzcaik mutatá, hogy szenvednek; ’s midőn a’ terembe léptek, és felharsant az ,éljen’, alig tudák, mit jelentsen az. Diszes, nagy közönség volt jelen. Olly alakok, kik csak választásra valók sem egyik sem másik oldalon nem voltak eleinte; de lassankint illyenek is kezdtek gyülekezni a’ jobb padokra. Első alispánunk felolvastatá a’ tegnapi választás jegyzőkönyvét; ’s csak az vala hátra, hogy a’ követek esküt tegyenek. Mielőtt azonban az történnék, felállt K. Zs., elmondván: mikép 143 ember több ezereket a’ tegnapi választástól hallatlan merénynyel és vérengzéssel elzárt, felszólitá a’ RRet, hogy ismerhetik e törvényesnek e’ választást; ’s midőn a’ hallgatóság felkiáltott, hogy törvényesnek ismeri, fordult a’ követekhez; a’ 12 pontokra emlékeztetve, az országban kifejtett ingerültségre ’s a’ zalai esetekre hivatkozva, felszólitá őket, hogy ezeknek meggondolása után 143 szavazattal akarnak e e’ nemmességteli megyének képviselői lenni? – A’ hallgatóság zajos megindulással felelt helyettök, hogy akarniok kell. A’ szóló azonban a’ zajban is folytatta beszédét; csak feleinek sérelmét terjesztette elő, hogy miket szenvedtek a’ választók ezrei száz negyvenhárom bőszült és elszánt ember ellenében; ’s miket szenvedett ő és felei, kiknek élete nem vala bátorságban. ’S miután a’ vitézlő rendek mind inkább és inkább gyülekeztek oldalára, felhivá azokat, hogy orvosolnák e’ roppant választási sérveket; tagadnák meg a’ követek credentionalisát, ’s kérjék meg a’ főispánt, hogy uj választást tartson, katonasággal a’ bátorság okáért. Helyes és nem-helyes felkiáltások törtek ki beszéde után, mellyre az intelligentiának nyilatkozatai következtek. Mondhatjuk: nem volt pártelv; mert azon három szóló, kik az inditványt pártolák, még pedig olly elágzással, hogy az uj választás most mindjárt történjék, ezen szólók kört nem csináltak. Minden szinezet notabilitásai összeolvadtak az inditvány ellen. E’ közgyülésnek van e joga a’ választást megsemmisíteni, és tanácsos e azt tenni? ez volt a’ kérdés, mellyre egyértelmüleg felelték: hogy sem nem lehet, sem nem tanácsos. Feleleteiket azonban az ellenzéki tagok kevesebb, több panaszszal fölereszték, czáfolatul az inditványozónak, ki erőszakot csak saját felein látott elkövetve. Elmondák ezek: mikép az erőszakot, a’ rettentést épen az inditványozó felei kezdték és folytatták, ’s csak akkor szüntek meg, midőn rombolni valójok nem volt már, midőn az ellenpártot tökéletesen szerteüzték; ’s innen azt követelék, mikép a’ győztes többségnek azon tömeg is tekintessék, melly Vállajnál, Csengernél ’s egyebütt visszaveretett, ne pedig csak azon 143 ember, kik a’ választási tért megtartották, ’s kikről S.– I.– tiszti ügyészünk, kit pedig ellenzéki sympathiákról senki sem fog vádolni, az inditvány ellen nyilatkozva kimondá, 304hogy Nagykárolyban isten népének neveztetnek. – Olvasóink mind ezekhez gondolják hozzá az egyes szemrehányásokat, az egyes szenvedők nyilatkozatait ’s egy tömött teremet, melly ezeket hallgatá, ’s melly mindig ingerültebben és hatalmasabban, feszült figyelemben és fegyult arczczal most helyeselt, majd roszalt. – A’ választott követek hallgattak. – Érezték, hogy a’ dologba, melly nélkülek történt, szólójok nincs. Hallgatott U.– B.– is, azzal a’ nyugalommal, melly őt a’ tegnapi választás fordulatától fogva el nem hagyá, ’s mellyet e’ lapok közelebbi számában már kiemelénk K.– Zs– látta: mikép szónokok helyett felkiáltók vagynak mellette; ’s azért szünet nélkül iratta magát ujabban és mindig ujabban a’ szólók jegyzékére, ’s küzdött csüggedetlenül, és votumot sürgetett: N.– I.– viszont, az ellenszólók leghatalmasbika, sürgeté kimondatni, hogy e’ tárgyban a’ közgyülés nem szavazhat. A’ zaj nőttön nőtt. Egy nagy alkotmányos jog koczkán volt. Végre fölált U– B–. Hangja rekedt volt és töredezett, annyi viszontagság után. És lemondván igényeiről, a’ választás felett megnyugvását ’s a’ követekkel való megelégedését kinyilatkoztatta. „Isten vezérelje őket pályájokon” – igy végzé szavait; ’s kiment a’ teremből. A’ megilletődött hallgatóság egy összeolvadt éljenben tört ki, ’s tapsaival kisérte az ajtóig. Legfényesebb pillanata volt ez életének. G.– S.– hasonlóan nyilatkozott utána. És a’ fölvert hullámok kisimulásnak indultak. „Vigyázzunk – mondá N. I. – hogy az angyal kimenvén közülünk, az ördög itt ne maradjon!” És szavai nem maradtak hatás nélkül. Az emberek kezdék egymást nem ugy nézni, mint ellenségeket. Világos volt, hogy az inditvány leküzdésében összeolvadt szinezete, czélja: békeség. K.– Zs.– elhagyatva látta magát, ’s első alsipánunk felszólitására visszavonta inditványát; ’s kezet nyujtván a’ követeknek ’s másoknak is, a’ reggeli kilencz órától délutánig vitatkozott felek elcsendesedtek. A’ követek esküt tőnek, ’s credentionalisuk kiadatott. – Egy nagy kibékülésre van e’ megyének szüksége; kik azt eszközlik és fentartják, legyenek megáldva a’ haza nevében. A’ sok tanulságból, melly e’ napok eseményeiben rejlik, számunkra a’ legnagyobb minden esetre az: mikép az anyagi erőtől, mellynek következményei kiszámithatlanok, forduljunk el. Hagyjuk tühelyök mellett azokat, kiknek a’ szabadság féktelenséget jelent; vagy jőjenek el, ha nekiek tetszik; de mi helyezzük vissza az észt oltáraira. (Vége következik). –
Többen.
