Kraszna.

Teljes szövegű keresés

Kraszna.
Somlyó, maj. 5. Krasznának a’ magyarországi hongyülésre küldendő követválasztására f. hó 2-ka vala kitűzve; megnyittatván az ülés főisp. helyettesünk által, a’ k. meghivó-levél felolvasása után tüstint előterjesztetett, hogy miután Kraszna is az 1936: XXI tcz. által az erdélyi nagy fejedelemségnek 1792-ben történt kihallgatás as fölterjesztésének bevétele következtében Magyarországhoz visszacsatoltatni határoztatott, ’s 1839-ben a’ magyar orsz.gyülésre meghivatott, ’s oda követeit olly utasitással küldötte el, hogy mielőtt municipalitásai törvényesen megállapittatnának, semmiféle tárgyakba bele ne ereszkedjenek, sőt azoknak biztositása előtt a’ tettleges visszakapcsoltatásnak ellene mondjanak, ’s kivitelét erőszak nélkül lehetetlennek nyilvánitsák; noha pedig ez meg is történt, mégis sem municipalitásunk el nem határoztatott, sem közvetve az erdélyi országgyülésről ki nem maradhattunk, és még a’ magyar hongyülésre küldött követek költségeinek fedezésére is a’ megyei határozatokkal ellenkező felsőbb rendelések keletkeztek; megyénk és a’ részek tehát azon állapotba estek vissza, hogy sem országos tanácskozásokba be nem folyhatnak, sem municipalitásaik törvényesitését ’s igy a’ visszakapcsolásnak tettlegesitését jenlenlétökkel nem sürgethetik (minthogy házi pénztáruk nincs, a’ követi napidijaknak rovatal utjáni fölszedése pedig korm.székileg akadályoztatik); ’s e’ szerint követeket nem küldhetünk, hanem hódoló tiszteletünket, engedelmességünket, a’ visszakapcsoltatás iránti forró ohajtásunkat ’s ennek elmaradása miatti aggodalmunkat, végre követek nem küldhetése körüli okainkat három fölterjesztésben – mellyek egyike fels. fejedelmünkhöz, másika nádor ő fenségéhez, a’ mélt. főrendekkel közlendőleg, harmadika pedig a’ követi táblához van intézve – nyilvánitandjuk, ’s tettleges visszakapcsoltatásunknak 339siettetése iránt olly móddal esedezünk, hogy akadályainknak idejébeni elháritását kieszközölvén, még ezen orsz.gyülésre követeinket elküldhessük, kiknek jelenlétében és befolyásával aztán municipalitásunk megállapitása fölött törvény hozattassék. – Ez inditvány közakarattal elfogadtatott, ’s noha hosszas megvitatása után az elnök többször felszólitotta a’ rendeket nyilatkozásra, egyetlenegy ellenszó sem emelkedett. Az ő felségéhez intézendő felirást hat szónok fölöslegesnek ’s mintegy a’ törvénynek elmulasztott foganatositása miatti szemrehányásnak tekinték; de a’ fölirást épen fels. fejedelmünkhöz – ki legjobban tudhatja a’ halogatás okait ’s ezeket leghamarabb is elhárithatja – a’ többiek mind elkerülhetlennek találták. Különben is, miután a’ törvény már alkotva van, a’ másik két fölirás csak közbenjárást eszközölhet. – Különös ezen egy értelem megyénkben, hol épen a’ részek visszacsatlása ellen emelkedett volt egynéhány nyers hang, melly az erdélyi országgyülésen is viszhangra talált, – különös illy megyében, hol az egyéni érdekek olly különbözők, és ezen különösség forrását azon kétségbeesésben látom – ha mint gyarló ember egy-két szó ’s az arczok után hinni merem – melly a’ gyülés minden egyénein mutatkozott a’ visszakapcsolás elvesztett reménye miatt. – Nem vártam én ónas botot, bicskát ’stb.; hitevesztett próbatételek azok, mellyekre nem sok czimborák akadnának megyénkben; mert eddig tett tapasztalásom után bátran állithatom, hogy Krasznában tisztelik az ellenvéleményeket, ’s bár minő corteskedések történjenek is a’ teremen kivül, benn a’ teremben illy eszközök nem volnának képesek a’ tanácskozást megzavarni, ’s azért minthogy nem ritkán kisebb érdekű tárgyakra nézve is fölötte különbözők a’ vélemények, csakugyan meglepő volt, hogy illy nagy ’s minden tekintetben méltánylást igénylő kérdés körül ellenszó nem hallatszott. Megyénk ismertetéseül bátorkodom megjegyezni azt is, hogy itten a’ haladás zászlóját nem ifjaink, hanem az öregek viszik, ’s a’ fiatalság csak csökkenő erejöket támogatja, ’s ha épen szükség, az elhibázott iránynak vet gátat. – Végre felolvastattak Kővár, Zaránd és Középszolnok megyék mult közgyülésünkbőli felszólitásunkra küldött válaszaik, mellyek közül a’ két első – mint hazafiui ihletésből özönlő szives részvét – nálunk is viszhangra találtak; az utólsó, melly a’ részek történhető visszacsatlásában rémalakot láta, tudatja, hogy adandó utasitását velünk közlendi, kedvetlenül hangzott el. – Voltak, kik a’ szomszéd megyének e’ részvétlenségét válaszban megirni kivánták, de többen ismerve az okokat jobbnak tartották levelét csupán csak tudomásul venni. –
Falusi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem