Zólyom.

Teljes szövegű keresés

Zólyom.
A’ „Világ” utólsó számában Zólyomból april. 26-károl azon tudósitás áll, még pedig, hogy jól szembe tünjék, ritkított betűkkel, mintha Zólyomnak mostani követutasitó gyülésén a’ házi adó el nem fogadtatott volna. Örömünkre szolgál, az olvasó közönséget, rendes levelezőnknek majus 3-káról költ levele nyomán értesíteni, hogy a’ Világnak említett tudósitása egészen alaptalan. Zólyomban a’ házi adó NEM bukott meg. Sőt inkább e’ tárgy már tudomás szerint el lévén intézve, az utasitási választmány munkálata (közel 50 ív) felolvastatván, annak egy-két kevesebbségi szózat ellenében hatalmas „maradjon” által helybehagyott pontjai egyről egyig szabadelmüek, és egészen olly szellemüek, mint azok, mik már az olvasó közönség tudtára adatvák. Igy többek között a’ városokra nézve akkint vélekednek Zólyom RRei, hogy minden beczikkelyezett városnak egy, és minden megyének két szavazata legyen, a’ szabadságot tenyésztó közszájon forgó belszerkezet reformját természetesen buzgóan ohajtván. A’ megyei elrendezésre nézve két lényeges változtatást kivánnak. Egyik: hogy az egész nemesség által választandó ’s a’ nyers erőt kizáró képviselő testület legyen, melly a’ tisztujitásokat véghezviendi, a’ köztanácskozásban közvetlen részt veend; másik. hogy állandó törvényszékek hozassanak be. – A’ magyar nyelv terjedését olly politicával ohajtják kivivatni, miszerint a’ kényszeritő módot, mennyire csak lehet, távoztatva, az idegen ajku belföldi és társországi lakosokat a’ szeretet kapcsaival fűzzék hazánkhoz. A’ népnevelést az egyházi javak által ohajtják gyámolittatni, ’stb. ’stb. Ruttkay főjegyzőnek az utasitások körül kifejtett szorgalmáért jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatott. – Május 30-kán a’ kir. előadások tárgyálása végett ismét közgyülés lesz. –

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem