Bihar.
Bihar.
V.-Olaszi, majus 1. Ha olly ügyes tollam volna, hogy Corregioval mondhatnám, mikint „én is képiró vagyok”: csak akkor tudhatnák leirásom után olvasóim, mi nagy nap vala Biharban apr. 27-ike? Élénktelen festésemmel azonban csak sejtelmeiket nevelem a’ a nélkül, hogy képes volnék átvarázsolni Bihar teremébe, melly az érintet nap eseményeinek szinhelye volt. E’ terembe léptemkor Beöthy és Komáromy nevét harsogá száz és száz ajak. Harsogás szüntével széttekinték, ’s alig mult e rövidke széttekintés után egy pár percz, midőn néhány jól termett torok recsegő melodiájából észrevevém, hogy ellenfél is van. Erőködéséből nagynak gyanítottam számát, de ha egy ember harsogó torkával is csak egy embert tesz, oh ekkro csodálnom kell vala, hogy e’ párttöredékecske babért akar követelni jelöltje számára! ’S midőn igy csodálkoznám, egy tévelygő hang füleimben zugá S– G– nevét. A’ hang egyikétől jött azoknak, kik keresztényi kötelességöknek hivék néhány biztató éljent szőni táblabiró ur rózsaszinű álmai közé. De minő igazságtalan a’ sors? alig mosolyoghata egyet az igen tisztelt táblabiró ur neve hallásán, ujolag éljenezni kezdék Beöthyt és Komáromyt, ’s e’ kegyetlen beavatkozással felleget vontak táblabiró ur derült homlokára, ’s talán eszébe juttaták még azt is, hogy valamint a’ világosság sötétséggel, a’ haladás maradással, ugy Bihar politicai vallása táblabiró uréval össze nem fér, ’s ezért Bihart nem képviselheti. Nagy sokára ismét csend lön, ’s a’ csendet uj zaj váltá föl ujított erővel. „Nem adózunk” – hangzék S– megől, ’s az imint fellegbe vonult magas homlok derülni kezdett. „Éljen Beöthy ’s Komáromy” – harsogá a’ nagy többség, és S– ege ujra beborult. Végre megjelent első alispán ur, ’s olly részvéttel fogadtatott, minő csak annak juthat osztályrészül, kit a’ nagy közönség tisztelni és szeretni tanult. Az örömzaj csilapultával a’ királyi meghivólevél olvastaték föl, ’s miután Beöthy neve keresztülharsogá a’ teremet, inditvány tétetett, miszerint előbb utasitást szükség késziteni, ’s csak azután követet választani. Mire az egész teremben Beöthy neve hallatszék, 311jeléül annak, hogy a’ nagy többség, teendői közt elsőnek tartja a’ választást, és száz meg száz ajak harsogá ujolag Beöthy nevét, minek következtében a’ tisztelt hazafi kijelenté, hogy ámbár levéltári adatok szerint, valahányszor elnök alispán választaték követül, mindannyiszor önmaga mondá ki a’ többség akaratát, ő azonban e’ joggal élni nem akar, ’s e’ kijelentés után a’ teremet oda hagyá. De a’ RR. egyetemes kivánatára az elnöki széket ujolag elfoglalván, az öröm kitörő zajával üdvözöltetett. – és hangzott a’ Beöthy név minden oldalról olly annyira, hogy távolról sem lehete kétely a’ felett: mikint a’ közbizodalom Beöthy Ödönt szólitja követi pályára. Ő tehát kijelentvén elnöki kötelességéhez képest a’ RR. akaratát, röviden imigy szólott: „Háromszor futottam meg e’ pályát a’ nélkül, hogy hivatalt vagy kincset hoztam volna haza, ’s minden ármány és csel daczára megfutom negyedszer is, bár e’ hivatalt nem vadásztam, ’s önérdekből tévutra senkit sem vezettem. Köszönöm a’ RR. bizodalmát, és fogadom, hogy az elvállalandó utasitásoknak szentül megfogok felelni.” E’ kevés de sokat jelentő szavakat mondá Beöthy Ödön, ki mióta eljegyzé magának a’ hazafiság szűz erényét, ahoz minden időben és minden körülmény között hű maradt, ’s ősz hajakkal bár, de honszerelemtől lángoló kebellel foglaland helyet most is a’ képviselők között, kiknek gyöngyei közé tartozik. Fájdalommal nélkülözendi őt e’ megye, de örömmel fogja magáénak mondani a’ hon; nekünk türnünk kell a’ veszteséget, mert nagy a’ nyereség, melly e’ hazára háramlik. – Másik követül Komáromy György táblabiró választatott, szinte felkiáltással, ’s pályatársának fogadását magáévá tevén, biztosította a’ RRet: mikint országgyülési pályáján Beöthy Ödön nyomdokit követendi. – Alig tevé meg nyilatkozatát a’ tisztelt két férfiu, S– táblabiró követségi álmaiból fölébredett, ’s vesztesége miatti boszujában zajongó pártocskájával kitörésekre fakadt, ’s jelét adá, mennyire fáj szegény szivének a’ veszteség, ’s mennyire akadályozatja a’ köztanácskozást néhány czélvesztett egyén. – Lassankint lecsilapult a’ vesztes párt, ’s elnök első alispán a’ nemesség kivánatához képest választmányunk javaslatából mindenek előtt a’ házi adó ügyét jelölé ki tanácskozási tárgyul, és lelkes főjegyzőnk feolvasván a’ javaslatot, a’ vita megkezdetett. A’ házi adó elvállalása mellett nyolczan szóltak, az örök igazságtól kezdve fölhordván mind azon szent okokat, mellyek az elvállalást parancsolják. Ellene pedig négyen nyilatkozának, a’ három első különösen kimeritve a’ gyanusitgatások majd minden nemeit, elbeszélve mindent, mi a’ köznemesség kedélyének ingerlésére hasznos eszközül találtaték, zsidó alispánokat sem feljtvén ki a’ számitásból. A’ szónoklatokat „adózunk” „nem adózunk” és szavazást sürgető kiáltások szaggaták félbe. Sokan voltak még kivált az elvállalás mellett szólani kivánók, de szólási jogukról lemondván, a’ tárgy eldöntése szavazatra bocsáttatott. És proféták menének a’ szavazó tömeg közé, ’s Jeremiás szerint „felveték mint egy kézívet az ő hazug nyelvöket”, ’s beszéltek a’ nemesek által fizetendő portióról, ’s elmondák: mikint olly emberek akarnak nyakukra adót róni, kiknek semmiök sincs, és beszéltek szabadsággyilkolásról, fejadóról ’s illyenekről. „’S ezen emberek fogják e megszüntetni a’ nemzet szenvedéseit? e’ törpe faj, melly beszél, hol cselekedni, szerez, hol áldozni kellene” – mond Eötvös egyik szép müvében, ’s e’ helyen utána mondom én: nem, ezek nem szüntetik meg a’ szenvedéseket; ezek mesterei idézék elé a’ kórjeleneteket, mellyek több megyében a’ helyhatóságot megrázkódtaták. Bocsánat e’ kitérésért! A’ szabadság nevébeni capacitatiók semmit sem használtak, a’ köznemesség legnagyobb részét jó utról eltériteni nem lehetett, ’s igy lön, hogy a’ házi adó elvállalása mellett 1226, ellene pedig csak 426 szó vala. Dicső eredmény, mondhatni; egyetlen a’ maga nemében. Másutt tömeg buktalá meg a’ házi adót. Biharban tömeg szavazott elvállalására. ’S illy körülmények közt jelenté ki ez elnök a’ végzést: miszerint igyekezniök kell követeinknek, hogy a’ házi adónak mindenki által birtokához képest leendő viselése még a’ jelen országgyülésen törvénynyé váljék; ha azonban ez kivihető nem lenne, arra kell törekedniök, hogy a’ jobbágytelken lakó nemesek is mentessenek föl. Láttam néptömeget örülni többször, és bámultam a’ zajt, mellyel örömét kijelenté, de olly lelki megnyugvást, minő a’ szavazat eredményének kimondásakor magát az arczokon tükrözé, soha sem tapasztaltam. Azt hivém: nem lesz vége az örömnek; mert annyira megfeledkezék magunkról, hogy néhány perczig nem tevénk mást, mint örültünk ’s az örömöt harsogó éljenekbe foglalók. Kedélycsilapulás után az elnök-alispán igy szólt: „Soha szebb nap nem viradt rám, mint a’ mai; mert ma ismertem meg Bihar nemességének szép viseletét olly ügyben, mellyhez annyi milliók sorsa csatlakozik. A’ diadal, mellyel önmagát győzé le, minden diadalok legszebbike, mert igazságot kezd gyakorolni a’ szegény nép irányában. Tartsa meg isten az illy nemességet, ’s e’ mai nap legyen uj egyesülési napja Biharnak; számüzessék közülünk minden viszály, hogy egyesült erővel munkálkodhassunk a’ közjó előmozditásán.” És örülni kezdettünk ujolag, ’s azt hivők, hogy a’ fölszólitás minden kebelben viszhangra talált. De a’ teremben vala a’ kétszeres csatát vesztett táblabiró, ki irigyelvén jó ügyünknek a’ dicsőséget, neheztelve panaszlá: mikép a’ szavazatszedő küldöttségekbe az ugynevezett jobb oldalról csak egy-egy tag nevezteték; továbbá a’ küldöttségek egyike ellen nem csak szerénytelenül, hanem alávaló rágalommal mondotta, mintha ez „eltekerő utakon” járt volna el hivatásában ’stb. E’ nemtelen gyanusitás megtorlására „actio” „actio” hallatszék minden oldalról; de a’ követségtől elesett táblabirónak mindez semmit sem használt, ő nem tudá fékezni boszús indulatát. És megkezdetett ujolag az „actio” kiáltás, Elnök-alispán ur e’ szép napot behomályosítani nem akarván, a’ közgyülést eloszlatta, a’ nélkül, hogy a’ széksértő táblabiró kereset alá vétetett volna*. Midőn a’ teremből kifelé menénk, a’ vesztett féltől néhány köznemes hosszu botokat forgatva kezei közt illy kiáltásokkal: „most lássuk hát ki adózik?” „mi nem hagyjuk S–t” ’stb. nyomult elő, ’s a’ megyeház előtt állók szaladni kezdének; de másod alispán ur a’ vérontást meggátolta; mert a’ megye panduraival rögtön utánok ment a’ csendzavaróknak, kik, látván hogy üzőbe vétettek, megfutamodtak. Egyik a’ botforgató nemesek közül másod alispán ur feje fölé irányozá botját, de ötöd magával azonnal elfogatott, ’s társaival együtt egész mai napig börtönben hever. Az elfogottak ügye megvizsgáltatott, ’s törvényszéken fog elitéltetni. Vizsgálat során többek ellen is kerültek elő vádak. – A’ gyülés több tárgyairól jövő postán. –
S– G– táblabirónak az érdeklett küldöttség elleni kifogására meg kell jegyeznem, hogy e’ küldöttség előtt az adó mellett szavaztak 239-en ellene 269-en, és igy ha a’ 239 szavazatot mind át adnók a’ nem-adózóknak, ez esetben is 561 vokssal volna több a’ házi adó elvállalása mellett.
Lukács György.
