Vezérczikk. (Városi követek az országgyülésen.)
Vezérczikk. (Városi követek az országgyülésen.)
Még néhány rövid nap, és a’ követi kar együtt leend. Nemzetünk választottjai együtt leendnek, munkába veendők e’ sokat hányatott hon boldogságát, – a’ szegény honét, mellyről annyi századok borúja után sem akar még mindig a’ visszavonás átka?tágitni. ’S a’ nemzet választottjainak díszkoszorújában nem egy férfi van, kinek nevénél dagadó kebellel állapodik meg a’ honfi reménye, ’s aggodalmak közt a’ bizodalom, – kik nehéz időkben rendületlenül megállottak, mig körültök sokan ingadoztanak, meghajlottanak. És vannak mások, leventék a’ törvényhozás homokán, kikből bajnokokat vár ’s remél a’ hon, ’s kiknek egykor ép olly örömmel hiszi nyujthatni az elismerés babérját, mint mostan nyujtá a’ bizodalom zálogát, mellynél szebbet szabad embernek nem adhat egy szabad hon, de mellyel felelőség is jár isten és emberek iránt. – Ámde hű védjeid sorában csorbát is szenvedél oh hazám! – csorbát, ’s nem egyet, mellyet felejtned vajmi nehéz lesz! de kivált egyet, mit publica calamitasnak neveznénk, ha némi reményre nem jogosítana ama’ dicsőséges jelenet, mellyhez hasonlót mi nem ismerünk az évkönyvekben. – Bizzunk, de el ne bízzuk magunat, és ha aggódunk, el ne csüggendjünk. Férfinak csüggedni soha sem szabad. Emberek sorsa, hogy letünjenek, de a’ politicai élet ollyan, mint folyam: ürt maga előtt soha sem szenved, addig torlódik, mig betölti azt; igaz, sokszor sárral, sokszor homokkal, de ha illyennel, elhalad fölötte a’ tiszta folyam, mert ennek utját állni nem lehet. –
Munkára tehát ti választottak! ma már a’ követi pálya nem olcsó dicsőségnek homoka; küzdés, fáradalom homoka az, mellyet egy éber nemzet áll körül. És lesznek a’ küzdőknek borős napjaik kétségtelenül, talán számosabbak, mint a’ derültek, ekkor ne csüggedjen a’ tetterő; És lesznek hihetően derült napok is, isten viraszszon ekkor fölöttünk, hogy az öröm el ne szenderítse a’ számolgatást. – De egyre, érezzük, mondatlan nagy szükség van, ’s ez: egyetértés, öszpontosulás!
Az egyetértés, az öszpontosulás eszméje vezérel, hogy egy ohajtást, egy reményünket kifejezzük. Kik országgyüléseken voltak, tapasztalhaták, mikint a’ megyei ’s városi követek közt önkénytelenül is bizonyos separatismus létezett, legalább olly összeolvadás hiányzott, minőt egy ügynek munkásai közt a’ közjó végett kivánni kell. Pedig a’ ki azt gondolná, hogy az országgyülés csak az ország teremében ’s csak akkor van, midőn szavazni kell, az nem ismeri az országgyülést. Politicai rokonság társalgási rokonságot szülhet, de társalgási egybeolvadás a’ politicai rokonságból olly forrasztó kapcsot készithet, melly egy csomóba egyesitve, eltörhetlenné teszi a’ nyilveszszőket, mellyeknek mindegyike magában ’s külön gyönge ’s erőtlen. Nem akarjuk bonczolgatni azon külön válás okait, volt benne része kétségtelenül a’ városok kiskoru állapotának, lehetett mindkét részről a’ követek személyességeinek, de minden bizonynyal igen nagy része volt azon néposztályzati különségnek is, melly aristocraticus országban kisebb nagyobb mértékben mindenütt honos, hol politicai istitutiók ’s az ezek által bofolyásozott nevelés, szokás, életmód, hatósági eldaraboltság a’ nemzet tagjai között választói közfalat emelnek; mellyeket ha bár egészen csak a’ politicai assimilatio képes elenyésztetni, de ezen assimilatiónak a’ társalgási egybeforrás nemcsak igen sükeres, sőt talán nélkülözhetlen közvetitője. A’ kir. városok kérdése fordulati pontra jutott, ’s egyikévé, bizonyosan legfőbbikévé lőn azon kérdéseknek, mellyeket az átalakulási forrás küzdelmeiből halaszthatlan megoldásra veszen át az orsz.gyülés. Mikint fog megoldani? sőt csak azt is, ha megoldatike e? az isten tudja; mert az áldás és süker ő nála van; embereké a’ szándok, akarat, ügyekezet; de hogy megoldásához a’ nemzet komolyan látni akar, azt a’ megyék utasitásai nyiltan mutatják, ’s hogy ezen akarat a’ kormány részéről is méltányoltatik, sőt e’ tárgy ott is tüzöttesnek vétetik, azt az ismeretes statutarius rendeletből – akármikint vélekedjünk is különben tartalmának specialitásairól – joggal sejthetjük. Illy körülmények közt a’ józan felvilágosodás dictatuma politicai bölcseséggé is válik; mert minél kétségesebbé teszik a’ végsükert törvényhozásunk akadékos formái, annál sürgetőbb szükséggé válik mindent megragadni, mi a’ nehéz, de kimondhatlan fontosságu csomó szerencsés megoldását csak legkevesbbé is könnyiteni ’s elősegíteni képes. És a’ ki tuja, hogy az, mit az angolok parliamenti jargon-ja kapun kivüli politicának nevez, minő hatékony rugókat képez a’ törvényhozási munkálatokban, – a’ ki tudja, hogy a’ barátságos közeledés mennyi ingerültséget képes csillapítni, mennyi közéleti szögletességeket lesimítani, az bizonyosan osztozandik velünk azon ohajtásban, hogy az említett separatismus immár megszünjék; melly ha talán ekkorig igen természetes volt is, minden esetre körülményeink eredményének árnyékoldalához tartozott, most pedig már épen valódi szerencsétlenséggé válhatnék. – De hiszen e’ részben a’ haladott kor bizonynyal nem tévesztendi hatását, ’s e’ hatás a’ nemzet választottjainak müvelt polgárisodásában kétségtelenül nyilt fogadásra talál; de nagyobb ’s nehezebb kérdés az: ha valljon a’ királyi városi követek hivatalos állásában mindaddig legkisebb se történjék e, mig a’ városok országgyülési állása törvény utján rendszereztetnék? Hogy voksaikra nézve, egyedül törvény utján határozhatni, azt tehát a’ követi tábla belgazdasági csekélység gyanánt maga egyedül a’ fő RR. ’s király ő felsége hozzájárulásuk nélkül nem szabályozhatja, lapjaink 220-ik számában okokkal bizonyitgatók; ’s bármennyi előszeretettel viseltessünk is a’ városok ügye iránt, azon véleményünktől el nem állhatunk; – ámde mintha látnók, mikint e’ miatt a’ legelső kerületi ’s legelső országos ülésben, az egyenkinti szavazat iránti követelés keserű harczban megujuland; mellynek ha gyakorlati eredvénye pillanatnyilag nem lehetend is, de igen félünk, hogy a’ keserűség viszont keserűséget okozhat, ’s ez, az olly igen jól indult ügy kifejlésére káros hatással lehet. Az tehát a’ kérdés: mikint lehet ezen keserű harczot nem mondjuk egészen eltávoztatni, (mert vannak néhány ns városok, mellyeknek követei abban keresendik dicsőségüket, ha meddő invectivákban törhetnek ki) hanem legalább enyhíteni? Mi erre csak egyetlenegy utat látunk, t. i. ismét az egymáshozi hazafias közelitést. Erre pedig ez idő szerint négy módot látunk, miket minden magyarázat és motivatio nélkül szárazon elsorolni, a’ megvitatást ’s elhatározást az illetők bölcseségére bizva, nem véltük egészen feleslegesnek. – Egyik módnak azt tartanók, ha a’ megyék részéről mindjárt legelső alkalommal olly nyilatkozatok tétetnének, ’s előintézkedések inditványoztatnának és határoztatnának, mellyek a’ városi követ urakat meggyőznék arról, mikint a’ kérdés csomójának megoldásához hozzá látni a’ megyéknek csakugyan szilárd, komoly, elhatározott akaratuk. 2-ik mód volna a’ kerületi választmányban, melly ennek következésében hihetőleg ki fog rendeltetni, a’ városi követeknek igen díszes hatályos részt engedni. – 3-iknak tartanók az egy testté forrás ohajtásának az által is jelét adni, hogy nem csak minden kerületi jegyzők választása az ő hozzájárulásukkal történjék, hanem kerületi jegyző a’ városi követek közül is, de természetesen az egész követi kar által ’s az összes kerületi RR. részére választassék, ’s lehetőleg a’ kerületi elnökségben is részesittessenek. Végre 4-er a’ minő igaz, hogy a’ királyi városoknak összesen olly képviselőjük nincs ’s nem is lehet, ki a’ kir. városok collectivus nevében szólhatna, vagy szavazhatna: ép olly képtelennek kell azt tartanunk, hogy kerületi ülésekben az egyenkinti szavazatokra felszólitás sorában a’ kir. városok collective szóllittatnak fel, ’s hogy ebben a’ városi követek némi keseritő gúnyt kénytelenek érezni, azt ép olly bizonyosnak hiszszük, mint a’ mikép fel tudjuk fogni az okot és vonakodást, melly ezen illy módoni felszólitásnak alapul szolgált. – Nézetünk szerint e’ részben valamelly expedienst találni, ’s a’ kir. városok követeinek illendő módot szolgáltatni, hogy a’ szavazások sorában, követi méltóságukhoz képest, egyenkint nyilatkozhassanak, igen tanácsos, igen engesztelő, békitő lépés volna. a’ dolognak nehézségeit ’s az óvatosság szükségét ismerjük és érezzük, de meg vagyunk győződve, hogy a’ követi kar bölcsesége módot találhat a’ nehézségeket elháritani a’ nélkül hogy a’ kellő ovatosságból kivetköznék, mellyet azon körülmény kétszeresen szükségessé tesz, miszerint nincs ember, ki biztosan jósolni merné, hogy az országgyülési egyezkedések pahsisaiból a’ kir. városok kérdése minő végfejleményre jutand. – Minden esetre ezen röviden érintett négy módot ollyannak tartjuk, melly sokat tehetne arra, hogy a’ mult országgyülési szomorú surlódások, ha egyáltalában el nem távoztathatók is, legalább ülésről ülésre meg ne ujuljanak, a’ kedélyeket ne háboritsák, a’ dolgok menetét ne gátolják. –
