SZERBIA.

Teljes szövegű keresés

SZERBIA.
Belgrád, majus 15. A’ mult kedden álgyuk durrogási közt olvastatott a’ várban a’ szultáni fermán, melly által Hafiz belgrádi pasának neveztetett ki. Ezen olvasásnál a’ török és szerb részről néhány városiakon kivül jelen valának: a’ szerb kormánynak minden tagjai és főbb tisztviselői, kivevén Petronievicsert, ki betegeskedése miatt marada ki a’ gyülekezetből. Senkinek sem vala szabad fegyverrel megjelenni, hanem azt kiki a’ várkapu előtt letenni köteleztetett. Némellyek az olvasásnál jelenvoltak közül azt állitják, miszerint a’ mondott fermán erejénél fogva Hafiz csak ideiglen tétetett ide pasának, mások ismét, hogy illyesmiről mit sem hallottak. A’ mint hirlik, Hafiz pasa Orsován a’ gőzhajóról leszállván, száraz uton Fejértemplomon és Pancsován keresztül érkezett Zimonyba. Mihelyt innen szombaton estve átment Belgrádba, azonnal vasárnap délelőtt meglátogatták őt az itt létező consulok és a’ török küldöttség, délután pedig a’ szerb kormány; ma Zimonyban létező Ungerhoffer tábornok ur fog tisztelkedni nála. Kiamil pasa holnap el fog utazni; Sándor herczegről pedig bizonyosan nem tudhatni, mikor érkezik Belgrádba. – Egyébiránt semmi nevezetes ujdonságokkal nem szolgálhatok, kivévén hogy itt az Obrenovics-családnak a’ jövő választásboli kirekesztéséről különbözőleg beszélnek. Némellyek azt állitják, hogy az Obrenovicsok már ki vannak rekesztve, a’ mihez orosz helybenhagyás is járult, és hogy ugyanezen hirt Hafiz pasa is közlé a’ mostani szerb kormánynyal, a’ mint ezt emennek tisztviselői tanusitják, és hogy ez már a’ nép közt is elterjesztetett. Mások ismét csak azt mondják, hogy a’ porta az Obrenovics-családnak a’ választásbóli kirekesztését kivánván, ezt az Orosznak már értésére adá, és hogy nem csekély a’ remény, miszerint ebben Russia is megegyezend. Annyit pedig minden bizonnyal mondhatni, hogy a’ nevezett család a’ választásboli kirekesztésének esetében, a’ mostani kormány lesz győztes. Egyébiránt a’ szerb ügyekről itt semmi bizonyosat nem beszélnek; jelesen, Vucsics és Petronievics felszólittattak e már, hogy Stambulba menjenek, és ha valljon fognak e menni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem