FRANKHON.

Teljes szövegű keresés

FRANKHON.
A czukorjavaslat fölötti általános vitatkozás hat ülést töltött be, ’s a’ mult számban emlitett szónokokon kivül a’ legitimisták hires szónoka, Berryer ur is a’ kormány javaslata mellett nyilatkozott. A’ javaslat ellen több rendbeli módosítvány terjesztetett a’ követkamra elébe, ugy hogy jelenleg hét külön rendszer közt leend a’ választás. A’ majus 16-ikai ülésben némi vita után e’ külön javaslatok olly renddel határoztattak vitatkozás alá vétetni, miszerint a’ ministeri törvényjavaslattól leginkább eltérőknek adassék elsőség; a’ választmányi módositvány pedig és a’ ministeri javaslat egymást követve, utoljára hagyassék. Legelőször is Mauguin ur terjeszté elő ervét, miszerint mind a’ honi mind a’ gyarmati czukor adója arányegyenlőn 25 frankkal kevesbittessék 100 kilogrammonkint.
Két ujabb nevezetes mozgalom von figyelmet magára Frankhonban. A’ jezsuita irányu Univers által előidézett visszahatás, és a’ párisi törlesztő udvar minapi itélete a’ sennevillei protestansok ügyében. Ez utóbbi soknemű aggodalmat gerjesztett a’ franczia protestansokban, ’s ámbár a’ mephistoi szavakat türelmi álarcz alá rejteni akaró ’s törvényességgel takaródzó „Journal des Débats” a’ törlesztő udvar mentségére azt hozá föl, hogy hasonló esetben a’ catholikusok is e’ szabály alá esnének: ez álokoskodás mindazáltal nem eszközölheté azt, hogy Delessert ur ama’ törlesztő udvari itélet ’s az abból vont következtetések ellen erőteljesen fel ne szólaljon, ’s e’ részben az egész szabadelmü oppositio a’ protestansok részén van. E’ fölött a’ tárgy már a’ pairkamrában is szőnyegre került. A’ niorti consistorium t. i. és az apres-les-veguesi protestans lelkészek és egyházatyák, több protest. templom bezáratása következtében, kérelmet nyujtottak be a’ pairkamrának, miszerint a’ charta 5-ik czikkének, melly a’ vallásszabadságról szól, biztositására törvény hozattassék. A’ kérelemnek – ámbár néhány lelkes pártolója akadt, jelesül: Broglie herczeg, ki a’ társulatokról szóló törvényt nem tartá vallásos gyülekezetekre alkalmazhatóknak, ’s annyival biztosabban vélé az illető törvényt magyarázhatni, mivel önmaga volt annak tervezője ’s inditványozója, ’s ámbár Gasparin és Pelet de la Lozčre melegen pártolák a’ herczeget – nem lőn közvetlen sikere. És igy Frankhonban, hol a’ polgári és lélekismereti szabadság firmája alatt 54 év óta egymást váltják a’ politicai és társadalmi forradalmak, számosabb személyből álló községek csak rendőrségi vagy ministerialis engedelmezés mellett imádhatják a’ nagy istent. Valljon mit mond hozzá a’ Charivari? – Még sokkal botrányosabb a’ legitimista párt rugdalódzása a’ fenálló rendszer ellen. Miután e minden lehetőségből kivetkezett ’s naponta kevesbülő párt a’ sötétség fegyvereivel nem birt diadalt aratni, ’s miután minden politicai rendszeren áteviczkélt, csak hogy a’ fenálló rendet zavarba hozhassa: – czimet keresett fondorkodásainak; ’s ekkép történt, hogy az Univers az oktatási szabadság ürügye alatt igyekezett a’ kormány által pártolt párisi egyetem hitelét megrontani. E’ zavargások emlitve valának már lapjainkban. A’ tulzó catholicus lapoknak, jelesül az Universnek ez ellenséges magaviselete az egyetem iránt tervszerű visszatorlást idézet elő. Quinet Edgard és Michelet t. i. felolvasásokat tartanak a’ jézsuiták ellen, amaz a’ közönséges historia, emez pedig az egyházi történetek nyomán. E’ tactica miatt az Univers forma szerint dühöng. Történt pedig, hogy az emlitett két jeles férfiu leczkéjén, mellyet különben roppant számu hallgatók látogatnak, botrányos rendzavar történt. A’ „J. des Débats” e’ rendzavart véteksúlya alól mind a’ két professort, mind az ifjuságot eloldozza, ’s az egész dolgot a’ „parti neo-catholique” túlbuzgólkodásának tulajdonitja. E’ párt ama’ férfiakból áll, kik, minthogy nem csaphatják el a’ tanitókat mint a’ restauratio alatt, most illy apró csetepaték által szeretnék őket elnémítani. Az emlitett doctrinair-lap szerint az ifjuság a’ tetszésnek számos jeleivel kiséri a’ két professzor előadásait. A’ catholicus lapok nem helyeslik ugyan ama’ jeleneteket, de az Univers érdekében állónak tartja azokat minél inkább eltorzitani. E’ surlódások közvetlen használt nem láthatni át. Annyi azonban világos: hogy ama’ párt, melly 13 év óta remény nélkül küzd egy gyümölcstelen politicai téren, ’s számát és befolyását naponkint fogyni látja, nem lát más módot, mint a’ vallásérzelmeket feszültségben tartani, és a’ vélemény harczot a’ lélekismeret szabadság mezejére vinni át, – olly mezőre, mellyet épen e’ párt ismert legkevesbbé. Quinet és Michelet leczkéi e’ pártnak természetesen nagy akadályul szolgálnak, ’s innen ama’ zavargások, mellyek – mint látszik – némi összefüggésben vannak az Univers zajongásaival, mert a’ nyugtalankodók száma a’ J. D. Débats szerint különben is igen csekély. A’ tárgy azonban, melly miatt ennyi botrány jött elő, alig ha a’ kamrák figyelmét kikerülendi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem