Pozsonyi ujdonságok,

Teljes szövegű keresés

Pozsonyi ujdonságok,
junius 4. E’ napokban két lélekemelő nyilvános nemzeti mozgalom tanui valánk. A’ magyar szinkörben ugyanis Egressy Gábor junius 1-jén adá első vendégszerepét mint Bolingbroke az „Egy pohár viz” czimü érdekes franczia vigjátékban, és játék végén Vörösmarty közkedvességű „Szózata” Egressy Benjamin legujabb pályanyertes szerzeménye szerint énekelteték a’ férfiszinészek által. Egressy Gábor föllépése a’ magyar arenát egész ünnepi alakba öltözteté; az össze játszó személyzet, kik közt Bartháné is, mint rendes tagja a’ társaságnak, ma lépe föl először, minden lehetőt elkövetett, hogy az emlitett nagy szinészhez méltólag működjék, a’ szini diszitmény és öltözködés is sokkal csinosabb vala most, mint eddigelé, sőt a’ játszótéren még a’ homokra is vászon és szőnyeg teritteték. Azonban mi sem volt olly meglepő, mint az amphitheatralis nagy szinkör nézőhelyét, az országgyülés kezdete óta ma látni először tömötten; ezt lehet aztán valódi szép közönségnek mondani, csupa magyar faj az ország minden részéből és osztályából! Most a’ nők tarka koszorúja sem hiányzék, de legnagyobb számmal sereglett itt össze az országgyülési ifjuság; ’s a’ roppant szinköri gyülekezet olly kitünő figyelemmel kiséré a’ derék előadást ’s különösen Egressy remeklését, hogy illy kellő csendet tapasztalni magyar szini mutatványok alkalmával a’ legnagyobb ritkaság. – A’ fenemlitett előadás végén Egressy Benjaminnak a’ „Szózatra” készitett ’s legujabban ünnepélyesen megkoszoruzott pályamüvét nagy hatással éneklék a’ szinésztásaság férfitagjai. A’ szivrázó költemény és melódia hallatára egészen el volt ragadtatva a’ özönség, el annyira, hogy a’ végső verseket a’ hallgatók közül többen 391együtt kezdék énekelni a’ szinészekkel, fényes bizonyitványául annak, miszerint a’ közkedvességü dal és zeneműszerző, Egressy Benjamin, jelen szerzeménye minden magyar szívét megkapá, minden magyar kebelben viszhangra talál, ’s csak olly könnyen énekelhető, mint minden népies nemzeti dal, melly ezerek, milliók ajkain meghonosult. – – A’ másik junius 2-án tünt föl, midőn ugyanis az ifjuság Klauzál Gábort, és Jozipovics Antalt, fáklyás éji zenével tisztelé meg. – – Klinovszky Ferdinand a’ Pesten alapitott nemzeti vivóiskola volt mestere, itt a’ halpiaczon lévő 764 szám alatti házban vivóiskolát nyitott azok számára, kik a’ jelen országgyülési idő alatt ezen ügyességet és erőt adó gymnastikai gyakorlatot alaposan szándékoznak megtanulni. A’ nevezett vivómester annyival is inkább érdemes és ajánlható az országgyülési közönség pártfogásba, mert magyar nyelven tanit ’s tanitványai az ő vivóeszközeit ingyen használhatják. – – A’ zöldpiaczon 518 szám alatti házban szinte junius elején nyilt meg egy, franczia, angol, német, tót és magyar nyelv-tanitó intézet, hol egyszersmind a’ zene különféle nemeiben is leczkék adatnak. Ezen hasznos intézet bizonyára nem kerülendi el azok figyelmét, kik magukat többoldalulag képezni, tökéletesiteni akarják. A’ magyar ugy is arra született, hogy minél több idegen nyelvet tudjon nagyjából, mi talán még onnét van, mert őseink ükeink alkalmasint részt vőnek a’ Bábeltorony épitésében, ’s a’ nyelvzavar átka leginkább őket sujtá. –

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem