Isten hozzátok szép illusiók.
Isten hozzátok szép illusiók.
Gyönyörű dolgokat beszélek, uraim! olly gyönyörűket, a’ magyar közszellemre nézve olly megnyugtatókat, mireánk magyar irókra ’s különösen hirlapirókra nézve olly mondhatlanul vigasztalókat, hogy az embernek örömében igen nagy önlegyőzésbe kerül a’ tollat falhoz nem vágni, ’s megtagadva az irástudás átkozott mesterségét boldog emlékezetű Achmet budai pasa gyakorlatához nem állni, ki – a’ mint tudva van – valahányszor a’ vidékre egy levelet iratott, mindannyiszor aláirás helyett tentába mártott tenyerével a’ levél aljára ütött egy hatalmas eredeti manupropriá-t. – Gyönyörű dolgokat beszélünk, uraim! a’ bolondulásig gyönyörűket.
Százszor meg százszor keresztül volt ugyan már minden alakú, szinű, nyelvű honi hirlapokon korbácsolva, ns Pest megye által minden törvényhatóságokkal hivatalosan tudatva, száz meg százszor hirdetve, kürtölve, köröztetve; de azért – alább előkerülendő okoknál fogva – még is a’ propheta szakállára mernénk esküdni, hogy az olvasni tudó magyar közönség 99/100-ad részének soha szemmel nem látott, füllel nem hallott uj meg uj ujdonságot hirdetünk, ha megmondjuk: hogy Magyarországon a’ lelkes hazafi gróf Batthyányi Lajos vezérlete alatt jégkármentő egyesület is alakult, egyike azon tengő lengő egyesületeknek, mellyeknek, mint a’ nemzeti közjólét és előmenetel semmi más által nem pótolható megbecsülhetlen tényezőinek alapitásában, fentartásában 20–30 ember háladatlan fáradalommal dolgozik, véres veriték közt hengergetve Sysiphus kövét, ’s töltögetve a’ danaidák feneketlen hordaját; – egyike azon egyesületeknek, mellyekhez egy-két száz lelkesebb honfi ’s honleány becsületes segédkezekkel járul, de mellynek még csak létezéséről is a’ nemzet 99/100 része semmit sem tud, vagy ha történetesen fülhegygyel meghall róluk valamint, vagy hirlapokban ezen rovatot: Egyesületek ’s közintézetek – megpillantja, haraggal dünnyögi magában: „már megint egyesület! isten adta sok unalmas portékája”, ’s a’ lapot vagy bosszusan ellöki, vagy az „unalmas” rovatot olvasatlan hagyva, egyet fordít a’ sokkal mulatságosabb „Hirdetések”-re, mellyekben irva van, hogy X. uram csőd alá került, ’s a’ váczi utczában ujdonat uj divatú bécsi nyakkendők kaphatók.
426Mi pedig jó bohók, kik itt a’ középponton a’ közhasznú egyesületek működéseire annyi időt ’s munkát forditunk, ámbár alig van ember közöttünk, ki sokszor ne volna kénytelen sajnálkozva érezni, hogy egy napban csak 24 órája van; – mi jó bohók csak húzzuk az igát azon jó hiszemben, hogy a’ mi jó, az majd csak részvétre tlál; azok pedig, kik e’ mellett journalisták is vagyunk, még azon bohókás hitre is vetemedünk, hogy azt gondolnók, a’ közönség megolvassa, mit a’ megbecsülhetlen közhasznú egyesületekről hirdetünk. Isten bocsássa meg bűneinket! igen ám, olvasnák, ha érzékcsiklandó paprika volna minden betűsor, ha jó borsosan handabandáznánk, vagy kedélyes andalgó humorral irnánk szép sokat szép semmiről.
De bevezetésnek elég, most a’ dologra, aztán egy kis combinált tanúlságot berekesztésül.
Mondók, hogy tisztelt hazánkfia gr. Batthyányi Lajos lelkes vezérlete alatt néhányan társaságba állottunk, ’s kölcsönösségi elvre alapítva, tehát minden nyerészkedésnek még csak árnyékától is távol, honi jégkármentő egyesületet alakitánk. Czélunk volt első lépést tenni egy honi közbiztositási rendszer kifejtésére, mellynek segedelmével hazánk lakosai magukat most jég, idővel minden más elemi károk ellen saját erejökkel biztositják, ’s ne szolgáljanak olly hordó gyanánt, mellyet a’ még szerencsétlenségünkkel is speculáló külföldi nyerészkedők minden oldalról csapra ütnek, ’s a’ mellett még vexálnak, hurczolnak, húznak vonnak igazán a’ közbotrányig. – Megalakitván pedig említett egyesületünket, azt csaknem minden – de tán minden – honi hirlapok közhirré tevék, az alapszabályokat kihirdették, és tudtul adták, hogy a’ „Riunione adriatica di Sicurta” czíimű tüzkármentő egyesületnek a’ hon csaknem minden népesebb helyein felállitott ügynökségei, egyszersmind a’ magyar jégkármentő egyesület ügynökségével is megbizvák. Azután folyamodás nyujtatott be ns Pest vmegyéhez, mellynek következtében a’ tisztelt megye hivatalos felszólitást intézett az ország minden törvényhatóságaihoz, közölvén egyszersmind mindenikkel az ügynökök neveit, kik az illető törvényhatóság kebelében a’ közhasznú hazai intézet ügyviseletével megbizatvánk. – Ezután még tudtul adatott hirlapok utján, hogy az egyesület már valósággal el kezdett működni, hogy már 200,000 pftot haladó értéket biztosított, hogy ügyviselői minden szükséges oklevelekkel elláttattak; és figyelmeztetve lőn a’ közönség, ne hagyja magát a’ majlandi jégkármentő egyesület ármánykodásai által igazán jégre vezetetni; mellynek, ámbár szintugy kölcsönösségre levén alapítva, nyerészkednie szabad nem volna; és igy, ha csak nyomorult egy-két ftnyi provisióját nem félti, teljességgel nem lehet rationabilis oka Magyarországon a’ létezésre, mégis a’ magyar egyesületet holmi szinlett díjleszállitás által megbuktatni mindenkép törekszik. – Megmondatott, hogy ezen díj-leszállitás leggyöngébben szólva ármányos mystificatio; minthogy a’ maylandi egyesület egy fillért sem fordít a’ maga erszényéből a’ nála biztosított jégkárok megtéritésére, hanem csak azt, mi a’ bejött díjakból az annyira féltett provisiókon felül marad; már pedig kétszerte nagyobb díjszedés mellett sem volt még soha olly esetben, hogy a’ biztosítottaknak egész kárukat képes volt volna megtéríteni; ellenben volt ollyan esetben, hogy 100 ft kárra csak 24 frt kárpótlást adott; miből önkényt következik, hogy felényire szállitván a’ díjakat, hasonló esetben csak 12 ftot fog fizetni; tehát a’ ki 10,000 ft kárt valland, fog kapni 1,100 frtot, a’ miért bizony kár lesz biztositási díjt fizetni; mert ha valaki kapván az olcsóra szállitott díjakon, illy kevés kárpótlással is beelégszik; még olcsóbb módnak találhatja azt, hogy semmit se fizessen ’stb. – Illynemű különféle hirdetések, figyelmeztetések után, habár azt nem gondolók is, hogy nem akad olly hazánkfia, kit a’ maylandi egyesület jégre nem viszen, de azt mégis csak gondolhatók, hogy legalább az olvasó közönség, földesurak, megyei hivatalokban levő tekintélyes férfiak annyit mégis csak észrevehettek, hogy jégkármentő magyar egyesület van. – Már most lássuk, mikint olvastatnak Magyarhonban a’ hirlapok, minő ébren van a’ közszellem azok iránt, mik a’ honban a’ hon javára történnek?
A magyar jégkármentő egyesületet megalapított 18 kormányzó tag arra kötelezé magát, hogy termesztményeiből valamit biztosítand. – Nem tartozik ide panaszkodni, hogy a’ 18 tag közül 14 tag mai napig is elfelejté teljesíteni azt, mire magát aláirásával kötelezte. – Ez nem baj, mert hiszen ez nálunk régi jó szokás; elég, hogy aláirtunk, még szavunkat is teljesítsük? ez már indiscret kivánság volna. De tisztelt ’s olly igen igen méltán tisztelt elnökünk gr. Batthyányi Lajos ur, mint sok egyébben, ugy ebben is dicső kivételt téve, ikervári uradalma tisztségének meghagyá, hogy ottani vetését (30,710 ezüst ft értékűt) azon honi jégkármentő egyesületnél, mellynek őmlga elnöke, biztosittassa. Az uradalmi kormányzó tiszt megtevé a’ szükséges rendeleteket, ’s egy számtartót Szombathelyre küldött, hogy tegye meg a’ biztositást azon egyesület ügynökénél, mellynek a’ gróf elnökségét viseli. A’ kiküldött gazdatiszt elmegyen Szombathelyre, tudakozódik a’ jégkármentő egyesület ügynöke után; de az illető ügynökre, Königsberger Eduard urra, ki már maj. 14-ke óta a’ szükséges irományokkal el van látva, nem akad, hanem Tempel Ferencz urhoz a’ maylandi egyesület ügynökéhez utasíttatik, ki is a’ tudakozó gazdatisztet emberségével biztosította, hogy Szombathelyen más illynemű ügyvivőség nincs, ’s hogy ő valamint a’ maylandi, ugy a’ magyarhoni (!!) intézetnek is ügyvivője; és bővebb reábirásul kezébe adá a’ maylandi olasz társaság alapszabályait, mellyben ezen szavak állanak: „Magyarország és a’ hozzátartozó tartományokról 1841 óta külön számvitel vezettetik, melly szerint ezen ország biztosítottjai egy valóságos hazai egyesületet képeznek!” Végre T. ur a’ gazdatiszt azon kérdésére: valljon ezen intézetnek gróf Batthyányi Lajos ur e az elnöke? eléggé emberséges ember volt az felelni, hogy nem tudja!! (egy agens nem tudja, hogy kitől kapta megbizását) de emberségére mondja, hogy Szombathelyen más ügynök nincs, ’s ő a’ magyarhoni intézetnek is képviselője. – A’ szegény gazdatiszt nem tudja mit csináljon, ’s minthogy néhány napok előtt a’ szomszédban Simonyt, Intát, Génczet, Miskét, Oszkót ’stb. a’ jég elverte, a’ 30,710 pftnyi értékű ikervári vetést csakugyan biztosítja véleménye szerint a’ magyar, de tulajdonkép az olasz egyesületnél; ’s ez utóbbinak agense eléggé derék ember volt a’ szegény gazdatisztet jégre vinni. – Későbben ezen biztositást több urakkal közölvén; végre (hallatlanritkaság!) egy olly emberre is akadt, ki emlékezett, hogy e’ dologról a’ P. Hirlapban volt valami, minek következtében a’ gazdatiszt a’ Hirlap 243-ik számában megrémülve olvasá, hogy a’ jégkármentő magyar ’s hasonló olasz intézet nemcsak nem ugyanegy, sőt inkább ez utóbbi olly idegen speculatio, melly a’ magyart saját hazájában megbuktatni – prout figura docet – valóban igen gyönyörű eszközökhöz nyúl, miket ha érdemök szerint akarnánk jellemezni, igen drasticus kifejezésre volna szükségünk. A’ megrémült gazdatiszt lépéseket akar tenni a’ pénz visszakövetelésére; de előbbi megkérdi a’ megyei főpénztárnokot, a’ megyei levéltárnokot, több táblabiró urakat, ’s ezek mind egyhangulag azt állitják, hogy a’ magyar egyesület életbe nem lépett, annak tehát V. megyében ügyvivője nincs!!
A többi nem ide tartozik. Nem ide az ut mód, mellyet a’ magyar jégkármentő egyesület, ama’ külföldinek ármánykodása ellenében követni fog, ’s jog és igazság szerint követnie lehet és kell. Hanem kérdünk, ’s a’ nemzeti közszellem nevére kérdünk boldogot, boldogtalant; minő uton lehetséges már azt eszközölni, hogy a’ mi jó, a’ mi közhasznu, a’ mi köztudomásra méltó, valósággal köztudomásra is jusson? (a jóról teszünk kérdést, mert a’ rosz, a’ pletyka, meg a’ rágalom, oh! az hetedhét országra elterjed) minőeszközökhöz nyuljunk, ha mindazok miket fentebb elszámlálánk, hirlapok utjáni hirdetések, kürtölések, figyelmeztetések, vármegye utjáni hivatalos közlemények, még csak annyit sem voltak képesek eszközölni, hogy egy megyének centralis főtisztviselői ’s több táblabirái annyit tudjanak a’ dologról, hogy a’ jégkármentő magyar egyesület életbe lépett!!
Méltóztassék a’ nyájas olvasó ezt jól átgondolni, valljon nem lélekleverő nyomorúságos állapot e ez? – – Nem anyagi érdek, nem a’ fáradság becsületesen kiérdemlett jutalma utáni sovárgás az, a’ mi szivünket elkeseríti, a’ mi ajkainkra panaszt idéz; mert kérkedés nélkül mondhatjuk, hogy a’ hirlap, mellyet 2 ˝ év óta vezetünk, honunkban ekkorig halltalan állással dicsekedhetik; – hanem szólunk a’ magyar journalistica, a’ magyar irodalom szólunk a’ magyar közszellem általános érdekében, a’ szorult kebelnek azon fájdalmas érzetével, minőt azon embernek kell éreznie, ki miután a’ rekedtségig agyon beszélte magát, szomszédjától illy kérdést veszen: „tehát beszélt ön? bizony észre sem vevém.” – Jó pályatársaim! Ti velünk együtt azt gondoltátok, hogy ha dolgoztok, legalább olvastattok; – oh! igen olvastatunk, ha egymás közt veszekszünk, piszkolódunk ’s élességekben tör ki tollunkból örömtelen pályánk küzdelme, ekkor (nem szólunk az éber közszellemű lelkesekről, kik illyesmitől undorral fordulnak el – de) a’ nagy közönségnél, mintha bika-viadalt nézve, gúnynak, mulatságnak szolgálunk táplalékul; – de különben? – – főczikkeinket, miket egy irány, más vezér, harmadik közügy, negyedik mit én tudom mi névvel nevez, ezeket olvassák talán? – oh igenis, ha a’ czim, vagy az iró neve tetszik, vagy az átfutó tekintet egy pár paprikás phrasison felakad; – egyébkint ásitozva félre forditják. – Vagy a’ megyei hireket olvassák talán; oh igen, kiki a’ magáét, mire legkevesebb szüksége van; de mást? majd bizon; mi köze Dunának a’ Tiszához, és megforditva. – Vagy talán olvassák a’ közhasznu egyesületek működéseit, miknél dicsőbb része a’ nemzet köz életének nincs; – ezeket olvassák talán? oh igen, hogy az isten legyen irgalmas ez olvasásnak, – elmondók fentebb mennyire olvassák, mennyire tudnak valamit az egyesületek létezéséről; – hisz uraim és magam beszéltem nem rég egy vagyonos földbirtokossal, ki mint különös ujdonat ujságot hallotta tőlem, hogy nekünk magyarokul már gazdasági egyesületünk is van, ki tehát semmit sem tudott azon megbecsülhetlen intézet létezéséről; arról pedig már épen egy szót sem hallott, hogy a’ Magyar gazda létezik, azon derék gazdasági lap, mellynél jobbat maga nemében a’ külföld sem mutat, ’s mellynek egy középszerű vagyonú földbirtokos vagy gazdatiszt házából, egyetlenegy faluból sem kellene hiányzania; melly azonban a’ „par excellence” fölmüvelő Magyarhonban alig vergődhetik 1000 példányra!! – És a’ politicai lapok is; – hiszen mi magunk szólottunk magyar városok választott polgáraival, kik még csak azt sem tudták, hogy a’ kir városok ügyében több körlevelek ’s folytonos hirlapi vitatások jöttek közbe; akadtunk olly magyar városi főtisztviselőre, kit polgártársai a’ legszebb megbizásra méltattak, mit szabad emberek, szabad embernek nyujthatnak, ’s ki mégis soha nem hallotta, hogy a’ hirlapokban a’ kir. városok szavazatairól tervek közöltettek! Pedig az a’ hir, az a’ közbeszéd, hogy a’ politicai hirlapok az olvasó közönség részvétét egészen fölemésztik, hogy a’ nemzeti irodalom egyéb ágai még kevesb részvéttel dicsekedhetnek. – És valóban igaz, annyira igaz, hogy mi fogadni mernénk, tán még a’ legkorszerűbb magyar munkából sem kél el 1000 példány. – Aztán ezért irjunk, ezért fáradjunk, ezért dobjuk el éldeletlenül nyomorgó életünk maroknyi napját? – Igenis az embernek, a’ sükertelenül fáradozónak, meg kell e’ békétlen felkiáltást bocsátanotok; de a’ hazafiság érzelme erőt vesz az ember gyarlóságain, vezére lesz a’ kötelesség érzete, jutalma az öntudat, mit semmi részvétlenség sem tagadhat el, ’s minél kevesben vannak a’ kik tesznek valamit, annál nagyobb ösztönt érzendnek a’ cselekvő kevesek, hogy ne sülyedjenek szép lelkesedésök viharos polczáról, a’ semmit nem tevő sybaritaság hinárjaiba. – figyelem uraim az egyesületeknek, mik közéletünknek gyöngyei; figyelem a’ már meglevőknek, miket kevesek gyönyörű buzgalma tart, mint teremtett, ’s figyelem a’ még keletkezendőknek, miket a’ közszükség érzete, minden részvétlenség daczára is, meg fog alkotni; – ’s mellyek közt első leszen a’ legközelebbi napokban a’ magyar kereskedelmi társaság. –
