Győr.

Teljes szövegű keresés

Győr.
Apr. 24-kán. Utasitásaink tovább igy következnek. – 30. A’ nemzeti őrség tervét az inditványozó gr. Z.– O.– beadván, az a’ később bővebben közlendő modorban elfogadtatott. – 31. A’ papi javak jövedelmei iránt megyénk részint az előleges sérelmek sorában már rendelkezett, részint pedig az egyháziak iránti országos munkálatban foglaltakhoz ragaszkodik. – 32. Libay remekművét – kevés pénzünk másra kellvén – nem vesszük meg. – 33. Egy országos költségen Pesten állítandó műegyetem létesitése előlegesen szorgalmaztassék. – 34. H.– P.– alapítványa kiczikkelyeztessék. – 35. A’ szinerszeghi katonai kihágás elegendőleg bepróbáltatván, ha még eddig orvosolva nincs, az ebből eredett sérelem pártoltassék, általában a’ katonai kihágásokra nézve a’ mult országgyülésen kidolgozott terv törvénynyé változtassék. – 36. A’ nemességnek azon sérelme, miszerint k. városokban lévő házaik után a’ városi hatóság által törvénytelenül reájok rovott katonatartás, vagy ennek kényszeritett megváltása által terheltetnek, orvosoltassék. – 37. A’ B.– családon elkövetettnek állított törvénytelenség, ha bevalósíttatik, pártoltassék. – 38. Az országos pénztár által felkért 446, 606 f. 29 1/8 kr. tartozás, az ország minden számadásai felmutattatni kéretvén, országos kivetés után is visszafizettessék. – 39. A’ nagyváradi püspök bortized iránti peréből eredett sérelem, ha illyennek bebizonyittatik, pártoltassék. – 40. A’ Veszprém által inditványozott országgyülési rendtartásnak mikénti eszközlését, az orsz.gyülésre magára bizzuk. – 41. A’ nemzeti musaeum számára megveendőnek indítványozott Drevenyákféle gyüjtemény megvásárlását nem pártoljuk. – 42. Az örökös főispánságok mind az egyháziakra, mind a’ világiakra nézve megszüntettessenek. Prímásunk azon jogának, miszerint a’ h. táblához két ülnököt nevezhet, Csanád megye által inditványozott megszüntetése nem pártoltatik. – 43. A’ megyei választások szabályozása végett egy országos választmány kinevezése kéressék; addig is pedig, mig ezen szabályozás sikerülend, mind azok, kik megyei biróság alatt vagynak, ’s nemesi terheket viselnek, szavazhassanak. – 44. A’ vegyes házasságokra nézve is a’ vallás tárgyában adott utasitáshoz alkalmazzák magokat követ urak. – 45. A’ magyar posták az austriai főposta hivataltól függetlenek legyenek, ’s az országgyülés által rendeztessenek. – 46. Törvény által kiköttessék, hogy a’ birósági, ’s egyéb érdemleges kérdések a’ rendes törvényes birói itélet alól soha el ne vonassanak. – 47. A’ főispáni hivatal üressége alatt betöltendő megyei hivatalokra, a’ megye maga tehessen, és helyettesíthessen egyedeket, ’s ezen jog egy ujabb törvény által biztosíttassék. – 48. Az 1613: 24. sikeresittessék; ha állandó törvényszékek nem állíttatnának is, a’ törvényszéki táblabirák szabadon választassanak. 49. Vas megyének a’ nevelés tárgyábani költség-kivetésből eredett sérelmét, minhogy az illynemű kivetést megyénk kötelező erejünek nem ösmeri, nem pártoljuk. – 50. Mixich testvérek osztályos esetében támadott ’s Varasd megye által előadott sérelem, ha illyennek begyőzetik, pártoltatik. – 51. A’ törvénytelen előző könyvvizsga eltöröltetvén, sajtó törvények hozassanak. – 52. A’ XVI szepesi városok beczikkelyezése, ’s a’ megyétől, eléggé begyőzött függetlensége pártoltatik. – 53. A’ törvényesnek soha el nem ösmert türelmi adó eltöröltesék. – 54. Gr. Zichy Otto ur inditványa következtében a’ magyar ezeredek honi lovakkal, még pedig az eddigi csekély ár fölemelése mellett, láttassanak el. – 55. A’ büntető hatalomra, nemzeti szinházra, és a’ szólásszabadságra nézve (a’ mennyire ez utóbbira a’ büntető rendszer kidolgozásával foglalatoskodott választmány kiterjeszkedett) az illető országos választmányok munkálatait bevárandjuk. E’ képen országgyülési utasitásainkat bevégezvén átmenők a’ parancsokra, intézvényekre és körlevelekre, mellyek közzűl rövidség okáért csak a’ nevezetesebbeket említendem. – A’ türelmi adónak helytartóságilag parancsolt beszedését országgyülésileg óvással teljesítjük. – Honth megyének a’ H. T. azon sértő tettét pártoltatni kérő levelét, miszerint az 1840: 9. szerint folyó m. rendőrségi pereket felkérve az eljárást hosszabbitja – választmányhoz utasitók. – Zarándnak és Krasznának a’ visszakapcsolás tettlegesítését sürgető levelére felirunk, ’s ezen felirásban a’ tettleges visszakapcsolást és meghivást az országgyülésre még országgyülésig teljesítetni kérjük. – Hevesnek a’ végrehajtást az egész itélő biróság által teljesítetni, és a’ 200 p. fton felül lévő ’s szóbeli per utra kötelezett keresetekben rendes sportulát venni javasló inditványát –; Tolnának a’ kereskedés tárgyában tett, ’s pártolást kérő felirását –; Nyitrának a’ panszlavismust és a’ lengyel nemzetiség, ’s lélekismereti szabadságnak az oroszok általi elnyomatását tárgyazó levelét –; Temes megyének az absentisták taxáltatását, és a’ sóiránti kormányrendeletnek törvény általi korlátoztatását tárgyazó –; végre a’ 7 bányavárosoknak az 1827. országos választmány őket érdeklő munkálatának az országgyülésen leendő tárgyalásba vételét, vagy ideigleni törvénynyé alakittatását tárgyazó levelek az első pontra nézve – a’ tovább is működni kiküldött országgyülési utasitásokkal foglalkozó választmánynak kiadattak. – A’ fiumei kapitányságnak a’ fiumei kikötőre, és Luiza ut megváltatására vonatkozó inditványa egyenesen pártoltatott. – Győr városa a’ belvárosból heti vásárjait kivévén, ezt jelenté; a’ RR ezért jutalmúl a’ követvám leszállitása iránt januariusi közgyülésben hozot határozatuktól önként elállottak. –
r–n.
Györből kezünknél van még a’ martius 21-ki közgyülésből egy tudósitás, melly azonban tárgyak halmaza miatt ekkorig nem közöltethetvén abból a’ nevezetesebb tárgyakat csak röviden említjük. Ezen alkalommal az alsóbb birói itéleteket megsemmitő felsőbb parancsok tárgya kerülvén szőnyegre, az ez okból eredett sérelem törvény által orvosoltatni rendeltetett. A’ postabér részletes leszállitását tudató intézvényre nyiltan kimondatott: hogy a’ mennyire az a’ Rendek kivánatait ki nem elégitené, e’ tárgyban már tett felirásukhoz tovább is ragaszkodnak. A’ Győr-városi kövezetvám leszállitása iránt, a’ megyétől jelentést kívánó felsőbb intézvény érkezvén, az uj vámbér-jegyzéknek mart. 10-kén kifüggesztése mind e’ mellett is elhatároztatott. A’ nemes város azonban alkukép több javitási igéreteket tévén, az ügynek bővebb megvizsgálása választmányra bizatott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem