NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.

Teljes szövegű keresés

NAGYBRITANNIA ÉS IRLAND.
A’ jun. 15-kén tartott alsóházi ülésben a’ canadai gabnabill harmadszor olvastatott, ’s Labouchere urnak ama’ kérdésére: ha valljon lekötelezte e magát a’ kormány az angol földbirtokosoknak, hogy e’ rendszabályt a’ többi amerikai brit gyarmatokra nem terjesztendi ki, Stanley lord kitérő választ adott. Ekkor az irlandi fegyverbill került megint szőnyegre. Mielőtt a’ ház a’ tárgy fölött bizottmányilag* tanácskoznék, Wyse ur előbb választmányt inditványozott kineveztetni, melly e’ törvény további fenállása ’s folytatásának czélszerüségét megvizsgálja. Ez inditvány fölött a’ vitatkozás a’ más napi ülésben sem lön befejezve. Ama’ körülmény, hogy hasonló billek régebben is elfogadtattak, nem bizonyitja a’ törvényjavaslat mostani szükségességét, ’s ha Irland valamelly részében szükséges lenne is, ez még nem ok arra, hogy az egész országra kiterjesztessék. E’ fölött a’ bill czéljának sem felelend meg, mert egy pár hajó elég fegyvert szállithat Irlandba. A’ szónok nagyon roszalá, hogy Irlandba annyi szükségtelen katonaságot és hadiszert küldöttek; ez egy részt nagyon nevetséges; más részt csak arra szolgál, hogy a’ régi tory kormány isméti lábra kelése miatt különben is felingerült nép még inkább elkeseredjék. Blewitt ur pártolá az inditványt, ’s felszólitá a’ kormányt, hogy Irlanddal szabadelmüleg bánjék. Elliot lord kijelenté, hogy ez nem alkalmas idő az irlandi kormány általános politicájának fejtegetésére; ő e’ politicát annak idején védendi, ’s örömest válalandja el a’ kormány felelőségnek őt illető részét. Ward ur ugy vélekedék, hogy olly kormány alatt, mellynek komoly és őszinte szándéka volt Irland sérelmeit megszüntetni, illy törvényjavaslatot lehetett pártolni; de nem lehet azt pártolni olly ministerium alatt, mellynek Irlandra nézve nincsen más rendszabálya mint e’ bill. Irland jelen izgatott állapotját egyedül csak ama’ körülmény okozá, hogy a’ ministerek Irlandban egy népszerütlen pártot és népszerütlen egyházat támogatnak. Ő roszalja ugyan O’Connell izgató beszédeit, a’ celta és szász faji közötti különbség fölött; de megvallja egyszersmind, hogy az izgatónak, a’ haszonbéri viszonyok szilárditásának szüksége iránti nézeteit igen alaposoknak tartja. Az irlandi protestans egyházat illetőleg meg van a’ szónok győződve, hogy a’ tized csak ugy tartathatik fenn, ha az minden vallásfelekezet papjai közt egyaránt osztatik fel, ’s ama’ törekvés, miszerint a’ mostani egyházi szerkezet, ’s a’ püspökök és érsekek jövedelme ezentul is fentartassék, jövőre megszünik. Az irland Morney general azt hivé, hogy az irlandi egyházi javak nagyobb részének feláldozása távolról sem engesztelné ki az irlandi népet, mert az ottani izgatók sokkal többet követelnek. Többen szólának még a’ másodrendű szónokok közül Wyse ur inditványa mellett és ellen. Pigot ur, irlandi főügyvéd a’ whig kormány alatt, tagadá, hogy a’ szőnyegen forgó rendszabályok csak a’ whig kormány alatti fegyvertörvények folytatásai volnának; sőt ezek a’ rég megszüntetett szigor isméti behozatalára vannak irányozva, ámbár az irnép erkölcsi állapotja több év óta tetemesen javult. E’ bill a’ szónok nézete szerint, az irlandiak ellenszenvét Anglia ellen csak nevelendik, minélfogva kéri Elliot lordot, hogy törvényjavaslatával vagy végkép felhagyjon, vagy azt tetemesen módositsa. – 16-kán, mielőtt Wyse ur inditványa megvitatásának fonala ismét fölvétetnék, némelly külpoliticai, jelesül kereskedelmi kérdések intéztettek a’ kormányhoz, mellynek válaszából röviden kisül, hogy a’ brit kormány vámalkudozásainak Németországon még eddig semmi sikerök. Hindley ur jelenté, miképen jun. 19-kén a’ spanyol ügyeket hozandja szőnyegre. Az irlandi fegyverbill kérdése kerülvén megint napi rendre, Roebuck ur és Russell lord Wyse ur inditványa mellett, Graham belminister pedig ellene szólának. A’ vita élénk vala, ’s a’ belminister szájából a’ catholicusok ellen recriminatiók hallattak, minők a’ parliamenti házakban fölötte szokatlanok, minélfogva végül tetemesen módositá is elhamarkodott szavait, nagy vigasztalásul Redington és O’Connor Don uraknak – két elhiresült orangistának – kik Sir John Graham nyilatkozatában teljesen megnyugvának (!!). Jövő számunkban e’ tárgyra visszatérendünk.
Ezen alsóházi bizottmányok hasonlók alsótáblánk kerületi üléseihez. – Szerk.
A’ felsőházban jun. 16-kán Monteagle lord kérdést tőn: nincsen e szándéka a’ kormánynak a’ czukorvám iránt Brasiliával váltott jegyzékeket a’ ház elébe terjeszteni? mire a’ külminister Aberdeen lord kijelenté, miképen ő ezt most, midőn e’ kérdés elintézésére Brasiliából meghatalmazott követ váratik Londonba, helytelennek tartaná. Kijelenté továbbá a’ nemes gróf, hogy Ellis ur alkudozásai azért voltak Rio de Janeiroban sikeretlenek, mert az emlitett brit követ nem tartá meghatalmazottnak a’ braziliai kormánynak ama’ föltételét elfogadni, miszerint brasiliai termékekre 10 pctnél magasb vám ne vettessék.
O’Connell csüggedetlenűl folytatja diadalmenetét. A’ mallowi repealgyülés, mellyet már emliténk, egyike a’ legszámosabb ’s legfényesebbek vala. Beszéde, mellyet a’ tengernép előtt mondott, megint tele volt ama’ gyülőlettel a’ szászok ellen, melly az ir fülekben mindig kedvesen hangzik. Kiemelé az irek erényeit, a’ szászok bűneit, a’ vérengző Cromwell wexfordi gyilkolásától kezdve, mostanig. Az esti lakomán is zajos beszédet mondott, mellyben érzékenyen nyilatkazozék irlandi népnek irántai bizalmáról, elhunyt nejéről’ stb. Beszédét szokott intései fejezék be, hogy a’ repealerek a’ kormány megtámadásai ellen mindig készen legyenek. – Murroeban, közel Limerickhez, az izgató jun. 13. hasonlag nagy gyülést tartott, mellyen azonban csak mintegy 100,000 ember jelent meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem